A park ugyanolyan mély csendbe burkolózott, mint a folyosók amiken idejöttünk. De ezzel együtt egy meghitt hangulat is terpeszkedett a gyepen, az udvar fáin és a bokrokon. Tom, ahogy becsukta maga után az ajtót, megfogta a kezem és gyengéden húzni kezdett egy helyre.

- Hova megyünk? – kérdeztem mosolyogva, hiszen már egy nagy fa kertkaput láttam meg.

- Majd meglátod – mosolygott vissza a fiú és nem kérdeztem többet.

Közben odaértünk az ajtóhoz. Tom lassan maga elé kormányzott a kezével és annyit mondott:

- Nyisd ki – bökve az ajtóra.

Engedelmesen a kezem a kilincsre tettem, ami szép íves volt és kicsit középkori hatást keltett. Lenyomtam és kinyitottam. Amit benézve láttam, az csodálatos volt: világoszöld gyep (sokkal zöldebb, mint a suli udvarán), minden tele virágokkal, a fák is rózsaszín virágokat hajtottak. És középen ott állt szökőkút. Finom, szürke színe nem volt borús, inkább az is vidám hangulatot sugárzott. Egy szóval mesés volt.

- Ez..ez varázslatos! – mentem beljebb tátott szájjal nézve körbe – Hogy hogy nem tudtam erről hamarabb? – inkább magamat kérdeztem, de Tom válaszolt:

- Ez a kert már régóta elhagyatott volt. Még akkor is, amikor idekerültünk mindketten. Senki nem járt erre, kertész sem. Tavaly leltem rá, mikor egyedül akartam lenni. Azóta ez a kedvenc helyem és csinosítgatom. Amikor kimenőt kapunk ritkán, én a kertészetbe megyek új virágmagokért, vagy termőföldért, vagy a kártevők ellen szereket vásárlok.

- Más is tud erről? – mutattam körbe mosolyogva, majd a szökőkúthoz érve leültem a szélére.

- Nem. Csak mi ketten – jött ugyanúgy a félmosolyával a szája szegletébe felém és végül leült mellém – Tetszik?

- Nagyon! – vetettem a karjába magam, de feleszmélve gyorsan eltávolodtam kicsit tőle és elvörösödve mondtam – Bocsi.

- Semmi gond – mosolygott, majd az ujjával felemelte az államnál a lefelé lógó fejemet, így egymás szemébe néztünk – Segítenél nekem mostantól, hogy szebbé tegyük ezt a kertet? – kérdezte, nekem meg szó szerint elállt a szavam.

Azt akarja, hogy segítsek neki? Én? JUHÉÉ! Ezt ment a fejemben végig és le sem lehetett volna vakarni a boldog vigyort az arcomról.

- Persze! Örömmel! – nevettem, mire ő is.

- Ennek örülök. Viszont – állt meg a beszédben, mire kíváncsian néztem mosolyogva – most mesélnél Sam és a te vitáitokról? Tényleg érdekel – nevetett és csatlakoztam hozzá.

- Rendben.

- Először is azt, hogy miért vagytok rosszban – kérte és sóhajtottam egyet, majd elkezdtem:

- Tudod, hogy Sam olyan igazi cicababa. A külseje a mindene, na meg persze a fiúk – itt vágtam egy grimaszt, mire kuncogott – Az első évben itt odajött hozzám és kérdezte:

- Athena! Nem lenne kedved egy vásárlás következtében kibeszélni a fiúkat? – ez nem az én műfajom, de nem akartam tapló lenni, így belementem.

De a plázában teljesen megalázott. Egy ruhaboltban voltunk, próbálgattunk ruhákat, inkább ő, mint én. De azután, miután vagy a harmadikat kiválasztotta magának, látta, hogy nekem még csak egy ruha van a kosaramban. Tiltakoztam, hogy nekem ennyi elég innen, nem nagyon tetszik más, de hajthatatlan volt. Nem láttam akkor az ördögi vigyorát, amit a barátnőjének mutatott. Behúzott az öltözőfülkébe és mondta:

- Mindjárt hozok egy neked való ruhát – „kedvesen" mosolygott és eltűnt.

