Homályos minden.

Mintha minden eltompult volna... minden ami korábban körbe vett.

Mit... mit is csináltam korábban? Nem jut eszembe. A gondolataim összekuszálódtak... ingerülten nézek mind a négy égtáj irányába. Sehol egy lélek.

A semmiből hangos sípolás üti meg a fülemet.

Fáj! Valaki némítsa el!- Fájdalmasan kapom hallószerveimhez remegő kezeimet. A testem lüktetni kezdett, felborítva a sejtjeinek szabályos működését. Valami nincs rendben.

Hangos! Érzem ahogy lassan vér patakzik ki füljáratomból. A szívem pedig mintha ki akarna robbanni a mellkasomból. -Hagyd már abba!

Mintha csak hallgattak volna parancsoló szavamra, a zaj megszűnt. Vége.

Csend.

-....ed....-visszhangzott a messzeségből egy halk szófoszlány.

Hogyan?- fordultam volna a hang irányába, de továbbra is homályba burkolózott a táj.

-....örted...

Ki beszél?- futottam valamelyik irányba vakon. Nem értek semmit.

- törted.... ÖSSZETÖRTED....- jelent meg egy hatalmas vicsorgó fogsor előttem. Foghíjai közül bíborvörös folyadék patakzott ki... Egyre közelebb és közelebb szállingózott hozzám.- TE TÖRTED ÖSSZE, TODOROKI!- ordított rám ismét, és fülsüketítően csikorgatni kezdte a hatalmas szemfogait. A zaj leírhatatlan volt.
Bármit meg tudtam volna tenni, csak hogy elhallgasson ez a ricsaj.

-ÖSSZETÖRTED, TE FÉREG!-majd halkabban hozzátette.- Nézd meg jól...- A szellem fogak felemelkedtek és a gumós felületen egy vérző test kandikált ki.

Az elájulás kerülgetett. Egyszerűen nem tudtam feldolgozni mi jelent meg a szemeim előtt...

A gyenge test, ami mozdulni sem bírt, csak ontotta magából a fájdalmat és a szenvedést.- Ez meg micsoda?!- korán érkezett meg a válasz a kérdésemre.

A vérfürdőben lubickoló, hasra hanyatlott húsrengeteg mozdulni készült. A fej a kínzó fájdalomtól dideregve emelkedni kezdett. A vörös színű nedves haj, rátapadt a hófehér arcra, de a hézagokban egy ismerős szempár nézett vissza rám. Sokat vesztett fényéből, üveges volt, akár a holtaké... sőt olyan mély fekete, mintha a világ összes fényét el akarta volna nyelni.

A torkom összeszorult az iszonyatos látványt látva, százszor megborzongtam a hűvös levegőt magából kibocsátó kicsi, széttrancsírozott testet kémlelve.

Elfordultam fájdalmamban. Fájt így látni.... rettenetesen fájt.

-Nem akarod látni, ez vicces!- csapódott le a felső fogsor a szenvedőre, végleg összenyomva őt. Hányingerem lett és szédültem is. Ezerszer azt kívántam bárcsak eltűnne ez az egész.- Te tetted Őt ilyenné!- nevetett fel vérfagyasztóan, miközben a fogakról egyre loccsant az arcomra az Ő vére.- ÖSSZETÖRTED, VÉGLEG!

-ÉN NEM AKARTAM!- csaptam az asztalra lázasan. A hideg, hűvös verejték végig csepeg az orcámon le a nyakamra, majd onnan a kulcscsontomra vándorol.

Először tisztult ki a látásom. A világ ismét színekben pompázott. Sírni volt kedvem... de minden mozdulat fájt, minden lélegzetvétel.

A kép éles volt végre valahára.

Egy asztalnál ültem. Ismerős falak. Ismerős arcok körbe-körbe. Bár az összes riadtan vizslatott engem. Beléjük fojtottam a szót, úgy látszik.

Tekintetem levezettem kezeimhez, amik bár nem égtek, illetve nem voltak jegesek, de felemelve őket egyenként, megborzongtam. A bal alatt fekete koromnyom éktelenkedett, a jobb alatt pedig 10 cm-es körzetben vékony jégréteg húzódott.

