Pár másodpercig lihegtünk, levegőért kapkodva majd én törtem meg elsőnek a csendet.

-Ez kurva jó volt!-fordítottam a mellettem fekvő Izuku felé a fejemet. Ő a  plafont bámulta, még mindig nagyokat lihegve, majd ő is felém fordult, szelíd puszit adva a számra.

-Annál is jobb- kuncogott fel kimerülten, válaszul csak végig simítottam kipirult arcán.

-Ezentúl aludj itt nálam...-kezdtem bele meggondolatlanul.

-Shouto!

-Nem, nem ezért.... mármint nem csak...- bújtam közelebb hozzá belefúrva arcom mellkasába.- Szükségem van rád. Olyan... olyan... boldognak és nyugodtnak érzem magam, ha mellettem vagy.

- De Todo, a szobám itt van a tiédtől 2 lépésre.- nevetett fel angyalian, miközben simogatni kezdte hajtincseimet.

- Nem érdekel, azt akarom ho....

- Örülnék neki.... bár így nagy eséllyel az osztálytársaink észre fogják venni...- könyörgő szemekkel néztem fel rá, mire csak elmosolyodott.

- Holnap áthozom a cuccaim- mondta megadva magát.

-Helyes.-csúsztam fel hozzá, és ráhajoltam ajkaira. Midoriya azt hitte csak egy rövid puszi lesz, ezért bátran viszonozta, azonban nekem más terveim voltak. Hihetetlen gyorsasággal felé is kerekedtem.

-Te itt mire készülsz?- tette kezeit a számra.

- Majd meglátod.- húztam mosolyra a számat, Izuku kezeit eltávolítva az útból.

- De....de- kezdett el aggodalmaskodni.- mindjárt reggel! Le...le is kell még fürödnöm suli előtt.

-Biztos nem?- morogtam mély hangon a fülébe.

-Biztos.-tolt el fülig vörösen, és villámgyorsan visszavette a pólómat, megindulva a fürdőszoba felé. Alig lépett le az ágyamról fájdalmasan összerogytak a lábai, és elterült a padlón.-Áuu!

-Mido jól vagy?- vetődtem mellé meglepetten.- Mi van veled?

-Vajon mi!?- nézett rám szúrós szemekkel. Hirtelen csapott belém a felismerés, mire elnevettem magam.- Nevess csak... elér még a bosszúm.

-Igen, igen.- mosolyogtam továbbra is, majd felsegítettem a földről a kis sebesültet. Hirtelen felkaptam és menyasszonypózban vittem a fürdő felé.

-Aaaa...Shouto, nem kell vinned. Tudok járni.- kapaszkodott erősen belém a fiú.

-Igazad van, az én hibám az egész. Hagy segítsek.- néztem bele a smaragd szempárba bocsánatkérően.

-És egyébként is vegyél fel valamit, meg fogsz fázni.

-Minek?- válaszoltam boldogan, mire halkan kifújta a levegőt.

-Na jó, akkor vigyél a kádhoz... és ha már ott vagy engedhetsz bele vizet is.

-Ahhh, feleségül ne vegyelek?- kérdeztem sóhajtva, miközben óvatosan vonszoltam be a fürdőbe.

-Még ne, kérlek!-ment bele ő is a játékba, de egy kis idő után elhalkulva hozzá tette- Még be sem mutattalak anyunak.- fúrta bele arcát bőrömbe szégyenlősen. 

-Akkor ezt egy talánnak veszem.-nevettem fel, majd Izukut a kád szélére ültettem. Megengedtem a forró vizet hozzáadva egy kis fürdősót.-....anyukád kedvesnek tűnik.

-Az is.- kezdett el az egyre növekedő fürdővízbe nyúlni elmerengve.- a...a.. a hétvégén nem..?

-Igeeen...- biztattam kedvesen. Ráharapott az ajkára, és gyámoltalanul rám pillantott.

-Lenne kedved....

- Eddig jó.- túrtam bele játékosan zöld hajába, rá villantva egy széles mosolyt.

-Ezzel nem segítesz.- nézett vissza a víz habjába kerülve tekintetem. 

- Haaaj- sóhajtottam fel. - Szívesen találkoznék az anyukáddal. Bárcsak valaki meghívna a Midoriya-házba!

-Tényleg!?- csillantak fel szemei.- Akkor, ma felhívom anyát, és főzünk  valami finomat neked, aztán meg mutatom a szobám, a posztereimet, és UUU az All might bábuimat és a...

