(jav.: 2020)

A váróterem tömve volt mindenféle fajta kutyával és gazdáikkal. Egy kislány a cicuskáját próbálta a hatáskörükön kívül tartani. Éppen hogy. Mindenkinek rövid pórázon kellett tartania a saját állatát, hogy elkerüljék a bármelyik percben kitöréssel fenyegető totális káoszt. Kézzel fogható volt a feszültség. És mi öten ebbe a tömegbe ástuk be magunkat. Ahogy furakodtunk előre, az állatok egyenként kapták fel a fejüket. Érezték a vér szagát. Egy-kettő nyüszögésbe, szűkölésbe kezdett és közelebb akart jönni, míg más csak még feszültebb lett.

A következő pillanatban kinyílt a rendelő ajtaja, amin Sam lépett ki egy embert és pitbullját kikísérve. A fickót rögtön felismertem. Amint ő is észrevett, széles mosoly terült el az arcán.

- Csak nem te vagy az, Édua! Mi szél fújt erre? - kérdezte a legnagyobb természetességgel, mintha egy régi barátját üdvözölné az otthonában. Kivéve, hogy alig ismertük egymást és egy állatklinikán voltunk, páciensek tömegével körbevéve.

Jacky is meglátott. Felém rohant, és mivel a póráz engedte, felugrott és két lábon üdvözölt. Kezeim ismét nyállal borítottak. Hurrá! Próbáltam lenyugtatni a kutyát és mellé térdeltem, ami meg is állította a lendületét, de az új testhelyzet kényelmetlen volt az oldalamnak és a fájdalom felélénkült. Jacky nyöszörgött fintorgó arcom láttán.

- Édua, mi történt? - térdelt mellém Sam.

- Halli. Igazán semmiség. De a srácok szerint ezt meg kéne mutatnom - pillantottam fel rá és elvettem kezem a pólómról, ahol átütött a vér. - De tényleg csak egy karcolás.

Szemei kikerekedtek majd felállt és álló helyzetbe segített engem is. Gyorsan körbenézett, volt-e sürgős és halaszthatatlan eset a váróban, szerencsére nem volt, és behúzott maga után a rendelőbe.

- Jól vagy, Édua? - kérdezte aggódva Arion, a pitbull gazdája.

- Rendben leszek - mosolyogtam vissza gyorsan megnyugtatásképp még mielőtt bezárult volna az ajtó. Barátaim még sikeresen besurrantak mögöttem és így öten teljesen kitöltöttük a termet, ami már amúgy is fullos volt orvosi műszerekkel.

- Rendben, te lány. Pattanj fel az asztalra! - utasított Sam míg betadint és kötszert vett elő. Lynda és Kassy a helység másik felébe terelte a fiúkat, amikor felhúztam a pólómat, hogy megmutassam a sérülést. Lelkiismeretességük igazán aranyos volt.

- Szóval, nem volt egy rózsaszín leányálom - kezdte Sam kitisztítani a sebem.

- Hát, tudod. Az erdőnek volt néhány tüskés ága is a számunkra - próbáltam elviccelődni a helyzetet.

- Valóban, van ott egy pár - vigyorodott el ő is szarkasztikusan – Örülök, hogy egyébként jól vagy. Aggódtam az utolsó estéteken.

- Te hallottad azt? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Csak foszlányokban értesültem eddig az itt történtekről.

- Ahaaa! Mind hallottuk, nagyon is jól.

- Milyen volt? Mi történt itt, amitől ennyire el lettél havazva? - kérdeztem rá, mikor végre befejezte a fertőtlenítést, ami mart mint az állat.

- Már bizonyára hallottál az itteni teliholdas éjszakákról, igaz? - bólintottam – Az emberek hozzászoktak és ilyenkor a háziállatokat biztos zárak mögé csukják, hogy ne rohangáljanak szanaszét félelmükben. Különösen masszív ólak és pajták vannak minálunk. De ezúttal más volt a helyzet.

Felnéztem nagybátyámra. Ő csak mosolygott kíváncsi fejemen.

- Emeld egy kicsit magasabbra a karod.

Kinyitott egy kis csomagot, amiben fehér anyag volt és hagytam, hogy a kezelt oldalamra tegye a kötést.

- Egy éjszakára az erdő jött le hozzánk. Vadállatok száguldoztak mindenfelé, szinte őrületbe kergetve a háziállatokat. Rendben, most maradj nyugton. Néhol kutyák tűntek el, máshol birkákat találtunk meg cafatokban. Sérült állatok mindenfelé. Mentettem, amit csak lehetett és a vészhelyzetek végére értem még a tegnapi nap folyamán, hála Istennek. Megkönnyebbültem, hogy ez csak egy ág volt, ami elkapott téged.

Daniel feszengve próbált kényelmesebb pozíciót találni és a lányok is hirtelen roppant érdekesnek találták a padlót. Sam éles látását nem kerülte el a reakciójuk. Matt nem tudta időben elkapni tekintetét és Sam intenzív szemeinek fogságába esett.

- Szóval, milyen volt a túrátok odakint, srácok? - Sam végig tartotta a szemkontaktust vele.

Daniel felnézett, egyenest a szemembe és biccentett oly leheletnyit, hogy azt hittem csak képzeltem.

