Jeongguk POV
A nevem Jeon Jeong guk ,idén töltöttem a 17. élet évem, de izgatottan várom a 18.-at! Édesanyámmal kettesben élünk , már biztosan aggódik értem amiért a haza indulás helyett ismét a parkot válsztottam. Ez az egyetlen hely ahol egy kis időre egyedül lehetek , és írhatok pár sort a naplómba.. vagyis nem is igazán nevezném naplónak hiszen az éppen eszembe jutó gondolataim írom bele vagy rajzolok. Néhány osztálytársam szerint igen tehetségesen bánok a ceruzákkal és ecsetekkel ,de sajnos nem állunk olyan helyzetben, hogy azzal foglalkozhassak amit szeretek. Ezért is nem mentem Képzőművészeti iskolába az általános után. Keményen kell tanulnom, hogy anya büszke legyen rám és, hogy kapjak némi ösztöndíjat amivel besegíthetek az egész nap robotóló nőnek. Mióta az apám elhagyott minket nehezebben élünk meg. Nekem nem kell dolgoznom, anya nem engedi csak azt kérte, hogy adjak bele mindent az iskolába és a tanulásba, hogy felnőttkoromban jól fizető állásom lehessen és akkor lesz rám igazán büszke. Emellett viszont sokat segítek neki a háztartásban, amit tudok megteszek, hogy minnél többet pihenhessen, hiszen ő mindent értem tesz, hogy semmiben ne szenvedjek hiányt, ez a legkevesebb amit tehetek cserébe.
Még mindig a parkban ücsörögtem és élveztem a nap kora délutáni sugarait amelyek lágyan simogatták az arcom. Örökre itt tudtam volna ülni ezen a padon, ilyenkor mindig elfelejtem egy pillanatra minden problémám. A nap sugarai alól kijózanodva nyitottam ki a szemeim és a tiszta égre néztem majd selymes hajamba túrva keltem fel a padról és hazafelé vettem az irányt. A gondolataim ismét anya köré fonódtak. Biztosan aggódik már merre vagyok, egy percig el is fogott a bűntudat és gyorsítottam lépteimen. Felcaplattam a lépcsőkön és próbáltam a lehető leghalkabban kinyitni az ajtót és beosonni. Ám mindez felesleges volt miután elém tárult a kanapén alvó anyám látványa. Szegény biztosan nagyon fáradt az éjszakai túlóráktól. A szobájába siettem, közben félúton ledobtam a táskámat a szobám egyik sarkába, ezután felkaptam egy takarót és betakartam vele a fáradt asszonyt. Majd kicsit összepakoltam az előlhagyott holmikat amikhez feltételezhetően anya már túl kimerült volt. A lépteimet ismét a szobám irányába vettem, ezúttal már a tanulás céljából.
Sajnos nem sok kapacitásom volt a hozzá, ma kiváltképp nem, de muszáj volt megtenni a tőlem telhetőt.

Egy szűk órán belül arra ébredtem amint anya ugyanazon takaróval takargat be engem amivel én takartam be őt. Felemeltem a fejemet az asztalról és a hajamat megborzolva kitámolyogtam a konyhába ahol anya már kapkodva készülődött a munkába. Egy darabig halkan álltam és figyeltem őt, de ezt a csendet ő törte meg.
- Milyen napod volt Jeongguk ? - kérdezte kíváncsi mosollyal az arcán.
- Nem történ semmi érdekes.. - válaszoltam miközben a hajammal játszva ültem le az egyik székre, még mindig anyámat figyelve.
- Hallottad a híreket ? - nyögte anya a nagy sietség közepette.
- Híreket ? Miféle híreket ? - kaptam fel a fejemet.
- Egy bűnügyi szervezet újabb rablást vitt véghez - sóhajtott - szerintem ugyan azok mint akik a múlthéten tették, de tudod milyen a média. Nem szabad csak úgy feltételezgetniük ameddig nem állnak biztos tényekkel szemben.
- Hm.. érdekes.- mondtam miközben az asztalra könyökölve hallgattam anya szavait.
- Na, de megyek Jeongguk! - majd puszit nyomott a homlokomra. - ne maradj fent sokáig !
Végig figyeltem az anya után becsapódó ajtót.