Huuu ez hosszú szünet volt, de végre itt van a 27. rész. Jó szorakozást, kis mochikáiiim!😘😘😆
(A fejezetben durva szavak és véres jelenet is található, aki nem bírja az ilyesmit az hagyja ki a két jelzés közötti részt.)

______________________

Todoroki szemszöge

-------------------------------------

Nem emlékszem sok mindenre...valójában nem is tudom mi történt, vagy hogy miért. Fura és.... és egyben nagyon magányos pár óra volt. Magányos? Igen kifejezetten az... az... Még soha sem éreztem magam ennyire nyomorultul és szánalmasnak. Olyan volt mint egy álom.... egy álom, ami tompította az érzékeimet... mintha nem is én lettem volna. Csak egy bábú, aki tűri hogy ráncigálják. Szinte aludtam....ébren, de nem éreztem semmit...nem hallottam semmit...és senkit.

Te hol vagy most? Mit csinálsz éppen? Mosolyogsz ahogy mindig? Biztosan. Végre megszabadulhattál tőlem, és a felelősségtől, hogy ápold a lelkem. Örülök neked....szívből. Boldog vagy, és ez a lényeg. Én meg... majd lesz valami. Korábban is boldogultam... most is sikerülnie kell...fel kell állnom, és túlélnem ahogy ELŐTTED tettem.

Boldog vagyok....az....annak kellene lennem. Akkor miért szorul össze a mellkasom, akárhányszor rád gondolok? Miért érzem, hogy bármelyik pillanatban megeredhetnek a könnyeim? Miért utálok most mindent, ami nem TE vagy?! Te azért boldog, vagy ugye....?

___________________________

Midoriya szemszöge

-------------------------------------------

Ha....hah...ah...haaaaa- lélegzek még mindig szaporán. Ordítani tudnék.....üvölteni. Itt vagyok az új szobám ajtaja előtt.- hhhhaaaah...haaa.-neki támasztom a fejem a fának és csak lélegzek. Én... Érzem ahogy a hátamon futkos a hideg, arcomon csorog a hűvös verejték. A bal kezemet az ajtókilincsre helyezem...de nem tudom kinyitni. A kezem remeg... az egész testem remeg. A látásom elhomályosult, az ajtó faerezetét is csak nehezen tudom kivenni, pedig 2 centire van a szememtől.- Haaaahhh...hahhhaa..- a lélegzés jó, mintha lenyugtatna.

Felnézek a plafon fehér vakolatára, és egy hatalmasat nyelek.....a kilincset erőtlenül lenyomva kinyitom a nyílászárót. Lassan lépkedek be a szobámba. Minden lépésnél pár percet pihenek, majd további léptekre erőszakolom a lábaim. Az ágyamra rogyok hamarosan. Beletemetem az arcom a párnámba, és csukott szemmel próbálom elhessegetni a rengeteg, szörnyű gondolatot. De nem használ....... . A jobb kezem perzsel, szinte lángol, és iszonyatosan fáj.- haaaahhh...hahhah..haaa.-nyelek még egy hatalmasat. - Haaaaah...ha..Mégis...mégis..mi a....mégis mit.... mhh..- csuklott meg a hangom. Fogd vissza, Midoriya Izuku! Lélegezz. Most nem omolhatsz össze. Nem teheted! Ki kell tartanod... A számra tapasztottam a bal kezem, majd egész testemmel összegörnyedtem. Szívd be, és ki. Nyugodj le!

Sötét van, mivel a redőket nem húztam fel tegnap, mert..... . A telefonom hirtelen szólalt meg, amitől a jelenlegi állapotomban félve felriadtam. Az ágyam széléről a bal kezemmel lenyúltam és elővettem az eszközt a hátizsákomból, amit az imént hajítottam le. Egy üzenet Iidától. Eboshi ki van akadva, mivel nem vagyok órán.

Csalódottság. Ezt éreztem. Azt hittem... hogy....

