(jav.: 2020)

Másnap hangos káromkodásra ébredtem. Óh! A fiúk megtalálták a kis meglepim. Heheh! Lynda és Kassy egy pillanat alatt kint teremtek a sátrunk ajtaja előtt és hüledeztek a látványon.

Ne nevess, nehogy nevess! Nagyon igyekeztem türtőztetni magam. Meglepettnek kell mutatkoznom, ha meglátom. Vettem egy nagy levegőt majd csatlakoztam hozzájuk.

- Mi történt srácok? Ilyen korán kiabálni...

- 7 óra van, nincs korán. - Kassy feltehetőleg bal lábbal kelt ki az ágyból, vagyis a hálózsákból.

- Gyere és nézd meg magad! Valamilyen állat próbált a sátrunk alá bejutni. Úgy, minden irányból - kaptam egy értelmes választ Matt-től.

- Bár ezt mondod, de én pontosan tudom milyen állatok voltak itt. - Daniel csak fogta a fejét – De egyszerűen nem hiszem el. Nézd azt a lábnyomot, Matt! Láttál már ekkorát? Vagy valaha is ebben az erdőben ilyet?

- Na basszus! Akkor mégse volt álom. Tényleg hallottam valami morgást az éjjel.

Fogalmad sincs róla, haver. Bár azon lepődök meg a leginkább, hogy nem ébredtetek fel egyáltalán.

- Édua, jól vagy? - fordult hozzám Daniel.

- Ezt hogy érted?

- Nem félsz? Tegnap mondtad, hogy nem akarsz hasonló szituációba kerülni. Erre tessék, megtörtént. - ő most miattam aggódik? Miközben az ő sátruk lett 'megtámadva'.

- De mi történt? Milyen állat csinálta ezt? - tereltem tovább a szót.

Daniel megmutatta a nyomokat. Láttam Wolfy mancsának lenyomatát mindenfelé, de nem az övé volt az egyetlen. Néhány sokkal nagyobbat is találtam. Mi? Meghívtál valakit, pajti?

- Ez farkas lesz, igaz? Vagy egy mega nagy kutya. Mi a másik?

- Medve. A méretéből és alakjából ítélve, egy grizzly.

- Egy medve és egy farkas volt itt az éjjel? Hogy? Valami maradék szendvics szagát követték?

- Nem tudom. Mindent megettünk és a tűz is el lett oltva.

Aggodalom tükröződött az arcukon. Nem, nem engedhetem meg, hogy pont most legyen bűntudatom. Főleg, hogy ez az én szívatásom. Részben.

- Szóval. Ez azt jelenti, nem megyünk mélyebbre az erdőbe? Elég egyértelmű, hogy nem örülnek nekünk.

- Ne legyél annyira boldog. A vízesés, amiről Lyn beszélt, egy pár kilométerre van ide. - Kassy csípős megjegyzései nem apadtak.

- És az a legjobb horgászhely is. Már persze csak, ha akarunk reggelizni - folytatta vidáman Lynda.

- Van egy kellemes tisztás a közelében, ahol néhány gyümölcsfa is nő - kacsintott rám Matt.

- Hááát...

- Még napnyugta előtt visszajövünk. Ez itt a legjobb pont a teliholdhoz. Néhányuk lehet, kimerészkedett a múlt éjjel, de mélyen bent lesznek ma az erdőben már kora estétől. Elég hangosak, hogy halljuk őket mégis messze. Rendben? -Daniel tudta, hogyan kell jól érvelni. Képtelen voltam bármivel is ellenezni, úgy hogy ne leplezzem le magam.

- Ha te mondod... - csak remélni tudtam, hogy Wolfy nem haragszik majd meg. Végül is csak nappal leszünk el. Reméltem ez azért rendben lesz.

- Először is, csináljunk teát. Lyn. Aztán, mindent összepakolunk, kivéve a sátrakat és elindulunk. Rendben?

- Igen főnök. - Matt és Lynda egyszerre szólalt meg. Ezután próbálták egymást le-jinx-elni, de nem jutottak eredményre, mert Daniel közbeszólt.

Túlságosan is könnyedén túltették magukat az 'éjszakai támadáson'. Ez egy cseppet bosszantott. De persze, ki voltam én, hogy vidéki gyerekeket akarjak megijeszteni a hazai pályájukon. Halvány reményem maradt csak, hogy legalább elsápadnak egy kicsit a felvétel hallatán.

A lábnyomokat vizsgálgattam, míg Lynda teát készített és a többiek nekiálltak pakolni. Wolfy nyomai akkorák voltak, mint a kezem, és nekem hosszú ujjaim voltak. Tényleg ekkora volt a mancsa? A medvéé... nagyobb, mint a lábam. Hát ez is kivételes példány a fajtájában. Elgondolkodtam, vajon van-e ez is annyira okos, mint a farkas barátom. Az micsoda királyság lenne. De lehet, csak egy normál medve volt. Ami sokkal valószínűbb. Egy nagydarab, kaja után kutató ragadozó.

Kevesebb, mint két óra alatt elértünk a vízeséshez. A völgye csodálatosan szép volt. A víz sebesen zubogott le a meredek falon természetes medencét alakítva ki maga alatt. A szikrázó vízzuhatagot figyelve majdnem el is felejtettem, mennyire megéheztem az úton. Daniel felállított három pecabotot, míg Matt szöcskéket fogott. Pfff! Úgy nézett ki, mint valami óriási nyuszi a fűben. A lányok felszívódtak az erdőbe.

- Hol van Lynda és Kassy?

