(jav.: 2020)

Valamikor dél felé leértünk a kis dombunk, ahol két napig táboroztunk, aljára. Az út újra egyenletes volt, nem kellett kiszögellő sziklákat és gyökereket kerülgetni minden második lépésnél. A levegő friss volt és kellemesen hűvös, hála az előző esti viharnak. Esőcseppek szikráztak a fákon és minden ágon a napfényben. Matt belerúgott a fákba helyenként, hogy hideg zuhanyt öntsön a nyakunkba, de leállt vele elég hamar, amint viszonoztuk a szívességet.

- T'od azért, komolyan gondoltam - szólalt meg Matt egy kis idő után.

- Mit is? - kérdeztem vissza, miután Lynda megpaskolta a vállam, hogy figyeljek, mert engem kérdeztek.

- Hát összehasonlítani a két hangfelvételt.

- De mégis hogyan állapítasz meg egy biztos pontot ezek alapján? A felvételből nem tudod a hang irányát.

- Ez igaz - ismerte el – De mi ott voltunk, így a helyszínt megjelölhetjük térképen. Persze, már ha emlékszel, merre jártál az éjjel, akár a tiedet is hozzátehetjük.

- De én többnyire a forrásnál vettem fel a vonyításokat - mondtam, de Matt nem vette le rólam a tekintetét - ... hát, végülis, ja, emlékszem az útra. De az Ezüst Csúcs felől jött a hang, és az meg tiltott zóna, nem?

- Igen az, de már dolgozunk rajta - kacsintott és sokat sejtetően Daniel felé pillantott. Zavarodottságomban csak pislogni tudtam. - Muszáj lesz megnézned a bunkerunkat.

A MIT? Mégis mijük van még nekik? Az egy dolog, hogy az erdőbe járnak ezek után az úgynevezett mítoszok után, amik lassan egyre valóságosabbaknak tűntek már nekem is, de mi a francon „dolgoztak"? Reméltem nem valami Scooby-Doo furgonról volt szó.

- És há' mivel ilyen messze eljöttél velünk... - Matt karjával a helyek felé mutatott – és túlélted a saját kis őrült kirándulásodat is az Ezüst Csúcson, szerintem akár el is mondhatunk neked mindent, amit a környék furcsaságairól tudni érdemes. Már ha te magad nem tudsz többet, tekintve hogy itt éltél valamikor.

- Persze. Sokkal többet tudok, mint ti srácok. Pontosan annyit, amennyit egy 3 éves gyerek meg tud jegyezni. Ugyan már, nem voltam itt olyan sokáig.

- Hát akkor, kérdezzük meg a többi tagot is. Hadd emlékeztessem a bíróságot... - Matt a többiek felé fordult megemelve állát lenyűgözően nevetséges és tudálékos gesztikulációval - ...hogy ez a fiatal hölgy itt, egy roppantul hosszú és kimerítő éjszakát tudhat a háta mögött egy olyan helyen, ahol egyikőnk sem járt korábban. A puszta léte, elengedhetetlen jelenléte lehet a kulcs, az utolsó darab a kirakósban, hogy a rejtélyek nyitjára akadjunk, melyek a városunkat övezik. Így hát megszavazom a csatlakozását hozzánk.

Mégis mi folyik itt?

- Nincs ellenemre - szavazott Lynda.

- Gondolom plusz egy lány kedvezőbb státuszba billenti a nemi egyensúlyt - válaszolt Kassy is. Mindenki Daniel-re nézett csillogó szemekkel.

- El kell ismerned, hogy érdekes a csaj - toldotta meg Matt egy pimasz megjegyzéssel, amitől Daniel félmosolyra húzta a száját. Köszi fiúk, még itt vagyok!

- Még szép, hogy mindenki benne van! - felet Daniel ragyogó arccal.

- Szupiii! Alig várom, hogy megmutassam, miket gyűjtöttünk eddig össze - lelkendezett Lynda.

- Természetesen, ha magad is szeretnél beszállni, Édua - ajánlotta fel Daniel udvariasan a választás lehetőségét, de az a mosoly a szája sarkán már tudta a válaszom.

- Beszállni, hogy barátok legyünk vagy a rejtély vadászatba?

- Még szép, hogy a vadászatba. Barátok már rég vagyunk.

- Hehehe. Naná, hogy benne vagyok.

Lynda már épp' azon volt, hogy elmesélje, hogyan juthatok a 'bunkerba', amikor egy csapat embert pillantottunk meg, ahogy felénk közeledtek. Pont velünk szembe jöttek, egyazon ösvényen. Daniel és a többiek elnémultak, ahogy észrevették őket. Felismertem a csoportot. Azok a furcsa férfiak voltak, akiket pár napja Sam körbevezetése során szúrtam ki az étkezdénél.

Gyorsan haladtak, ahogy a nehéz táskáik alatt görnyedtek. Mikor ők is megláttak minket, hallottam néhányuk szitkozódását. Világos volt, hogy nem örültek nekünk. Egy negyvenes éveiben járó, keménykötésű ember a menet elejéről közelebb jött hozzánk és valósággal leugatta Daniel fejét.

- Mi az ördögöt csináltok nyomoroncok! Jobb, ha nem szórakozok velünk még egyszer, mert ezúttal... - a fickó elhallgatott, amikor szemei rám tévedtek – Nocsak, új gyerek? Egy jó tanács... - mutatott rám – Maradj távol ezektől a kölyköktől, ha jót akarsz!

Azzal intett a csoportjának és folytatták menetelésüket az erdőbe. Az emberek követték őt. Úgy kellett félreállnunk, mert fellöktek volna minket. Egy pillanatra úgy éreztem, a szívem kihagyott egy ütemet és az éjszakai események felvillantak a szemeim előtt. Miért? Aggodalom szivárgott fel bennem és ez nem tetszett. Nem akartam, hogy ezek az emberek itt legyenek.

Figyelmesen néztem, ahogy végighaladnak mellettünk. Többségük ellenszenves és zsörtölődő volt, mint a főnökük, de leginkább veszélyesek. Volt egyfajta megvetés mindegyikük szemében. Megvetés és mélységes ellenségesség. De az utolsó fickó arcáról hiányzott ez a hozzáállás. Megrántotta a vállát, amikor hozzám ért és előre fordult unott arckifejezéssel. Legalább az az egy nem tűnt fenyegetőnek.

Halli. Ez most rövidebb fejezet, de remélem tetszik nektek. Hamarosan elérem a fordítanivaló végét és onnantól nagyobb időközönkét fogom hozni az új részeket.

Mit gondoltok eddig az eseményekről? Mire számítotok, mi fog történni? :) Nagyon várom a véleményeteket, annyira jó olvasni őket. 

Shina