Taehyung POV
Fáradtan estem be az ajtón és azonnal az ágyba zuhantam. Magamhoz húztam az egyik párnát majd begyömöszölve lábaim közé átölelve azt akár egy kedves alvótársat, találtam meg a nyugalmat. A plafonra meredtem és percekig bámultam.
-Vajon a lakókocsik tetejét is plafonnak nevezik ? Nem hiszem. - társalogtam magamban. Becsuktam a szemem és visszafordultam az oldalamra ismét átölelve a hatalmas párnát, de csak nem jött álom a szememre. Egy ugrással felpattantam az ágyról, utamat a fürdőszobai tükör felé szegeztem, még mindig a párnával a kezemben. A lépteim visszhangzottak a lakókocsi linóleum padlóján, ezek a hangok már az életem örök részei maradnak. Felemeltem a fejem és hosszasan farkas szemet néztem saját tükörképemmel. Olyan érzés fogott el mint mikor a gyerekként nem mertem elmondani az anyámnak mi rosszban sántikáltam, pedig a szülő mindent tud. Annyi különbséggel, hogy itt most én vagyok a félénk kisgyerek és a féltő anyuka is. 19 éves vagyok és még mindig ilyesfajta képek gyötörnek. Nem tetszik a tükörképem, nem tetszik az ember akit látok benne. Lehorgasztottam fejem és befogtam a füleimet olyan erősen ahogyan csak tudtam. Már megint ugyanezek a hangok.. miért nem hagynak már?
Egy hirtelen, át nem gondolt mozdulattal öklömmel betörve a tükröt tört ki belőlem az ordítás. Megdermedve álltam a már szilánkos képet adó tükör előtt. A vérző kezemet kezdtem szemügyre venni mintha csak először láttam volna vért. A kezemről a már földön heverő párnára csöpögő vér további emlékképeket ébresztett bennem, amelyek szüntelen kezdtek fel-fel ugrálni. Ismét befogtam a fülemet és egyre több könny szökött a szemembe, amelyektől kezdtem már nem tisztán látni. A földre rogytam és végleg kitört belőlem a hangos sírás. Abban a pillanatban nem éreztem az idő múlását , csak a végtelen sírást amely  arányosan jött kezemből folyó vérrel. Kezdtem borzasztóan szédülni. A könnyketől ázott arcomat felemelve szintén egy ismerős látvány tárult elém avagy a fürdőszoba fehér kövén patakokban folyó vér. A szédülés egyre kezdte átvenni rajtam az irányítást, úgy éreztem nem férek el a saját testemben, emiatt szörnyen kényelmetlenül éreztem magam. A padlón fekve eszméltem fel, a könnyek miatt még mindig szemcsésen látva a valóságot. Valakit hallottam amint épp engem szólongatott.
-Taehyung ! Mit művelsz ? Mi történt ? - hallottam ijedt hangját - Ne mozdulj !
-Jaehkwan.. - nyöszörögtem.
A fiú az elsősegély doboz után kezdett hevesen kutatni, én azonban még mindig a földön fekve csak a gyors lépteit és a türelmetlen keresést hallottam ahogyan ide oda kotor. Pár pillanat múlva meg is jelent a fürdőszoba ajtajában a hatalmas dobozzal kezei közt és a véres kőre térdelve próbálta ellátni sérülésem, miközben még mindig a földön heverve bámultam ténykedését.
-Taehyung fel kéne állnod - mondta kicsit félénk hangon.
Bólintottam. Felsegített a földről és a mosdókagylóhoz kísért ahol megpróbálta minnél jobban lemosni kezemről az odaszáradt vérfoltokat. Fel-fel szisszentem hiszem egyáltalán nem volt kellemes érzés ahogyan a hideg víz érintette a nyílt sebeket. Ezután bekötözte a még mindig enyhén vérző kezem. Majd egy székre ültetett és követelte, hogy öltözzek át, a csurom véres ruhából. Teljesen rábíztam magamat és hálás voltam neki, talán ha egy kicsit később érkezik, már nem tudott volna segíteni.
Immár a tiszta ruhámban álltam a fürdőszoba ajtóban szememet le nem véve Jaehkwanról aki serényen mosta fel az általam otthagyott nyomokat. A szemembe ismét könnyek szöktek, de ezek most másfajta könnyek voltak. Ezek nem a dühből származtak, sokkal inkább az örömből. Hálás voltam neki, hálás voltam egy ilyen barátért, aki gyerek korom óta vigyázott rám, és az egyetlen aki nem hagyott el az ember miatt aki vagyok.