(jav.: 2020)

Körbenéztem. Azon a békés nyári reggelen semmi sem tudta volna megzavarni a nyugalmunkat. Úgy tűnt, eljött az idő, hogy kitálaljak. Legalábbis részben.

Helyet foglaltam én is és beleszürcsöltem a forró teába. Mindenki csendben figyelt. Szinte olvasni tudtam a szemükből, hogy mire gondolnak. Lynda és Kassy tisztán kíváncsi volt. Matt szemei némi lenyűgözöttséget is tükröztek pluszban. És Daniel, nos, az ő arca érzelemmentes volt. Most először, mióta ismertem, nem mosolygott. Egy csöppet sem. De a szemei hangosabbak voltak mindennél. Megkönnyebbült örömtől és oltári nagy dühtől izzottak. Hogy volt képes azt a sok érzelmet kordában tartani?!

- Tehát... nem vettem észre merre mentem vagy milyen messze - kezdtem bele.

- Igen. Ez az, amit már mondtál.

- Oké, akkor az akciós részhez ugrok. Egy völgyszerűségben voltam, amikor a farkasok morgását meghallottam mögöttem. Sokkal fenyegetőbbek voltak, mint holmi biztonsági őrök, akik csak elzavarnának. Nem maradhattam egy helyben. Rohannom kellett. Később vettem csak észre, hogy ezt pont az Ezüst Csúcs felé tettem.

- Várj! - vágott közbe Matt – Közted és a táborunk között álltak?

- Igen, a völgyben kellett tovább menekülnöm. Az ellenkező irányba.

- Sose hallottunk még ilyenről. Daniel, az összes eddigi videón és beszámolóban az emberek mindig azt mondták, hogy a farkasok közéjük és a hegy közé álltak.

- Valóban. Ez az első, hogy ilyen történt - ismerte el.

- Olyan volt, mintha... bepöccentek volna és ölni akarnának - emlékeztem vissza - korábban sosem volt problémám állatokkal. Sose támadtak még meg.

- Akkor miért paráztál tőlük annyira az elején? - kérdezett rá Kassy.

- Mert ömm... én... egyfajta enyhe traumám volt egy idióta horror film miatt. És szerencsémre pont most emlékeztem rá vissza. Tudom, hogy hülyeség - hadartam.

- Ezt elmondhattad volna mielőtt elfogadod a meghívásunkat - sóhajtott Daniel.

- De nem félek. Többé nem. És valamiért, ott helyben sem fagytam le. El tudtam rohanni. Gyorsabb voltam, mint valaha.

- Azt akarod mondani, hogy lefutottad a farkasokat? Ne hülyülj! - még Matt se hitte el.

- Nem hazudok. Nem tudtak elkapni. De egy zsákutcába értem. Az völgy egy függőleges falban végződött, ami valami kiszáradt vízesés lehetett. És ekkor egy villám vágott keresztül az égen és az állatok visszafordultak.

Végignéztem a hallgatóságomon. Egyikük sem reagált.

- Ez történt! Lehet, láttak valamit a fal tetején a hátam mögött, ami jobb belátásra kényszerítette, de amikor felmásztam, nem volt ott semmi.

- Miért nem jöttél vissza? - kérdezte Lynda, amint meg tudott szólalni.

- Rögtön ezután háborodott fel az erdő. Jóval ijesztőbb volt, mint a farkasok üvöltése a hegyről. Találtam valami régi fabódét és ott töltöttem az éjt.

- Hogy jöttél vissza? Nem ütköztél farkasokba az úton? - tett fel egyre több kérdést a lány.

- Nem. Nem láttam őket sehol. Egyszerűen csak visszajöttem.

- Csúcsragadozók elől futottál, az erdőben, ráadásul éjjel, és te csak fogod magad és másnap reggel visszatipegsz hozzánk? - Matt a mondata minden részletét nyomatékosította, hogy biztosra menjen, a kapott válasz egyértelmű lesz. Valahogy maga is alig hitte el.

- Nem tévedek el. Emlékeztem az útra.

- Ez őrület csajszi! - száját félmosolyra húzta – Te vagy az őrület!

- Jesszus! - Daniel haragja végre elapadt.

- Na igen. Tisztában vagyok vele, hogy Istennek köszönhetem az életem.

- Te vagy a legszerencsésebb lány, akivel eddig találkoztam - nevetett - Azt hittük, cafatokban fogunk megtalálni, már ha képesek lennénk rá.

Lynda megragadta a kezem.

- Fogggalmad sincs, min mentünk keresztül!

- Igen, sajnálom. De ez kölcsönös.

- Na azt meghiszem! - csapott a vállamra.

- Oh, egyébként, visszahoztam a felvételt az éjszakáról. Beájultok, ha meghallgatjátok.

- Őrült lány! Volt időd erre gondolni?! - Daniel keze a homlokán csattant..

- Egyáltalán nem. Még el is ejtettem, szóval lehet az egész tönkrement. Visszafele találtam meg a földön. Egy kissé sáros.

- Ha nem vágtad földhöz, vagy vízbe, rendben lesz.

