{ 𝖈𝖍𝖆𝖕𝖙𝖊𝖗: 𝖋𝖎𝖛𝖊 }

───── · · · ✦ · · · ─────

A csókunk rengeteg mindent megváltoztatott; gyakrabban találkoztunk, s ezáltal fokozatosan megnyíltunk egymásnak. Úgy éreztem, te vagy az az illető, kiben bármiféle fenntartás nélkül bízhatok, s aki elfogad így, ahogyan vagyok.

Tudom, ez fordítva is így volt.

Aranyos volt, ahogyan alkalomról alkalomra többet tudhattam meg rólad. Olyan volt, mint valamiféle küzdelem, ahol a végső nyereményemként nem mást kaparinthattam meg, mint szívedet.
Tulajdonképpen nem is emlékszem pontosan, hogy történt; egy hosszas folyamat volt, de végtére minden kétely megsemmisült afelől, hogy mit is érzünk egymás iránt. Lágy érzelmeink elnyomhatatlanul törtek felszínre újabb és újabb csókok megállíthatatlan áradatai közben, miként fokozatosan ismertük ki egymás személyiségét, ízlését, hóbortjait, s nem utolsó sorban érzelmeit.

Egymásba szerettünk.

Emlékszem, éppen lakásodban voltunk, nyugalomban, összeölelkezve beszélgettünk feszélytelenül, mikor megkérdezted, mi is van közöttünk. Hirtelen válaszolni is elfelejtettem pillanatnyi meglepettségem következtében, ám mikor ezt már furcsállottad, szelíd mosolyra húztam ajkaim, majd kicsit később megszólaltam; elmondtam, hogy szeretlek.

Ám nem hagytam, hogy válaszolj, mert tudtam, hogyan érzel, s bőven elég volt az, hogy utána rögvest viszonoztad a csókot; ajkaid egyenesen a mámorok fellegébe kergettek, de tulajdonképpen önszántamból is rohantam volna oda - vakon is te lettél volna az egyedüli, kit biztosan követni kívántam.

S mikor elszakadtunk egymástól, még mindig mosolyogtam. Boldogságban lubickolva vesztem el szemeid galaxisának ragyogó csillagrendszerei közt, hogy azokból kiolvashassam szíved labirintusának helyes ösvényét, melynek útja igazándiból nem volt más, mint feltenni a kérdés, hogy alkothatnánk-e egy párt úgy igazán, úgy kimondottan, s hogy bíznád-e rám ketyegő szerved, hogy óvjam mindentől és mindenkitől, majd soha vissza ne adjam.

Nem haboztál a válaszon, így attól a naptól fogva hozzám tartoztál. S tudtam, mindez több, mint egy átlagos románc; személyedben leltem életem tündöklő Napjára, mely monoton életem feketeségét ragyogta be ezer meg egy színnel, vakító fénnyel.

Függőjévé váltam mindannak, ami veled járt; nem tudtam elképzelni az életem nélküled, egyszerűen szükségét éreztem annak, hogy együtt még a világot is megmozgassuk; úgy éreztem, még a csillagok is jobban ragyogtak, mikor azok alatt megfejtettük a megfejthetetlent.