(jav.: 2020)

Sam a konyhában várt egy mennyei illatú reggeli mellett.

- Reggelt, Édua! Korán keltél - üdvözölt, ahogy helyet foglaltam.

- Jaaa... korán ébredtem.

Sam kérdőn vonta fel szemöldökét, amiből sejtettem, legalább olyan elnyűttnek néztem ki, mint ahogy éreztem magam. De hát egy olyan álom után, a fenének van mersze visszaaludni.

- Elég nyugtalanító álmom volt - mondtam, miközben tejet öntöttem magamnak – Többnyire, arról, amit tegnap meséltél. Az agyam próbálta fölfogni azt a legendát... vagy valami ilyesmi.

- Gondoltam. - azzal letette a teáját – Mit álmodtál?

Ahh. Egy pillanatig azt hittem, annyiban hagyja, de ilyenkor nincs szerencsém. Aprólékosan készítettem el a reggeli kakaómat, csoki őrült voltam végtére is, hogy elég időt adjak magamnak összeszedni a gondolataim.

- Egy nagy felfordulás volt az egész. Egy rakat ember egy kutatólaborban mindenféle kísérleteket csináltak, de a tesztalanyok kiszöktek a ketreceikből és az egész egy robbanással végződött. Eztán felébredtem.

Piritóst nyomtam a számba, hogy ne tudjon faggatni.

- Túl sok sci-fi-t néztél! - nevetett fel Sam – Besült kísérletek nem végződnek szükségszerűen robbanással.

Vissza akartam vágni valamivel, hogy védjem magam, de a szám tele volt. Gondolkodj már, csajszi! Nyeltem.

- Te akartad tudni, mit álmodtam. Ne engem hibáztass, ha totál hülyeség.

- Nem sértésnek szántam, te lány. Csak azon filóztam, talán ösztönösen emlékszel a tényleges story-ra.

- Hé, én nem az újraszületett első szürke szemű vagyok. Én én vagyok. Egyetlen, megismételhetetlen Édua. Mindenféle beképzeltség nélkül. Belőlem csak egy van, ahogy abból a nőből is csak egy volt.

- Nyugalom! Nem reinkarnációról beszélek. Úgy értettem, hogy a kísérletek, amiket végeztek, megbolygatta a genetikánkat. Mivel te magadban hordod a szürke szem szín allélját, vagy bármi is ez, lehetséges, hogy örökölted a belé vésődött történelmet is. Mintha egy memóriakártya lenne, amit minden generáció tovább ad. Emlékek, érzések, helyzetek, amiket felismersz, habár sosem élted át személyesen. Ez az, amit ösztönnek hívunk az állatvilágban.

Zavarodottságomban csak pislogni tudtam. Épp' most hasonlított egy számítógéphez majd egy állathoz, mégis sikerült valami menő magyarázatot kihozni az egészből. A tudományos fejtegetése pedig megfogott. Olvastam valahol, hogy ahogy az emberek élnek, amilyen döntéseket hoznak, nem csak a saját lelkükre van hatással, hanem a genetikájukra is, amit örökölni fog a gyermeke.

- Szóval, azt mondod, Apának is voltak ilyen 'ösztönös' álmai? - kérdeztem sokkal nyugodtabban.

- Hát nem. Ő mindig repült az álmaiban.

- Pff. Még most is.

- Igen, mindig is pilóta akart lenni. És meg is tudta valósítani. Mindegy is, vissza a témához. Véleményem szerint az oka mindennek az, hogy ez a gén, hívjuk így, erősebb benned.

- Úgy, mint dominánsabb. Ami egy tulajdonságot láthatóvá tesz. Tudom, tanultunk valami ilyesmit biosz órán.

- Szép! Okos gyerek - dőlt hátra a székében - Más szavakkal, bármit is tapasztalsz, elsőként fogod megélni sok generáció óta. Még jó, hogy szeretsz felfedezni.

A szemét! Nagyon is élvezte a helyzetem. Mi vagyok én neki, film dráma? De legalább adott némi háttérinfót, amivel tudok számolni.

- Szóval mi a terv mára? És a hétvégére?

Az arcán elterülő mosoly még szélesebb lett.

- Ma este egy isten hozott kerti partit tartunk a tiszteletedre a szomszédokkal.

- Itt olyan is van?

