-....do...odo.....do...-Mi ez a hang? Nem aludhatok még egy kicsit?... lehet csak képzelődök...sőt biztos. Újra beszippant egy édes álom. Fényes és színes. Jó illatú. Csengő hangú nevetés hallatszódik egész halkan a távolban, mire önkívületlenül felfelé görbül a szám.

-...do..Todo!...- újabb kacaj.- Shouto, kelj fel kérlek!- érzek meg most az arcomon egy puha, meleg kezet. Mire kómásan nyitogatni kezdem a szemem.

-M...m..mennyi az idő?-kérdezem a reggeli mély hangomon.

-Reggel fél 6!-válaszolta szerelmem energikusan. 

-De hát az első óránk hétkor kezdődik....

-Az lehet, de nekem ma beszélnem kell All might-tal a történtekről. Még tegnap kért meg, hogy keressem meg az óraim előtt. Igaz nem akartalak felébreszteni, de sajnos elég nehéz fel kelnem, hogy közben átkarol...sz - morogva kerekedtem felé még jobban csapdába ejtve őt, majd mellkasára hajtottam a fejem. 

-Maradj!

- Ne csináld...- elégedetlenkedett, de közben édesen cirógatta hajkoronámat.- AZTA! A vörös hajtincseid felfelé kunkorodnak, míg a fehérek kiegyenesedtek.-nevetgélt, közben tapintással is tanulmányozva a hajam.- Nocsak, a menő Shoutonak is lehet elaludt haja!

-..én is emberből vagyok, jó hogy lehet.- válaszoltam szinte félálomban. 

-Todo ne aludj vissza... tényleg mennem kell.- szóra sem méltattam.- Na jó, még 10 perc!

-Tudtam hogy beadod a derekad...

-Most bezzeg válaszolsz!- csücsörítette össze duzzogva a száját.-... tudod.....egy kicsit izgulok...

-M..miért?- préseltem ki a számon álmosan.

- Nem is tudom...- gondolkodott el.- talán a következményektől félek. Olyan mintha valami szörnyűség közeledne, amit ezer meg ezer csapás előz meg... t...t..tudom hülyeség.-vörösödött el és eltakarta az arcát. 

- Remélem nincs igazad, mert holnap jó benyomást kell tennem anyukádra.- csúsztam fentebb megcsókolva Midot.

- Igaz!- nyerte vissza jókedvét a fiú. - nem lesz nehéz, mivel rengeteget meséltem már rólad... meg hát Kacchanon kívül nem nagyon ismer senkit az új osztálytársaim közül, ezért mindig úgy bezsong, ha rólad van szó.

- Azt elmondod...-...hogy a párod vagyok? Elcsöndesedtem a kérdésen töprengve. Lehet hogy Mido csak barátként akar bemutatni....inkább nem akarok neki több stresszt okozni. 

- Hogy?- értetlenkedett.

- .....hogy mi történt veled a napokban?

-Ááá, fogalmam sincs! Nem nagyon szeretem, ha felizgatja magát miattam... az ilyeneket nem szoktam részletezni neki, nehogy betegre aggódja magát.

- Akkor ebben ráütöttél- nevettem fel.

-Valószínűleg!- csillogott fel a szeme és a homlokomhoz támasztotta az övét.- Na, engedj szabadon!- puszilt rá a számra kedvesen. 

- ....

- Shouto!- nézett rám parancsolva smaragd szemeivel.

-... a tíz perc még nem telt le...- helyeztem vissza fejemet felsőtestére. Először azt hittem ki fog akadni, de helyette angyalian átkarolt. 

- Ennyire szeretsz?- kérdezte habozva. Válaszul sóhajtottam, mivel nem értem miért kérdez még ilyeneket. Mire láthatóan kicsit megszeppent, gondolom félreértette. Nyitásra erőszakoltam a szemeim, amiket nem sokára Midora emeltem, aki szemügyre véve a tekintetem elvörösödött.- Todo, remélem semmi olyan nem jár az eszedb...ahh.- nem tudta befejezni, mivel a pólóját egy másodperc alatt feltolva, csókokkal kezdtem el hinteni szeplős bőrét.- AHH!- feszült meg teste, mikor bimbójához értem. 

