Sajnálom hogy ilyen sokáig nem írtam, csak a már kész fejezetemet nem sikerült elmentenem, ezért az egészet újra kellett csinálnom😭😭😭. Na mindegy az a lényeg hogy végre kész.  Ahogy az előző részben már megírtam ez Midoriya szemszögéből lesz, egészen a 6 fejezettől.  Remélem tetszeni fog😚😚🍡🍡!

-Hány óra?...Te jó isten!- meredtem kétségbeesve a telefonom kijelzőjére, ami már fél 10et mutatot. Tulságosan belemerültem a hősjegyzeteim bővítésébe. Azonban muszáj volt megörökítenem, amit ma megtudtam Eboshi senseiről, még jó hogy lesz 3 hónapom tanulmányozni a különböző harci technikáit. Király! Meg ott van az ismeretlen hős is, olyan rejtélyes minden vele kapcsolatban. Vajon ki lehet? Jajj igazán siethetnék, szegény Todoroki biztos csalódott hogy ennyit kések. Nem is hiszem el, hogy ilyen spontán meghivattam magam a szobájába. Érzem, ahogy egyre jobban vörösödök. Most már késő visszamondani! Különben is jó barátok lennénk, vagy nem? Sőt talán több is.. akarom mondani legjobb barátok. 

Az utóbbi időben nagyon jól kijövünk, és sokat vagyunk egymás társaságában. Szeretek a közelében lenni, főleg ha ritka alkalmakkor látom mosolyogni. Nem érdekel ha nem akarja, annyiszor kényszerítem ki belőle, akárhányszor csak kell. Ezen elmosolyodtam. Egyszerűen borzasztóan jól állneki és kész! ....úgy értem hogy illik hozzá, bár nagyon nehéz kicsikarni belőle. Bár tudnék segíteni neki, hogy mindig vidám lehessen! Persze mindenki helyes, menő, rideg és távolságtartó srácnak látja, de szerintem sokkal több ennél, nagyon különleges személyisége van. Ezért mindennél közelebbről meg akarom ismerni! Tudni akarok róla mindent...vagy...vagy valami ilyesmi.

-Komolyan Midoriya miken gondolkodsz, erre nincs időd!- pacskoltam meg az arcom. Bementem a fürdőszobámba és átöltöztem, majd pár perc mulva, már Todoroki ajtaja előtt ácsorogtam.
-Na mi lesz már!- motyogtam magamnak. Mintha megmerevedtek volna a lábaim. -Mi van ha már alszik, vagy..vagy haragszik? Nem akarom megjobban kiábrándítani magamból. - az alsó ajkamba haraptam. Miért vagyok ennyire félős ha róla van szó? Egy kis bátorság!
Lassan aprót kopogtattam az ajtón, de semmi válasz. Nagy levegőt vettem, és egy emberesebbet dörömböltem, mert nem csodálkoznék ha nem hallotta volna az előbbit olyan bátortalanra sikerült. Megint semmi.

-Todoroki bejövök!- nyitottam ki az ajtót, mivel nem zárta kulcsra. Bent égett a lámpa, de amikor a szoba közepére értem megláttam az alvó Shoutót. Olyan bekésen alszik. Kicsit közelebb mentem, és leültem a kotatsu távolabbi részére. Rákönyököltem az asztalra, majd ráraktam az állam, így néztem Todorokit, ahogy szuszog. Elmosolyodtam.
-Meg tudnám szokni- csúszott ki a számon, de rögtön be is tapasztottam. Hogy micsoda? Hirtelen el kezdett mozgolódni, amire megijedtem. Remélem nem hallotta meg. Egyre jobban fészkelődött. Lehet újra rossz álma van? Felálltam, és odaléptem hozzá, rárakva a kezemet a vállára. Mintha megnyugodott volna, én meg újra elmosolyodtam. Nem is zavarom tovább. Épp indultam volna az ajtó felé amikor, felordított:

-MIT TETTEM? M...MEGÖLTELEK?- pattantak ki a szemei. Nagyon rémisztő volt az egész. Kit ölt meg? Mit tett? Oda futottam hozzá.