-Akkor ezt megbeszéltük.- léptem bele a jó illatú meleg vízbe. Midoriya látszólag megrökönyödött. Én elterültem a forró folyadékba, és csukott szemmel élveztem annak melegét, ahogy izmaim lassan elzsibbadnak.

- Azt hittem...

-Mit?- kérdeztem magamban jól szórakozva.

-Hogy....é.....te....A...Akkor én nem zavarok tová...-indult volna ki, de a karjára fogtam.

-Hova készülsz?- nyitottam ki pilláim, szemügyre véve a paradicsomvörös arcot, ami próbálta kerülni tekintetemet és meztelen testem látványát.

-ÁÁÁ, NEM! Én..Sho... túl kicsi ehhez a...- nem tudta befejezni, mivel behúztam magamhoz a vízbe.

-Te mégis mit?! Aahh.... a pizsamám most teljesen vizes lett.

-Jajj ne, nincs mit tenni! Ezt bizony le kell venni!- kezdtem el fentebb húzni a nedves anyagot.

- Ravasz... nagyon ravasz.- nézett rám szúrósan, és lefejtette magáról a pólót. Szégyenlősen "átevezett" a kád másik szélére, összegömbölyödve.

-Ne csináld már...- nevettem fel.- gyere ide hozzám.

-Kizárt!- kuncogott már ő is.

-Ez nagyon szomorú...pedig azt hittem hogy egy icipicit tudok közeledni az emberek felé..ezek szerint nem. Talán...-néztem ki színészkedve a fiúra.-megint magamba fogok zárkózni...igen! Nincs más megoldás! Ó csak tudnám, hol ronthattam el...

-Jól van, jól van! Nem tudlak tovább hallgatni.- ingatta a fejét és elém "úszott". Fejét lehajtotta, és lábait mellkasa előtt pihentette, és ahogy hátulról meg tudom állapítani füle vörös árnyalatot vett fel. Zavarban van. Édes! Váratlanul húztam be az ölembe. A teste megfeszült és egy hatalmasat nyelt.

-Ne aggódj, nem csinálok semmit.-úgy látszik nem nagyon hiszi el, mivel továbbra is feszülten ül egy helyben. Hátra dőlök és karjaimat a kád peremére illesztem. Tökéletes... Pár perc múlva, egy göndör-fürtös fej dől hátra a vállamra. A zöld szempár csillogva fürkészi az enyémet, amit egy mosoly követ. A tökéletes recept. 

-Jó így...- ásít egy nagyot Mido. A csapról lecsöppenő víz szakítja meg itt-ott a nyugodt, relaxáló csendet. A szemem sarkából látom, ahogy Izuku  kavarja a vizet kezével, majd hosszasan elméláz valamin.  Lágyan fogtam meg a kezét, ujjvégeimmel végig simítva rajta. Ő nesztelenül összekulcsolta az övéivel.

-Mi az?- kérdezte szelíden.

-Még.... még nem kértem bocsánatot miatta...-utaltam a sebes kezére.

-Hogy?!- fordult hirtelen hátra.- nem kell...

-Nem fog eltűnni, és mindig emlékeztetni fog arra, amire nem akarsz. Sajnálom.- szorítottam a fogáson.

-Mire... nem akarnék emlékezni? A sportfesztiválra, amin megmutathattam mire vagyok képes? Vagy arra gondolsz mikor te....

-Arra.- vágtam a szavába.

-Tényleg milyen szörnyű volt jobban megismerni téged.- mondta ironizálva, majd teljes testével  velem szembe fordult, hozzám simulva. 

-Nem bánok semmit,  és szeretem ezt a sebhelyet.... mert tőled van.- fogott rá az arcomra, közben hátrasimította az egyik tincset a szemem elől. A meglepettségtől ledermedtem, és csak Mido szemeit bámultam.

-És ez itt...- simogatta meg e bal szemem alatti égési sebet.

-NE NÉZD!- fordultam el morogva, a hajamat a sebre simítva.- én gyűlölöm ezt.. utálom...

-Miért?- nézett rám meglepetten.- szerintem jól áll.- mosolyodott el édesen becsukva szemeit. Sóhajtottam egyet.

-Fura vagy...

- Sokan mondják, de ezen tényleg nincs mit szégyellni. Ettől vagy az, aki. Ettől vagy Shouto. Ki tudja, lehet nem így lennénk most, ha nem ezek a dolgok történnek veled. Legalább is azt hiszem...- jelent meg újra egy kis pír az arcán.