-Persze hogy szeretlek, vagyis egyedül téged ha pontosabban akarunk fogalmazni.- nevettem fel.- Na.... mit csináljunk most?- csókoltam a fülét és nyakának érzékeny pontjait.

-Komolyan, hihetetlen vagy!- fogott rá az arcomra.- Természetesen nem kezdhetünk bele semmi ilyesmibe! Indulnom kellene...

- Kár... pedig én készen álltam a szolgálatodra állni.- leheltem a fülébe.

-A sz...szolgálatomra...?-borította el a pír egész arcát.- N..ne...nem tudom mire célzol...p...p...próbálj vissza aludni.- mondta dadogva és már rohant is ki az ajtón. Ajajj ezt elbasztam! De miért is mosolygok? Remélem nem haragszik tulságosan, én csak kicsit fel akartam izgatni....nem is tudtam, hogy tudok ilyet. Elgondolkozva fordultam a másik oldalamra, az ablakon kibámulva. Valahogy úgy érzem Midoriya tehet róla... este is... egyszerűen tetszik a megsemmisült arca, mégis a csipetnyi erkölcstelen vágy a szemeiben. Megborzongott a testem... abba kéne hagynom a fantaziálást...

Alig telt el úgy 10 perc a nyílászáró ismét kinyílt. Ép fordultam volna az ajtó felé, mikor valaki váratlanul az ágyamba ugrott. Megijedni sem tudtam olyan gyorsan történt.

-Sze-ret-lek!-mondta a zavarban lévő Izuku, engem hátulról átölelve. Nem is várattam sokáig felé fordultam, hogy lássam kedves, szeplős arcát. Láthatóan már átvette az egyenruháját, és kicsit rendbe rakta rakoncátlan göndör fürtjeit. 

-Akkor nem utálsz, jó.- fújtam ki a levegőt, és fentebb emeltem az állát, hogy megtudjam csókolni.

-Sajnos nem.- lehelt a számra kuncogva.

-Sajnos?- érintettem össze a szánkat, elmosolyodva.

-Akkor további kellemes fetrengést, legyen szép napod Shouto!- pattant fel életvidáman ellenállhatatlan angyalmosollyal az arcán.- Már tényleg mennem kell....aztán el ne késs az első óráról!- cammogott ki a folyosóra szélsebesen.- Sziaaaa!-Hogy tudtam eddig nélküle élni?- mosolyodtam el.

-Szia...

Miután Izuku elment neki láttam a dolgaim összeszedéséhez, illetve kezdtem kicsit rendbe hozni magam, ha már Mido ennyire jót szórakozott a hajamon. Komolyan, nagyon leeresztettem a védelmem vele szemben! Legközelebb hamarabb kell kelnem, hogy láthassam Izuku alvós arcát. Remélem holnap megengedi, hogy ott aludjak!

Nemsokára még kissé álmosan léptem ki a szobám ajtaján, néha-néha egy nagyobbat ásítva. Olyan 6 lehet, ezért még nincs annyi ember a kollégium folyosóján, aminek bevallom eléggé örülök. Az osztályterembe nem akarok menni, mert a lányok szoktak korán beérni. Ahhoz viszont, hogy beszélgessek  velük nincs túl sok kedvem.

Habár Jiróval mostanság sokat.... vagyis inkább néha beszélgetek az úgy nevezett rock bandákról. Nem hallgatom a zenéjüket, de a hosszú haj és fekete cuccok szerintem menők. Na mindegy, elkalandoztam.

Gyorsan szeltem a folyosókat. Miért is nem? Beugrok kicsit az idős hölgyhöz. Pár perc múlva már kopogtam is az ajtóján.

-Gyere be nyugodtan.- érkezett a kedves válasz.

- Elnézést a zavarásért!

-Ooo Todoroki kedves, miben segíthetek? Baj van megint a tüzeddel?

- Nem, jól vagyok. Én csak kíváncsi lennék pár dologra az én és Midoriya sérülései kapcsán.

- Persze kérdezz nyugodtan.- majd kedvesen hozzátette- Reggeliztél már?

- Nem.- válaszoltam közömbösen.

- Akkor gyere reggelizz velem, ahogy a múltkor.- lépegetett a kis hűtőhöz, majd kivette belőle a finomabbnál finomabb ételeket.