Felzaklatva fújtam ki a levegőt.

-Én...sajnálom.- préseltem ki.

A fiúk egymásra néztek, mintha mindenki a másikat kérdezné "most mégis mit kellene mondanom?"

-S..semmi baj.- mondta lassan a megrökönyödött Iida.- Ahogy az előbb már feltettem a kérdést, van...- kétkedve rám emelte acélszürke szemét.-... van kérdése bárkinek az elhangzottakkal kapcsolatban?

Fáradtan lehanyatlott a fejem, és a tenyerem nyomaiba vájtam tekintetem. Néma csönd telepedett le a társaságra.

-Hát rendben...- sóhajtott fel a szemüveges fiú.- ... akkor vége van a megbeszélésnek.- gyors pillantást vetett a szemközti falon logó órára. Fél 6-ra sikeresen befejeztük a terv előkészítését. Minden készen áll.- Bakugou, Denki nekünk lassan mennünk kell öltözni, ugyanis az újságírókat fél 8-ra várják a főcsarnokban.- A fiúk csak bólintottak, de még mielőtt kiléptek volna az ajtón, Bakugou szúrós szemekkel visszanézett rám, de nem sokáig tisztelt meg érdeklődésével.

-Én még maradok egy kicsit.- szólt utánuk Iida.

-Jó, de ne késs el pápaszem! - vakkantott még hátra a szőke hajú az ajtóból.

-Kirishima, te Seroval várj egy kicsit kint. Ehettek valamit mondjuk addig is. 8 előtt úgy sem tudtok mozgásba lendülni.

-Rendben, ha segítség kellene, az ebédlőben vagyunk.- tette Kirishima kezét a vállamra, mire dühösen rákaptam a tekintetem. Lehervadt a mosolya, és bűntudattal a szemében indult el Sero nyomában.

-Köszönjük.- mosolygott rá Iida. A fiú egyre csak bámulta az ajtót mígnem az teljesen be nem zárult. Feszült pár másodperc volt ez....

-Mi történt.-mondta diplomatikusan, nem volt sem harag sem törődés a hangjában, csupán megjegyezte, hogy foglalkoztatja a kérdés. Némán visszaült a helyére.

-Magam sem tudom.- meredtem a tenyeremre egykedvűen.

-Nem tett jót neked az a beszélgetés Midoriyával, látom rajtad...

"-Biztos megvan az oka rá...

-Az biztos... láttam rajta...összetörted..."

A kezemen kidagadtak az erek, hirtelen áradt szét a testemben a harag.

-Mit láttok ti!?-kezdet parázslani a bal kezem. Iida elhallgatott, nyilván észre vette, hogy jól meg kell válogatnia a szavait... mivel elég instabil állapotba kerültem.

-Az... az elmúlt 2 órában csak szótlanul ültél és meredtél magad elé. Hiába szóltunk vagy löködtünk, nem válaszoltál.- megköszörülte a torkát.- láttál valamit... álmodtál valami szörnyűt, igaz?

-Igen.- adtam meg magam egy kis idő elteltével.

-Őszinte leszek....- várt pár másodpercet, hogy valamiképpen a beleegyezésem adjam , hogy elmondhassa a véleményét.

Aprót bólintottam, jelezvén, hogy folytathatja.- ....aggályaim vannak. Még 3 körül, tiszta fejjel kitaláltad mindkét tervhez a forgatókönyvet. A két terv zseniális lett. Kockázatos, de zseniális. Komolyan úgy gondoltam sikerülhet.

-Hm.. úgy gondolTAD?- nevettem fel keserűen.

-IGEN! Úgy gondoltam, egészen mostanáig!- emelte fel a hangját ingerülten. Ritka hogy így kikel magából.- De most...!- láthatóan nem találta a szavakat. Én csak tovább vicsorogtam üres tekintettel.

- Úgy látszik túlságosan nagyra becsültél.- kúsztak ki a kegyetlen szavak ajkamon. Iida szemüvege megcsillant a fényben eltakarva szemeinek korábbi kedves csillogását.

