Kicsit idegenkedve álldogáltam a nappaliban, és néztem körül. Ezelőtt csak egyszer voltam itt és akkor is csak egy egészen rövid ideig. Most a kis bőröndömmel a kezemben azt sem tudtam mit csináljak.
- Azt ide hozd! - mondta Scott és elsántikált mellettem a mankójával, a hálója felé. Megindultam utána, majd az ajtó mellett letettem, azután Scottot figyeltem, hogy mit akar.
- Le szeretnél feküdni? - kérdeztem.
- Inkább megfürödnék először, de attól tartok segítened kell.
- Szóval egyből meztelenkedni akarsz? - mosolyodtam el.
- Több rajtam a kötés, mint a ruha, szóval meztelenkedés nem nagyon lesz... - sóhajtott, és úgy látszott őt is nyomasztja egy kicsit, hogy fogjuk kivitelezni a tisztálkodást.
- Akkor nem lesz fürdés, csak ciciamosdás - modtam, mert ez tűnt ez csak kivitelezhetőnek.
- Úgy érted nyalogassam végig magam? - vonta fel a szemöldökét.
Az arckifejezésén jót nevettem. - Nem. Úgy értem, hogy levetkőzünk, azután letörölgetlek.
- Hát, Bébi, ha te is vetkőzöl az elég erotikus lesz... - mondta a szája szegletében egy mosollyal.
- Vetkőzni, csak te fogsz, szóval ne éld bele magad semmibe.
- Figyelj, ha te vetkőztetsz, még jól is elsülhet a dolog - láttam a szeme csillanásából, hogy szándékosan fogalmazott kétértelműen. De egyáltalán nem bántam, mert ha már incselkedik az azt jeleni, hogy jól van. Reggel rémisztő volt látni, ahogy fájdalmában szinte vonaglott. Sokat segíthettek rajta a fájdalomcsillapítók, mert most úgy tűnt, hogy szinte teljesen rendben van. Csak néha láttam, ahogy megrándult az arca ahogy egyszer-egyszer rosszul lépett vagy amikor reflexből tett valami olyan mozdulatot, amitől meghúzódott a sérülése.
- Szóval, akkor mivel kezdjük?
-Gyere ide! - mondta és a mankóján támaszkodva várt, míg két lépéssel áthidalom a köztünk lévő távolságot. - Mondjuk kezdhetnénk ezzel - mondta és már hajolt is felém, rástartolva a számra. Egy pillanatig sem hezitáltam, hogy visszacsókoljak. Olyan hatásos volt ez az indítás, hogy mire a végére értünk, mindketten pihegve vettük a levegőt és olyan pillantással meredtünk egymásra, amiből egyértelműen kiderült ugyanaz járt a fejünkben.
-A kurva életbe... - sóhajtotta Scott, majd bocsánat kérően mosolygott rám.
- Aha... Egyet értek - mosolyogtam vissza- Akkor talán folytassuk a fürdéssel, mert pihened kell!
Scott bólintott, majd elindult a fürdő felé. Ez a helyiség is rendkívül jó stílusérzékről tett tanúbizonyságot. Imádtam Scott házát! Annyira szép volt és kényelmes, habár még így is csak alig tapasztalhattam meg belőle valamit. Scott leült a kád szélére én meg kibújtattam először a pulcsijából, azután a pólóját is levettem, óvatosan, ügyelve a bekötött részekre.
Scott félmeztelenül sokatmondó szemekkel nézett fel rám. El tudtam volna veszni azokban a barna pillantásokban!
- Tényleg izgibb lenne, ha te is vetkőznél -jegyezte meg.
- Emlékszel még a csókra ugye? - pillantottam rá, erősen sugallva, hogy megint ott kötnénk ki.
-Jól van akkor fürdés.
Elirányított mit hol találok, azután segítettem még levenni a nadrágját és az alsóját is.
- Ez de rohadt megalázó - morgott félrenézve. Nagyon emészthette magát, mert a vonásai most egészen megfeszültek.