-Ha tényleg nem baj...

-Dehogy baj... bevallom kicsit hiányoltalak téged és a kis Midoriyat. Sokszor vagytok itt a sebeitek miatt, így kicsit egyedül érzem magam mostanában.

-Akkor jól tettem hogy idejöttem.-mosolyodtam el halványan.- Tényleg, hol vannak a betegek? Az összes ágy üres.

-Hát... hárman meggyógyultak.-nézett az ágyakra erőltetett mosollyal.- a többiek....

-Meghaltak...- szorítottam össze a fogam.

- Sajnos nem tudtam értük sokat tenni...- nézett az üres paplanokra szomorú szemekkel.-... és ahogy öregszem egyre jobban megviselnek az ilyen dolgok. Már egy ideje gondolkozok is, hogy visszavonuljak....ó elnézést, nem akartam panaszkodni...

-Nem kell szabadkoznia meg tudom érteni... nincs rosszabb mint, mikor előttünk hal meg valaki, ha nem tudunk valakit megmenteni. Ez mindig szörnyű és nehéz... de kérem ne menjen el, szükségünk van a jelenlétére.... és felnézünk önre és a munkájára.... ez önzően hangozhat, de segítenie kell nekünk, ahogy eddig!

-Ez jól esik, de még ezt átgondolom.- tette szelíden kezét a vállamra.- Ó rendkívül jó kedélyű fiú vagy te, csak icipicit titkolod!- kuncogott jólesően.- Úgy tűnik nekem, hogy kibékültél magaddal... ez remek hír!

-Úgy valahogy...de sokat köszönhetek Midoriyának... vagyis a barátságának.- próbáltam menteni a menthetőt. Véletlen kikotyogtam. Hülye, hülye!

-Midoriya... nála kedvesebb és őszintébb gyerek kevés létezik!- mélázott el.- Nagyon örülök, hogy a sors összehozott benneteket... neked pont egy ilyen megértő barát kellett.- mosolygott rám, én válaszul egyet bólintottam. Valami azt súgja, hogy.... nem is tudom...hogy sejti... de lehet hogy csak beleképzelem. 

-Na gyere együnk! Farkas éhes vagyok!- kezdett falatozni, mire én is követtem a példáját. Az egész olyan nosztalgikus! Míg Midoriya itt feküdt mozdulatlanul, ez az apró néni tartotta bennem a lelket. Pontosan itt ettünk a kórházi ágy mellett, a kinyitható asztalon... a napsütésben. 

-Mit mondtál Todoroki? Mire vagy kíváncsi pontosan?- jutott hirtelen eszébe. 

-Tényleg! A sérülések! Vagyis, hogy Midoriyáé és az enyémek hogy néztek ki. Milyen erő vagy eszköz hagyhatta őket?

-Hmmm.- töprengett Recovery Girl.- Rögtön előkerítem a dossziétokat. Abban pontos leírás van.- kutatott a fiókok tömkelegébe.- Itt is van!-tette le az asztalra Midoriya korképét.-Lássuk csak! A füle némi ideiglenes károsodást szenvedett, jó pár sérülés volt a hátán a kezén, a lábán, sőt néhány vas-acél ötvözetű szilánk fúródott bele a bőrébe, feltehetőleg egy robbanás következtében.

- Robbanás? Bomba vagy gránát?

-Nem akkor több glicerint és puskaport találtam volna Midoriya ruháin, ez valami kis tárgy lehetett amibe apró detonátort  vagy mit helyeztek el... nem vagyok otthon a témában, de vannak már ilyen csipek azt hiszem. Én láttam már bombatámadásban megsérült áldozatokat, nagyon kicsi a túlélők száma. 

-Akkor nem lehet, mert Mido most halott lenne...- gondolkodtam el.

-Alapjában véve nem sérült meg olyan nagyon, inkább a sokk, a robbanástól, vagy valami hasonlótól juttatta önkívületlen állapotba .- harapott bele ismét az idős hölgy a szendvicsében. 

-De akkor  mi volt az a rengeteg vér és húsdarab....- kiráz a hideg, ha csak visszagondolok arra a látványra. 

-A vér... nem az ő vére, hanem egy Tsu Daiki nevű középkorú férfié volt...

