Örültem neki, hogy Maggie átugrott estére és csinálhattunk valamit együtt. Betettünk egy nagyon csajos sorozatot, közben cherryt iszogattunk és finomságokat ettünk. Egyedül vele maradt meg a közeli viszony. A szüleink válása után, valahogy minden elromlott és a családunk szó szerint darabjaira hullott. Apám elköltözött, a döntésük miatt a nagyszüleinkkel is elmérgesedett a viszony, legalábbis voltak ellentétek. Az idő nem segített rendezni semmit. Nagy ritkán ha találkoztak, akkor is mindig csak vita volt. Vagy a múlt dolgait hánytorgatták fel szakadatlan vagy rajtunk vitáztak. Aztán anyámnak lett valakije később apám is újra megházasodott, mi meg csak hánykolódtunk kettőjük között. De mindig ott voltunk egymásnak és semmiért sem adtam volna azt a jó kapcsolatot, ami köztünk volt. Ő volt az igazi családom.
A részek között, beszélgettünk, Maggie kisiskolában tanított, nagyon lelkes és elkötelezett pedagógus volt. Sokat mesélt a gyerekekről, hogy milyen nehézségekkel megküzdenie, de legtöbbször, valami hihetetlen cuki történetet mesélt. Jó volt hallgatni, de nem úsztam meg az ő kérdéseit sem.
-Mi volt a rocksztárral? Megint felhúzott? - kérdezte majd kikotorta a tálról a kedvenc kekszét.
A fejem vörösödött, és amikor visszanézett rám, elnevette magát.
-Nem úgy te hülye!  Úgy értem felidegesített?
Nagyon árulkodó volt, hogy ezt is félreértettem. Elgyötörten hanyatlottam a kanapéra.
-Nem. Na jó, csak kicsit. De ma inkább, nem is tudom elég... Aranyos volt.
-Aranyos? - nézett kérdően. Azt hiszem az előzményekből nem gondolta, hogy egyszer így fogok róla nyilatkozni. Ami azt illeti én sem.
- Igen – feleltem és elmeséltem neki, hogy kiállt a gyerekekért, és milyen jó fej dolog volt tőle, hogy odaadta a sapkáját. – Nagyon szimpatikus volt ahogy kezelte az egészet.
– Látod, lehet a múltkor csak rossz napja volt, és valójában nem is nagyképű, hanem egy cukipofa – mosolyodott el.
– Hát, azért egy kicsit nagyképű.
– És... mi van azzal, hogy... tudod, hogy lefeküdtetek. Még mindig nem emlékszel semmire?
–Ezt így nem mondanám, már vannak homályos emlékeim – ismertem be.
–És? – fagatott.
–Mi és?
–Nem beszéltetek róla?
– Nem! – nevettem – Mit beszéltünk volna? Tudod, hogy Scott milyen. Nem hiszem, hogy lenne miről beszélni.
– Nem tudom, hogy milyen... Te voltál vele...
– Az csak egy egyszeri alkalom volt. Tényleg nincs miről beszélni.
– És ezt ő is így gondolja?
–Maggie! – nevettem – Mit akarhat szerinted tőlem valaki, aki után bomlanak a nők? – meg is adtam a választ – Csak szexet. Meg is volt és ennyi.
– Biztos, hogy csak ennyi?
– Igen. Ne képzelj bele túl sokat – feleltem.
– Okééé, és részedről is?
– Most komolyan azt várod, hogy hiú ábrándokat tápláljak egy bálvány iránt? – olyan nevetséges kérdéseket tett fel, mintha Scott nem az lenne, aki és azon kívül, ami történt több is lehetne köztünk. Jó elismerem, hogy eleinte kicsit szigorú voltam vele, és azóta talán valamelyest vonzódom000 is hozzá. Megtörtént, együtt voltam vele, nehéz lett volna azok után máshogy viszonyulni Scotthoz. Hiába ütöttem ki magam akkor annyira és az emlékeimnek csak egy kis része tért vissza, de abból amire emlékszem, én is akartam, és nagyon is jó volt vele. De ilyen csak egyszer fordulhat elő.
– Nem várom el, csak kérdezem, hogy így van-e.
– Nem fogok belezúgni! Semmi szükségem erre – jelentettem ki.