- Fát hoznak a tűzhöz. Há' végül is meg kő sütni azt a halat. - persze Matt, és tökéletes a kiejtésed is.

- Igaz.

- Egyébként szereted a szusit?

- Igen, miért? - feleltem enyhe gyanakvással.

- Akkor mindenképp meg kell kóstolnod frissen a vízből. Már ha akarod.

- Jóóól van, csak utánad.

- Értettem! - kacsintott rám felvillanyozott mosollyal. Ó, miért kell neki ennyit kacsintgatnia? Aranyos volt... mint egy kisöcsi, már ha a testvérem lenne. De a tény, hogy nem volt az, némi távolságtartásra ösztönzött. Próbáltam nem törődni vele.

- Daniel, miben tudok segíteni?

- Horgásztál már valaha?

- Naná.

- Akkor tied lehet ez a bot. Van erre néhány vicces hal.

- Ez alatt mit értesz?

- Méretes és szívós példányok. Kiugranak a vízből és eltépik a damilt. Légy résen!

- Rendben. Verseny, ki fogja a legnagyobbat? - Matt azonnal felkapta a fejét a 'verseny' szó hallatán.

- Ez a beszéd, csajszi! Mi a válaszod Danny Fiú?

- Szívesen - mosolygott ravaszul Daniel – És a vesztes pucolja meg az összes halat. Jobb ha felkészültök, mert sokat fogok.

- Nem hagyom, hogy újra megverj. Na csináljuk!

Matt, épp' most ismerted el, hogy egy vesztes vagy. De végül is, rossz híreim vannak Danny Fiú számára is. Jó vagyok ebben. Apámnak hála, megadatott az a kiváltság, hogy mindenféle vízben horgásszak. Folyó, tó, sebes folyású hegyipatak és folyam, meg persze tenger. Nem tudtok legyőzni. Plusz, a szerencse mindig mellém áll. Mindig megtalálom a legjobb helyet a horog kivetéséhez. Még a tengeri halászok is elcsodálkoztak, milyen gyorsan lett kapásom múlt nyáron.

Leguggoltam egy hatalmas, kiugró, gömbölyű sziklán és a víz fölé hajoltam. Fókuszáltam, hogy minden kis mozdulatot észrevegyek. A fodrozódás megnehezítette a dolgomat és folyamatosan pislognom kellett a visszatükröződő napfénytől. A fiúk már rég belógatták a csalijukat és engem néztem, mégis mit művelek ilyen sokáig. Koncentrálj, találd meg! Találd... meg! Ott is van. Egy szép, nagy pisztráng sütkérezett a medence túlsó felében. A fénytörést is figyelembe véve, nagyobb lehet, mint amit elsőre látok. Hagytam, hogy egy fölényes mosoly jelenjen meg az arcomon. Az ottan, az én halam. Körültekintően bemértem a távolságot és a horgot pont a hal orra előtt nem sokkal ejtettem be.

- Biztos, oda akartad asztat? Az egy lehetetlen sarok. Az örvény túl erős a halaknak.

Nem válaszoltam. Láttam a pisztrángot közelebb úszni a csalihoz, fontolgatva, hogy bekapja-e vagy sem. Gyerünk már, csak még egy kicsit! A fiúk suttogtak valamit egymásnak, de nem törődtem velük. Csak vártam és vártam és.... Kapás! Már tekertem is az orsót.

- Mi a...! - hallottam Matt döbbent hangját.

Felálltam és úgy folytattam a fárasztást. Ember, ez aztán a fejedelmi hal! A szikla alattam nedves volt és némi nyálkás alga nőtt a szélén. Természetesen, nekem rá kellett lépnem. Megcsúsztam és borultam is be a vízbe. De béna ez már! Itt vagyok egy fenséges hallal a damil másik végén és a vízben kell, hogy befejezzem az egészet?! Ne már!

De ekkor, egy erős kart éreztem a derekam körül, ahogy még épp' időben elkapott. Daniel volt mögöttem, megmentve a hideg zuhanytól.

- Fuh! Ez közel volt - tett vissza a talajra épp' oly könnyedén, mint eséskor elkapott.

Belepirultam a közelségébe. Nem voltam hozzászokva az emberekhez. Legalábbis nem ilyen közel. De nem tudtam megfordulni, hogy megköszönjem. Még mindig a kezemben tartottam a botot és a hal rajta vadul húzott.

- Nagyon köszi. Tényleg. - végül elengedett.

- Óvatosan. A széle csúszik.

- Jah, tudhattam volna.

- Segítsek benne?

- Nem, köszönöm. Most már meg lesz. Ez egy nagy darab, és... – itt hátrapillantottam mosolyogva - ... a versenyt én fogom megnyerni.

Daniel felnevetett, de a közelemben maradt a biztonság kedvéért. A hal vicces volt, pont ahogy leírta. Keményen küzdött és a víz széléhez közeledve kiugrott. Majdnem két méter magasra. Mi van? Dehát ez nem lazac, hogy nagyon ugráljon. Legalábbis nem ekkorát.

A srácok szeme elkerekedett, ahogy meglátták a méretét. Csupán a másodperc töredékéig gondolkodtam el, mielőtt cselekedtem. Megragadtam a lehetőséget, hogy a hal kint volta levegőben és a kockázat ellenére kirántottam a talajra. Nagy toccsanással ért földet néhány méterre a lábamtól. Diadalmas vigyorral fordultam a fiúk felé, mint aki éppen az olimpiát nyerte volna meg. De rá kellett jönnöm, hogy a lányok már visszatértek és én egy remek kis show-t adtam elő nekik.