- Szia! Nem is tudom, mit mondhatnék. Egyszerűen azt a késztetést éreztem, hogy tudassam veled, velem minden rendben. Több, mint egy hónapja hagytalak ott. Sajnálom, de nem kérek érte elnézést. Bunkó voltam, hiszen láttam, hogy te próbáltál elérni, mind az internet, mind a telefon segítségével, de még nem álltam készen arra, hogy beszéljek veled. És most sem állok. Ezért beszélek csak én. Szeretném, ha úgy éreznéd, hogy mindennek a részese vagy, mert így van. Az egy hónap alatt sok minden történt, de gondolom hallottál rólunk. Már ha figyelemmel követsz. Azt is megértem, ha nem, hiszen el tudom képzelni, mennyire dühös és csalódott lehetsz. Idővel mindent meg fogsz érteni. De most nem erről szeretnék beszélni. Képzeld, Ashton megismerkedett egy lánnyal. Nekünk még nem mutatta be, de őt teljesen felvillanyozza. Mintha nem is a földön járna. Jó hatással van rá. És a stúdióban, ahol szinte minden nap megfordulunk van két kutya, szóval Calum is megtalálta a szórakozási lehetőséget. Ha van annyi szabadidőnk, folyamatosan velük lóg és videózza őket. Kezdek féltékeny lenni. Mi lesz így Cake-el?! Emlékszel? Még te becézted így a mi kis "románcunkat". Mike... meg Mike. Folyamatosan a telefonját bújja, tweeteket olvasgat és posztol majdnem mindenről. Kivéve azt az egy hetet, amikor nem tudott belépni a saját fiókjába. Teljesen kétségbeesett, hogy feltörték, pedig csak elfelejtette a jelszavát. Na igen, tipikus Mikey.  És hogy velem mi van? Én... én teljesen magányosnak érzem magam. Túlpörgök. Minden egyes alkalommal túlvállalom magam csak azért, hogy minden egyes szabad percemről lemondjak, mert olyankor nem tudok gondolkozni és igen, a munkába menekülök. Néha, alvás helyett mégis beleesem abba a hibába, hogy átadom a helyet a gondolatoknak és ilyenkor mindegy egyes alkalommal felmerül bennem a kérdés, hogy jó döntés volt-e. Mármint belevágni ebbe az egészbe. Mi van, ha senki sem fogja értékelni azt a stílust, amit mi képviselünk? Ha majd senki sem érti meg a dalainkat? Én erre tettem fel az életem és mondtam le rólad is. Ha elbukunk, én mindent bukok. De megígértem, hogy nem erről szeretnék beszélni. Megkérdezném, hogy vagy, de felesleges volna. Fel is hívhatnálak, de nem állok még készen. És nem akarom hallani az összetört hangod. Én a mosolygós Jane-re szeretnék emlékezni.  És persze szeretnék emlékezni. Ezért is gondoltam arra, hogy megcsinálom neked ezt a hangfelvételt. És őszintén bevallva, egy hónap alatt ez az első alkalom, hogy nem próbálom elhessegetni az emléked. És rosszul esik kimondani, hogy emlék, de így van. És ez az egy dolog az, amit nem bánok. Mindkettőnknek így a legjobb. Én teljes mértékben a munkára tudok figyelni, sőt még többet is bevállalok, mint amennyit amúgy vállalnék, te pedig tovább léphetsz. Tudom, válaszok nélkül nehéz, de meg kell tenned. Vagy csak szimplán ne foglalkozz velem! De a bandát ne hanyagold! A srácokra ne haragudj! Ők semmiről sem tehetnek. Itt tudták meg, hogy köszönés nélkül léptem le és elhiheted, megkaptam a hegyi beszédet, de belátták, hogy tényleg így a legjobb. Nekünk most nincs közös jövőnk. Nem tudhatom, mit hoz a jövő, de jelen pillanatban így érzem, hiába vagyok nélküled egy elveszett srác. Nem akarom visszafordítani az időt, nem akarok semmit sem másképp csinálni. Mindennek megvan az oka. Lassan megtelik a kazetta 'A' oldala, de ne felejtsd, van 'B' is. Igazából kezdek kifogyni a szavakból. Egy ideje már csak magamat ismételgetem és ellent mondok saját magamnak, ami még rosszabb színben láttat. Most kiveszem a kazettát és megfordítom. Te is tegyél így! Remélem, sikerült. Íme egy üres oldal, ami lassan megtelik majd az általad már üresnek hitt szavaimmal, pedig mindent, amit eddig elmondtam, komolyan gondolok. Ha  itt lennél, élvezném azt a bizonyos csendet, ami olyankor szokott ránk telepedni, amikor mindketten kifogyunk a szavakból. Próbálok valami értelmes dolgot mondani, de nehéz. Kibaszott nehéz. Leginkább nélküled ezt végigcsinálni. De menni fog, mert akarom, hogy menjen. Soha nem akartam még ennyire semmit. Más téma. Jelen pillanatban egyedül vagyok a szobában és kicsit hülyén érzem magam, hogy egy készülékhez beszélek, de tudom, hogy meg fogod hallgatni. Ebben keresed majd a válaszokat, de sajnálom, azokat nem küldtem el a kazettával. Még nincs itt az ideje, hogy megtudd. Mindent a maga idejében. És azt is megértem, ha most kiveszed a kazettát és nem hallgatom tovább, de mélyen legbelül remélem, hogy nem így fog történni. Tudom, hogy mindenek ellenére még szeretsz és a szíveden viseled a sorsom. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy most mondjam azt, hogy én is, vagy tagadjak le mindent. Melyik lenne a helyes? Áltassalak hamis reményekkel vagy bántsalak meg még jobban? Melyikkel érném el azt, hogy hamarabb túllépj rajtam? Vagy hogy utálj? Most legszívesebben törölném az egész felvételt, de mégsem teszem, mert őszinte akarok veled lenni. Döntésképtelen vagyok. Akarom, hogy tudd, nem csak neked nehéz. És tisztában vagyok vele, hogy neked én tettem nehézzé, de ezzel együtt magamnak is. Ha minden igaz, most mennem kell. Hallom, hogy a srácok megjöttek. Szóval, azt hiszem itt a búcsú ideje, amit egy hónapja elszalasztottam. Vigyázz magadra Jane! 

---

Sziasztok!
Íme az első fejezet, ami nem is igazából fejezet, hanem kazetta. Na, ezt jól megfogalmaztam. :'D A lényeg az, hogy ez ilyen formában lesz írva. Lehet csalódás, lehet nem, ez az első ilyesmi, amivel próbálkozok és higgyétek el, lesz még ebben a történetben több is. A rész rövidsége talán azzal kompenzálható, hogy tömör. Mármint nincs sorkihagyás, új bekezdés és a többi. 
Ha tetszett, nagyon nagyon nagyon várom a megjegyzéseket! Legyen az bármi!!
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta! Szeretlek titeket!♥