A következő napokban Jeongin váratlanul eltűnt. Nem jelent meg esténként, ahogy az lenni szokott, ami miatt Changbin egyre inkább aggódni kezdett.

Kedvesét mindig meglátogatta a kórházban, ahol sok idő után javuló eredményekkel szolgáltak az orvosok. Ez tartotta benne a reményt, hogy minden rendben lesz.

Este azonban megjelent előtte ismét, de teljesen másmilyen volt, mint legutóbb. Szinte szikrázott a fénytől, alakja pedig teljesen kivehető volt az este sötétjében. Mintha ő maga lett volna a világító Hold.

-Innie? Mit jelentsen ez? Mi történik veled?

-Készen állok hyung most már én is! Holnap reggel már itt leszek veled!-mosolyodott rá.

Bin könnyekben tört ki örömében. Térdre rogyva próbált megnyugodni, de nehezen sikerült neki.

-Holnap reggel amint felkelsz jöjj a kórházba. Látni fogod, ahogy felkelek végre és ismét együtt lehetünk!-simította meg az arcát. Most már fizikailag is érezte Jeongin kezét. Érezte, ahogy a puha bőre érinti az arcát.

-Szerelmem!-suttogta, majd hirtelen elnyomta az álom.