Határozottan láttam magam előtt, hogy amire semmi szükségem, az az, hogy megengedjek magamnak buta gondolatokat. Mert csak egy szabadon engedett gondolattal kezdődik, aztán azt veszem észre, hogy egyre gyakrabban jut eszembe, azután már szándékosan gondolok rá, és várom, hogy találkozzunk, onnantól meg már elszabadul minden. Érzelmeket kezdek táplálni iránta, ami csak engem fog megsebezni.  Szóval az a legjobb, ha már most helyesen kezelem és nem többet látok bele, mint ami. 
– Olyan nagy baj lenne, ha szerelmes lennél?
– Szerinted John után vágyom még erre? Nem, persze vágyok szerelemre, de nem egy Scott félétől. Ő a könnyed szórakozást keresi én meg nem.
– Én nem tudnék a te helyedben így viselkedni. Én be lennék zsongva, ha egy ilyen híres és helyes pasi csak egyszer úgy nézne rám.
– Ha bezsongok is, ebből akkor sem lesz más, mint egy szaftos sztori – világítottam rá, majd kézbe vettem a telefonomat amikor pittyegni kezdett.
Holnap mit csinálsz? – olvastam.
Meglepett az üzenet, de azért, választ írtam neki. Maggie nem kérdezett, csak akkor, amikor pötyögni kezdtem.
Pontosan azt, amit te! Futamot nézek.
– Kivel írogatsz? – érdeklődött.
Én még elvoltam foglalva azzal, hogy értelmezzem Scott üzenetét, azt a részét, hogy miért írt nekem, ezért a húgommal nem foglalkoztam.
Ha úgyis mindketten ugyanazt csináljuk nem csináljuk együtt? Elég nagy a tévém...
Mivel nem feleltem azonnal, Maggie belelesett az üzenetbe.
– Scott H? Hogy te milyen álszent vagy!
–Miért? Nem én, hanem ő keresett! – védekeztem.
– Nem azért, ha látnád milyen fejet vágsz közben...

Nem értettem mire godol, de gyorsan választ írtam.
Menjek át hozzád? Nem! Nagyon nem.
– Ennek randi szaga van – mondta és közben leplezetlenül olvasta a magán beszélgetésem. De nem bántam valószínűleg úgyis megmutattam volna neki.
– Felhív magához. Szerinted mit akar? - néztem rá fintorogva.
A húgom megvonta a vállát.
Renegade? – érkezett Scott üzenete.
–Látod, randizni akar.
– Aha, ott rúgtam be annyira, hogy utána azt se tudtam mi van. Hidd el nekem, Scott Healey nem randizni akar!
Eltökélten írtam a következő üzenetet, és már alig vártam, mit reagál rá. Pont, mint amikor csipkelődtünk.
Oda az életben többet be nem teszem a lábam! Legutóbb elég rosszul végződött.
Nagyon kíváncsi voltam mit ír majd erre, de hiába vártam, mert nem jött tőle több üzenet.
– Ennyi – mondtam egy idő után kicsit csalódottan, biztos talált magának jobb szórakozást. Maggie tapintatból nem firtatta a dolgot, de azt hiszem ezzel beigazolódott minden amiről beszéltem. De most nem foglalkoztam vele többet. Maggie egy ideig még rám-rám pillantgatott, miközben tovább indította a filmet. Gondolom azt ellenőrizte egy percen belül hányszor nézem meg a telefonomat. Egyre ritkult ezen alkalmak száma.
Maggiet a kanapén nyomta el az álom, én meg a hálóba mentem, miután betakartam.
Miért írt nekem Scott? – merengtem el, de nem találtam rá választ, ahogy arra sem, hogy most hirtelen miért akar találkozni. A délelőtti kétértelmű megjegyzése azért adott néhány tippet, de még akkor is furcsa volt. Scottnak nem volt szüksége arra, hogy tepernie kelljen, csak egy szavába kerül és vígan dalolva ugrik laz ágyába, legább öt nő egyszerre. Nem olyanok mint én.Olyanok akik híresek, a nap 24 órájában gyönyörűek, sportosak, olyan nök akikkel minden férfi szívesen mutatkozna. Vagy vetkőztetné le öket. Ezzel szemben itt voltam én, aki annyira átlagos voltam, hogy jobban már nem is lehettem volna. Közöm sem volt azokhoz a nőkhöz akik egy testre feszülő miniruhában is magabiztosak voltak. Nekem takargatnom kellett a hibáimat. Szóval tényleg nem értettem mit akar tőlem még.
A húgom reggeli után hazament én meg kicsit takarítottam, mielőtt elkezdődött volna a várrva várt műsort. Azt szerettem ha úgy ülhetek le hogy körülöttem minden rendben van.  Lereszeltem egy citrom és narancs héját, csak Azért hogy az illóolaj kicsit kiszabaduljon. Lehet, hogy a foglalkozásom miatt,  de ez volt a kedvenc illatom. A kanapéba megfürödve kényelmesen öltözve ültem és figyeltem a felvezető műsort. Sztán csengettek.
Ezt nem hiszem el! –bosszankodtam, hogy épp most jött valaki amikor már csak percek vannak a kezdésig, de kinyitottam azért hátha gyorsan meg tudok szabadulni az illetőtől.
–Klassz trikó!  – nézett szembe velem Scott a hülye vigyorával. Azt hiszem egy kissebb sokkot kaptam, hogy itt látom,  ő meg engem az otthoni ruhámban, amiben csak azok szoktak akik a bizalmikörömön belül voltak. Scott nagyon nem tartozott oda.És a tegnap esti  töprengésem tovább folytatódott. Mit akar itt Scott Healey?
–Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem, hátha választ kapok a kérdésemre.
–Hoztam kaját– mondta és megemelte a szatyrokat amiket a kezében tartott.
–Minek? – méregettem tovább gyanakodva, de isteni illatok tekergőztek körülötte. Az étel illata keveredett a parfümje vagy arcszesze illatával. Nem volt egy lehetetlen kombináció és sajnos mindkét illat hatott rám.
–Nem akartál át jönni, a Renegade be se, gondoltam akkor...
–Gondoltad, hogy akkor idejössz? – kérdeztem, hitetlenkedve –Különben is honnan tudod hol lakom?
–Jesstől, de ne csináld már! Mi ezen olyan nagy ügy? Két barát együtt nézi a futamot.
Teljes homályba kerültem..Most tényleg barátkozni akar? Na ennyire hülye még én sem vagyok.De akkor tegnap miért nem válaszolt?
–Jézus, Scott  mi nem vagyunk barátok! – adtam hangot ellenérzéseimnek.
–Ne már Steph! Most mi bajod? – dühös lettem, ez azért tényleg nem így megy, ráadásul   a hülye videó után mi lesz ha kiderül, hogy átjár hozzám?
–Erre nincs időm, mindjárt kezdődik a futam– közöltem és megtoldottam –viszlát Scott! – aztán becsuktam előtte az ajtót
Nem mozdultam és az ujjamat rágcsálva hezitáltam
–Épp azért engedj már be! – hallottam kintről
–Dehogy engedlek! Menj a Renegade-be – szóltam ki, hátha.
–Steph! Ne csináld már!
–Menj el! –kiabáltam ki, de tisztában voltam vele, hogy előbb utóbb  eengedem, mert nagy esély van rá, hogy ez a hülye felveri az egész házat.
–Ne csináld már basszus! Lekésem a rajtot! – szólt idegesen. Átéreztem a feszültségét, és azért azt nem hagytam volna, de akkor is mérges voltam amiért figyelmeztetés nélkül betoppant
–Megérdemelnéd, hogy lemaradj róla! –bosszankodtam, de beljebb engedtem., még nem tudva, hogy mennyire okos lépés. Figyeltem, ahogy levette a cipőjét és néhány pillantást a teste többi részének is szenteltem . A fehér márkás pólója alól szaladtak a karjára a minták, amikből a kézfejére is jutott–– és csak, hogy tudd, kizárólag a kaja miatt engedtelek be! – közöltem a miheztartás végett. Furcsa izgalom lett úrrá rajta és ennek volt köze a hamarosan kezdődő versenyhez is, amit mindig nagyon vártam, de az előttem nézelődő férfihez is, akit önszántamból sosem invitáltam volna az otthonomba. De most már itt volt, és ha tényleg csak a futamot akarta együtt megnézni akkor maradhat.
–Oké, vettem!

A világért sem mondtam volna, de nagyon örültem neki, hogy hamburgert hozott, mert őszintén, kicsit éhes voltam, de a futam végéig nasival akartam ezt az érzést elnyomni. Nem lepett meg a véleménye, amikor már a tévé előtt a kanapén ültünk. A Renegade-ben már beszéltünk a versenyekről és az estének arra a részére teljes mértékben emlékeztem. De a kukacoskodását nem vettem zokon, most csak két rajongó voltunk, és ilyen körökben gyakorta előfordult a megosztottság.
Az első traumákon túl lendülve végig izgultam a versenyt, és most először éreztem azt, hogy ő és én valahogy egy csapatban játszunk. Másnak drukkoltunk, ez igaz, de ő is annyira élvezte a versenyt, hogy még az sem tűnt fel neki, amikor ezt néhányszor mosolyogva rögzítettem. Tetszett ahogy a combján támaszkodva a fekete mintás kézfejét dörzsölgette, úgy figyelte a közvetítést. Kezdtem megnyugodni és elindult valami folyamat, ami a kellemetlen érzést, hogy betört hozzám, kellemes érzéssé formálta. Ezt a szenvedélyemet eddig senkivel sem tudtam megosztani, még a férfi ismerőseimmel sem, mert az autósport világa, valahogy nem kötött le annyira senkit, mint engem. John minden alkalommal húzta a száját, vagy végig beszélte az egészet elvonva a figyelmemet. Olyankor nagyon utáltam. Aztán rászokott arra, hogy a közvetítések idejére időzítse az edzését. Most így utólag azt hiszem akkor járt a nőjéhez, de az vígasztalt, hogy legalább cserébe én is jól szórakoztam.
Scott meg csak csendben ült és izgult olykor hozzá fűzve valamit, és annyira tetszett, hogy nem valami ostobaságot. Kitűnt, hogy nála sem valami újkeletű dolog és hogy nagyon képben van. A gyomrom egész végig izgatottan remegett, azért, mert jól éreztem magam. Sokkal jobban, mintha egyedül néztem volna.
– Kár, hogy desszertet nem hoztál – jegyeztem meg valahol az utolsó köröknél.
– Cukrász vagy az ég áldjon meg. Gondoltam csak akad itt valami! – nézett rám elmosolyodva.                                – Nem hozom haza a munkát – viccelődtem – Legalábbis nem mindig – szerencsére azért mindig volt itthon valami, ami segített csillapítani az édesség iránti éhségérzetemet. Talán ez is volta az oka annak, hogy én nem tartoztam a csont és bőr csajok közé.
– Jézus, mi vagy te? Gyerek? – nevetett, amikor meglátta, hogy a flakonból nyomom a számba a tejszínhabot. Biztosan mindenki került már ilyen elgyengült állapotba, hogy ilyesmire vetemedjen, csak a többség titkolta. Én legalább fel mertem vállani.
– Kérsz? - nyújtottam felé.
– Kösz nem – tiltakozott.
–Pedig finom! –mondtam, és hogy szemléltessem nyomtam egy kicsit belőle az ujjamra és lenyaltam.
–Ebből már kinőttem – jegyezte meg, mintha butaságnak tartaná.
–Elkérhetem azt a párnát? – kérdeztem, hogy betűrhessem a könyököm alá, és az ujjammal mutattam, hogy melyikre gondoltam. Meglepődve pislogott rám, igazából nem értettem, miért lepte meg annyira a kérés, de a tanácstalan arckifejezését édesnek találtam. Aztán egy pillanat leforgása alatt, hozzám hajolt és adott egy puszit az arcomra. Nagyon közel sikerült a számhoz és azt hittem meg fog csókolni és ez nagyon zavarba hozott. Eddig jól viselkedett, és én olyan jól éreztem vele magamat. Csak néztünk egymás szemébe és a levegőt megülte a várakozás. Tudni akartam mi volt a célja. És ha megcsókol egészen biztosan viszonoztam volna. Nem tudtam volna megállni, hogy ne és a dolgok megint elszaladtak volna, engem meg mardosott volna a bűntudat, hogy másodjára is elkövettem volna azt a hibát. De kétségtelenül megtettem volna mindent, mert nekem is voltak vágyaim és nem lehettem érzéketlen aziránt, hogy egy ennyire jó pasi vágyott rám. Az álmaim és az emlékeim is hergeltek és akartam a kielégülést. 
– Tejszínhab – mondta és megköszörülte a torkát – tejszínhab volt az arcodon – magyarázta.