- Máskor nem volt kifogásod ellene, ha vetkőztettelek - mutattam rá, a teljesen téves felfogására.
- Ja, de akkor csókolgattál közben - morgott tovább. Ezen megint el kellett mosolyodnom.
Belemártottam a kis törölközőt a melegvízbe és elkezdtem letörölni először a hátát, a szabad karjait, majd betusfürdőztem és újra letöröltem. Ugyanezt a mellkasával is megcsináltam aztán megfogta a kezemet és leállított.
- A többit megoldom - mondta zavarban. Ritkán láttam ilyennek. - Menj ki, kérlek...
- Biztos? - kérdeztem, mert nekem egyáltalán nem okozott kellemetlenséget, hogy hozzá kell érnem.
Scott kicsit feszülten nézett rám. - Így is áll a farkam, ha hozzáérsz félő, hogy tényleg elsülök... - ezt most nem játékosan mondta, úgy láttam ez a helyzet inkább kellemetlen volt neki.
Most én jöttem zavarba és inkább kimentem, magára hagyva. A közelben várakoztam, amíg nem hívott, akkor viszont megtöröltem, és segítettem felvenni a ruháját.
Azonnal az ágyhoz mentünk, ő pedig úgy dőlt bele, mintha egy hete nem aludt volna.
-Fáradt vagyok- mondta, és látszott is rajta, hogy pillanatokon belül elalszik.
Megint csak tétován figyeltem, szokatlan volt, hogy ebben az idegen házban lézengjek.
-Aludj velem! - kérte felém pillantva. Őszintén a reggel ellenére én is fáradt voltam. Az este csak keveset aludtam. Az a kórházi kanapé meglehet, hogy nagy volt, de biztos nem alvásra tervezték.
-Mindjárt jövök, csak kikészítem a gyógyszereidet.
-Kösz -felelte és minden mozdulatomat figyelte. Az arca most kicsit merev, komor lett, de betudtam a fáradtságnak.
A nadrágomat és a pulcsim vettem le, mielőtt mellé feküdtem volna. A bal oldala sérült jobban, de a másik oldalához sem mertem nagyon közel bújni, nehogy valahol olyan helyen érjek hozzá, ahol még fáj neki.
-Megbántad már, hogy azt mondtad maradsz, igaz? -kérdezte felém fordulva. Most láttam, hogy a komorsága inkább bánat.
-Miért mondod ezt? - kérdeztem és megcirógattam az arcát.
-Mert úgy tűnik, hogy kényelmetlenül érzed magadat - a hangja nagyon szomorkás volt.
- Egy kicsit tényleg kényelmetlenül érzem. De nem miattad, Scott - cirógattam tovább. - Csak zavar, hogy nem tudom mit hol keressek, ha kell valami, azért hová nyúljak. Azt sem tudom, melyik holmidhoz nem szeretnéd, ha hozzáérnék...
- Nem érdekelnek a cuccok...
- Majd megszokom, ne aggódj... minden rendben van!
- Tényleg rendben van? Ha neked ez... gáz akkor elmondod, ugye? Nem akarok semmit rád erőszakolni. Örülök neki, ha itt vagy, de ne érezd kötelességnek...
- Nem gáz. Szerintem neked gázabb, mint nekem - mosolyogtam.
- Tény, hogy jobban szeretem, ha nem kell mindenhez segítséget kérni...
- Tudod, furcsa, hogy nem formálsz jogot arra, hogy hasznot húzz belőlem.
Scott becsukta a szemét és megdörzsölte a homlokát.
- Miért, kellene? -pillantott felém.
- Régebben azt hiszem ezt tetted volna.
- Régebben sok mindent másképp tettem volna, de most inkább jól akarom csinálni.
- Most már minden rendben lesz Scott! Többet nem engedlek el, úgyhogy nyugodtan legyél önmagad.
-Ahogy a dolgok most állnak, az még jó ideig nem leszek...