A kezem szinte csattant az arcomon, ahogy a szám elé kaptam. Ezt nem kellett volna mondanom. A szomszéd fogalmát újra kellett értelmeznem, mondjuk a következő ajtóig, ahol laktak is emberek és nem a következő sarok. Ami jelen esetben aligha az erdő első fája lett volna.

- Te csak ne aggódj. Sokan lesznek. A fél város itt akar lenni, vagyis kaja hegyekkel kell készülnünk. Ami meg a hétvégét illeti, azt majd eldöntöd.

***

Néhány órával naplemente előtt elkezdtek szállingózni az emberek. Perceken belül megtelt a hátsó kert. Láttam Márkot, a cukrászt, és Ginát nevetni valamin. Felismertem még néhány arcot, de a többség idegen volt számomra. Sam el volt havazva a hússütéssel. Néhány barátját még így is rá tudta venni, hogy segítsenek a sütésben. Ennek a pasinak nem kicsit irigyelni való módszerei vannak az emberek körül.

Éppen kiléptem egy újabb kanyar üdítővel a házból, amikor megjelent előttem két srác és felajánlották, hogy segítenek cipelni. Pontosabban, kivettek mindent a kezemből mielőtt megszólalhattam volna. A kis vakmerőek. Bár kb egyidősek lehettünk és mégse kéne őket gondolatban lekicsi-znem.

- Szia! Hadd segítsünk. Csak nem hagyhatjuk, hogy egy lány ezeket mind egyedül cipelje.

- Kösz. Ez kedves - és valóban, majd megszakadtam a súly alatt. Pont jókor jöttek bármennyire is piszkálta fel ezzel a mondatával a feminista oldalam.

- Szóval csak nemrég érkeztél a városba, igaz? Üdvözlünk az ország ezen eldugott, kicsi sarkában.

- Ez honnan tudtad? - kérdeztem meglepetten.

- Te vagy az egyetlen itt, akit nem ismerek - mosolyodott el - Plusz, Sam már sokat beszélt rólad.

- Óóó. Valóban említette, hogy gyorsan száll a szó erre. Tehát ő mesélgetett.

- Mondjuk. Daniel vagyok - nyújtotta kezét, ahogy lerakta az üdítőket.

- Én meg Édua.

- Itten pedig Matthew - csatlakozott a másik srác is egy kacsintással – De a barátaimnak csak Matt.

Szimpatikusak voltak. Mindketten legalább egy fél fejjel magasabbak voltak nálam, ami jól esett, tekintve a tényt, hogy elég nagyra nőttem én is, így legtöbb srác ismerősömmel egy szinten voltam vagy feljebb. Amennyire utáltam, ha a férfiak utasítgatják a nőket, csak mert nők, annyira tetszett is ha ők voltak a magasabbik fele a társaságnak. Most mondd, hogy nem vagyok önellentmondó!

- Fiúk, megtaláltátok őt?

Két lány futott felénk.

- Itt vagy! Sam mondta, hogy lehet, a házban vagy üdcsiért, de nem találtunk.

Kik ezek? A srácok barátnői? És miért beszélnek úgy a nagybátyámról, mint a legjobb haverjukról?

- Gondolom most ismernem kéne mindenkit, de be kell, hogy valljam, nem.

- Oh, én buta. Lynda vagyok. A srácokkal már beszéltél. Daniel a bátyám.

Lynda úgy nézett ki, mint egy aranyos Energizer nyuszi. Vidám, friss és tele energiával. Világosbarna haja magas copfban, de leért a háta közepéig.

- Kassy. Örvendek.

A másik lány, hosszú, sötét, hullámos hajjal, sokkalta normálisabb volt, vagyis helyesebben kifejtve, hűvösebb. Láthatóan nem volt oda értem annyira, mint barátai.

- Örülök, hogy megismerhettelek titeket. Szóval, miért is kerestetek engem? - fordultam a kedvesebb lányhoz.

- Még nem mondták el? - a csaj dobott egy ezt-nem-hiszem-el fejet a fiúknak majd folytatta. - Egy három nap, két éjszaka túrát tervezünk az erdőben, a holnapi nappal indítva. És arra gondoltunk, milyen rendi lenne, ha meghívnánk téged. Abból, amit hallottunk, hosszabb időre maradsz a városunkban. És hát ez remek alkalom, hogy jobban megismerjük egymást. Mit mondasz?

Tehát így értette Sam, hogy a hétvége az én döntésem. Táborozás a természetben? Még szép hogy benne vagyok.