- Kai - szólítja meg halkan Taehyun, ahogy mind a négyen belépnek a szobába. Az ágyán kuporgó legfiatalabb meglepetten pillant rájuk, ahogy mindnyájan elhelyezkednek körülötte. - Beszélnünk kell - jelenti ki immáron határozottan, felvéve vele a szemkontaktust.

- Mi az? - kérdezi Kai kissé bizonytalanul. Egy pillanatig oldalra sandít, hogy végigmérje a három legidősebbet, majd újra a mellette ülőnek szenteli a figyelmét.

- A többieknek igazuk van.

A mondatot hallva a legfiatalabb arcáról eltűnik az izgatottság, s egy komor ábrázat váltja fel, mely megrémíti a társait: összezavarodva pillantanak egymásra. A több másodpercnyi feszült csend egy örökkévalóságnak tűnik, amíg várják a reakciót.

- Meg akartok ölni? - A kérdés szinte megfagyasztja a levegőt; Taehyun egy sóhaj kíséretében lehajtja a fejét, keresve a szavakat. Mit is tudna erre válaszolni? Az igazság az "igen" lenne, viszont nem szeretné bevallani, hogy ilyen könnyen döntöttek a sorsáról.

Pedig így történt: szinte egy pillanat alatt megásták gondolatban mind az öt sírt, nem törődve azzal, hogy valaki esetleg élve kerül bele. Taehyun érzi, hogy ez nem helyes, ugyanakkor egyiküknek sincs más választása, s biztos abban, hogy a többiek is tudják ezt.

- Végül is a kezdetektől fogva halálra voltunk ítélve... - motyog, ám ezzel a várt ellenkezőjét éri el.

- Ez hülyeség! Ne csináljátok ezt! - kiált fel a legfiatalabb. - Ez nem helyes!

- Kai, ennek az egésznek nincs értelme - szólal meg Yeonjun, mire a megszólított csalódottan néz rá. - Előbb-utóbb úgyis ide jutottunk volna.

- Akkor sem helyes - vágja rá.

- Mi a helyes? Jobban érzem magam, ha úgy halok meg, hogy megmentettem valakiket, mint hogyha a bűntudat nyírna ki, amiért folytatom a kínzásukat - győzködi a legidősebb.

- Nem akarok meghalni - ellenkezik panaszosan Kai, befogva a fülét.

- Figyelj! - szólítja meg Soobin, ám a másik elfordul tőle. - Tudom, hogy most egyszerre zuhan rád ez az egész, de hallgass minket végig! - A legfiatalabb egy kétségbeesett tekintet kíséretében leengedi a kezeit. - El kell fogadnod, hogy nekünk ez jutott. Ez a legtöbb, amit mi elérhetünk. De ahogy Yeonjun is mondta, jobb úgy meghalni, hogy előtte valami jót is tettél. Gondolj bele a lányok helyzetébe! Szerinted ők nem akarnak élni? - mosolyodik el szomorúan.

- És minket ki ment majd meg? - kérdezi Kai nagyot nyelve. Szemeiben könnyek csillognak, ahogy feszesen Soobinra néz. Az idősebb gondolatban egyből rávágja, hogy senki, viszont nem mondja ki; legbelül biztos abban, hogy mindenki tudja a választ.

- Szerinted vár ránk odakint valaki? - szólal meg Yeonjun, mire mindenki felé fordul; a legfiatalabb tekintetében végső összeomlás tükröződik.

- Valaki... biztosan... - válik egyre bizonytalanabbá a hangja.

- A családunk sem minket hiányol, hanem a gyerekkori énünket - közli a rózsaszín hajú.

Ismét csend telepszik rájuk. Kai tekintetéből csalódottságon kívül semmit nem lehet kiolvasni, a többiek pedig úgy érzik, mintha a végítéletükre várnának. Mindnyájan maguk elé merednek, időnként egymásra vagy a legfiatalabbra sandítva, aki könnyeit visszatartva igyekszik mérlegelni a helyzetet. Tudja, hogy bármit is válaszol, annak hatalmas súlya lesz, s egyszerre változtatja meg gyökeresen tíz ember életét.

- Még gondolkodhatsz rajta, ha akarsz - szól közbe Beomgyu.

- Nem akarok - jelenti ki, mire mindenki felkapja a fejét. - Csináljuk! - bólint egy magabiztos mosoly kíséretében, mely egy-egy megkönnyebbült sóhajt vált ki a társaiból.

- Yeonjun, mikor jönnek a lányokért? - kérdezi Taehyun.

- Harmincadikán hajnalban.

- Akkor van négy napunk. Én a huszonnyolcadikát javaslom, hogy legyen idejük felszívódni, mielőtt keresnék őket - magyarázza, mire mindenki bólogat.

- Ennyi erővel mi is felszívódhatnánk - szól közbe Kai.

- Hova? - töri le a szárnyait Yeonjun. - A rendőrségen kívül nincs hová mennünk, oda meg senki nem vágyik szerintem.

- Ez is igaz - törődik bele a másik.

- Akkor, engedjük el őket huszonnyolcadikán hajnalban. Legyen öt óra - tér vissza a témához a legidősebb.

- És hogy kerülöd el, hogy eljöjjenek értünk a rendőrök, mielőtt kinyírnak? - kérdezi Soobin.

- Ha a lányok azt mondják nekik, hogy halottak vagyunk, nem fognak sietni. Egy holttest nem szalad el. Mire pedig ideérnek, tényleg meghalunk - von vállat Yeonjun.

- És ezt az egészet mikor közöljük velük? - szólal meg Beomgyu.

- Elég lesz majd akkor, hogy senki ne élje bele magát előre - vágja rá Taehyun.

- Szóval, van négy napunk élni - foglalja össze Soobin. - Élvezzük ki! - mosolyodik el, majd kisétál a szobából, Beomgyu pedig követi őt.

Yeonjun Kaira pillant, aki immáron üresen bámul maga elé, átkarolva a térdeit. Taehyun letelepszik mellé, majd végigsimít a hátán, mire a fiatalabb felkapja a fejét.

- Így lesz a legjobb, Kai - mondja halkan a szőke. - Így lesz a legjobb mindenkinek - karolja át a vállát, a másik fiú pedig egy szomorú mosoly kíséretében közelebb húzódik hozzá, fejét Taehyun mellkasának támasztva.

- Hiányozni fogtok - motyogja összetörten, a mondat pedig ürességet idéz elő Yeonjun szívében.