- Ne gyötörd magad ezzel - mondtam halkan és kicsit közelebb húzódva adtam egy csókot az ajkára. - Pihenjünk inkább!
- Jó, hogy itt vagy Steph!
Jól esett, ahogy ezt mondta, de aztán rögtön arra gondoltam, hogy vajon tényleg hasznára leszek-e, mondjuk akkor, ha majd elmúlik a fájdalom csillapító hatása.
- Mi a baj? Látom, hogy van valami.
-Csak egy kicsit félek, hogy mi lesz ha nem tudok segíteni...
Ezen halkan felnevetett.
- Azért annyira nem rossz a helyzet. Nem óriás csecsemő vagyok...
-Tudom, nem is arra gondoltam. Csak, ha megint olyan fájdalmaid lesznek, mint reggel...
-Vannak bogyóim, előbb-utóbb csak jobb lesz...
-Jobb lesz!- erősítettem meg, azután belesülyedtem a párnába.
Nem beszélgettünk többet, de úgy aludtunk el, hogy a kezét fogtam. Sokkal jobb volt ez, mint előző nap, amikor olyan távol voltam tőle, hogy meg sem tudtam érinteni.
Elkezdett üvölteni Scott telefonja, de tényleg szó szerint valami hard core banda ordítozott belőle, én meg úgy éreztem, hogy egy másodperce csuktam le a szemem.
Scott morgott mellettem, majd ahogy elhallgatott a csengőhangja, mást kezdtem hallani.A vonal túlfelén olyan hangosan beszéltek, hogy tisztán értettem, hogy mit mond.
-Hol a faszomba vagy már Healey?! Mintha elfelejtettél volna megérkezni a felvételre!
-Nem megyek a felvételre -hallottam Scott hangját.
-Hát az képzeld, feltűnt! Ugyanis másfél órája várunk rád!
-Tegnap balesetem volt. Reggel jöttem ki a kórházból - felelte higgadtan.
-Ne szívass! Mi történt? - a vonal végén a hang, most felháborodottból zaklatottra váltott.
-Borultam egyet a BMW -vel - magyarázta.
-De, mi van? Hogy vagy? Akkor otthon vagy már?
-A bal lábam tropára ment, megműtötték, de egyelőre nem igazán fog menni a maraton...
-Mi a faszomat jelent az, hogy tropára ment? Érthetően beszélj ember!
-Kaptam bele néhány csavart.
-Oké... ezt most próbálom. Nem túl reagálni. A nyugodt hangodból ítélve azért megmaradsz....ugye?
-Ja, megmaradok, ne parázz!
-Bazd ki... És kiengedtek a kórházból?
-Eljöttem.
-Hülye vagy! Átmegyek!
-Most ne, kurva fáradt vagyok, pihenni akarok.
-De legalább anyádat hívd fel, ne legyèl egyedül!
-Steph itt fekszik mellettem - mondta és gyengéden elmosolyodva fordult felém.
A szívem beleremegett és valahogy olyan érzésen volt hogy rendben leszünk.
-Akkor nem csoda, hogy nem akartál bent maradni... Tényleg jól vagy haver?
-Amíg tart a fájdalom csillapító hatása remekül - poénkodott.
-Holnap átugrom! Basszus...
-Rendben, de most leteszem - szólt határozottan és egy gyors búcsú után kinyomta.
-Bocs - fordult felém és láttam mennyire zavarja, hogy a mozgása eléggé le van szabályozva.
-Az jó, ha számon tartanak! De ez a csengőhang... Azt hittem a szívem is megáll!
Láttam ahogy Scott rezgőre állítja, majd félre dobja, de közben elmosolyodik.
Én előbb keltem, mint Scott. A gyomrom ébresztett és ahogy azórán láttam hogy már fél kettő van nem is nagyon csodálkoztam, hiszen a reggelit és az ebédet is kihagytuk. Felöltöztem, óvatosan ellenőriztem nincs- e láza, aztán kisomfordáltam a szobából.
