- Soobin, Beomgyu, játszunk? - Toppan be a kérdezettek szobájába Kai, Taehyunnal az oldalán, aki kezeiben jónéhány chipses zacskóval ácsorog a válaszra várva.

A két idősebb egymásra néz, majd egy-egy bólintás után a vendégek beljebb lépnek, Soobin pedig az ágya mellé huppanva kiveszi alóla az Uno dobozát, míg a szőke egy elegáns mozdulattal ledobja a padlóra a nassolnivalókat, aztán kérdés nélkül eltulajdonít egy takarót ülőhely céljából. A legfiatalabb kissé bizonytalanul elhelyezkedik mellette, de a másik egy kellemes mosollyal biztosítja arról, hogy ővele szívesen tartózkodik ugyanazon a pár négyzetméteren.

- Csinálok egy teát, addig oszthattok - tápászkodik fel Beomgyu.

- Nekem is - csap le a lehetőségre Taehyun, ahogy az idősebb elhalad mellette, aki csak biccentve adja tudtára, hogy teljesíti a kérést.

- Ugye tudjátok, hogy ez az összes chips, amit vettem? - néz végig fél szemmel az előttük elterülő zacskókon Soobin, miközben a lapokat keveri a létező legesetlenebb módon, mire a szőke a mellette ülő irányába mutat a hüvelykujjával.

- Kai ötlete volt, én úgysem eszem ilyeneket - jelenti ki monoton hangon, az említett pedig kínosan elvigyorodik.

- Én igen.

- Most mondjam azt, hogy meg is látszik? - A kérdésre Taehyun csak egy sértett pillantást kap.

- Igazából nekem mindegy, de ha elfogy, leghamarabb hétvégén kaptok újat - közli közülük a legidősebb, mire Kai arcán egy pillanat erejéig csalódottság jelenik meg.

- Legalább lesz mit ennünk, amíg Yeonjun haza nem jön. Kaja nélkül nem tudok ébren maradni hajnalig...

- Úgy mondod, mintha nem egy órája vacsoráztunk volna - rázza a fejét Soobin hitetlenül. - Beomgyu, nézz a lábad elé azzal a két... Bassza meg! - kapja az arca elé a kezét, amikor a konyhából visszatérő fiú sikeresen megbotlik, a forró tea nagy része pedig Taehyunon landol.

A szőke fiúnak még a szája is tátva marad a sokktól, mielőtt sebesen felpattanva szinte rohanni kezd a fürdőszoba felé, a többiek pedig felocsúdva az ámulatból utána.

Beomgyu érzi a rosszalló tekinteteket magán, miközben kapkodva a lábait halad lefelé a lépcsőn; a konyhába érve mégis csak ácsorog Soobin és Kai mögött, miközben ők a fagyasztóban kutatnak jégakkuk után.

- Tedd magad hasznossá, és menj odébb - veti oda neki a szobatársa, ő pedig megszeppenve simul a falhoz.

Halvány emlékfoszlányok keringenek az elméjében, mintha látta volna már ezt a jelenetet; de a megannyi trauma között elvesznek a pontos részletek.

- Ha ennek nyoma marad, és emiatt lebukom, beköplek, baszd meg! - rivall rá Taehyun vörös arccal percekkel később, mielőtt eltűnik Beomgyu szeme elől, ő pedig beharapva az alsó ajkát lehajtja a fejét.

Igen, az ilyesfajta szidások határozottan ismerősek számára.

Mindig is sejtette, hogy pengeélen táncol a kettőjük kapcsolata, de arra már nem gondolt, hogy nagy valószínűséggel ő fogja elrontani (pedig a fiatalabb sosem vét hibákat, ezt megszokhatta volna már).

Magányosan körbepillant a konyhában; ide hallja, ahogy a többiek róla szörnyülködnek az emeleten, és olyan jelzőket aggatnak rá, amikről évekkel ezelőtt azt hitte, soha többé nem fogja hallani.

Most az egyszer várja, hogy Yeonjun hazaérjen...

(...)

Legidősebb társuk körbe-körbepillantva ácsorog a szórakozóhely mellett éjfél körül. Már órák óta szinte ugyanott szobrozik, bőszen nézelődve, hátha Ryujin lesz a következő, aki megunja a bulizást, és kilép az utcára. Ám úgy tűnik, a lány nem igyekszik hazafelé, ő pedig minden egyes perccel türelmetlenebb lesz.

Haját egy esetlen copfba kötötte, hogy semmiféleképp ne zavarja a látókörét, ám hogy felismerhetetlen maradjon, fejére egy fekete baseball sapkát húzott, melynek színe megegyezik az összes többi ruhadarabéval, amit visel.

Kezeit pulóvere zsebeiben tartva végignéz a kisebb tömegen az épület előtt: mindenkinek a fejébe szállt már a kisebb-nagyobb mennyiségű alkohol, az általuk okozott hangzavar pedig kezdi elérni Yeonjun ingerküszöbét; ennek ellenére hevesen igyekszik csak és kizárólag a célpontjára koncentrálni.

