-Mit mondtál?- kérdezte a dühtől remegő hanggal Natsuki.
-Jól hallotál. Örök szenvedésre ítélnélek titeket.- vigyorogtam kegyetlenül.
-De úgysem te döntesz a sorsunkról.- jelentette ki nyugodtan Yuri.
-Sajnos.- morogtam. A lila hajú lányt nem nagyon tudtam kihozni a sodrából. Viszont én már nagyon ideges voltam, szóval inkább arrébb mentem, hogy ne kelljen hallgatnom őket.

*Daniel szemszöge*

-Visszahozod végre? Vagy hagyod Yurit és Natsukit is ott veszni?- csaptam két kezemmel az asztalra, mire Sayori ösztönösen összerándult.
-Nem akarom...- válaszolt remegő hanggal. Nehogy felcsessz mégjobban... Mikor megtudtam, hogy Monit kitörölték a játékból, mondhatni dührohamot kaptam. Pont most, mikor azt hiszem rájöttem arra, hogy hogyan hozhatnám ki végleg a játékból.
-Tehát itt akarsz maradni örökre egyedül?- kérdeztem fenyegetően.
-É-én... Nem...- szinte suttogott. Na mivan, beijedtél kicsi lány?
-Akkor hozd vissza Monit. És visszahozom neked a többieket.- halkan beszéltem, de élveztem, hogy a szemében a szavaim hatására félelem csillan.
-De... Miért? Miért kell neked ő ennyire?- szinte már suttogott.
-Mert szeretem.- válaszoltam egyszerűen.
-Ha visszahozod, ígérem elmegyünk és egyikünk se jön vissza.- leültem, majd felkönyököltem az asztalra.
-Esküszöl?- méregetett idegesen.
-Esküszöm.- bólintottam. Amúgy se jönnénk vissza... Három ilyen kis ribihez minek?
-Jólvan, nyertél.- sóhajtott nagyot. Pár másodperc múlva megjelent Moni. Igencsak dühösnek tűnt, szóval odamentem és gyengéden átöleltem. Arcvonásai lassan kisimultak, majd pedig rámmosolygott.
-Na? A többiek?- kérdezte Sayori idegesen.
-Majd ha Monit kivittem.- morogtam.
-Amúgy rájöttem, hogy hogyan maradhatsz egész életedre a valóságban.- suttogtam a lány fülébe. Szemei felragyogtak, de nem szólt semmit.
-Ez nem igazság!- sértődött meg a masnis lány.
-Nem akarom, hogy trükközzetek.- válaszoltam dühösen, Sayori pedig kénytelen volt ráébredni, hogy úgysem tud tenni semmit. Felálltam, majd felsegítettem a barátnőmet és kisétáltunk a teremből...