Visszatérve hozott egy ruhát. Már a vállfán nem tetszett, de bizonygatta, hogy jó lesz. Sóhajtottam és engedtem, hogy rámadja. Hátrébb lépett, de azután elvakított a fény és a barátnőjének a telefonkamerájával néztem farkasszemet. Gyorsan hátrafordultam és a tükörben megnéztem magam. Borzalmas volt.

- Töröljétek ki! – kiáltottam a képre utalva, de Sam csak nevetett.

- Ugyan! Miért tennénk? Legalább látszik, hogy te nem vagy igazi nő. Csak egy borzasztó utánzat.

- Azt hittem, hogy barátkozunk! – erre kinevettek megint, de nem bírtam nézni őket és elhúzva a függönyt, minél gyorsabban felvettem a normális ruhámat, kirohantam a fülkéből és mentem az egyedüli ruhámat kifizetni.

Még sokáig hallottam a nyávogó nevetésüket.

- Hát ezért vagyunk rosszban. A képet meg szinte az egész évfolyam látta.

- Milyen a kép? Én nem láttam, mert nem az ismerősöm – mondta Tom, amitől újfent meglepődtem. Samantha Fox, az évfolyam dívája nem az ismerőse? De ez egy elégtétel volt nekem – Megmutatnád? – kérte, de gyorsan megráztam a fejem.

- Nagyon szégyellem. Tényleg nem néztem rajta ki azon jól és nem is mentettem le. Minek? Hogy sírjak, ha folyton meglátom?

- Jó jó, bocsi. Csak kérdeztem. Sajnálom, hogy felhoztam ezt a témát – mondta bűntudatosan, de nem tehetett róla.

Óvatosan rátettem a kezem az övére. Erre rám nézett.

- Nem a te hibád. Meg régen is történt. Nekem nem szabadna még mindig rosszul éreznem magam, ha rágondolok – mondtam, majd egy hihetetlen dolog történt. Tom magához húzott.

Megölelt. Szinte majd kiugrottam a bőrömből, de csak annyit tettem, hogy én is visszaöleltem, miközben mosolyogva a vállára hajtottam a fejem.

Sokáig voltunk így ölelkezve. Nem is tudom, hogy pontosan meddig, de már eléggé kezdett hűvös lenni. Ekkor kissé megborzongtam, mire a fiú megkérdezte suttogva:

- Fázol?

- Ne-em – koccantak össze a fogaim, ahogy ezt mondtam és Tom csak mosolyogva ennyit mondott:

- Látom. Vedd fel ezt – és odaadta a pulcsiját.

- Ugyan, igazán nem ke.. – kezdtem volna ellenkezni, de a fiú nem tűrt elutasítást és rám terítette.

- Legalább ez legyen rajtad – mosolygott.

Ezután még kicsit ott ültünk beszélgetve, majd amikor már jelzett a takarodót jelző csengő, villámgyorsan futni kezdtünk, becsukva magunk mögött közben a kert ajtaját. Ahogy beértünk, a gondnok mormogott egy sort, hogy siessünk, megköszöntünk, hogy elnézte és mentünk mindketten a szobáinkba. Tom előbb elköszönt, mivel a kollégium részen előbb van a fiúk lakrésze, nekem meg többet kellett lépcsőznöm.

- Akkor.. Jó éjt – mosolyogva adott egy puszit az arcomra a fiú, majd bement a szobájába.

- Jó éjt – suttogtam a már csukott ajtónak egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon.

Így is mentem be az Alice-el közös szobánkba. Barátnőm még nem aludt, de megértette, hogy fáradt vagyok, meg átfagytam, így megvárta míg én is átvettem a pizsim és elaludtunk. 

947 szó! Eddig ez egy rekord. De remélem tetszik mindenkinek, aki olvassa. ;)