- Azé' t'od, ha kizárjuk, hogy mennyire rohadtul életveszélyes volt ez az egész, az eddigi legérdekesebb esténk zajlott le. És mindet felvettük, biza! - ugrott fel Matt és elszaladt saját kütyüjéért – Kassy, a tied is rendben van, igaz?

- Igen, de az intro-n kívül nem vettünk fel semmit.

- Ház az kár. De mi igen. A vonyítások elejétől egészen addig, míg az elem bírta. Elfelejtettem leállítani, szóval...

- Szóval most van vagy 6 óra felvett káoszunk. Miért is jó ez Matt?

- Nekünk megvannak az események innen fentről, Éduának meg a másik oldal. Ha a kettőt összehasonlítjuk, megtalálhatjuk a vonyítások forrását.

- Meg akarod találni?! - kérdeztem rá, mert nem akartam elhinni.

- Igen. Van itt valami minden teliholdkor. És mi meg akarjuk oldani ezt a rejtélyt...

- ...és felvenni kamerára - fejezte be Lynda.

- És még én vagyok az őrült?

- Naná. Felfedezni egyre többet és többet a rejtélyekből mókás és veszélyes is. Sosem jártunk még az Ezüst Csúcson. Aztán itt vagy te, csak jössz és besasszézol oda az első napodon az erdőben.

- Umm...

- Igen, őrült hölgyemény? - Matt megemelte láthatatlan cilinderét.

- A másodikon. A... második napomon - lehetetlen volt tagadni.

Kassy jóízű kacaja betöltötte a reggeli levegőt. Ahogy mindenki másé is. Hála Istennek, hogy levedlette a szúrós, piszkálódós természetét. Igazán bájos volt, amikor mosolygott. Daniel is túljutott az éjszaka eseményein. Az arca nem mutatott bosszúságot vagy neheztelést. Megnyugodhattam. A tervem végül is valamennyire bevált. Rendben voltak velem és nem gondoltak többé rám úgy, mint akinek lövése sincs a környezetéről. De ugyanakkor rájöttek, hogy néha tudok vakmerően viselkedni. Nagyon is vakmerően.

- Rendben van hölgyeim. Pakoljunk össze mindent és nyomás haza!

- Igenis főnök! - mondta Lynda és Matt egyszerre. Újra. Lynda nyerte a jinx-et.

- Matt! Gyere és segíts erre a sátorral!

- Kösziii! - Lynda-ra vigyorgott pimasz fejjel és ment segíteni a barátjának.

Minden visszaállt a normális kerékvágásba. Barátok voltunk újra. És egy kicsit közelebb is kerültünk egymáshoz. Úgy gondoltam, talán elmondhatom nekik a titkomat hamarosan. De még vártam vele. Egy ekkora horderejű dolgot nem oszt meg egyhamar az ember másokkal.

Ahogy készülődtünk, a lányokat sugdolózáson kaptam. Rólam beszéltek.

- Szerintem Édua a legnagyobb rejtély itt. - Kassy próbálta a lehető leghalkabban mondani, de nem tudtam nem meghallani. Hangosak voltak az én füleimnek, legalábbis ahhoz, hogy megértsem szavukat.

- Ezt mégis miből gondolod?

- Ugyan már! Eltűnik telihold estéjén, egy éjjelt az Ezüst Csúcson tölt, ismétlem, az Ezüst Csúcson, AZON az Ezüst Csúcson, és másnap visszajön, mint akit az őserdőből szalasztottak.

- Ééés?

- Mi van, ha a poénunk igaz? Mi van, ha tényleg vérfarkas?

- Pffft, ahh-ahaha!!! - Lynda hangosan felnevetett magára vonva mindenki figyelmét – Ez biztos nem igaz.

- Miért nem?

- Láttad azt a sérülést az oldalán? Oh, igaz is. Édua! - kiáltott nekem és a következő pillanatban már el is tűnt az egyik karja a táskájában.

- Mi az?

- Van fertőtlenítőm. Le kéne kezelni a sebed.

- Oh, az oldalam. Rendben, de az csak egy karcolás.

Daniel és Matt feje lassított felvétel szerűen bukkant elő a sátor mögül.

- Na azt már nem. Srácok, ti visszafordultok. Majd mi intézzük ezt. - csak szeretnétek...

- Drága, édes bátyám. Nem hiszem el! Mégis mióta szoktál te leskelődni?

A fiúk némán és ugyanolyan lassan visszabújtak a sátruk mögé. Humoristák szinkronban.

- Úgy tűnik nem vagy vérfarkas. A seb még mindig itt van. Hát hajrá!

- Hogy mi vagyok....? Agrh...!!! Te jó ég! Ez mar, Lynda! Mi a franc ez, só?

- Majdnem. Alkohol. 100 százalékos - vigyorgott.

- Reménykedtem, hogy legalább valami alkoholos kéz géled lesz. Ughh!

- És kész is. Mélyebb, mint elsőre látszik.

- Lehet, annak az ágnak tüskéi is voltak. De azért kösz.

- Bármikor. De azzal ott még keress fel egy orvost is. - azzal visszafordult Kassy-hez, aki enyhén elpirult zavarában.

***