Másnap a feszültség szinte vibrál a levegőben. Legalábbis a három legidősebb körül, akik másik két társuk jelenlétében kénytelenek szavak nélkül kommunikálni: reggeli közben Beomgyu többször is Kai felé biccentett a fejével, ám Soobin és Yeonjun minden egyes alkalommal Taehyunra sandítva adták a tudtára, hogy várjon. Az ő reakciójától tartanak a legjobban; emiatt is egyeztek meg végül abban, hogy a legfiatalabb meggyőzésével kezdik a tervük megvalósítását, amint a szőke fiú huzamosabb időre eltűnik a közelükből. Ám Beomgyu minden egyes leintésnél türelmetlenebbé vált: egy hét múlva elviszik a lányokat ki tudja hova, ők pedig minden perccel közelebb kerülnek ehhez az időponthoz.

A reggeli végeztével Taehyun magához véve a fogvatartottaknak szánt ételadagot a pincébe vonul; ebben a pillanatban az asztal körül a levegő még inkább fojtogatóvá válik. A három fiú közti szemkontaktusok feszültté válnak, egyre sűrűbben pillantanak Kaira, a legfiatalabbról pedig lerí, hogy nem ért semmit a "beszélgetésből", ami körülötte zajlik.

Mindhárman arra várnak, hogy valamelyikük kezdeményezze az általuk tervezett beszélgetést, holott egyértelmű, hogy közel sem ez a legmegfelelőbb alkalom, hiszen ötödik társuk bármikor újra megjelenhet - mely hamarosan meg is történik.

- Mi a faszt csináltál már megint? - őrjöng Taehyun visszatérve a konyhába. Yeonjun tudván, hogy neki szól a kérdés, felemeli a fejét, míg másik három fiú összehúzza magát; egyértelmű, hogy mi következik. - Néhány órára megyek el, te meg egyből bekattansz!

- Nagyon jó, megint ott tartunk, hogy én vagyok az egyetlen szörnyű ember - rázza a fejét az idősebb.

- Hát, nem tudom, ki akarja folyton megölni az áldozatokat - von vállat a másik. - Azt hittem, kurva nagy bűntudatod volt az előző után, de úgy látszik, nem volt elég ahhoz, hogy észhez térj - nevet fel hitetlenül. - Tudod, ha gondolkodnál, mielőtt csinálsz valamit, sokkal előrébb lennénk.

Látva Taehyun mosolyát Yeonjun tekintete elsötétül. Élesen szívja be a levegőt, a vicsor az arcán pedig leginkább egy vadállatra emlékeztet. Karja megfeszül, ahogy egyik kezével az asztal sarkát szorongatja: érzi az éles felületet a tenyerébe vájódni, ám jelenleg nem foglalkozik ezzel. Ordítani tudna, ha lenne mit mondania - egyelőre várja a további szidást.

- Nem is értem, hogy kaptál még egy esélyt, ahelyett, hogy téged is kinyírtak volna.

Amint a mondat elhangzik, felpattan, és megragadva a fiatalabb pólóját a falhoz taszítja. Mindketten zihálnak, ahogy mélyen egymás szemébe néznek; Taehyun a meglepődöttségtől, Yeonjun a dühtől.

- Beomgyu után engem is megversz?

- Fogd be! Csak fogd be! - üvölt rá. - Miért akarsz mindenért mindenáron lebaszni?

- Te nem ezt csinálod? Két éve a rinyálásodat hallgatom! - Taehyun kiszabadítja magát a szorításból, majd hátrahőköl. - Mindig csak azt hajtogatod, hogy neked milyen szar, és ezért mi vagyunk a hibásak, mert képtelen vagy elfogadni, hogy az, hogy neked szar, nem ment fel a felelősség alól!

- Ne haragudj, amiért nem érhetek fel a te szintedre, de tényleg! Előadod a tökéletest, aztán ha megszúr egy tű, világvége lesz! Már senki se veszi be, fogd már fel!

- Legalább nem kuncsorgok sajnálatért minden egyes pillanatban! "Én kést kaptam a hátamba szülinapomra, megöltem valakit, és én magam is meg akarok halni, hagyjatok békén, amíg fejbe lövöm magam!" - imitálja az idősebbet drámaian. - Mi a célod ezzel? Senki sem fog megmenteni, ennyi idő alatt pedig már igencsak rájöhettél volna erre!

- Igaz is, miért hittem azt, hogy nem fogsz lecseszni még ezért is? Tényleg bocsánat, amiért én nem játszom azt, hogy tökéletesen boldog vagyok-

- Akkor halj meg!

Yeonjun lefagy. Eddigi dühös arckifejezése eltűnik, s egy megtört mosoly váltja fel. Feszesen Taehyun szemébe néz, aki tőle néhány méterre áll, hevesen kapkodja a levegőt résnyire nyitva tartott száján keresztül. Tekintetében idegesség és megvetés tükröződik, ahogy hajába túr, majd megrázza a fejét.

- Halj meg! Nincs semmi értelme ennek - motyog lehajtva a fejét. Az idősebb kifújja a levegőt, és leengedi a vállait. - Semmit sem ér az életed, ha csak szenvedni tudsz.

- Tudod, beletrafáltál. Erre jöttünk rá nemrég. - Ezt hallva kérdőn néz rá.

- "Jöttünk?"

- Én, Beomgyu és Soobin - pillant hátra rájuk Yeonjun. Kai összezavarodva mér végig mindenkit, míg a másik két fiú kikerekedett szemekkel néznek a legidősebbre. - El fogjuk engedni őket - jelenti ki újra a szőke felé fordulva.

- Ti megőrültetek? - emeli fel ismét a hangját Taehyun.

- Most mondtad, hogy haljak meg. Ezután biztos meg fogok - von vállat a másik.

- Felfogjátok, hogy ezzel nem csak magatokat öletitek meg? - kérdezi ingerülten. - Nem gondoltátok, hogy erről meg kellene kérdezni minket is, mielőtt mindannyiunkat a halálba külditek?

- De, de pont ezért akartunk még várni vele-

- Hihetetlenek vagytok - rázza a fejét a szőke, majd feltrappol a lépcsőn.

- Ha örökké úgy tekintesz az életedre, mint valami feljebbvalóéra, semmi sem fog változni! - kiált utána Yeonjun, ám már csak az ajtócsapódás hangját kapja válaszul, néhány másodperc múlva pedig Kai is elsiet mellette, követve Taehyunt.