- Még hogy képesek lennének villával enni - mormoltam magamban, míg előszedtem a méretes pulykacombokat. Hogyan is juthatott ilyesmi Lynda eszébe? Rendben van, hogy néha tud szeleburdi lenni a csaj, de ez azért mégis csak na! Honnan juthatna ilyesmi feltételezés, még csak viccként is az eszébe. Állatokról van szó! Négy lábon járó, mancsokkal és karmokkal ellátott ragadozókról, akiktől tegnap még úgy fosott, mint valami rezgő falevél! Ma meg már...

Kipillantottam a konyhaajtó üvegén. Raul és Bernát már ott hevert a fűben közvetlen mellettük, és ezúttal nem feszengtek a körükben. Éppen ellenkezőleg. Mintha beszélgettek volna. A lányok továbbra is kétes kérdésekkel ostromolták a melákokat, akik szőrös arcáról, fülük mozgásából és testtartásukból könnyedén tudott volna olvasni bárki is.

De nem volt olyan idilli, mint hittem, hogy lesz ez a látvány. Mióta vártam, hogy nyugodtan össze tudjunk ülni, a melákok és a banda meg Sam, de most mégsem voltam képes önfeledten örülni a helyzetnek. De miért? Itt volt mindenki, majdnem mindenki, aki számított, jó a hangulat és még a bizarr egyenruhások miatt sem kell aggódnunk lépten-nyomon. Ráadásul a szülinapomat ünnepeljük!

Raul ebben a pillanatban tüsszentett egy orrára szálló rovartól, amire Lynda és Kassy felkacagott. Ismertem ezt a nevetést. Gyönyörű, őszinte kacaj, amit a teljes és ártatlan lenyűgözöttség kelt az emberben. Olyan volt, mintha gyomron vágtak volna. Végre felfogtam, mi zavart és szégyenemben leginkább elsüllyedtem volna. Nem hiszem el, hogy féltékeny vagyok! Nem lehetek féltékeny! Mégis mire? Hogy Raulékal már nem csak én tudok beszélni? Hogy osztozom a barátságukban a bandával? Vagy csak arra, hogy Lynda-ék ennyire élvezik a társaságukat? Kapd össze magad, csajszi! Még a végén előtör belőled az alfa nőstény és leharapod a fejüket. Micsoda ostoba és ironikus jelenet lenne. Talán még igazuk is lenne és mégiscsak vérvarkassá változnék. Még csak az kéne!

Megráztam a fejem és kiléptem a tálcára halmozott hússal a kezemben.

- Üdv a Vadaknak! - erőltettem magamra egy vigyort - Előmelegített, de nem sózott vagy sült, finom pulyka.

~ Ilyen felszolgálásban is rég volt részünk - vakkantott Raul és száját nyalta.

Bernát is nagyban bólogatott és leste a tál tartalmát. Melléjük pakoltam egy rakat zöldséget és édes gyümölcsöt is a fűbe. Élvezettel láttak neki, és minden leküldött húsos falatot kiegészítettek valamilyen zöldfélével.

Visszaültem helyemre a veranda szélére és folytattam félbehagyott steak-emet.

- Jó étvágy'! - emeltem meg látványosan a húst mielőtt beleharaptam.

Csendes majszolásba temetkeztünk. Barátaim dicsérték Sam szakácstudományát és rövid idő alatt degeszre tömték magukat. Hiba volt a habzsolás. Lassan lehet igazán kiélvezni a konyhaművészek alkotásának varázsát és ráadásul még több is fér beléd. Én ismertem a fortélyát, ahogy Sam is.

- Kértek még? - kínálta körbe sokadjára a tálat, de csak szörnyülködő arcokra talált.

- Neeem. Kösz, de majd kipukkadok. - Matt nem fogta vissza magát és most ez erősen látszott leharcolt megjelenésén, ahogy elterült az egyik nyugágyban.

- Hogy tudsz még enni, Édua? - Lynda is a padlón volt.

- Türelemmel - nevettem rájuk és egy-egy pohár vizet toltam eléjük - Tessék, ez segíteni fog.

- Kösz.

- Amúgy - fogta hasát Daniel is és fél szemmel Raulra és Bernátra nézett - Ez még rajtuk is kifogott.

A mega állatok a fűben hasaltak az üres tálca mellett, mint akik jól végezték dolgukat, bár kételkedtem benne, hogy az étel mennyisége tett volna be nekik. Inkább élvezték a hűvösebb levegőt és a kellemes ételt ezen a nyugodt délutánon.

- Most hogy mondod - eszembe jutott valami - Igazán csábító ágynak tűnnek így elterülve.

