Hyejin Pov.:

Hangos csattanással csapódik be mögöttem az üvegezett iroda ajtó, hogy a helyiség tulaja éreztesse velem, nem éppen örül a hírtelen látogatásomnak.
- Mit akarsz tőlem? – Morogja ingerülten.
- Egy jelvényt – felelem nemes egyszerűséggel az asztalra támaszkodva.
- Mi? Nem volt elég az, hogy te meg a slepped a városban maradhattok?
- Ne merészelj még egyszer így beszélni róluk – sziszegem, majd kiegyenesedve lépek a férfi mellé. – Egyébként sincs túl sok közöd hozzá, hogy a városban maradhatunk. Nélküled is megtaláltam volna Krist és hidd el, meg is tudtam volna győzni róla, hogy maradhassunk – mondom nyugodt hangon.
- Ch – ciccent, majd felém fordulva néz mélyen a szemembe. – Csak azért akarsz rendőr lenni, hogy szabadon gyilkolászhass?
- Te is nagyon jól tudod, hogy csak egy személy van, akit igazán holtan szeretnék látni, mint ahogy azt is, hogy jelvény ide vagy oda, megölöm azt, aki az utamba áll.
- Akkor mégis mi a francnak van rá szükséged? – emeli meg a hangját. – Nem igazán van ínyemre, hogy nap, mint nap idegesítenél.
- Ugyan már – legyintek, leülve az asztal szélére. – Kell az a vacak, hogy hozzá férjek ehhez-ahhoz, meghát az emberek is szívesebben válaszolnak egy rendőrnek, mint egy idegennek.
- Nem mintha nem lenne jó a meggyőző képeséged – morogja.
- Nem kelthetek feltűnést és nem is akarok – mondom mélyet sóhajtva. – Kell az a vacak és kész!
- Remélem azt tudod, hogy nem lesz mindenkiből rendőr, aki csak besétál ide. Ahhoz komoly kiképzés kell, jó állóképesség és legfőképpen tiszta elme – sorolja, mire megajándékozom egy lesajnáló pillantással, de mintha észre sem vette volna folytatja. – És persze egy jó kis akadémiai végzetség sem árt meg – vigyorodik el, hátha meggyőz róla, hogy ne akarjak zsaru lenni.
- Végzettségről jut eszembe, ha jól tudom neked sincs – vigyorodok el. – Ugyan már Yixing, jössz nekem ennyivel – mondom. Hangosan szusszantva nyugtatja le magát, miközben az asztalához sétál.
- Ezeket töltsd ki – nyújt felém vagy ezer papírt – Aztán hozd vissza holnap délelőtt tízre, addigra meg lesz a jelvényed a fegyvered és a végzettséged is. A különleges ügyekkel foglalkozó osztályra foglak helyezni, mint nyomozó, az úgyis otthonos terep lesz – mondja helyet foglalva. – Megteszek mindent azért, hogy a lehető legjobb hozzáférésed legyen, amihez csak kell, de cserébe arra kérlek, hogy ne rendezz vérengzést, vagy ha épp „elkerülhetetlen" – csinál macskakörmöket az ujjai segítségével – akkor legalább takaríts fel magad után.
- Kérned sem kell.
- Helyes – feleli az orrnyergét masszírozva. – És most tünés, szeretnék megnyugodni.
- Már itt sem vagyok, főnök – mosolyodom el pimaszul, mire csak egy mérges pillantás a válasza. Kuncogva hagyom magam mögött az irodát, hogy a parkolóban behajítsam a fölösleges papírhalmazt az autóm anyós ülésére. Nem értem miért kellenek ezek, de ha ez az ára a jelvényemnek, ám legyen.
Bepattanok a volán mögé, majd haza indulok, magasról ejtve a sebességkorlátozásra, bízva a reflexeimben. Negyedóra alatt teszem meg a haza felé vezető harminc perces utat, majd leállítva a motort, szállok ki a fekete autóból. Kikapom az anyósülésre dobott papírokat, majd besétálok a házba.
- Megjöttem – sóhajtom, tudva a házban lévők így is meghalják.
- Sikerült? - kérdezi az öcsém megjelenve a lépcső tetején.
- Holnapra meglesz – felelem a nappaliba sétálva, ahova Taeyong is követ.
- Nehéz volt meggyőzni?
- Hm, könnyebb, mint amilyenre számítottam – motyogom előkeresve egy tollat, hogy kitölthessem az iratokat. – Shicheng?
- Táplálkozik – feleli, unottan kapcsolgatva az idő közben bekapcsolt TV csatornái között.
- Hogy-hogy egyedül? – Kérdem, mire csak megvonja a vállát, majd folytatja előbbi tevékenységét. Biztos megint összekaptak valamin, forgatom meg a szemeim, majd újra a papíroknak szentelem minden figyelmem. Végül az éjszaka felét veszi igénybe a lapok kitöltése, még szerencse, hogy nagyon kevés alvással is beérem. Felállva nyújtóztatom meg a végtagjaimat, majd a szobám felé veszem az irányt, ahol a könyvespolc elé lépve választok magamnak valami jó kis olvasmányt és az ágyamba dőlök. Kényelmes pozícióban kuporodom az ágy felső végébe, lábaimat felhúzva, kicsit oldalra fordulva, hogy az éjjeli lámpa fényénél kezdjem el olvasni a kiválasztott művet, melyet hajnalra szándékozom kiolvasni.
Másnap kora reggel tettem félre az éjszaka alatt kiolvasott könyvet, hogy a konyhában reggelit csináljak Winwinnek, mielőtt még elmegyek. Ismerve Taeyongot még mindig durcizik, így ő biztos nem csinálja meg, Shichengre meg jobb nem rábízni ezt. Kris azt mondta ne keltsünk feltűnést, így jobb lenne, ha a kínai nem robbantaná fel a konyhát.
- Jó reggelt – hallok meg egy fáradt hangot a hátam mögül.
- Neked is – mosolygok rá. – Nem gondolod, hogy kivételesen tölthetnél egy éjszakát alvással is? – Kérdezem felvonva a szemöldököm, mire fújtat egyet. – Én csak jót szeretnék neked – mondom elé téve a reggelijét.
- Kösz – bök a reggeli felé, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam. Elmosolyodva forgattam meg a szemeim, majd ültem le vele szemben, hogy megigyak egy kávét. Sosem volt szükségem a forró italra, egyszerűen csak megszoktam, hogy iszom, így a reggeli rutinom részévé vált. Mire végeztünk a reggelinkkel Taeyong is előkerült.
- Mi a helyzet? – Fordulok öcsém felé.
- Még mindig figyelnek minek – morogja leülve az asztalhoz.
- Majd beszélek Krisel, úgy is meg kell majd látogatnom.
- Helyes. Már kezdenek rohadtul idegesíteni ezek a „sasszemek" – mondja mérgesen, amitől kuncognom kell.
- Nyugi, ne pazarold az energiádat rájuk, lesz majd kin levezetni – kuncogok felállva az asztaltól elindulva szobám felé. – Most be kell mennem az őrsre, ne szedjétek szét a lakást, egymást és lehetőleg mást sem! – Figyelmeztetem őket, majd eltűnök a szobámban, hogy felkészüljek az első napomra rendőrként.

~~~~
Nos, erre a részre nem kellett sokat várni, bár meglehet, hogy ez nem mindig lesz így ><
Remélem tetszett!^^

Bocsi az elgépelési és helyesírási hibákért! :D