(jav.: 2020)

Pont ahogy éreztem. Aznap éjjel nem tudtam túl sokat aludni. Egy darabig, ami egy örökkévalóságnak tűnt, csak forgolódtam az ágyban. Minden egyes alkalommal, mikor majdnem elaludtam, valami felébresztett. Apró zajok, neszek, megrezzenő ágak, csöppnyi mancsok, ahogy végigkaparásztak a fákon és suttogások. De valahányszor próbáltam rájuk fókuszálni, mind visszahalkultak lágy háttérzajjá. Vissza a kellemes éjszakai erdő duruzsolásává. Idegtépő volt. Nem tehettem egyebet, minthogy tovább próbálkozom, hogy elaludjak. Valahogy.

Mikor újra az álomba szenderülés peremén voltam, végre, egy hangot hallottam tisztán és érthetően, ahogy beszél egy másiknak.

~ Ne menj túl közel. A kölyök már rég alszik. Csak zavarni fogod.

~ Ismerhetnél már, Micimaci. A lopakodó üzemmódom maga a tökély.

~ Hahhh...Ne hívj így, Snoopy.

~ Kit hívsz te kutyának, te nagyra nőtt plüss játék?

~ Ne sopánkodj, haver! Néhány kölyök még szereti a magadfajta szörnyen nagy kutyákat. Legalábbis ez a kölyök biztos. Még van remény számodra, haha. De komolyan, húzódj már vissza!

Nem voltam tudatában az elhangzott kis párbeszéd valóságának ahogy odabaktattam az ablakomhoz. Gondolván, egy kis friss levegő kitisztítja a ködös fejemet és megnyugtat eléggé, hogy pihenhessek végre, kinyitottam. Félálomban kihajoltam az ablakpárkányra és bambultam ki a fejemből. Az éjszakai ég tiszta volt, csillagok szikráztak magasan és hűvös szellő borzolta a fák ágait. Milyen csodás érzés!

~ Upsz! Helyzet van. Raul, gyere vissza!

~ Maradj csendben, Bernát.

~ Nézz már föl, te gyökér. Ébren van a lány.

Puffanást hallottam. Majd néma csend következett. Egyedül a lombszöcskék ciripelése hallatszott. Próbáltam elnyomni egy ásítást.

- Ne mond, hogy ez megint a kukkoló - motyogtam az orrom alá durcásan - Igazán hagyhatnál aludni már.

Fáradtan pislogtam bele a sötétségbe, még mindig nem fogva fel a valóságot. Választ nem várva megint csak mormogni kezdtem nagy ásítozás mellett.

- Aaaaahhhh... Az a nagy cucc még mindig itt van. Micsoda kukkoló állatok élnek erre. Az ember nem tud egy kiadósat aludni. Aaahhh... Leskelődők, mint a túrán. - ahogy beszéltem, a fejem szép lassan kitisztult a kábultságból - De a túrán... aahhh...az Wolfy volt... Wolfy. Wolfy? - hördültem fel, szinte csak levegőért kapva. A válasz egy óvatos morgás volt és levelek suhogása.

- Wolfy? Te vagy az?

Egy fokkal hangosabb morgás és egy ugatás. Állathangok.

- Mit csinálsz te itt? Korábban is te ólálkodtál a ház körül? - vontam kérdőre visszaemlékezve azokra az éjszakákra, mikor fura érzés kerített hatalmába.

Gyenge nyüszítést hallatott, mintegy bocsánatkérően.

- Ember, ne nyöszörögj inkább hagyj aludni. Jó éjt.

Az ablakban várva távolodó léptek hangja szólt vissza. Wolfy visszament az erdőbe, ezúttal bizonyosan. Becsuktam az ablakot és visszamásztam az ágyba. Furcsa érzés fogott el. Nem tudtam megnevezni, de határozottan éreztem, hogy valami hiányzott. Mintha kifelejtettem volna valamit a táskámból egy kirándulásra készülődés közben. Az ablakom felé fordulva újra motyogni kezdtem.