Sam összehúzta szemeit, de nem szólt. Kíváncsi lett, képes lennék-e rá komolyan, mire csak rákacsintottam. Félretoltam tányéromat és az utolsó falatot egy villára szúrva átbillegtem a kiterült két szőrzsák felé. Bernát a hátán feküdt, míg Raul az oldalára dőlve szuszogott. Fülük járásából tudtam, egyikőjük sem alszik, és alaposabban szemügyre véve csillogó bundájukat, valóban kellemes lenne most csak úgy végigdőlni rajtuk. Leültem Raul oldalának háttal, hogy tervemet valóságba ültessem, amikor egy fehér villanással fürge fogsor záródott a villámra és lopta el az utolsó falatom.

- Hé! - tiltakoztam a csámcsogó farkas méltatlan tettén - Az az enyém!

~ Volt - hümmögte és már el is tüntette.

Lemondó sóhajjal dobtam el magam Raul oldalának dőlve, mire ő csak tovább nevetett.

- Ezt amúgy lehet, nem kellett volna - tűnődtem el.

~ Ugyan, miért hagytam volna ki?

- A steak sós volt. Az nem jó neked - paskoltam meg a vállát.

~ Amiatt ne aggódj. Ebben nincs só.

- Már hogy ne volna?! - ültem fel hirtelen - Pácolt hús. Ergo sós.

~ Nem az.

- Édua, a pácolás során nem használtam sót - vágott közbe Sam. - A receptben majd látni fogod.

~ Pontosan. Ezt az ízt a megfelelő fűszerek pontos vegyítésével lehet elérni. Mit sem veszített a zamatából. Sam-nek tényleg van érzéke hozzá.

~ Na na. Én is kérek akkor már belőle. Kíváncsivá tettél, cimbora - ült fel végre Bernát is és mancsával a húsos tálat lökögette - Na segíts már ki, Sammy!

Intettem Sam-nek, aki egy szeletet a medve mancsába nyomott és ő rögvest elkapta, mint egy gyerek a csokoládét.

~ Na mit mondtam? - vigyorgott magában Raul, de külső fülnek ez egyszerű morgásnak hatott.

~ Tökéletes - nyalta továbbra is szája szélét az óriás medve, miután bepuszilta a szaftos szeletet.

- Jól van, srácok. Akkor most jöhet a magyarázat - hunyorogtam rájuk.

~ Pedig olyan jól ment neked eddig is a rejtvényfejtés. Miért most rontsuk el ha már benne vagy a flow-ban?

Csak bámultam Raul játékos fejét, miközben visszadőlt a fűbe. Mégis honnan hallott ilyen kifejezést ez a farkas? Láttam, hogy a banda kíváncsian figyel, túltelített ramaty állapotukban is és a világért sem szakítanák félbe a jelenetet.

- Sam, tényleg só nélkül készült ez el?

- Persze.

- És ti honnan is tudtok erről? - fordultam Raulék felé, de pimasz vigyoron kívül más választ nem kaptam. Agh, hogy miért kell, mindig nekik érvényesülniük! - Ahhh! Jól van! A tiétek a recept, nem igaz?

~ Ohó! Valakinek élénk a fantáziája! - búgta a farkas.

~ De majdnem helyes - toldotta meg Bernát.

- Akkor Alexia műve.

~ És ez is csak részben igaz - nyújtózott kényelmesen Raul.

- Akkor meg... - pedig biztos vagyok benne, most már, hogy Raulék idejében készült a recept, vagyis Alexiának kellett összeállítania. Egy só nélküli, különleges pácolás, többféle fűszerrel... amit ha nagyon muszáj, akár állatok is fogyaszthatnak. - Akkor vagy nektek csinálta, vagy veletek csinálta.

~ És ott van a főnyeremény birtokosa! - fordult át Raul a hátán úgy, hogy a végén engem közrefogott a lábaival - Megmondtam, hogy okos vagy - könyökölt fel és hosszú orrát fejemnek dörgölte.

- És melyikőtök volt a nagy szakács? - nevettem megadóan a helyzet abszurditásán.

~ Melyikünknek van nagyobb hasa, Dua? - suttogta Raul és elámulva pillantottam a medve felé, aki egy újabb szeletet próbált kicsempészni a tálból.

~ De meg kell valljam, Sammy tökéletesítette az eredeti receptet. Ez jobb, mint az emlékeimben szereplő.

***

Halli,

Ahogy ígértem. Hétfői folytatás. :) Remélem tetszett ez a rész is. Kíváncsi vagyok, a ti elképzelésetek szerint, mi férhetne még bele egy szülinapi partiba?

Ne kímáljetek!

Shina