Épp raktam volna vissza a telefonom a táskámba, de a telefonom fényénél meg pillantottam a legutóbbi hősjegyzeteimet.- HHhaahhh...haa.-ismételten felgyorsult a szívverésem. Kezembe vettem a füzetet. A telefonommal megvilágítottam, mert nem volt erőm sem a redőnyt kihúzni, sem a lámpakapcsolót felnyomni. Belelapoztam. Present Mic, Midnight, Ryukyu, Fatgum, Aizawa és ....- Haaaahhh hhha.nhk....hahakmm ....- Vége van....

A könnyeim attól a perctől fogva még sokáig nem álltak el. Vagy 2 óráig sírtam a párnámba, keservesen és szánalmasan. A jobb karom, csak lángolt a fájdalomtól...és a szégyentől. Nem mentem le Recovery Girlhöz megnézetni, mivel valami azt súgta, hogy ha ez a égető fájdalom eltűnik megőrülök..... vagy hogy én magam tennék kárt magamban.

De legalább TE....te jól leszel és ....

___________________________

Todoroki szemszöge

--------------------------------------------

Fellélegzem, és körülnézek a szürke, sötét szobámban, ami mint ha most jobban hasonlítana egy mélységes, sötét lyukra. Undorító. Ezt mondta Ő is akkor....és igaza van....ez az egész undorító és bűzlik a romlottságtól.

-Mit... mit tettem?- ültem fel izzadságtól gyöngyöző arccal, visszagondolva a tegnap estére. Rosszul vagyok. Ellököm a rajtam indaként pihentetett női kezet. Szarul vagyok...hányingerem van... és szédülök. Kifutok a fürdőmbe. Nem akarok a tükörbe nézni, de mégis megállapodik a szemem a tükörképemen. Te atyaúristen! Mennem kell...mennem kell... Odarohantam a wc-ülőkéhez és hányni kezdtem.

-Még is mi a faszom bajom van nekem?- lihegtem szaporán, folyamatosan kihányva a tegnapi reggelit, ebédet. Visszacammogtam a mosdókagylóhoz megmosva az arcom, illetve kiöblítve a számat. A tükörkép ugyanaz. Ott díszeleg a kékeszöld ütés a bal orcámon, ami még mindig perzsel a fájdalomtól és a megaláztatástól....mindemellett rúzsfolt az arcomon, szívásnyomok a testemen, kócos haj, meggyötört ábrázat. Dühös vagyok rettentő dühös.......igazából.....magamra... Ezt most abba kell hagynom, de azonnal...

Lassan kimentem a fürdőből és nagy erővel csaptam be az ajtót. Persze Momo erre felkapta a fejét.

-Mi az édes?-emelte fel rám álmos szemeit.

-Menj el!-válaszoltam tömören.

-Hogy!? De még csak 4 óra...- nézett rá a telefonjára- és figyelik a folyosókat.

-Nem érdekel...csak tűnj el.- mondtam még mindig nyugodtan.

-Mi bajod van hirtelen? Nem volt jó az este?- közeledett felém.

- Eltaláltad, na húzz innen, amíg szépen kérlek! Nem akarlak többet látni.- Megszeppenve ült ott tovább rám meresztve barna szemeit. Nem bírtam tovább a kezénél fogva ráncigáltam fel és kiakartam lökni az ajtón.

-Na most állj le TODOROKI! Mi a jó élet van veled?!- fordult szembe velem lerázva magáról kezeimet. Arca hirtelen változott át kedveskedő idegesítőből, hidegvérű érzéketlenné.- Á értem már, egyáltalán nem vagy rám dühös....ohohoh kurvára undorodsz magadtól... és ezért EZT rajtam akarod levezetni... de ebből nem eszel!

Én csendesen tűrtem vádjait... mivel.....én.....én vagyok az igazi hibás. Lehajtottam a fejemet és neki dőltem az előszoba egyik falának.

- Todoroki kedvesem, ez nem így működik, hogy megfektetsz aztán kidobsz a fenébe. Közelebb jött és megtámaszkodott a fejem mellett.- Élvezted... tudom... szeretsz... ezt is tudom. Ismerlek téged egészen, ha akarod ha nem.- fogott rá hirtelen ölemre. Azonban az úgy látszik nem reagál az érintésére, mire én is meglepődök. Akkor tegnap, hogy?

-Igaz, igaz...- kuncogott fel.- elfogyott a tea...