- Fent voltunk a Kis Domb kempingjében. De éjjel... elmentünk... körbenézni... - keményen küzdött, hogy a megfelelő szavakat mondja.

Titkon felpillantottam Sam arcára, hogy kitaláljam, mit szándékozik tenni, de nem volt mázlim. Csak állt ott, tekintetét Daniel-re szegezve, ahogy a fiú küszködött és nem mondott semmit. A műanyag tasakot szemétbe hajította és lassan összefonta karjait mellkasa előtt. Na jó, és most mi lesz? A srácoknak a kínok kínját adja ezzel a vallatással. Nem hibásak abban, ami történt és tiszta sor, hogy semmit sem tehettek az ellen, hogy én nagy okosan elcsámborogjak. Te jóságos ég, egy életre megutálnak, ha most nem teszek valamit.

- Sam. Az egy félelmetes éjszaka volt - kezdtem bele és láttam, hogy a lányok arcán rémület futott át – Egy kis forráshoz mentünk, hogy hangfelvételeket készítsünk és tovább akartunk menni de morgásokat hallottunk mindenfelől, magunk előtt meg farkasokat láttunk. Közelebb voltak, mint sem szerettük volna ezért visszapucoltunk a hegytetőre. - Sam résnyire húzta a szemét és úgy vizsgált engem – Mi... - itt feltűnően kacsintottam - ... nem tudtunk lejutni a hegyről miattuk. Visszafelé meg futás közben belerohantunk ágakba meg bozótba. Valószínűleg onnan szereztem ezt is - mutattam az oldalamra.

Sam megemelte egyik szemöldökét majd a fiúk felé fordult. Tudta, hogy ez nem a teljes igazság volt, de megértette, hogy okom volt a barátaim kimentésére. Jól ismert már és beérte annyival, hogy bármi is történt odakint, valószínűleg az én hibám volt ha már ennyire el akartam tussolni a helyzetet és végül is nem sérültem meg... komolyan.

- Mázlitok van, srácok. Sokkal rosszabbul is járhattatok volna. - azzal megpaskolta Daniel vállát én pedig igyekeztem bátorítóan rámosolyogni, hogy ne aggódjon, minden rendben van már.

- Mikor végzel ma, Sam?

- Ahogy a tömeget láttam odakint... elég későn. Menj haza, ne maradj fenn sokáig.

- Csináljak vacsit?

- Pizzarendelés csalásnak számít - vigyorgott a saját viccén.

- Majd főzök, oké?

- Kösz, az tényleg jól esne. - gyengéden megölelt majd az ajtó felé mutatott. - Na jól van, Kis Lány. Ennél óvatosabb legyél hazafelé. És ti is srácok.

Kisétáltunk egy újabb feszültséghullámot keltve a váróban levő állatok közt. Már majdnem beszálltam a kocsiba, amikor észrevettem, hogy a többiek mind lecövekeltek a hátam mögött. Meredten álltak a járdán egy röhejes képpel az arcukon.

- Mi az?

- Mégis mi volt ez? El kellett volna mondanod neki az igazat! - fakadt ki Lynda.

- Ez így nem helyes. Hazudtál neki! - és még Daniel is.

- Oh, emiatt nem kell aggódni. Tudta ő azt. Csak a helyzetet mentettem meg.

- Várj! Hogy mi?!

- Figyelj. Ismerem a nagybátyámat és ő is ismer engem. Tudta, mikor hazudtam és rájött, hogy nem véletlen csináltam. Majd elmesélem neki a teljes sztorit később szóval nem kell aggódnotok miatta többet.

Hangtalan álltak percekig a kocsi mellett, zavarodott fejjel. Bizonyára azt gondolták végig, miért tettem ezt, honnan tudta Sam és mindenek előtt... mit tett volna Sam ha nem lépek közbe. A kínos csend nem tartott sokáig. Daniel hamar felkötötte a gatyáját.

- Hát, köszönet érte. De nem kell hazudnod miattunk. Egy csapat vagyunk most már, együtt oldjuk meg a helyzeteket. Legalábbis, amíg itt vagy a városban.

- Rendben. - ... és kezet rá.

Mindezek után visszavittek a quad-omhoz és félúton hazakísértek. Menet közben még beugrottam egy-két holmiért egy útba eső boltba. Késő délután volt mire végre végeztem a vacsorával. Mertem magamnak egy nagy tállal, a minden finomsággal megpakolt húslevesből és kiültem az egyik nyugágyba a hátsó kertben élvezni a természet hangját.

Békés volt. Bármikor kijöttem ide és az erdőt bámultam, akármilyen idegi állapotban voltam korábban, ez a látvány megnyugtatott. Akármilyen nevetségesnek hangzik is az egész, de az előző napok kavalkádjának semmi nyoma sem látszott. Semmi rendkívüli, semmi káosz. Minden visszament az eredeti kerékvágásba.

Letettem az üres tálam egy másik székbe és kinyújtóztattam karjaimat. A levegő hűvösebbre fordult. Napnyugta volt és az ég ragyogó narancssárgája lomhán rózsaszínre váltott majd sötét lilára. Felszedelődzködtem, hogy bemenjek, amikor egyszer csak kirázott a hideg. Libabőrös lettem hátamon, karomon. Egy másodperccel később motoszkáló hang ütötte meg a fülem az erdő felől. A szívem nagyot ugrott. Eljött.