Reggel furcsa módon az ágyában ébredt. Nem tudta, hogyan került oda, de nem is foglalkozott ezzel sokáig. Egyből indult a kórházba, ahogy azt Jeongin kérte.

A szobába belépve rögtön szerelme mellé lépett és aggódva megszorította a kezét. A szíve a fülében kalapált, a lábain alig bírt állni annyira izgult.

Hatalmas kő esett le a szívéről, mikor megérezte Jeongin szorítását a kezén. Az arcára pillantva látta, hogy kedvese felébredt leghosszabb álmaiból.

-Hyung!-könnyezett be a szeme.

-Innie! Egyetlen szerelmem!-ölelte magához szorosan, majd az ajkaira hajolva részesítette egy csókban.

-Látod megígértem, hogy felkelek!-mosolyodott rá szélesen.

-Te emlékszel arra?

-Mikor szellem voltam? Persze, hogy is ne emlékeznék!-simogatta Bin fejét, aki talán most sírt életében először ilyen szívszakaztóan.

-Köszönöm Innie! Köszönöm, hogy mellettem maradtál!-csókolta meg a kezét.

-Én köszönöm, hogy sikerült nélkülem túlélned! Itt maradok most már, nem hagylak magadra soha többé!-ölelte át ismét, majd mosolyogva fordult a belépő orvosi személyzet felé.

VÉGE