Az eső apró cseppekben hullik rá, és bár nincs túl hideg, időnként végigfut a gerincén egy kellemetlen borzongás - egyre inkább várja, hogy hazaérhessen.

A megszokottnál is hangosabb nevetésre kapja a bejárat irányába a fejét; három lány jelent meg a járdán, alig állnak a lábukon a rengeteg ital hatása miatt. Artikulálatlanul, szinte ordítozva beszélgetnek, ahogy azt ilyenkor "illik", és másoknak nagy valószínűséggel ugyanúgy néznek ki, mint bármelyik másik tinédzserlány-csapat, ám Yeonjun egyből kiszúrja közöttük Ryujint, válla alá érő sötét hajából kirívó rózsaszín tincseinek köszönhetően.

Valamiféle megkönnyebbülést érez, amiért beigazolódott, nem hiába ácsorgott egyhelyben több órán át, valamint még inkább elégedetté válik, amikor a célpontja elválik társaitól, és a külváros felé indul.

A fiú fejét csóválva követi a botladozó Ryujint, ugyanakkor örül, hiszen így nem kell megerőltetnie magát - csak megvárja, amíg kiérnek a tömegből, felkapja, és viszi, ugyanis a lány nagy valószínűséggel azt sem fogja tudni, mi történik vele.

A barátai legnagyobb hibája volt hagyni őt egyedül hazamenni.

Valahogy egy hídra keverednek, körülbelül fél órára járhatnak a fiúk otthonától. Az eső egyre jobban szemerkél, a közvilágítás már nem a legjobb errefelé, valamint a szél is hidegebbnek érződik a folyó felett. Távol kerültek a várostól; senki sem tartózkodik a környéken, Yeonjun megbizonyosodhat arról, hogy a tökéletes pillanat hamarosan elérkezik.

Ryujin a korláthoz biceg: megtámaszkodva rajta néz lefelé a mélybe, blúzán fodrok jelennek meg a légmozgás hatására. Testhezálló szoknyája kiemeli homokóra alakját ruházata rendezetlensége ellenére is.

Yeonjun az árnyékból figyeli őt, miközben hezitál, miszerint száz százalékosan biztos lehet-e abban, a lány nem kezd el hangoskodni, amint hozzáér. Körbe-körbepillant: sehol senki, célpontja pedig látszólag nem siet hazafelé.

Összeszedve a bátorságát, sebes léptekkel mellette terem, a következő pillanatban pedig már vele a karjaiban baktat tovább. Lenézve rá szembekerül Ryujin meglepődött tekintetével, de mielőtt bármilyen magyarázatba kezdhetne, a másik tesz fel egy kérdést:

- Hyunjae? Te vagy az? - Yeonjun látva a boldog csillogást apró szemeiben, határozottan válaszol.

- Igen.

- Amikor azt mondtam ma, még találkozunk, nem pont erre gondoltam - folytatja artikulálatlanul, egészen mély hangon. - De nekem jó lesz első randinak... - formázza keskeny ajkait egy elégedett mosollyá.

- Hazaviszlek - vágja rá.

- Gyors vagy-

- Csitt! Csak élvezd - erőlteti meg magát egy nevetés erejéig, mire a másik is felszabadultan kuncogni kezd.

Némán haladnak tovább, Ryujin időközben el is bóbiskol a szerelmének hitt fiú karjaiban, aki monoton ballag úticélja felé, miközben azon gondolkozik, éreznie kéne-e némi bűntudatot, amiért ily módon átejtette ezt az ártatlan lányt; de akárhányszor is hajlana az igen felé, minden alkalommal az ellenkező opciónál landol.

Hiszen ő nem fogja bántani... amíg nem szükséges.

Ha pedig ez megtörténik, arról csakis Ryujin tehet.

Nem az ő hibája, ringatja magát, miközben belép a házukba, ám igencsak meglepődik, amikor az ebédlőasztalnál egy bánatos Beomgyu fogadja.

- Hát te? Tudod mit, leviszem, aztán elmeséled, azt is, hogy a többiek kurvára miért nincsenek itt - késlelteti a válaszadást, mire a fiatalabb csak bólint, beletörődve a dologba.

Belépve a pincébe egy kellemes érzés fut át rajta; mintha hirtelen minden rendben lenne. Csak sejtelmesen mosolyog, miközben gondosan egy székhez kötözi a mélyen szundító lányt, akinek halvány fogalma sincs arról, épp mekkora szörnyűséget művel vele.

Miután végez, még néhány másodpercig guggol mellette, figyelve a "mesterművét": tökéletes arcát, éles állkapcsát, fehér bőrét. Valamilyen beteges oknál fogva büszke magára, amiért ezt ilyen könnyen véghezvitte, és teljesen biztos abban, hogy ez így van rendjén.

Hiszen az emberrablás az egyetlen dolog, amivel mindig is azonosulni tudott, mindkét oldalról.