Visszadőlt a kanapéra, tőle idegen módon látszott, hogy zavarban volt. 
–Azt mondtad, hogy nem kérsz – leheltem, mert mást nem jutott eszembe. Ő úgy fordult vissza, mintha egészen másra számított volna. Én meg újból azt éreztem, hogy veszélyes minden mozdulat minden lélegzet. Láttam ahogy a tekintete az ajkaimra vándorolt, láttam benne az éhséget is. Azt is, hogy a mellkasa zaklatottan mozdul.  Nem mertem megmozdulni, csak vártam, hogy mit lép.
– Bocs – mormolta, és azt hiszem csalódott volt. Azt akarta, hogy kezdeményezzek?
–Ezt, most betudom annak, hogy félig meddig francia vagy – mosolyodtam el, mert nem igazán tudtam haragudni azért amire titkon én is vágyom.    
Scott arca furcsa kifejezést vett fel, még rendezte a gondolatait.           
–Azt hiszem, ezt mindketten buktuk – mondtam, ahogy a fülembe kúszott a verseny eredménye.
–Hamilton nyert – magyaráztam.
Még mindig nem oszlott a kettőnk közötti feszültség ezért a levezető műsort végig kommentáltam, hogy levezessem valahogy a gyülekező érzéseimet. Scott nem beszélt sokat ez kicsit nyugtalanított, mert célkeresztben éreztem magam tőle, de az megmosolyogtatott amikor készségesen segített az összepakolásban. Nem mutatott jeleket arra nézve, hogy tovább maradna és emiatt kezdtem megnyugodni. Nem mert még mindig zavart volna a jelenléte, csak minél tovább maradt volna egyre nagyobb lett volna az esélye, hogy a baráti futam nézés másba fordult volna.
–Ez, nem volt rossz... Talán a következőt is együtt nézhetnénk – kockáztattam meg az ajtó előtt állva, és hozzátettem őszintén ugyan, de valami nagyon elvetemült megfontolásból –És... kösz, hogy nem tepertél le.
Scott szemei idegesen villantak, meggyőzve a szándékáról.
–Tudok viselkedni – mondta bizonytalanul.
–Aha, persze... – jegyeztem meg de nem akartam, hogy feszülten menjen el ezért hozzáhajoltam és megpusziltam az arcát. Kellemes illata volt és most nem szorongtam, hogy megérintettem, akkor sem amikor a tenyerét magamon éreztem. Felzaklatott de ezt az érzést kordában tudtam tartani.  –Klassz volt ez a futam, tényleg kösz! – mosolyogtam rá.                
–Szerintem is jó volt! – értett egyet, de a tekintete zavaros volt és önmagához képest túl komoly.
Rövid búcsú volt egy egyszerű szia, és ő már ment is bennem rettentő visszás érzéseket hagyva. Megsértődött? Elégedetlen volt? Ő teljesen mást akart volna? Vagy teljesen hülyét csináltam magamból?
Egyik kérdésre sem tudtam biztos választ, csak sejtéseim voltak. Azt tudtam, hogy jelen pillanatban én mit akarok. Barátságot. John után tényleg nem vágytam hasonló bonyodalmat. Érzelmi biztonságra vágytam, egy olyan férfire, akiben teljes mértékig megbízhatok. Nem Scott Healey-re. Tagadhatatlanul felkavarta az álló vizet, de akkor is! Vele erre a fajta kapcsolatra, hogy feljárjon hozzám, vagy hogy időnként áthívjon magához, hogy csak az utána loholó nők sorát gyarapítsam, ezt nem akartam. De a barátjának lenni... néha összejárni, viccelődni, megnézni közösen a futamokat, ezt el tudtam képzelni. Talán ő is.

*

Sziasztok!
Nem akarom túl magyarázni ezt a részt , hiszen az a jó, ha a saját következtetéseiteket vonjátok le.Csak azért szolgálok egy kis magyarázattal, mert ebben a részben nem sok új információt kaptatok. De néha jó, egy helyzetet több oldalról megvilágítani, hogy szereplőink vágyai, céljai, kicsit keretbe kerüljenek.
Remélem azért tetszett ez a rész is, és hogy továbbra is követitek a történetet.
Minden hozzászólásnak örülök, nyugodtan boncolgassátok, ha úgy érzitek! 😉😘