-AZ ISTENÉRT TODOROKI, SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD!- ütött bele arcomba teljes erejével. Hátra repültem, neki a szekrényének. Kábán néztem a plafont, próbáltam lélegzethez jutni. Perzselt a bőröm és rettenetesen sajgott.

Még is mi a kurva élet történik?! Iida..!?

Amikor már nem forgott a világ annyira szemem előtt, villámgyorsan feltápászkodtam és dühösen kifújva a levegőt viszonoztam Iida öklösét. Iida hátra tántorodott. Gyorsan az orrához kapott, ugyanis azt kapta el a találat, amiből csak úgy ömlött a vér. Mindeközben a szemüvege méterekkel esett arrébb.

-MEGŐRÜLTEM AZT MONDOD!?-préseltem össze fogaim mérgemben.- VALAMIÉRT MINDENKI EZT GONDOLJA!

-Egy szóval sem mondtam ilyet.- nyerte vissza a nyugalmát a fiú, és óvatosan felemelte odébb repült szemüvegét, bár orrnyergét továbbra is szorítania kellett, hogy ne ömöljön további piros folyadék az ingére. Lassan az ő figyelme is a már vörös gallérjára esett.- Még jó hogy nem vettem még fel az álruhámat.

-Mit tegyek Iida!? Mit vársz tőlem?!- horgasztottam le a fejem már sokadjára.

-Mit várok? Nem sokat, barátom....csak annyit hogy legyél nyugodt és hidegvérrel vezesd az akciót a második emeleten. Sok múlik most rajtad és rajtam, vigyáznunk kell a többiekre. Nincs időnk itt hüly... butaságokkal foglalkozni.- javította ki magát, nehogy véletlenül káromkodás hagyja el száját. Hihetetlen ez az ember...

- Iida, tudod te...hogy mik ezek a hülyeségek? Azt láttam ahogy Midoriya....

- Fontos ez?- kérdezte tőlem őszintén. - jelenleg ez számít egy kicsit is?

-Most szórakozol velem Iida? Én... én nekem nem...én nekem ez így nem fog men...- nem tudtam befejezni mivel most az arcom másik oldalán csattant Iida csapása.

-Jajj bocsáss meg, úgy tűnik egy pofon nem volt elég, hogy kitisztuljon a fejed.- kezdte el rázni szemüveges barátom a karját, mivel megint egy jó erőset suhintott felém.

Elfehéredett egy rövid időre a kép, bár ez alkalommal nem vágódtam hanyatt a földre. Hüvelykujjammal letöröltem a vért a szám sarkából, bizonyára felrepedt a bőr.

-Ki az a hülye, aki hagyja hogy az ilyen képzelgések tönkre tegyék?! Te ennél sokkal erősebb vagy a francba már!- nézett rám dühös, mégis szomorú szemekkel.

Őszintén elmosolyodtam.

-Először verekedik, majd káromkodik a diákelnökünk?- kezdtem volna felé irányítani a következő ütést, de az álla előtt pár mm-re megállítottam a karom. Iida becsukta a szemét, és nem sokára kérdőn tekintett rá megenyhült arckifejezésemre. Döbbenten állt velem szemben.

-Igazad van...- engedtem le feje elől az öklöm. Nagy sóhajtás hagyta el az ajkam.- IGAZAD VAN! Mint mindig...

- Igyekszem, barátom. - paskolta volna meg jobb kezével a vállam, de a szabadon hagyott orrából ismét megindult a vér.- Jól nézünk ki!- nevetett fel, és hátra ült az ágyára.

-Képzelem.- érintettem meg a kissé megduzzadt jobb orcám. Iida szavai utat törtek maguknak, úgy perzselték fel a felesleges szörnyű gondolataimat, akár azok a rohadt erős ütések az arcbőrömet. Tudom mit kell tennem...
- Készen állok!

- És mindössze 2 pofon kellett hozzá!- mondta nevetve.

-Se több, se kevesebb!- nevettem együtt már én is vele.

----------------------------------

19:20 (Iida szemszöge)
Nagy Főtér utcái
______________________

Pocsék az idő.

Mint amilyennek lennie kell egy ilyen órában...

Szorosan egymás mellett haladunk. Valamennyien dideregve szedjük a lábunkat, hosszú sötét esőkabátunkat magunk után húzva, arcunkról pedig egyre folydogál le az ólmos egek cseppje.