- Miért nem tudok aludni? Már megint? Legalább megnyugodhatok, hogy Wolfy járt mindig erre és nem valami bizarr fazon. Ez megkönnyebbülés kéne legyen - ásítottam egy akkorát, hogy abba még a Titanic is elfért volna – Bár vissza tudnék emlékezni, hogy miről beszélgettek... hmmm...

Némi fáziskéséssel, de úgy ugrottam ki az ágyból, mintha az eleven szén lett volna. A szobám közepén álltam, a felismeréstől lemerevedve. Ebben nincs tévedés, beszélni hallottam őket. Az Isten szerelmére, ez egy párbeszéd volt, ami felébresztett! Tisztán hallottam, csak éppen félig aludtam, de biztos vagyok benne, hogy beszéltek.

- Én megértettem! - suttogtam. Vagy inkább csak tátogtam – Hallottam őket beszélgetni... de aztán minden visszament szimpla morgásba és ugatásba. Miért?

A szívem őrülten vert és az agyam majdhogynem lángolt, annyira dolgozott. Lázasan kerestem vissza az emlékeimben. Pontosabban fogalmazva, egymás után bukkantak fel képek. Emlékek, mióta a városba érkeztem. Emlékek olyan pillanatokról, mikor hangokat meg suttogásokat hallottam de azt hittem csak álmodom vagy a szél játéka volt az ágak közt. A nap, amikor egymagam kimentem a tóhoz és ledőltem egy szemhunyásnyira. A tény, hogy mindig milyen könnyedén felfogtam az állatok szándékait, különösen Wolfy-ét. És most ez. A kirakós újabb darabkái kerültek a helyükre és ez egyszerre volt izgató és kész őrület lévén, hogy tudtam, hová vezet. Egyre közelebb kerültem az örökségemhez.

- Néhány nap és Apa csomagja is meg kell, hogy jöjjön a családi regiszterrel és többet fogok tudni a szürke szeműségről és az állatok nyelvének értéséről. - fogalmaztam meg hangosan a gondolataimat.

Lehetséges, hogy a gyerekkori álmodozásomnak van valami köze ehhez? Lehet, hogy előre megjósolták, hogy mi fog velem történni? Vagy épp az ellentettje és azért voltak olyan ábrándjaim, mert ez a szerves részem és a sorsom része is? Tudom cliché-sen hangzik, de mi van ha igaz?

Úgy döntöttem, ideje pizsamába átvedleni és úgy lefeküdni, mint normális emberek szokták, de nem tudtam megálljt parancsolni az agyamnak. Minden figyelmem a témára összpontosult.

Mi lehet az én sorsom? Már meg van határozva előre, vagy én döntöm el? És miért gondolkodom én ezen egyáltalán? Korábban sose foglalkoztam vele. A többiek vajon mit csináltak? Az apám, nagyapám végig a szürke szemű emberek? Mi volt az értelme egy ilyen speckó „gén" öröklésének, ha már itt tartunk? Miért van az, hogy az egyetlen, ahol kutakodhatok ez ügyben, csak egy legenda és nem valami konkrétum? Vagy mégis valóság lenne az? Hol induljak el kutatni először? Hol? És ki tud segíteni, ha megakadok? Sam nyilvánvalóan nem tud sokat segíteni, legalább annyira elveszett, mint jómagam. Vicces, de álmodni sem mertem volna róla, hogy így alakulnak a dolgok. Nem is csak ez a helyzet, hanem ez az egész nyár. Egy teljes nyár! Mamám, még azt se tudom megmondani, hogy mi fog történni a következő héten.

- Ebben a tempóban a holnap is előreláthatatlan - kuncogtam. Azon a ponton voltam, hogy vagy nevetek, vagy sírok a dolgok abszurditásán.

De MIÉRT? Az összes kérdés után, amiket rendbe raktam fejben, ez az egy mindig előjött. A legelső embertől. Miért történik ez? Mi a célja? Mi volt az eredeti célja annak a kísérletnek, ami mindezt eredményezte?

Ilyen és hasonló gondolatokkal volt tele az agyam, de egy ponton feladta a görcsölést és én mély álomba merültem.

***