-Hogy?- néztem rá értetlenül.

- Igazán semmi.... innen folytatjuk később, drágám.- mosolygott rám. Kirázott a hideg... egyszerűen nincs rá szó mennyire gyűlölöm. Nem válaszoltam, rá sem néztem.

Az ajtó végre bezáródott mögötte. Épp indultam volna zuhanyozni, amikor egy sikítás hallatszott fel a folyosóról. - Mi van már?!- túrtam bele a hajamba unottan.

🔞🔞🔞

-TODOROKIIII! VALALKIII!- Momo hangja visszhangzott ijedten. Lépések hangja hallatszott, és ajtócsapódás.

Gyorsan megzuhanyoztam és felöltöztem, majd én is kiléptem a folyosóra. Ami fogadott arra nem voltam felkészülve. Elkerekedett szemekkel néztem végig a padlón.

VÉR. Rohadt sok vér. Sötét hajtincsek szétszórva és egy.... LÁB. Egy levágott lábfej. Hirtelen csönd lett....legalább is a fejemben. Hátráltam az ajtómhoz. Kómás szemekkel körülnéztem a többiek arcán. A lányok többsége sír. Aoyama elrohant hányni a wcbe. Bakugou....ijedten? meglepődve?... dühösen? rám vezeti a szemét. Mond valamit, de nem hallok semmit. Mindenki rám mered. Miért?

Valami hideg... és nedves. Csorog valami a nyakamra. A kezemen is van. Lassan emelem a látókörömbe a tenyerem. VÉR. Visszavezetem szemeimet az osztálytársaimra. Félnek... még Bakugou is ... én is félek.... de meg kell fordulnom. Előre lépek pár lépést és ránézek az ajtómra és a környező falrészre.

TE ATYA ÚR ISTEN!

"ÉN TETTEM. NEM TUD MÁR ELSZALADNI TÖBBÉ, AIZAWA-SENSEI. T.S"-ez volt a falra es az ajtómra írva, termeszetesen vérrel.

A meglepettségtől hátra estem, egyenesen a vastag vértócsába. Az egyenruhám átázott, és vörös színt vett fel. A vérszag mindent betöltött, a padlót, a folyosót a ruháim... mindent és mindenkit.

🔞🔞🔞

Hamarosan megérkeznek a tanárok, ugyanis Iida láthaóan épp most ért vissza valahonnan, feltehetőleg segítségért futott korábban. Iida megtorpant, amint szembetalálkozott velem. Ordított valamit a többieknek, majd Kirishimával és Kaminarival együtt felsegített gyorsan. Kezemet Iida és Kirishima nyaka köré illesztették, így vittek a gyengélkedő felé gondolom. Miért...miért nem várjuk be a tanárokat?

-Jól vagy?- szólalt meg lassan Iida útközben. Ez volt az első mondat, amit sikerült végre felfognom.

-Én.... nem...- Kirishimával összenéztek, és csöndben vittek tovább. Sero és Kaminari jött mögöttünk. Nem Recovery Girlhöz érkeztünk meg, az udvar egyik sarkához lépegettek, majd leraktak a puha pázsit fűre. Lassan hajnalodik, így kezd világosodni a táj. Leültek körém, én csak figyeltem szótlanul.

-Todoroki...- kezdett bele Kirishima.- Ami ma történt.... az hihetetlen, és rettenetes...- lassan beszélt, láthatóan igyekezett megfontoltan elém tárni a dolgokat.

-Nem én.... én nem is ...- vágtam a szavába, de állandóan megbicsaklott a hangom. Még nem tudtam teljes mértékben feldolgozni az imént látottakat.

-Te félarcú!- érkezett meg Bakugou is. De nem volt ideges a hangja... most nem, felettébb nyugodt volt, de gondolom őt is sokkolta a látvány.- ...senki nem gondolja... hogy ... hogy igaz az a felirat. Nem azért vagy itt. -A tekintetembe véste az övét, és elhelyezkedett Kirishima és Iida között.- Most lett aztán elég! A KURVA ÉLETBE!- ordított fel. A társaság csendbe burkolózott.

