- Nos, boldog szülinapot! - fordul a legfiatalabb felé Taehyun, amint belépnek egy cipőboltba. - Mondjuk, valószínűleg ünnepnap nélkül is kapnál egy újat - méri végig Kai, eredeti állapotára nemigen emlékeztető lábbelijét, melynek egyik fele szinte teljesen szétszakadt egy nemrégiben történt elesés során.

A sötét hajú fiú enyhén szégyellősen, ugyanakkor mosolyogva bólint, majd elindul a polcok között, társával a nyomában, aki vele ellentétben, próbál természetesen viselkedni. Legalább egy éve nem jártak vásárolni, mindig Soobin teszi ezt meg, viszont általában ő is csak ételt visz haza. Taehyunt egy szemernyit idegesíti Kai túlzott izgatottsága, ám tudja, hogy ha rászólna, csak még több figyelmet vonna magukra, így csak egy magabiztos mosolyt öltve arcára halad tovább.

- Szerinted melyik lenne jó? - pillant rá tanácstalanul Kai.

- Miért engem kérdezel?

- Szeretnék veled menni futni - jelenti ki, mire az idősebb megilletődve lép mellé.

- Hát, olyat keress, aminek rugalmas a talpa, de valamennyire vastag. Azon belül nagyjából mindegy - magyarázza, majd keres egy olyan ülőhelyet, ahonnan az egész üzletet belátja; habár semmivel nem tűnnek ki a többi vásárló közül, mindig szerette tudni, mi veszi körül, ha esetleg vészhelyzet adódna.

- Mennyi pénz van nálad? - jelenik meg a társa pár perc múlva, két cipősdobozzal a kezében.

- Több, mint elég - bólint, miután leolvassa az árcédulákat. - De légy szíves ne a naracssárgát vedd, nagyon élénk a színe - néz a szemébe, hogy biztosra menjen, a fiatalabb érti, mire gondol pontosan. - Visszateszem, te addig próbáld fel a másikat - veszi el tőle, majd elsiet. Bár minden bizonytalanságát leplezi, nem tudja figyelmen kívül hagyni az arcára szegeződő tekinteteket akárhányszor elhalad valaki mellett. Legszívesebben lehajtaná a fejét, ám azzal beismerné, hogy kellemetlenül érzi magát.

Méginkább szaporázva lépteit megkeresi a kezében lévő doboz helyét, majd visszamegy Kaihoz, aki élete legszélesebb vigyorát villantja rá, mely őt is egy apró mosolyra készteti, miközben egy megkönnyebbült sóhaj csúszik ki a száján.

- Na, milyen? - kérdezi.

- Jó lesz, mehetünk - mondja izgatottan a fiatalabb, majd magához véve a kiszemelt cipőt felpattan a székről.

- Sehol sem szorít? Nem kell sietnünk, még válogathatsz, ha akarsz - ajánlja fel Taehyun.

- Nem, ez tökéletes - győzködi, mire a másik csak bólint, majd a megfelelő összeget Kai kezébe nyomja, ő maga pedig kisétál az üzlet elé, és helyet foglal egy padon, ahol hamarosan társa is megjelenik, hogy sietve ledobja lábáról elhasznált cipőjét, aztán lecserélje az újra. - Látod? Pont jó - mutatja az idősebbnek különböző szögekből a sötétkék szerzeményt.

- Tedd fel ide a lábad, levágom a címkét - paskolja meg padot maga mellett a szőke, majd bicskáját elővéve megvalósítja az ötletét. - Éhes vagyok, kajálunk valahol? - veti fel, mire a másik csak bólogat, így miután kidobják a kartondobozt a régi cipővel együtt, elindulnak, ám a fiatalabb még útközben is apró szökellésekkel adja a világ tudtára, mennyire örül az ajándékának, Taehyun pedig nem győz rá-rászólni, hogy viselkedjen nyugodtabban.

(...)

Ahogy egyre beljebb haladnak a játékteremben, Taehyun arcáról lassan eltűnik a mosoly, melyet egészen idáig magára erőltetett. A bent uralkodó félhomályban senki sem fogja látni, jól érzi-e magát vagy sem, mely megengedi neki, hogy kimutassa, mennyire kellemetlen számára a hangzavar. Ha nem a főnök kérését teljesítené azzal, hogy elkíséri a legfiatalabbat, nyugodt szívvel otthon maradt volna; ám miután Soobin felvázolta neki a helyzetet, beadta a derekát (nem mintha lett volna más választása).

Kai szinte a szöges ellentéteként mozog mellette: izgatottan pillant körbe-körbe, a szőke hajú fiú pedig már ekkor tudja, mennyire is nehéz lesz társa figyelmét a munkára terelni. Néhányszor megkocogtatja a vállát, ám miután erre egy alkalommal sem kap választ, az alkarja köré fűzi az ujjait, majd megrántja azt - erre a fiatalabb egyik pillanatról a másikra fordul felé, és hajol le hozzá, ezzel kiegyenlítve a magasságkülönbségüket.