Azon gondolkoztam, hogy kezdjek-e el kutakodni, valami étel után, vagy esetleg rendeljek magunknak valamit. Abban nem voltam biztos, hogy Scott díjazná, ha bármilyen ételfutár idejönne, ezért inkább az első lehetőség mellett döntöttem. A hűtő felmérésével kezdtem, ami kívülről elég nagy volt hozzá, hogy azt sejtesse, hogy tele van minden féle földi jóval. De a tehetőseket és Scott főzési szokásait ismerve, tartottam attól, hogy a nagy hűtő is csak egy megszokott kellék az életükben.
Félve nyitottam ki, de a tartalma egészen meglepett. Először is az, hogy volt neki, másodszor, hogy csupa minőségi friss élelmiszerrel volt tele pakolva. Előhalásztam amire szükségem volt, pár szekrényt kinyitogattam mire találtam tésztát, és edényeket is.
Gyorsan odakészítettem az ebédet, azután egy kicsit feszülten jártam körül nézelődve. Mielőtt még unatkozni kezdtem volna, a hálóból nyöszörgés hallatszott, ezért gyorsan odasiettem.
-Ébren vagy? - kérdeztem, de láthatóan így volt. Scott megpróbált pozíciót váltani, de nehezen ment neki és úgy tűnt ezen felhúzta magát. -Segítsek?
-Hogy lehetek olyan kicseszettül nyomorult, hogy egyedül még felülni sem tudok? - morgott, és nem engedte, hogy segítsek inkább addig szenvedett, míg végül sikerült neki.
-Adjam a gyógyszert? -kérdeztem, mert láttam, hogy minden mozdulatra fájdalmasan rándul össze az arca.
-Igen, köszi.
-Nagyon fáj? -pillantottam rá és közben már nyújtottam is, amit kért.
-Még elviselhető. Hol Voltál? Azt hittem elmentél...
-Nem, csak már kezdett korogni a gyomrom, nem akartalak felébreszteni vele - vallottam elpirulva.
Scott néhány pillanatig megmerevedve nézett.
- Egy idióta vagyok, ne haragudj! Eszembe sem jutott, hogy egésznap nem is ettél... Hozassunk valami kaját? Mit ennél?
-Már nem sokára kész az ebéd... - mosoyodtam el.
Újabb döbbenet suhant át az arcán.
-Remélem nem bánod, nem akartam kutakodni, csak gondoltam talán...
-Dehogy bánom! - sietett a válasszal, majd ő is elmosolyodott. - Csak ez most.. olyan normális...
-Ezt most nem értem - tényleg nem értettem, hogy érti.
- Csak tetszik... Hogy itt vagy, hogy főzöl... - megvonta a vállát.
- Aha, akár a házvezetőnőd is lehetnék.
-Extrákkal - mondta pajkosan és elkapva a kezemet már húzott is magához. Majd félúton lefagyott, mert nem tudta, hogyan folytassa úgy, a mozdulatot, hogy az neki ne fájjon.
- Ezzel várjunk még egy órát míg elkezd hatni a gyógyszer!
- Jah... - sóhajtott, közben lerakta a merevített lábát és nyúlt a mankóért. Látszott rajta, hogy nem elégedett a helyzettel, de hát nem lehetett mit csinálni. Örülnünk kellett annak is, hogy nem lett nagyobb baja.
A fürdőbe nem kísértem ki, de amikor vissza sántikált segítettem neki felöltözni. Egészen furcsa volt, mackóban látni, nem volt túl jellemző rá ez a viselet. De még így is, mankóval, a kötésekkel, így is nagyon dögös volt. Csak egy dolog hiányzott, ami minél tovább néztem, annál jobban szúrta a szemem.
- Hol vannak a piercingjeid?
Scott éppen a pólóját húzta le a hasán, majd kérdően nézett rám.
- A kórházban kiszedték őket... Nem is tudom, valahol a cuccaim közt lesznek. Miért? Ne is rakjam vissza őket? - vigyorodott el.
