Hamarosan már annyira szédültem, hogy kénytelen voltam becsukni a szemem. Viszont a rosszullét hamarosan olyan hirtelen meg is szűnt, mint ahogy jött. Megráztam a fejem és gyorsan kinyitottam szemeim. Meglepetten néztem körül, ugyanis egy iskola folyosóján álltam. Olyan ismerős volt, de elsőre nem tudtam honnan. Meglepve tapasztaltam, hogy az éhségem is elmúlt. Kíváncsian kezdtem sétálni, remélve, hogy találkozok valakivel, aki tudja, hogy hova kerültem. Egy jó ideig sikertelen volt az utam, de végül jó sok gyaloglás után végre egy ajtó mögül hangokat hallottam. Mivel nem tudtam, hogy kik lehetnek bent, így inkább kopogtam. Valaki hamar ajtót is nyitott, én pedig rájöttem... Bekerültem a játékba!!
-Szia! Te ki vagy?- mosolygott rám egy rózsaszín hajú, masnis lány. Emlékszem, hogy mikor néztem, ahogy Daniel játszik, ő volt az egyik karakter...
-Hát... Azt hiszem Monika barátja küldött be a játékba. Útban voltam. Amúgy Kiara a nevem.- biccentettem, mire a lánynak megkeményedtek a vonásai.
-Nem szeretnélek megsérteni vagy hasonlók, de... Itt bent nem beszélünk arról a kis....- a mondat végét elharapta, de könnyű volt rájönni, hogy mire gondolt.
-Oh, akkor ti sem kedvelitek? Ez esetben szerintem jóban leszünk.- mosolyodtam el halványan.
-Van rá esély... Gyere be!- nevetett fel. A teremben rajtunk kívül még ketten voltak. Egy hosszú, lila hajú lány, aki épp teát csinált és egy rövid, rózsaszín hajú, piros csattal, aki pedig mangát olvasott. Kíváncsian kezdtek fürkészni engem.
-Lányok. Ő itt Kiara. Az új klubelnök.- mutatott be a többieknek. Várjunk csak... Klubelnök??? Hiszen még csak most érkeztem. Igaz, ahhoz a tudathoz, hogy valószínűleg innen nem jutok ki, már az első pillanatban hozzászoktam. De rögtön ekkora felelősséget a nyakamba varrni.... Nem sok?
-Amúgy csak ha esetleg nem tudnád, én Sayori vagyok, a mangánál Natsuki van, a teával pedig Yuri bíbelődik.- jelentette ki izgatottan a lány. Na király. Ha jó lenne a névmemóriám, akkor talán nem felejteném ezt el úgyis tíz perc múlva...
-Örvendek.- mosolyogtam olyan kedvesen, amennyire csak tudtam... Van egy olyan érzésem, hogy ezek a lányok tuti nem fogják hagyni, hogy unatkozzak... De egyenlőre nem tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek-e, vagy pedig inkább a fejemet verjem a falba. Bár azt hiszem nemsokára úgyis megtudom. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő...