Hello! 

Úgy terveztem, hogy ezzel a fejezettel le is zárom a történetet... De aztán mégse így történt. xD Szóval még várható minimum egy rész. :) (Aztán ki tudja...Lehet több lesz. Azt meg már szinte meg se kell említenem, hogy bocsi a nem túl gyakori frissítés miatt. xD)

Az idős asszony elképedve nézte a mészárlást, amely az utcákon folyt. A sikolyok hangja beszűrődött a falak közé is. A csontok ropogó hangja és az inak szakadása örökké a tudatába rögződött. A démonok bementek a házakba és kirángatták a szerencsétleneket, akik pedig menekülni próbáltak azokkal is eljátszadoztak. Élvezték a pusztítást, amelyet véghez vihettek. Ezeknek a lényeknek a félelem volt a legfőbb táplálékuk. 

Erről az egészről pedig csakis ő tehet... Éppen ezért érte az a hatalmas csapás, hogy az ő szeretett unokái nincsenek a biztonságot nyújtó házban, ahol lenniük kellene. 

Sosem kellett volna olyan erőkkel játszaniuk, amelyekhez nem értenek...

Réges-régen, amikor még kislány volt, a városban szörnyű betegség pusztított, amely az állatokat és a növényeket támadta. A városnak akkoriban az volt minden betevője. Mindenki a mezőgazdaságból élt meg. Bármit is csináltak semmi sem volt hatásos. 

Mindenki kétségbeesett. Brenda azonban ostoba gyermek volt csupán, aki nem tudta milyen erőket szabadít el. 

Fekete mágiát alkalmazott... Akkoriban azt sem tudta még, hogy mi az és nem is igazán remélte, hogy működni fog. De mégis így lett...

A családjuk évezredek óta óvott egy titokzatos könyvet, amelyben különféle szertartások voltak fellelhetőek. Ő pedig alkalmazott egyet, nem törődve a figyelmeztetésekkel. 

A város felvirágzott és a kis Brenda szinte meg is feledkezett az egészről. De ahogy idősödött egyre többször törtek rá furcsa látomások. Látomások egy városról, melyet szörnyek lepnek el... Szörnyek melyek csupán egyetlen éjszakán át maradtak, de ez idő alatt mindenkivel végeztek, aki élt és mozgott. 

Hosszú ideig senkinek sem mert beszélni róla, csupán a kiutat kereste. Tudta, hogy nem ment el az esze. Tudta, hogy a látomásai be fognak következni. Az egész élete rá ment. Még a férje is elhagyta, hisz azt gondolta megbolondult. Egyetlen mentsvára a fia volt, aki viszont egy mihaszna alakká vált. Ezekben a percekben is mélyen durmolt az alkohol miatt és még a halál sikolyok sem ébresztették fel. De aztán ott voltak neki az drága unokái. Az unokák, akik újra visszaadták a reményét. Mindkét gyerek olyan rendes volt és okos. Tudta, hogy remek felnőttek lesznek. Így nem adta fel! Minduntalan kutatott. Talált is egy megoldást, amely nem volt tökéletes, de legalább képes volt megóvni vele a városiakat. 

Ha alkalmazta az igét, akkor a szörnyek nem tudtak belépni az épületbe. A gond csak az volt, hogy ezt az igét maximum akkor lehetett alkalmazni, ha a szörnyek megjelenése előtt mondják el. Azaz a mai éjszaka. Valamilyen furcsa oknál fogva az idős asszony érezte a csontjaiban, hogy ma fog megtörténni. Tudta, hogy a démonok ma érkeznek meg, hogy elvegyék a fizetségüket. Brenda mindenkit felhívott telefonon, de rengetegen még az ige befejezése előtt rácsapták a készüléket, vagy akadtak olyanok is, akik fel sem vették a telefont... 

Ráadásul a démonoknak sok trükk volt a tarsolyukban... A szemközti szomszédja Lotti hitt neki... Maga is alkalmazta a varázslatot. Ám most mégis két démon tépte darabjaira. Brenda kénytelen volt elfordulni, ugyanis nem bírta a látványt. Mit láthatott a szomszéd asszony, hogy oly kétségbeesetten kiszaladt a házából?  

A nő csak abban bízott, hogy az unokái jól vannak... Többször is próbálta már hívni őket, de a vonalak süketek voltak. Már csak a remény maradt számára.

-Mintha patkányok lennénk egy útvesztőben - mormogta Marcus az elmés hasonlatát. - Az egésznek semmi értelme és bármerre is fordulsz nem tudsz szabadulni. 

- Baszki, hogy te milyen lehangoló vagy - suttogta Xavier. Egy ideje már hallgatásba vesztek és a fiú úgy érezte, hogy ezt a síri csendet hangos beszéddel nem törheti meg.

- Fogd be! Tennünk kell végre valamit!

- Szuper, hogy már megint ezzel jössz - ironizált a szőke fiú jobbra-balra ingatva a fejét. A lányok homlok ráncolva figyelték a jelenetet. - De amíg nincs ötleted, addig jobb, ha te fogod be! 

- Fogd be te! - vágott vissza férfi. 

- Ne gyerekeskedjetek már! - csattant fel Etna hangosabban, mint a többiek. A hangja szinte visszhangzott. A testvére és Marcus valóban kezdtek úgy viselkedni, mint két óvódás és most semmi szükség nem volt ilyesmire. - Az a lényeg, hogy összetartsunk. 

- Ezt mondd Denis-nek - morogta Xavier, aki még mindig dühös volt, hogy a fiatal fiút be kellett zárniuk. De vagy ez, vagy az eszement kamionos megöli. 

Látszott, hogy Marcus egyre nehezebben viseli mindezt. Bár nem csak ő volt így vele. Olyan volt, mintha az idő nem is telt volna, vagy legalábbis nagyon lassan. A szörnyek pedig csak mozdulatlanul álltak és nem tettek semmit. Mi értelme ennek az egésznek? Az örültbe akarják kergetni az áldozataikat? 

- Kell egy csali - mormogta Marc. 

- Ezen már túl vagyunk - vetette oda Xavier bosszúsan. - Egyikünk sem akar kimenni. 

- De ott van a kölyök. Neki már úgyis mindegy - folytatta a férfi. A szőke hajú fiú szemei hitetlenkedve kerekedtek el. A férfi komolyan beszél? Feláldozná Denis-t? 

- Ilyet nem tehetünk! - kiabálta. 

- Neki már mindegy - vont vállat Marcus. 

- Ez nem így működik! Nem változhatunk át barbár idiótákká. Habár látom, hogy neked nagyon jól megy - gúnyolódott, mire a férfi fenyegetőn elé állt és kidüllesztette a mellkasát. Azonban Xaviert sem kellett félteni, nem hátrált meg. Olyanok voltak akár két szarvas, amelyek éppen összecsapni készülnek. - Rohadtul elegem van belőled! 

- Nekem meg belőled van elegem! - csattant fel a másik. 

- Elég már! - kiabált Etna is. De a veszekedés csak nem maradt abba. A szőke hajú lány a két férfi között állt és próbálta csitítani mindkettőt, miközben azok ordítoztak és már lökődni is elkezdték egymást. A feszültség a tetőpontjára hágott. Izzy hevesebben vette a levegőt. Számára ijesztőbb volt a két dühödt alak, mint a kint lesben álló szörnyetegek. Túlzottan emlékeztette mindez arra, amikor abba a szorult helyzetbe került, ami miatt meghátrálásra kényszerült a saját otthonából. Az ablak felé pillantott és a szemei döbbenten kerekedtek el. A lények közelebb nyomultak. Tisztán kivehetővé vált az alakjuk, ahogy egyre közelebb értek a benzinkúthoz. Úgy tűnt megunták a várakozást... A lány ajkai elnyíltak. Elfojtott egy sikolyt, amikor az egyik lény kitátotta száját, megmutatva borotvaéles fogazatát, amelyről fekete folyadék csöpögött. A szíve már a fülében dobolt, a pulzusa az egekbe szökött. A mellkasa fájdalmasan összeszorult. A szörnyek rettenetesen néztek ki. Már a puszta látványuktól meghűlt ereiben a vér. Még csak hasonló lényeket sem látott soha. 

- Nézzétek! - üvöltötte a lány a veszekedők felé, akik meglepődve hallgattak el és néztek rá. Remegő kézzel az ablak felé mutatott. A három ember zavarodottan hőkölt hátra. 

- Miért jöttek közelebb? - sírt fel Etna. Marcus ellökte Xavier-t. A mozdulat olyan hirtelen érte a fiút, hogy nagyot puffanva ért a földre és az egyik polcnak a sarkába még a fejét is bevágta. A bútor felsértette a fiú bőrét és a vágásból vér csordult. Izzy magát is meglepte tettével, de mellé ugrott és megfogva a kezét segített neki ülő helyzetbe tornáznia magát. A szőke hajú fiú kedves volt hozzá és semmi fenyegetőt nem tett, ellenben a másikkal. 

Etna próbálta leküzdeni a könnyeit, de meredten ácsorgott és csak bámulta a lényeket, melyek szinte megbabonázták őt... Le sem bírta venni róluk a szemét.

- Jól vagy? - suttogta remegő hangon a lány a másikra nézve. Elővett egy zsebkendőt és letörölte a másik homlokáról a vörös folyadékot. A kék szemek azonban máris Marc-ra villantak, aki feltépte a raktár ajtaját. Xavier eltolta magától a lányt és gyorsan felugrott. Kissé szédült... Csúnya sérülést szerzett, de ennyi nem lesz elég, hogy Marcus megállítsa. 

Denis üvöltött, ahogy a kamionos megragadta a grabancánál foga és kirángatta a helyiségből. 

- Engedd el! - ugrott neki Xavier. Bevitt neki egy jobb horgot, amitől a férfi megtántorodott és eleresztette a gyereket. Denis sírva húzódott a sarokba és ott kuporodott össze. Remegett és könyörgött. Marcus előre vetődött és a földre sodorta a Xav-ot. Mindketten bevittek jó pár ütést a másiknak. A fekete hajú lány most átvette Etna előbbi szerepét és kiabálva próbálta megállítani őket. Egyikük sem vette észre, ahogy a szőke hajú lány szép lassan az ajtóhoz araszol és elhúzkodja a torlaszt... Etna furán érezte magát... Mintha víz alá került volna. Ki akart menni az épületből... Elég volt a félelemből! Elég volt mindenből - futottak át az elméjén a gondolatok. 

Xavier felülkerekedett Marcuson és a földre nyomta. Épp készült bevinni neki egy ütést, amikor...

Etna sikolya az éjszakába hasított. A testvére azonnal ledermedt és a hang irányába kapta a fejét. A lány a szabadban állt. Vele szemben az egyik szörnyeteg. Hogy került oda? Mi történt a torlasszal? Hát ennyire megfeledkezett volna a külvilágról? Miért? Miért ment ki a nővére?

- Etna! - ugrott fel és az ajtó felé futott, de már késő volt. Megdermedt a küszöbön, ahogy az egyik szörnyeteg hosszú karmait átszúrta a lány gyomrán keresztül. Felnyársalta a lányt, majd felüvöltött és fogait a lágy húsba mélyesztette. Xavier hallotta ahogy az inak és az izmok szakadnak. Etna keze még rángatózott és ajka néma sikolyra nyílt. A fiú nem bírt elfordulni a rémes látványtól. Sokkot kapott... A nővérét egyre több lény vette körül és szinte már nem is látta őt. De a földön körvonalazódó egyre nagyobb vér tócsát jól látta. A fiú térdre rogyott. Izzy megragadta a vállát és hátra rántotta, aztán becsapta az ajtót. Xav lefagyva, fátyolos szemekkel meredt maga elé. A lány zihálva magához ölelte. 

- Nincs semmi baj. Nincs semmi baj - suttogta  fejét simogatva. Pedig jól tudta, hogy ez élete legnagyobb hazugsága. Már, hogy ne lenne baj? A szőke hajú erősen belé kapaszkodott, olyan erősen, hogy az már szinte fájt. 

Hallgattak. Szinte hallani lehetett a szívverésüket. Egyikük sem tudta elképzelni, hogy mi történhetett...