- Bocsánat, elkalandoztam - szabadkozik kétségbeesetten, ám Taehyun csak legyint.

- Elmondom, mi lesz - kezd bele, igyekezve túlszárnyalni a körülöttük lévő zajt. - Megkeressük, elkezdesz bájologni vele, aztán rávesszük, hogy hadd kísérjük haza...

- Aztán?

- Most mondanám, ha nem lennél türelmetlen. - A mondatra Kai csak bűnbánóan bólogat. - Aztán eljátszom, hogy rosszul vagyok, te mondod neki, hogy hívja a mentőket, és amíg telefonál, elkapjuk, és visszük.

- És mit mondjak, miért vagy rosszul? - kérdezősködik tovább a fiatalabb, mire a másik igencsak ingerülten válaszol.

- Mit tudom én, mondd, hogy nem bírom a zsúfolt helyeket!

- Mondjuk, ez igaz is - mosolyodik el Kai, Taehyun pedig megforgatja a szemét, majd elindul, maga után húzva a társát. - Egyébként te is keresed, vagy csak én?

- Ne aggódj, feleslegesen nem jönnék veled. - A sötét hajú fiú bólint, innentől kezdve pedig mindketten a tervük első pontjára, Yuna megtalálására koncentrálnak.

- Szerintem ő az - torpan meg Kai néhány percnyi barangolás után, amikor pedig a társa is megáll mellette, egy szőke lány felé mutat.

- Csak szerinted, vagy tényleg ő az?

- Tényleg. Felismerem a táskáját, mindig ez van nála - győzködi.

- Ügyes - nyugtázza elégedetten az idősebb. - Na, akkor menjünk oda beszélgetni!

- Várj! - húzza vissza maga mellé a másik, mire Taehyun egy türelmetlen arckifejezés kíséretében oldalra dönti a fejét.

Kai érzi a szőke fiú égető tekintetét, ahogy szavak nélkül számonkéri, mit akar. Néhány másodperc erejéig vacillál, miszerint ragaszkodjon-e mondandójához - hiszen nem akar még több feszültséget okozni -, ám végül az őszinteséget látja a legjobb útnak. Igyekezve magabiztosnak mutatkozni kihúzza magát, viszont amint megszólal, ez az illúzió szertefoszlik.

- Mi lenne - kezd bele, Taehyun pedig a fülére mutatva jelzi, hogy beszéljen hangosabban -, ha előbb kipróbálnám, amivel ő játszik, aztán kihívnám egy meccsre? - A felvetés csendet hagy maga után, mely egyre idegesebbé teszi Kait, és ezen az sem segít, hogy az idősebb lehajtja a fejét, válasz nélkül hagyva őt.

- Játszani akarsz? - kérdezi továbbra is próbálva visszatartani a nevetést, miközben újra felveszi vele a szemkontaktust, a másik pedig ezúttal egy kínos mosolyt ölt magára.

- Igen - vallja be, mire Taehyun magához veszi a pénztárcáját.

- Mondhattad volna, nem kell ilyen instabil ötleteket felvezetni hozzá - rázza a fejét, miközben a címletek között kutat, majd néhányat társa kezébe nyom. - Nesze, vegyél zsetont, szemmel tartom a csajod - utasítja egy mosoly kíséretében, Kai pedig felocsúdva a sokkból a létező legboldogabb szempárt villantja Taehyunra, mielőtt szinte elrohan.

(...)

- Nem hiszem el, hogy legyőztél - panaszkodik Yuna, majd fejét csóválva Kaira pillant, aki csak elégedetten elvigyorodik. - Nem lehet igaz, hogy ez volt az első alkalom, hogy játékterembe jöttél.

- Pedig így van, fogadd el! - nyújtja ki a nyelvét a szőke fiú.

- Tuti hazudsz - hitetlenkedik a másik.

- Csak törődj bele, hogy vesztettél!

- Én soha, ebből visszavágó lesz.

- Alig várom, főleg az arcod látványát, amikor ismét legyőzlek.

- Hé!

Taehyun a civakodó páros helyett inkább a körülöttük lévő utcaképet figyeli; nem igazán tudna hozzászólni a beszélgetéshez, valamint nem is lenne logikus, hiszen úgy kell tennie, mint aki a rosszullét szélén áll. Időnként Kai felé fordul, igyekezve felvenni vele a szemkontaktust, ám a fiatalabb túlságosan elmerült a Yunával való társalgásban - pontosan ettől tartott.

Telefonjára pillantva belé csap a felismerés, miszerint már majdnem negyed órája sétálnak a lány háza felé: kezdenek kifutni az időből. Még tesz néhány próbát, hogy felhívja magára társa figyelmét, ám miután nem jár sikerrel, úgy dönt, kezébe veszi az ügyet a másik beleegyezése nélkül.

- Bocsi, megállhatnánk egy kicsit? - szólal meg halkan, miközben lelassítja a lépteit.

- Mi a baj? - érdeklődik Yuna, ám a kérdezett figyelmen kívül hagyva őt leguggol, kezeivel megtámasztva magát a talajon, a lány pedig összezavarodva pillant a másik fiúra.