-Tudjuk ki a támadó?!- kérdeztem elképedve.- akkor ez nyom lehet...

-Ép ez a baj, hogy semmi különleges nincs ebben az emberben. Az eltűnését pár hónapja jelentették be. Egyébként csak egy átlagos, hétköznapi ember, rendes irodai munkával, feleséggel. A rendőrség szerint semmi nem kapcsolta őt társaságokhoz, gonosz szövetkezetekhez, de ártalmatlan klubokhoz sem a felszívódása napjáig. Ez zsákutca. -sóhajtott fel Recovery Girl.

-A feleségét kikérdezte már valak?- reménykedtem.-...hátha ő tud valamiről.

-Megtettük telefonon, bár nem volt sok értelme, a nő már rég külön él tőle... eddig nem is hallott felőle....mondjuk az is igaz hogy még nem váltak el.

-Miért nem?

-Todoroki kedves erre nem tudok válaszolni.- nevetett fel jóízűen, én gondterhelten sóhajtottam.

-Nézzük a tiédet! Ó te jó Isten! Szörnyű rossz bőrben voltál.- meredt elszörnyedve a leletekre.- Az egész tested tele volt vágásokkal kék foltokkal. Volt egy belsővérzésed valahol a mellkasodnál, de ez idővel szerencsére begyógyult.....Érdekes módon ezek a karistolások szabályos félkörben helyezkedtek el...

-Valami eszköz volt amit rám irányított az a nő.

-Ó akkor ezért... mondtam is Aizawának, hogy életemben nem láttam még ilyen szabályos sebh... vagyis nem! Tsuki...-hirtelen abba hagyta a beszédet, és látszólag próbált visszaemlékezni az időpontra.

-Tsukisinek is ilyen sérülései voltak mint nekem?!- álltam fel hirtelen az asztalra támaszkodva.

-Szegény kislány...az ő kis testecskéje nem bírt ki ekkora sebet. Nem akartam még mondani... legalább is amíg Aizawa nem bólint rá... de a városi temetőben van elhelyezve a sírja, ha késznek érzed magad érzelmileg...meglátogathatnád.- pillantott rám, vizslatva az arcom bizonytalanul.

-Úgy lesz.-mondtam szomorúan.- Nagyon köszönöm... a reggelit is meg az elemzést.

-Ó hagyd csak... ez a legkevesebb, szólj  máskor is, ha a segítségedre lehetek.- mosolygott rám. 

-Rendben.- majd hirtelen kaptam rá az órára a tekintetem.- Ó már elmúlt 7! Mennem kell... még egyszer köszönök mindent.- dobtam a hátamra a táskámat szélsebesen. Viszontlátásra!

-Szia!-integetett az idős hölgy.

Pár perc múlva már loholtam az osztálytermek felé. Már ép nyitottam volna be a megfelelő terembe, mikor meghallottam egy ismerős hangot...Mido hangját a folyosó másik feléből. Ő is késik?...megvárom, már úgy is mindegy. Nyugodtan sétáltam a hangja irányába, míg végül az ajtó melletti falrésznek támaszkodtam várva, hogy végezzen. 

Unalmamban elővettem a Midotól korábban kölcsönkapott mangát, és olvasni kezdtem. -Húú ez a manga keményebb, mint amilyennek először tűnik...-tűnődtem magamban.- szegény Tanjiro... azért ez durva hogy már az első pár fejezetben meggyilkolták az egész családját. Jó belátni, hogy lehetne rosszabb!- gondolataimból az egyre hangosabban kiszűrődő beszélgetés zökkentett ki. Vitatkoznának All mighttal? Nem akarom őket kihallgatni meg minden, de így ez elég nehéz! 

"-Midoriya-fiú, értsd meg még nem vagy biztonságban! Ahogy mondtad, valami még rosszabb közeledik a következő hónapban. A mai nap folyamán be fogják mondani az iskola rádióban...

-Tényleg szükséges ez? ...szerintem ez nem megoldás... és egyébként is To...anyukámmal megbeszéltük hogy...

-Nem lehet, fontos hogy ti biztonságba legyetek. Anyukád is biztos ezt akarná.

-Tudom...de..de

-Sajnos nincs más lehetőség. A mai tanári megbeszélésen a többi hős is meg fog jelenni, hogy mérlegelni tudjuk a lehetőségeinket, és hogy megoldással tudjunk szolgálni. Muszáj most téged biztonságban tudnunk, főleg azért mert hozzád hasonlóan ők is.....- itt nem hallottam All might mit mondott, mivel elhalkult a hangja. Midóhoz hasonlóak? Mármint mibe? Ez a dolog egyre homályosabb...várjunk, mintha tegnap lett volna szó hasonlóságról...ajj nem emlékszem..lehet nem is fontos.

-Ez csak ideiglenes ne aggódj, és ha ezen túl leszünk minden visszamegy az eredeti helyére...

-Értettem.- hallatszott Midoriya halk és csüggedt hangja.

-Apropó hely.... Midoriya-fiú neked órán kellene lenned!Ne haragudj, hogy feltartottalak, Aizawának szólok,hogy miattam késel....a..a többiről még később beszélünk. Mindenesetre legyen szép napod!

-Neked is All might!-hallatszott hogy Midoriya az ajtóhoz lépeget. Lassan nyílt is az ajtó, de amikor meglátott ijedten nézett velem szembe.

-Végre, már vártam egy ideje...- tettem el a mangát nyugodtan a táskámba. 

-T...te..te miért, hogyan, ha?- esett teljesen kétségbe, néha-néha az iménti ajtóra kapva a tekintetét... de miért?

-Gondoltam megvárlak, ha már késésben voltam..gyere!- fogtam meg a kezét, húzva őt az osztályterem irányába.

-Várj!- szabadult ki kezeim közül. Ijedtnek tűnt és a száját idegességében harapdálta.

-Mire? Óránk van, Aizawa így is dühös lehet.- néztem rá kérdően. 

-M..m..menyit...mióta vagy az ajtó előtt?-fogta meg erőtlenül a pólómat.

-Olyan 5 perce.- mondtam ártatlanul.

-ŐŐŐ hallottál valami... furcsát?

-Nem nagyon figyeltem, a Demon Slayert olvastam éppen. -végig simítottam az arcán, ami a padlót fürkészte, mint mindig. - Minden rendben, olyan sápadt lettél hirtelen.?

-Persze...persze.-sóhajtott fel gondterhelten.

-Miért kellett volna valamit hallanom?-söpörtem ki arcából egy kósza tincset, majd a füle mögé illesztettem. 

-Nem semmi... csak a... jegyeimről is beszéltünk picit...

-Hagyd azt a hülye osztályozást! Nincs semmi gond, már elég okos vagy így is.- vágtam a szavába. 

-Mondja az akinek szinte csak ötöse van.-ráncolta össze megint hihetetlenül édesen a szemöldökét.

-Gyere ide.- húztam közelebb magamhoz, és megcsókoltam. Viszonozta ugyan, de gyorsan végett vetett ajkaink egymáshoz érésének.

-Shouto! A folyosón vagyunk..- nézett szét pánikolva.-mi van, ha...

-Nem érdekel, ha megakarlak csókolni megcsókollak.-pöcköltem rá a homlokára. 

-Áu! Igenis számít,mert...- de mi előtt folytathatta volna újra ráfogtam a kezére, és elkezdtem rohanni vele az órára végre. Be is értünk röpke 30 perc késéssel. Nem is kell ecsetelnem Aizawa mennyire dühös volt. 

Lassan teltek az órák, nagyon lassan, de legalább nagy ütembe tudunk új technikákat elsajátítani. Mido tegnapi szavaiból azt tudom leszűrni, hogy ha nem így teszünk akkor kicseszettül kevés esélyünk lesz a túlélésre. Ezért most tűrnünk kell a száraz, tömör leckéket.

Végre túl vagyunk a délelőtti órákon, így indultunk le az ebédlőbe hasonló felállásban mint eddig. Újra összezörrent a baráti körünk a 4-es asztal székein. Szokás szerint mindig van valami téma, amin a lányok sikongatnak, a fiúk ordibálnak, vagy épp amin Bakugou mérgelődik... hangos társaság, de ugyanakkor élettel teli is. Egyetlen változás történt, az pedig a mellettem ülő zöld hajú fiú elhalkult, magába zárkózó viselkedése. Vajon mi lehet vele....

-Hé Mido... mond csak... ööö- hogy szokta ő csinálni a felvidítást... várjunk... semmi nem jut az eszembe... gyerünk nyögj ki valamit!-... kérsz...egy kis....- jajj mit? Nézz körül! Valami finomat... saláta?..nem... rizs.. nem az igazi.-... kérsz egy kicsit a sobámból?- nyögtem ki végül, de válasz nem jött a kérdésemre. Nyilván a gondolataiba van feledkezve. Észrevétlenül, az asztal terítőjének takarásában, a kezemet Mido ölében pihentetett kezére raktam finoman, mire rögtön rám kapta a tekintetét.

-M...m..mondtál  valamit? Ne haragudjjólvagyok.... csakkicsitfáradtvagyo...azaznemtudommiértvagyis...csak jól vagyok. Mit kérdeztél?- hadarta el követhetetlenül. 

-Semmi fontosat.-kulcsoltam össze ujjainkat. 

-Todo... észre veszik...- suttogta elvörösödve. Érzem a keze pulzusát, ami szokatlanul gyors... aggódik valami miatt.

-Ma nagyon úgy viselkedsz, mint ahogy én szoktam...nagyon elzárkozol... valami nem hagy nyugodni igaz?- mondtam lassan, lágyan megszorítva puha kezét.

-Én csak...- nézte az asztal terítőt tanácstalanul.

-Figyelj... nem kérem, hogy avass bele mindenbe, de...ilyenkor ha zaklatott vagy fogd meg a kezem egy kicsit. Legalább is engem ez le szokott nyugtatni...-bizonytalanodtam el a végére, de felé eresztettem egy biztató félmosolyt. Nem akarom rá erőltetni... lehet hülyeségeket beszélek. Ép engedtem volna a kezem szorításán, mikor hirtelen Mido fogott rá a kézfejemre, és szemeimbe vezette az övéit. 

-Igazad van... mindenben. Shouto.. én... valamit el kell mo...

-Figyelem, figyelem! Szigorítások lépnek életbe! (Nem, nem a korona miatt😆🙃)-hallatszodott Present Mic hangos beszéde a iskolarádióban. Szigorítások... várjunk... nem erről beszéltek All might-ék...- A hétvégén senki nem mehet haza! A nap 24 óráját az iskola területén kell töltenetek, nincs kivétel! Ez lehet az egész hónapban így lesz... majd kaptok értesítést ha lenne változás. A tanárok szintúgy így tesznek, ezért kérjük ezen új szabályok betartását. Fel kell készülnünk a legrosszabra....

__________________________________
 
Hello mochikáim! Hiányoztaaaaaaaaam🤣🤣🤣🤣🤣🤣? (*Te idióta még van pofád... mennyit késtél ember!?-belsőhang*)

Huuuuu, de sokára jött meg ez a rész!(*nem mondod😑*) De karácsonyoztam meg hát...khm a szaros érettségi is közeledik,(*na persze...😒*) szoval ne kövezzetek meg 😂🤣🤣. Mindenkinek boldog új éveeeet🥳🥳🥳, illetve bár ez megkésett, de boldog karácsooonyt🌲🌲! I-mád-lak titekeeet!

Most 1 éve hogy elkezdtem írni ide wattpadra, és hála nektek ez egy rohadt jó élmény nekem. Végre van egy hely, ahol önbizalmat szippanthatok magamba, illetve ahol önmagam lehetek (*cringeeeeee🤮🤮*). Na szóval megint csak azt tudom, mondani, hogy köszönöm hogy itt vagytok és, hogy feltehetőleg bejön nektek a sztorim.

Nem tudom meddig fogom még ezt a történetet írni, remélem, azért nem tart majd örökké😂🤣, de azt megígérem, hogy biztos nem fogom összecsapni. Ki tudja, lehet 35, 60 vagy 80 fejezet lesz, ahogy esik majd... de kurva jól le fogom zárni 🤣😎. (*hiszem, ha látom😑😒*) Na ennyi lenne... Minden mochikának legyen csodálatoooos napjaaa!🤗🥰🥰🍡🍡🍡🍡🍡🍡