- Igazából, pont, hogy hiányoznak - feleltem neki.
Scott előre nyúlt és a pólómnál fogva húzott magához. A két lába közé álltam a tenyeremet pedig a vállára simítottam. A bal oldalán éreztem a vékony fekete anyag alatt a kötést. Scott a mellkasomra hajtotta a fejét, valahogy reflexből jött az a mozdulat, hogy beletúrjak az ujjaimmal a hajába. Elégedetten dörmögött és a karját a derekam köré fonta.
-Tudom, hogy szeretted birizgálni, majd visszateszem.
- Tényleg szerettem - kuncogtam. Scott felemelte a fejét és úgy nézett rám. Édes és megnyugtatóan kellemes volt, ahogy a test melege körbe ölelt, az a pillantás, amibe már egy kis pajkosság keveredett, ahogy éreztem, hogy a tenyere a csípőmre, majd egyre lejjebb csúszik.
Scott felsóhajtott és elengedett. Tudtam mi járt a fejében, mert az enyémbe is hasonló gondolatok cikáztak.
- Menjünk enni - simogattam meg az arcát.
- Menjünk - szólt lemondóan, de még mielőtt egy lépést is tettünk volna, Scott telefonja zizegni kezdett az éjjeliszekrényen.
Utána nyúlt és azonnal fel is vette.
- Szia! - szólt bele, Scott de most nem hallottam a vonal másik végén mit mondanak, azt se, hogy kivel beszélt.
- Megvagyok, nem rég keltem... - felelte - Nem kell anyu, Steph főzött... Most fogunk enni - válaszolta, ebből pedig világossá vált, hogy az anyukájával beszélt. - Inkább holnap gyertek, ma egy kicsit hadd legyünk csak magunk - Scott egy ideig hallgatott, amíg az anyukája beszélt hozzá, én meg közben bevetettem az ágyat.
-Azt fogja hinni anyukád, hogy én nem akarom, hogy átjöjjön - mondtam miután Scott kinyomta a telefont és visszatette az éjjeliszekrényre.
- Nem fogja. Az anyám most éppen az egekig magasztal, amiért nem hagyod a fiát éhen halni.
- Gondolom... - motyogtam, mert az anyáknak úgy általában meg volt rólam a véleményük. A sajátomnak is...
- Nem, komolyan! Ez most új Neki, hogy nem kell segíteni jönnie.
- És ez jó vagy rossz? - pillantottam felé. Ha most komolyan járunk, talán nem lesz baj, ha jóban leszek a családjával.
- Leveszel egy terhet a válláról. Szerinted? - Scott úgy kérdezte, mintha teljesen érdektelen lenne számára ez a téma.
- A fia vagy, nem hiszem, hogy teherként tekint rád. Főleg, ha nem olyan, mint az én anyám... - tettem hozzá, bár azért azzal tisztában voltam, hogy az én családom nem a legnormálisabb család volt a világon. - De akkor ezek szerint, sokszor volt már ilyen?
-Nem sokszor, de előfordult már. Hidd el nekem, anyám örül, hogy van, aki most mellettem van.
- Talán nem csak azért, mert így kevesebb munkája van.
- Hát, az biztos, hogy nincs hozzászokva, hogy csaj van nálam... aki még főz is rám - mondta és már bicegett ki a konyhába.
- Csaj? - kérdeztem utána sétálva. - Hát, te tényleg házvezetőnek nézel - jegyeztem meg rosszallóan, de igazából jól éreztem magam.
Asztalhoz ültünk, és megebédeltünk. Élvezettel néztem ahogy eszi a főztöm. Nem tudnám megmondani mi volt ebben olyan fantasztikus, de annyira jó érzés volt, hogy semmire nem húzta a száját, amit elé raktam.
- És... most mi a terved? Álmos vagy még? - kérdeztem tanácstalanul, közben összeszedtem a tányérokat és bekészítettem a mosogatógépbe.