-Todoroki, figyelj, tudom ez most nagyon megviselt, de most ide kell figyelned ránk.- vette át a szót Iida.- Mi mostantól saját kézbe vesszük a dolgokat.

-HOGY?- néztem fel rá kérdőn.

-Mi.....nyomozni kezdünk, kutakodni.- itt Iida határszünetet tartott.- Láthatóan a tanároknak és a rendőrségnek nem megy ez az ügy, mivel rengeteg törvény és szabály akadályozza a felderítést. Figyelniük kell a hírnevükre is, mivel egy baklövés és elveszítik a munkájukat. Mi viszont...

-KURVÁRA NEM VESZÍTHETÜNK SEMMIT!- emelte fel a hangját Bakugou.

-És mivel te Todoroki, te már találkoztál velük, harcoltál is- folytatta Sero. - segítened kell nekünk!

-Felfogtátok, miről beszéltek? - néztem körbe rajtuk.- Aizawának levágták a lábát, lehet meg is ..., ezek megölnek minket ha alkalmuk lesz rá! Mi lesz a családotokkal, a barátaitokkal?

-Mintha nem lennének veszélyben egyébként is!- préselte ki a száján Bakugou.- Mit csináljunk hát? Csináljuk azt, amit eddig, leszarva mi történik? Neked menni fog?- újabb csönd.

-Ez...-kezdtem volna bele.

-KÉRLEK!- hajtották le fejüket valamennyien, könyörögve nekem.

Karba tettem a kezem és egy nagy levegőt vettem. Beletúrtam a hajamba, és mérlegeltem a lehetőségeket. Még Iida is benne lenne? A megtestesült felelősség?

-Iida... te vagy a legmegbízhatóbb és legbölcsebb ember, akit valaha ismertem... mit gondolsz?

-Emlékszel a Stain ügyre?- nézett rám magabiztosan. Bólintottam egy aprót, jelezve hogy folytassa. - Felelőtlen voltam, és elvakított a harag, a düh. Hibát, hibára halmoztam, és önként rohantam a halálba és a teljes megsemmisülésbe.

-Úgy valahogy.-mosolyodtam el halványan.

-Akkor megfogadtam, hogy nem leszek többet ilyen megfontolatlan.

-Most rá vagy le akarod beszélni Todorokit?- kérdezte mosolyogva Kaminari, amin sokan elnevették magukat.

-De ott nem az volt a hibám, hogy neki rontottam Stainnek, hanem hogy nem volt tervem, nem mértem fel éberen a helyzetet, és hogy egyedül mentem. - rátette a vállamra a kezét. -Sikerülhet Todoroki, kidolgozunk egy tervet és egymásra támaszkodunk, akárcsak akkor.

A hajnalodó táj, a nap felemelkedésével végleg felébredt. Az arany napsugarak a füves udvart telelehelték élettel és remény halovány illatával. Mi pedig végleg elhatároztuk magunkat.

Felálltam a földről. A friss levegőt beszívtam a tüdőmbe és nyújtózkodtam egyet. Érzem a sok kérdő tekintetett a hátamon. Mindenki rezzenéstelenül vár a válaszomra.

-Legyen. -fordultam hátra egy félmosollyal az arcomon.- Csináljuk ki őket.

Kérlek levezetésnek hallgassátok meg ezt a számot!🤣🤣 Így talán még epicebb lesz a lezárás. Köszcsi!😘

-----------------------------------------------------

Kedves mochikáim, nem bírtam, ki! Ki kellett írnom magamból a feszültséget. Huuuuuuu ez nagyon jól esett! Remélem tetszett ez az új fejezet, igyekeztem epic-re és izgalmasra csinálni. Kommenteket, mint mindig szívesen fogadok, és na imádom olvasgatni őket, szóval csak bátran! 😂🤣😘

A kövi fejezet előre láthatóan május második hetében fog kijönni, szóval kibirniiii! (ez magamnak is szólt).

Mint mindig nagyon köszönöm a vote-okat és a sok olvasást! Baszkiiiii.... 18.000 olvasás! De imádlak titekeeeeeet! ❤❤💕💕💕

Na pusziii mindenkineeek, kitartás mindjárt itt a nyári szünet, illetve a nyaralás!😘😘😎🥳🥳