- A hangos helyek kikészítik, sokszor utólag jön ki rajta - magyarázza Kai, miközben elhelyezkedik Taehyun mellett, a vállára téve a kezét. - Nagyon rosszul vagy? - kérdezi halkan, közelebb hajolva társához. - Taehyun? Hallasz? - szólítgatja válasz reményében, ám a másik csak zihálva mered az aszfaltra. A fiatalabb fiú hamis kétségbeeséssel pillant hátra Yunára, aki rémülten pislog vissza rá.

- Nincs... gyógyszere, vagy valami? - veti fel remegő hangon, s még inkább elsápad, amikor Kai megrázza a fejét.

- Taehyun? - tesz egy utolsó próbát a sötét hajú, a fiú arca előtt lengetve a kezét; sikertelenül. - Yuna, ne haragudj, amiért belerángatunk ebbe, de ki kell hívni a mentőket.

- Tessék? - kérdez vissza, próbálva feldolgozni a történéseket.

- Hívd ki a mentőket! - kiált rá, a mondat hatására pedig szinte ő maga is látja Yuna életét leperegni a szemei előtt, miközben pánikszerűen kutatni kezd a táskájában. - Mindjárt itt lesznek - tér vissza a "szenvedő" fiúhoz. A szőke lassan felemeli a tekintetét a tőlük néhány méterre telefonáló lányra, szemeiben mértéktelen elszántság tükröződik, mintha teljesen levedlette volna előző karakterét, visszaalakulva a vadásszá, aki mindig is volt. - Maradj itt-

- Csitt! - inti csendre a fiatalabbat rá sem pillantva. - Ha azt mondom, most, odarohansz, és teljes erővel megütöd a nyaka oldalán - ismerteti a tervet továbbra is a föld fölé görnyedve, mindössze a szemeivel követi célpontjuk mozgását, aki ebben a pillanatban egy utcatáblát kezd el tanulmányozni, egyik kezében még mindig a telefonját tartva. - Tiszta a terep?

- Igen.

- Most!

A másodpercek, amíg Kai véghez viszi a tervet, óráknak tűnnek; Taehyun érzi, ahogy a szíve szinte a torkában dobog az adrenalinlökettől, melyet a rizikós helyzet pumpál belé. Akármennyire is bízni szeretne társában, egy rossz megérzés nem hagyja nyugodni - igyekszik betudni annak, hogy ő maga nem nézett körbe, mielőtt jóváhagyta a fiatalabb fiú bevetését.

- Kapd fel, és tűnjünk innen! - kiáltja, majd odarohanva hozzá felkapja Yuna szinte szilánkosra tört telefonját a talajról, és a létező legtürelmetlenebbül ácsorog Kai mellett, amíg ő igyekszik stabil pozícióba hozni áldozatukat a karjaiban. - Gyerünk-

- Hé! Mit csináltok? - Lefagyva fordulnak a hang irányába, ám még inkább megrettennek, amikor meglátják, hogy egy idegen férfi siet feléjük.

- Nyomás, nyomás! - adja ki a parancsot Taehyun, majd egy szűk, sötét utcába tereli társát, aki gondolkodás nélkül tartja a lépést. - Maradj a nyomomban! - kezd el futni, igyekezve kikerülni a mindenhol elterülő, néhol kilyukadt teli szemeteszsákokat, és az azokból származó hulladékot.

- Követ minket - közli halkan Kai, Taehyun pedig megfordulva megbizonyosodik arról, hogy a fiatalabb igazat mond.

- Bassza meg! - szűri a fogai között, majd még gyorsabbra veszi a tempót.

Úgy kering a sikátorokban, mintha tudná, merre kell menni; ugyanakkor fogalma sincs arról, hogy ha elmúlik a vészhelyzet, hogyan jutnak ki ebből a labirintusból. Fejében visszhangzik Kai lihegése, ennek ellenére nem tudja, mikor lesz lehetőségük megállni. Bőszen pillantgat hátra, s amikor látja az idegen alakját távolodni, tesz egy éles kanyart, társát maga után rántva, aki kis híján elesik a művelet során.

- Majd én nézem, jön-e, te pihend ki magad! - simul a falhoz, enyhén kidugva a fejét a sarkon. Egyre inkább érzi, ahogy az idegesség eluralkodik rajta, ugyanakkor ebből semmit sem enged látszani; Kai is biztosan hasonlóan érez, őt pedig nem akarja ennél is jobban elbizonytalanítani.

Csak meg akar menekülni.

- Feladta - suttog, miután a férfi eltűnik látóköréből, hátrafordulva a fiatalabbhoz, aki Yunát az ölébe fektetve üldögél a földön. - Azt mondtad, tiszta a terep - közli szemrehányóan, miközben megáll vele szemben.

- Nem láttam. Sajnálom - mondja remegő hangon.

- Erről senkinek egy szót se - vési Kai eszébe, aki csak bólint, Taehyun pedig egy sóhaj kíséretében leül mellé, hátát a házfalnak támasztva.