Scott szó nélkül állt fel és sétált a mankókon támaszkodva a hűtőhöz sétált. Egyre kevésbé tűnt esetlennek. Elővett a hűtőből egy palack bort, a szekrényből pedig lekapott egy boros poharat. A konyha pultra tett mindent, elővett egy bornyitót, és fél lábra támaszkodva kinyitotta a bort. Majd töltött, a behűtött fehérborból.
-Biztos, hogy jó ötlet most borozni? - kérdeztem utalva rá, hogy az alkohol és a fájdalomcsillapító elég rizikós párosítás.
- Ne aggódj, én maradok a kólánál. Ez a tiéd - nyújtotta át a poharat. Figyeltem őt, azt az elegáns mozdulatot, amivel tartotta majd átnyújtotta a poharat. A rosszfiús tetoválásai a karján a kézfején, annyira ellentétben álltak azzal az eleganciával. Olyan lazán jött neki minden. Scottnak a vérében volt a csábítás, és még így is, hogy fájdalomcsillapítókkal tudta elviselhetően érezni magát, én még most is lehengerlően férfiasnak láttam. - A csodás szakácsnőmnek is kell a kényeztetés - duruzsolta a kellemesen búgó baritonján - Gyere! - a kanapéra invitált. Én meg mosolyogva követtem, és leülteem mellé. Scott úgy fordított, hogy háttal legyek neki. - De azt is mondhatnám, hogy a csodás nőmnek - dorombolta a fülembe és megcsókolta a nyakam.
- Ez sokkal jobban hangzik - nevetgéltem, ő meg közben a meleg tenyerét a vállamra vezette, és gyengéden elkezdett masszírozni. Valami elképesztő volt, hogy még ezt is erotikusan csinálta. Vagy csak már én voltam rá kiéhezve, de minden simítása isteni jó volt.
- Nem kell ezt, ne erőltesd meg magad - nyöszörögtem.
- Oh, Bébi ez a legkevésbé sem megerőltető számomra. Az inkább, hogy megálljak a váladnál...
- Ne fogd vissza magad, készen állok mindenre! - fordultam felé rákacsintva.
Scott felnevetett, de kicsit fájdalmas volt az a nevetés. Majd éreztem ahogy mély lélegzetet vesz és a kezei a mellkasom felé csúsztak. A mellkasának dőltem ő pedig nem állt meg, a mellemre fogott.
- Ezt most kurvára nem kéne - nyögte, de nem engedett el.
- Tudom, hogy akarod - szívtam a vérét hátra fordulva. Találkozott a pillantásunk és az övében villant valami, amit hirtelen a dühhöz, tudtam hasonlítani. De nem volt dühös, kívánt engem. Még jobban magához ölelt és egyik kezével a melleimet fogta, a másikkal a nadrágom gombját bontotta ki, zavarba ejtő gyorsasággal.
- Mit csinálsz? - nevettem.
-Tudom, hogy akarod - viszonozta, de ő nem viccelt ahogy én, a kezét a lábamközé vezette, egyenesen a bugyim alá. A forróság kezdett elönteni, az arcom égett, a mellkasom zaklatottan mozgott. Ő is izgatott volt, éreztem a fülembe lehelt sóhajain.
- Scott - nyöszörögtem, de nem akartam, hogy abba hagyja. Tudta mit szeretek, már elégszer voltunk együtt ahhoz, hogy kitapasztalja. Olyan ütemben mozgatta az ujjait amitől még jobban nekifeszütem a mellkasának.
- Jó? -kérdezte majd mielőtt felelhettem volna a nyelvét az enyémhez simította. Heves csókot váltottunk, ő változtatott a tempón, én pedig belenyögtem a csókba.
Amikor elvált az ajkunk, Scott elvigyorodott, de nem hagyta abba, amibe belefogott, mi több egyre intenzívebben folytatta. Perceken belül, a karjai köz remegve sóhajtóztam. A fejem a vállára hajtottam és nagy kortyokban ittam magamba az illatát.