-Te jó isten! Megijesztesz! Így ordibálni!- rohantam le. Rögtön meg is bántam, mert szomorúan és meggyötörten emelte rám a tekintetét, szinte reszketett. Félt, rettentően félt. Nem is tudom mikor döntöttem el fejben, de magam felé fordítottam és szorosan átöleltem. Fura volt, mert nyugtatás képpen cselekedtem így, mégis az volt az érzésem hogy kettőnk közül ő nyújt nekem védelmet a széles vállaival, izmos alakjával. Ahogy ezt végig gondoltam teljesen zavarba jöttem.

-A....a..akarsz beszélni róla?- szólaltam meg végül, bizonytalanul.

-Nem.- vágta rá. Nehéz lehet neki, főleg hogy még álmaiban sem pihenhet. El se tudom képzelni min mehet keresztül. Fáj a melkasom, és könnyek gyűlnek a szememben, ezért még erősebben húzom magamhoz.

-Megértem. De ha tehetek érted valamit szohhhj...- elharaptam a végét mert hát nem arról vagyok híres, hogy jól vissza tudom fogni a sírást.

-Hééé mi a baj?- ölelt már ő is magához nyugtatva. Ilyenkor annyira utálom magam, nekem kéne őt vigasztalni nem pedig fordítva. De még is annyira féltem őt!

-Éhn csak...hh..annyira aggó...hh...dok- préseltem ki a számon szipogva.

-Te ne aggódj semmi miatt...csak...nagyon fáradt vagyok mostanában, és sokszor álmodok furákat.- mondta, mitha semmiség lenne, az hogy a lelke majd összeroppan. Kicsit lazítottam az ölelésen, és egyenesen a szürke és türkizkék szemeibe néztem, fürkészve igazat mond-e.

- Aján..hhh..lom hogy ne hazudj ne...hh..kem.

-Micsoda egy bőgőmasina!

-Todo..hhh...- ép kezdtem volna bele dühösen, amikor a szavamba vágott.

-Tetszik az új becenevem!- erre teljesen elpirultam. Ha így hívnám az olyan lenne mintha mi... Visszanéztem rá és úgy látom jót szorakozik azon hogy húzhatja az agyam. De ideje visszavágni!

-Legalább már mosolyogsz..... de készülhetsz egyedül a matek dogára!- álltam volna fel a kotatsu mellől.

-Azt várhatod!- rántott vissza váratlanul, mire becsuktam a szemem. Amint kinyitottam... hát Todorokin feküdtem, beleragadva abba a csalogató szempárba, mindössze pár centire az arcától. Ha lehet még jobban elpirosodtam, de nem mertem meg szakítani a szemkontaktust. A bőrömön éreztem izmos felsőtestét, majd beleremegtem. 

Barátok! Rohadtul legjobb barátok! Épp feltápázkodtam volna amikor, csökkenteni kezdte azt az így is rettentő kicsi helyet ami elválasztott tőle. A szívdobogásomat a fülembe hallottam, és biztos egy pár árnyalattal vörösebb lehetek. Mm...m..meg akar...cs..? Á biztos nem! Csak fel akar kelni végre a földről, én meg itt hátráltatom.

-H....ha kell segítség a matekhoz szólj Kirishimának, ő figyelt is óran.- indultam meg a kijárat felé. Épp vettem a cipőm és, raktam volna a kezem a kilincsre amikor, megtámaszkodott a fejem mellett, így sarokba szorítva engem.

-Köszi....de én TÉGED akarlak!- mondta. Lefagytam és ijedtemben összerorítottam a szemem. H...Hogy érti, hogy..hogy..hogy engem akar? Annyira zavarban vagyok, majd felrobban a fejem. Ne hagyd magad Midoriya! Mikor már sikerült összeszednem magam, olyan magabiztosan ahogy csak tudtam kinyitottam a szemem, szembe nézve az "ellenséggel", de rögtön inamba szállt a bátorságom, amint újra elvesztem a csábító tekintetben. Nem birja ezt a szivem, mindjárt szívrohamot kapok, de tényleg! Meg akartam szólalni, többször is, de egy hangot sem tudtam kinyögni. Embereld már meg magad, a francba már!

-K..k...közel vagy!- ennyit bírtam csak kipréselni magamból, de kimondtam! Hátat fordítottam nagy szégyenemben Todorokinak. Az a baj, hogy nem igazán tudom hogyan reagáljak a tetteire, félek félreérti, vagyis....hogy én... és...hogy  ő....