Cudar az idő.

A mellettünk elhaladó, kétségbeesett arcú emberek, pihenést nem ismerve szaladnak száraz, meleg menedék után kutatva. Van aki táskáját feje felé csapja, reménykedve abban, hogy az majd megvédi az eső maró hűvös leheletétől. De mind hiába, senki sem menekül eme kellemetlen és zord égi Úr elől.

Ugyanakkor vannak szerencsések, akik feleségeik noszogatására, magukkal rángatták a színskála egyik színében pompázó régi ócskavasat, ami megfakult illetve megbarnult állapotával hirdeti a házasságuk hosszú, mégis meghitt valóját. A rozsda több helyen is kikezdte az esernyő fém részeit, de dacosan végzi feladatát, megmentve az átfázástól és meghűléstől gazdáját.

Felgyorsítjuk lépteinket. Bár kint hűvös van, mind a hárman érezzük szívünk vad kalapálását, ahogy gyorsan áramló forró vérünk az izgatottságtól és a félelemtől felperzseli belsőnket.

Igen, félünk. Én... félek.

Félni emberi dolog. A hősök is félnek, sőt ők félnek igazán... ! Félnek, hogy emberek vesznek oda, ha nem sietnek... félnek, hogy kudarcot vallanak, amit százak, ezrek sínylenek majd meg.

Kezdem megérteni mennyire naivak vagyunk mind... akik gyermeki könnyedséggel áhítozunk a szenvedők megmentésére... fel nem fogva, hogy ezzel a munkával magunk válunk szenvedőkké.

Már nem vagyunk messze.

Befordulunk a sarkon, és elhaladunk egy kedves játszótér mellett, ahol aggodó anyukák tömkelege kapja fel gyerekét, féltve kis porontyaikat a megfázástól. Arcukon felismerhető a megrökönyödöttség árnyas vonala, mivel váratlanul és felkészületlenül érte őket a tomboló felhőszakadás.

Minden nedves és rideg lett: a pajkos szélben csörömpölő hinták, a nagy piros csúszdák, amik csak úgy ontják magukból a vízfolyamot, pillanatnyi vízesés látszatát keltve.

A szemben lévő pékség facégére néha-néha kísértetiesen nekicsapódik az esőcseppek által ideiglenesen megmintázott kirakati üvegnek, amit az eső végére várakozó, borús emberi arcok lehelete itt-ott bepárásít.

Tekintetem elmélázott. Kaminari keze ébresztett fel, ami vállamra nehezedett, és szapora lélegzetvétellel nézett rám, látszólag tanácstalan szemekkel.

-Nem lesz semmi baj.- mosolyogtam rá kissé bizonytalanul, és esőkabátja kapucnijára simítottam nyugtatólag.- Itt van velünk az...- vezettem tekintetem Bakugou vállán pihenő kisebb, tesizsák méretű táskára.-... és itt vagy velünk te is Denki.- szavaimra megremegett a szája. Más vigasztaló szót már nem tudtam kifacsarni magamból...

A homályból kivillanó városházára vezettem tekintetem, amit több tucat erős fényű utcalámpa világított meg, mintha ezzel is azt érzékeltették volna, hogy a mai színdarab főszereplőjével állunk szemben.

A kapuhoz érve, kicsit hátrébb húztam Bakugout, aki szokásához híven nagy léptekkel járt előttünk.

A hatalmas üvegajtó, ami az épület főbejárataként funkcionál, percenként nyitódott ki, illetve csukódott be, rajta pedig tucatjával surrantak be az újságírók, fotósok, operatőrök és riporterek. A hősök nagy része már a főcsarnokban készülődik a riportokra, valamint a tanács megkezdésére, de azért ritkán egy-egy késve érkező főállású hős is betódul a tengernyi kamerát és mikrofont szorongató ember között. Rájuk vigyáznunk kell...

Ráharaptam az ajkamra. Nem lenne bölcs ötlet ott átmenni... az a dolog még nem működik... Gondolkodj Iida!