- Imádlak - súgtam neki, ő pedig elégedettem csókolt arcon.
- Én is téged, de most jól kibasztam magammal... - állapította meg nevetve.
Így volt, én is tudtam, de nekem most túl jó volt még, hogy erre gondoljak.
Kényelmesen elnyúlva kortyoltam a borból, amíg vártam őt, hogy visszajöjjön a mosdóból.
- Végre kihasználhatjuk a nagy tévédet! - szóltam amikor visszatért.
- Igen - felelte és beüllt mellém, úgy, hogy közben átölelt.
Az összes rossz érzésem kezdett elpárologni a karjai között, olyan megnyugtató volt vele együtt lenni. Két film után újra az ágyba kötöttünk ki, mert a másodiknak a végén már Scottot kezdte újra elnyomni az álom. De én sem bántam, rég volt lehetőségem ennyit pihenni. Már jó ideje feküdtem mellette, és hallgattam ahogy nyöszörög és sóhajtozik, mint akinek sehogy sem kényelmes feküdnie.
-Megint fáj? - fordultam hozzá aggódva.
-Nem - felelte bosszúsan.
-Akkor mi baj? - kérdeztem feltàmaszkodva.
-Ez, a baj - mondta azután megfogta a kezem és magához húzta. Pironkodva érintettem a kőkemény tagját, ahogy rávezette a tenyerem.
Képzeltem mennyire frusztráló lehetett neki, akinek mindig hatalmas volt az étvágya, ha szexről volt szó, ez az áldatlan állapot.
-Ez azért nem olyan nagy baj- mondtam és közelebb húzódtam hozzá.
-Nem segítesz a helyzeten... Fel térdeltem és kibújtam a pólómból. -Direkt szívatsz mi? -kérdezte, de már el is kapott. -Ha begörcsölök az a te hibád lesz szólt de az ajka már a bőrömön siklott.
-Egy barátnő nem csak főzni tud - mondtam, de kicsit sem voltam biztos benne, hogy okos ötlet, egy motorbaleset, egy műtét után ilyesmibe bonyolódnunk. De ez is mennyire jellemző volt ránk... megszabadultam a bugyimtól is, közben magamon éreztem Scott éhes tekintetét. Nem állított le, talán ő is úgy volt vele, ahogy én, hogy nem kellene, de közben meg már alig bírtuk kivárni a folytatást.
Felé térdeltem, ő meg végig simított a combomon. Nem akarta, hogy leálljak, és a forró érintése nyomán bizsergett a bőröm.
-Szólj, ha nem kellemes amit csinálok, vagy úgy érek hozzád, hogy az fáj, jó? - pillantottam rá aggodalmasan.
-Legyél velem gyengéd- mondta akár egy szűzlány, majd olyan gyilkos vigyort villantott, hogy már ennyi is elég lett volna, hogy beinduljak. Nem tudtam nem behódolni neki, ahogy a párnába sülyedt, és engem figyelt, az nagyon izgató volt. A tekintetem a mintáin siklottak, bejárva a mellkasát, a karjait, az erős izmos vállát. A szemeiben láttam, hogy tetszik neki. Mosolygott a tekintete.
-Gyere - kérte türelmetlenül. Engedelmesen ráültem, majd lassú finom ringatózásba kezdtem. Minden mozdulat maga volt a mennyország, annyira kívántam őt. Ahogy mozogtam rajta, figyeltem, mikor nyög másképp, mert még véletlenül sem akartam neki fájdalmat okozni, de az élvezet hangjain kívül más nem hagyta el, az ajkát. Kicsit ütemesebb ritmust vettem, ö meg a combomba markolt, amitől csaknem elmentem. Imádtam, amikor ilyen határozottan ért hozzám, amiből tudtam, hogy teljesen ki van készülve.
-A kurva életbe - nyögte, belém kapaszkodva -Te tényleg rohadtul csodás vagy!