- Khm.. Bocs.-szabadkozott, és hátrálni kezdett. 

-N..nincs gond- fordultam vele szembe, de nem merten ránézni, ezért a cipőmet kezdtem  bámulni

-Késő van, már lasan 11. Ne haragudj, hogy elvettem az időd, és még matekra sem tanultunk.- kért bocsánatot.

- Nincs baj, majd reggel átfutom- válaszoltam, majd egy kis hatátszünet után folytattam.- Figyelj...ha megint rosszúl érzed magad, vagy álmodsz valami szomorút, akkor ne habozz, és hívj fel jó? Nem akarom, hogy a nehéz helyzetekben egyedül érezd magad.

-Renben.- válaszolta, mint mindig tömören, majd rám mosolygott. Mindig elolvadok ha kiül az arcára egy ilyen szépfiús mosoly! 

- Jó éjt Midoriya- tette hozzá, és kinyitotta a szobaajtót.

-Jó éjt neked is Todoroki.- mondtam paradicsom vörösen, gyámoltalanul, és a szobám felé vettem az irányt. M...m.. mi történik velem? Csak úgy lángol a bőröm, és nehezen veszek levegőt. Egyenesen a zuhanyót veszem célba. Nem ártana egy kis hideg víz a felforrt agyvizemnek. Ezek után felveszem a pizsomám és belenézek kiváncsian a tükörbe. Már hogy szeretne ENGEM!? Ezeket a csúnya szeplőket és unalmas szemeket, buta voltam, hogy azt hittem akár csak egy pillanatig érezhet irántam valamit. 

-Nem értem miért gondolkozom ilyen butaságo... - épp fejeztem volna be, amikor egy nagy csattanást hallottam a folyosóról. Gyorsan kirohantam a szobámból, és egy ijedt Minával futottam össze. 

-Midoriya! A legjobbkor. Valaki itt rejtőzött a szobáink előtt és... és Todoroki követte. Én csak... csak felkapcsoltam a villanyt, nem hittem hogy... hogy kifognak ugrani az ablakon.

-Hogy mi?- rettentem meg teljesen.- Mond hogy jól van!- estem teljesen kétségbe, szinte szédültem a megrázkódtatástól.-Gyere utánam!- mondtam parancsolóan.- Segítsünk Todonak!- csak futottunk és futottunk le a lépcsőkön, le az udvarra.  Valami világosságot vettünk észre a fák között. Ez Todoroki lángja lenne? De nemsokára, olyan 5 perc múlva újra sötétség volt mindenhol. 

-NE!- ordítottam félve, és már a képességemet használva siettem a kerítésig. Ott megláttam Todorokit a fűben fekve, mozdulatlanul.-CSAK EZT NE!- amint ezt kimondtam mar a könnyeim is utat törtek maguknak. Egyre közelebb értem hozzá annál jobban féltem, és annál jobban zokogtam. Közben Mina is utol ért de ő is elszörnyedt amint meglátta a fűben "henyerészve". Lehuppantam Todoroki mellé, és óvatosan megráztam a vállait
-TODOHH! Jólhh vagy? Fájhh valamid?- de semmit nem mondott, csak nézett bambán a csillagos égre.
- Nem lesz bajodhh...érted?- és Minához fordúltam- Mina... hozz.. hozz segíthhhséget és mindenképp szólj Recovery Girlnek!- utasítottam még mindig a sírással küzdködve. Mina bólintott és elrohant. Vissza pillantottam Todorokira.
-Hééhh ne ....ne add fel!- néztem könnyes szemmel dühösen rá. Az égről lassan rám vezette a tekintetét. Jól van? Elhomályosult az elmém minden figyelmemet csak neki szenteltem. Csak a felemás, gyönyörű szempárt bámúltam, de az egyre kezdett becsukódni.
- Maradhj itt velemhh... kérlek!- sírtam és felemeltem hogy át tudjam ölelni- Mi...mihez kezdhjek nélküled? Nem bocsátok meg neked, ha itt hagysz...

Ennyi lett volna a fejezet, remélem tetszik. Most többet írtam hogy kárpotóljalak titeket, amiért ennyit késtem. Nagyon köszönöm hogy ennyien olvassátok a történetem, elképzelni sem mertem volnahogy 200nál több olvasóm lesz. Minden mochikámnak jó éjt!😚😚🍡🍡