-Miért nem megyünk már be!?- elégedetlenkedett Bakugou, de a táskáját gyorsan megragadtam így megállítva őt hogy "elszabaduljon".

-Várj egy kicsit gondo...- a benti fűtéstől bepárásodott üvegajtó mögül gyanakvó szempár nézett az irányunkba, mire elhallgattam. Hátrébb ráncigáltam a két szőkét ijedten, az épület hátulja irányába.

-MÉG IS MI A FASZOMRA VÁRU..?!

- Csönd.- mondtam ellenkezést nem tűrő hangon.- Az ott Fullear az ajtóban.

-Hogy?! Meghallott minket?- rezdült meg Kaminari egész teste.

-Nem hiszem, ahhoz nem voltunk elég közel, az eső miatt meg nem is láthatott minket de... így nem mehetünk arra. Ismeri az arcom és a hangom...Tensei legjobb barátja.- mondtam keserűen. Riporter sapkám még jobban az arcomra húztam. Ez... ez nem lesz sétagalopp. Mire számítottam?

-Várj pápaszem...- gondolkodott el Bakugou.-van egy hátsó ajtó is. Kirishima ott ment ki korábban, hogy az egyik idióta inassal beszéljen.- bólintottam, hogy vezessen el az ajtóhoz.

Kerültünk még egy kicsit, és szemünk elé tárult egy kisebb faajtó, ami teljesen nyitva állt. Hosszú, kígyózó sor húzódott a nyílászárótól egészen a városháza kis kertjének kerítéséig. A kevésbé neves, bulvár újságírók tolakodtak be ezen az úton a főcsarnokhoz.

-Kivárjuk.- zártam le 2 társam vívódó gondolkodását, hogy várjunk-e vagy sem. Így vártunk. Bakugou ez alatt egyre csak morgott, Kaminari pedig minden kis apró, idegen zajra felrezzent. Mindannyiunk idegei a pattanásig feszültek.

Negyedórába telt míg sorra kerültünk, de viszonylag észrevétlenül vágtunk át a benti újságíró tömegen. A főcsarnokba vagy 10-15 hős adott éppen interjút a mai nap eseményeiről, és kizártnak tartom hogy bármelyikük felfigyelt volna erre a 3 hosszú kabátos, barna újságíró kalapos egyénre, a több száz hasonló kinézetű személy között.

A terv szerint a hátsó személyzeti lépcsőn felmászva eljutottunk a városháza első emeletére. Első ránézésre kihaltnak tűnik, de Bakugou elmondása szerint, a folyosó fordulóiból biztonsági őrök folyamatos menetelése várható, így sietnünk kell. Intettem Kaminarinak, hogy szedjük a lábunkat.

Gyors sétáltunk, mivel a szint kamerázott, ezért a futkározás felettébb gyanús lenne a későbbi felvételeken. Nagy léptekkel a közeli WC felé vettük az irányt. Már el is értük volna a kilincset, amikor hangos kopogás hallatszódott a folyosóról. Egy őr az, meglátott. Hihetetlen sebességgel betoltam a többieket az ajtón. Széles hátam miatt nem hiszem hogy őket észrevette volna.

-Várjatok bent a fülkékben.- suttogtam nekik, de csak ennyire maradt idő.

-Hé! TE OTT? MIT KERESEL A SZINTEN? - ordított rám az őr, mikor utolért....

______________________________________

Sziasztok kedveskéim! Kész is lettem eme fejezettel. Mindenek előtt elnézést a késésért, bár gondolom ezt már megszokhattátok😅. A jó hír viszont, hogy 5 vagy 6 2000-3000 szavas rész fog ezzel együtt kijönni.

Hosszú sztori, hogy miért írtam eképpen egybe... de talán röviden annyi, hogy így jobban át tudtam látni a történéseket.

Remélem tetszeni fog nektek, minden agysejtemet bevetettem... komolyan! Ezzel kelltem és ezzel feküdtem mindennap.😅🤣

Az olvasásokért, vote-kért és édes kommentjeitekért továbbra is nagyon hálás vagyok nektek. Köszönöm, hogy bíztattok, nagyon jól esik.

Jó szorakozást a következő részekhez is, és további szép napot mindenkineek!😘🥰🥰🍡🍡