(jav.: 2020)

Másnap mire végre felébredtem, a nap már magasan járt az égen. A sugarai szinte kiégették a retinámat, mikor pislogni próbáltam. Gyorsan az arcomba vágtam a párnám. Egy pár perc ilyenféle döglődés után észrevettem, hogy valami nem stimmelt. Felültem hallgatózni, de nem volt semmi zaj. Semmi sem, egyáltalán. Néhány madár éneke és a szél szűrődött be a zárt ablakomon, más nem. Sam! Hol van Sam?

Mint egy őrült rohantam le a lépcsőn, de nem volt ott. Nem volt a házban egyáltalán! A pánik fűtötte ámokfutásom után végre észrevettem, hogy egy papír hevert a konyhaasztalon. Sam írta.

"'Reggel, Kislány! Remélem, kipihented magad az éjjel. Sajnálom, hogy nem várhattalak meg, hogy felébredj. Sok a beteg a klinikán a hétvége óta. Úgy tűnik, egy pár napig nagy lesz a tömeg errefelé. Gyere be bármikor meglátogatni, ott a quad. Reggeli az asztalom. ~ Sam"

- Hála Istennek! - sóhajtottam.

Sam rendben volt. Csak a munkahelyére ment. De minek a papírfecni? Miért nem írt egy SMS-t? Talán meglátogathatnám valamikor a délután. Végül is nem írta külön, hogy menjek és segítsek azonnal, szóval úgy tűnt győzte az eseményeket egyedül is.

- Ami pedig az jelenti, hogy nem kell sietnem. - sunyi mosoly terült el az arcomon – Menjünk el egy körre!

Gyorsan bepusziltam a reggelit és felkészültem az első igazi menetemre a quad-on. A fészert ezúttal is zárva találtam, de most már volt hozzá kulcsom. Sam hagyott egy másolatot az asztalon. Felpattantam a járgányra és a városka központja felé vettem az irányt. Meleg levegő borzolta a hajam. Naná, hogy. Ügyesen csináltam magamnak egy szénakazlat a fejemre. Tudtam, hogy be kellett volna gumizni.

Leparkoltam a sétálóutca bejáratánál. Első célpontom a könyvesbolt volt, ahova már rég el akartam menni. Ahogy beléptem, mellbe vágott a hőmérséklet különbség. A légkondi gőzerővel dolgozott én meg vacogtam alatta. Persze elismerem, hogy a nyári hőséget odakint ellenezni kell, de ezzel telet csináltak idebent. Ez már azért mégis csak túl sok.

Körbenéztem és csak ekkor vettem észre, mennyire kevés könyv állt a polcokon. Ez kissé lelombozta kedélyemet, de azért lecsekkoltam a regény szekciót. Egy jó történet végül is mindenért kompenzál. Kettő végül megragadta a figyelmem és meg is vettem őket. Végigpörgettem a lapokat és belélegeztem a friss, érintetlen nyomdaszagot. Nem valami előkelő látvány, tudom, de szerettem. Ezt a rituálét mindig elvégeztem, valahányszor új könyvet vásároltam.

- Hékás, Édua! Örülök, hogy látlak, még életben! - kiáltott rám Gina. Észre sem vettem, hogy elmentem a cukrászda előtt.

- Gina! Én is téged! ... öm, életben? Hogy érted?

- Sam mesélte, hogy kempingezni mentél a hétvégére. Azt az őrületet itt a városban is hallottuk. Mindig is zajos a teliholdas éjszaka, de a mostani kész elmebaj volt! Meglep, hogy totál jól vagy. Merthogy, jól vagy, igaz? Nincs semmi bajod, ugye? - már épp' válaszolni akartam, mikor valaki áthajolt a vállam fölött.

- Rendben van a lány, még ha szabadon futkározott is az említett éjszakán. Egyedül, mi több. - majdnem suttogta az utolsó szavakat, közel a fülem mellett. Megfordultam és az ismerős hang forrására néztem.

- Ezt meg hogy érted? Édua veletek volt? - Gina szemei kikerekedtek, ahogy Matt-re bámult.

- Nos, igen. Meghívtak magukkal.

- Ez most komoly? Ezzel az őrült bagázzsal voltál? - arca halvány pirosba ment át. Ő most kioktatott engem. De most őszintén! Valakit, aki vele egyidős.

- Nem kő annyira anyáskodni, Gin. - Matt próbálta lenyugtatni, a maga egyedi módján.

- Tartottuk a megfelelő távolságot a csúcstól, cserkészbecsszó. - Lynda ölelt át hátulról hirtelen – De ez a csajszi itt viszont... na ő megérdemli a szidást. Ez meg mi, Édua? - kukkantott be a szatyromba.

- Könyvek - válaszoltam egyszerűen. Közben Kassy és Daniel is megérkezett.

- Mégis... mit csináltál? - kérdezte Gina elhűlve.

- Hát én...

- Csak tett egy kis egyszemélyes, éjszakai kalandtúrát az Ezüst Csúcson és másnap jött vissza. Semmi komoly - skiccelte fel Daniel a tényeket. Képzelheted, milyen képet vágott Gina! Oltári látvány volt.

- Sam-nek mondtad már? - kérdezte, mikor újra tudott lélegezni.

- Nem. Még csak nem is láttam. Nem volt otthon, mikor hazaértem. Ma szintúgy. Hagyott egy cetlit, amin üzeni, hogy a klinikán túltengés van és nagyon lefoglalja.

- Nem csoda. Ami ott fenn a hegyekben történt, annak meglett a hatása itt is. - Daniel a fejét vakarta – A szüleink alapos fejmosást adtak nekünk a túra miatt.

- A szüleitek? - emeltem meg a hangom egy kis piszkálódásra – Szóval ők nem akkora kalandorok, mint ti ketten?

- Á, ugyan. Általában elfoglaltak és kevés idejük jut ránk, így ez a hobbi adta magát. De a múlt hétvégén otthon voltak és kiderült az út - ismerte be.

- A tudtuk nélkül szervezted meg a túrát az erdőbe?!

- Tudnak a rendszeres kiruccanásainkról. De ez utóbbi kivétel volt. Sose volt még ekkora hangzavar és felfordulás a vadonban. Szóval természetesen, eddig sose kerültünk bajba.

- Lehet, hogy pont miattad volt - bökött felém Kassy, hangosan gondolkodva.

- Mi? Mégis hogyan? - pislogtam megdöbbenve.

- Úgy értem, az egyetlen különbség ezúttal, te voltál. Te jöttél velünk, mint új ember, és tűntél el az éjjel. Soha egyikőnk sem járt még Ezüst Csúcson. Főleg nem teliholdkor.

- Talán, újra oda kéne menned, egy kamerával ezúttal, és persze nappal. Így le tudnánk filmezni, hogy... - Matt nem tudta befejezni a mondatát.

Az a csoport férfi, akiket előző nap láttunk, megjelentek a sétálóutca bejáratánál. Gyorsan elhalkultunk és témát váltottunk. De a vezér fickó észrevett minket és felénk irányozta lépteit.

***

Halli! Bocsesz a késésért. Sűrű volt a hét, mint általában. De a lényeg, hogy meghoztam a következő részt. :D Remélem tetszik! 

Shina