{ 𝖈𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗: 𝖘𝖊𝖛𝖊𝖓 }

───── · · · ✦ · · · ─────

Az időnk nagy részét együtt töltöttük, s egy nap sem telt el úgy, hogy ne tudtam volna, mivel múlattad az órakat. Elsődleges volt számomra, hogy gondoskodjak rólad, s amikor csak tudtam, romantikus gesztusokkal kedveskedtem - mindent megtettem volna érted.

S szerettem volna, ha tisztában vagy azzal, hogy életem szerelmére leltem csodálatos személyedben, ezért egy örökkévalóságon át birtoklod szívem folytonfolyvást virágzó kertjét, mely ugyan bordaketrecemben leledzik, mégis csakis a tiéd, s nincsen nyomasztó fogságban. Egyedül hozzád ragaszkodik minduntalan, ám önszántából; s emiatt egy idő múltán már kialakult az, hogy nem is tudna nélküled életben maradni, hiszen rögvest elhervadnának a vérvörös rózsái.

De sosem bántam, hogy
hozzád tartozok.

Jól tudom, hogy te sem, hiszen szerelmünk zálogaként önmagadat adtad; egy nálad töltött éjszakán, mikor a levegő perzselően forrt, ahogyan összesimultunk, s véglegesen enyémmé váltál. Nem tudom emlékeimből törölni a történteket, s igazából nem is akarom - boldog voltam, amiért tudtam, bízol bennem, és egyedül hozzám tartozol.

Nem voltam képes betelni azzal, milyen gyönyörű voltál, milyen tökéletes volt minden egyes pillanat, s sosem feledem, szívem mennyire dobogott - azt hittem, a bennem lakozó rózsák ezernyi virágszirom formájában robbannak ki mellkasomból, s terítenek be minket lágy, vörös lepellel, mint az éjszaka nyugalmat hozó, mégis titokzatos sötétje, melyben szerelmes pillanatokba feledkezve vesztünk el.

Úgy éreztem, minden másodpercben egyre jobban beléd szeretek, hogy jobban ragaszkodok hozzád, hogy veled akarom leélni az egész életemet.

Csak a kizárólag veled akartam megöregedni, s majd mesélni az unokáinknak, mennyi mindenben volt részünk - hogy ezernyi rózsaszállal halmoztalak el, hogy nem egyszer sétáltunk éjszaka a kivilágított folyóparton, hogy milyen sok randevúra mentünk, na meg mindazokat, amiket oly' lelkesen elterveztünk.

Mert olyan sok helyre el akartalak vinni, kezdve Párizzsal, ahova mindig is annyira vágytál; szerettelek volna eljuttatni a szerelem városába, s hazudnék, ha kijelenteném, hogy nem fordult meg fejemben, hogy majd ott megkérjem a kezed.

Igent mondtál volna,
tudom, szerelmem.