-Megismétlem: fura vagy!- csókoltam meg szenvedélyesen, majd az arcát puszikkal kezdtem el halmozni.

- Jól van na, rendben!- viháncolt kezeim között, nevetve. - Elég! Az vagyok az vagyok! FURA. de ha én az vagyok, akkor te is!- döntött le, megállítva engem. 

A cseppek a kád vizébe még mindig csepegtek, a forróvíz pedig gőzölgött a hideg csempéjű fürdőszobában. A közelsége már szinte szükségletté vált számomra. Átvezettem a kezem hátán, így átölelve őt, mire kezei feladták a szolgálatot és rám esett. Testünk minden kis izma egymásnak feszült, bőrünk pedig, mintha egymást fűtenénk, melegítette a másikat.

-Bocsi...- mondta félszegen. De én még erősebben magamhoz szorítottam.

-Köszönöm.

______________timeskip_______________

-Tehát ezt most beszéljük át még egyszer...- ültem fel zaklatottan az ágyunkon.- te követted azt a zajt, ami szép lassan lebénított,mire az idegen felkapott téged, és kivitt a kerítésen túlra?! Te megvesztél?!

-Shouto, halkabban! - csitított le mosolyogva.- hát dióhéjban igen.

-Miért nem jöttél ide vissza?- pöcköltem rá a homlokára.

-Jó, most így utólag belátom, hogy nem gondoltam végig ... de akkor ez tűnt az egyetlen lehetőségnek, hogy egyedül járok a végére a dolgoknak.- nézett a szemembe ártatlanul. Sóhajtva feküdtem vissza mellé, jobban magunkra húzva a takarót.

-Egy dolgot nem értek... miért téged akarnak? Ez az Igazság vagy nem tudom kicsoda...miért éppen téged üldöz?- megrezdült a kérdésemre és beharapta az ajkát.

-N...n...nem tudom. Vajon miért?- nevetett fel erőltetetten, és a plafonra vezette tekintetét.  Valami itt nincs rendben...- Lehet én voltam legközelebb.- Ez bullshit! Nem gondolhatja, hogy ezért. Legutóbb mikor megláttam azt a maszkost nőt, ő is Midoriya szobáját figyelte... valamiért Mido kell nekik, de miért?

-Azt mondtad, hogy a férfinak nem volt képessége.. és ha jól emlékszem a nő, aki lesokkolt... neki is volt valami kesztyűje.. lehet neki sincs ereje. Akkor ez azt jelenti, hogy...- abba hagytam, mert láttam hogy nagyon elcsendesedett a fiú. 

-Mido!

-Hogy?! Bocsi elgondolkoztam.- fordult el, nekem a hátát mutatva.

-Nem fontos...valami gond van?- kérdeztem aggódva.

-Nincs... csak a férfin gondolkoztam... hogy nem tűnt gonosznak... olyan volt mint én...- majd sietve hozzá tette.- vagy bármelyikünk.

-Tudod Izuku, sokszor az olyan gonosztevők a legijesztőbbek, akik hasonlítanak ránk...- hirtelen Endevour jutott eszembe.-... akikről nem is gondolnánk, hogy képesek ártani másoknak. Mert végül is...miben különbözünk...tőlük...- elém villant a sötét szemüvegben megjelent vad tükörképem.- szinte semmiben.

- Bennük van a tudat... hogy nem lehetnek azok, akik szeretnének lenni.- javított ki szomorú hangon. 

- Mido... Egyébként mi lett vele, elmenekült?

-Nem...- remegett meg a hangja, majd visszafordult felém könnytől megtelt szemekkel, mire kikerekedtek a szemeim.-m...meg...m..m...meg...meg..

-Gyere ide...- tártam ki a karjaim. Nem kérette magát sokáig, gyorsan hozzám bújt keservesen sírva. Én csak simogattam a haját és még szorosabban magamhoz vontam. 

-A nevét sem tudtam... megmenthettem volna...valahogy.- sírt a pizsama felsőmbe.- Olyan volt mint én! És most halott...- gyengéden simogattam a hátát.- .....így éreztél te is, akkor? 

-Akkor...?-lepődtem meg.- Tsukisire gondolsz?- válaszul egy aprót bólintott.- Ugyanígy. Szörnyű tudom, de el kell fogadnunk, hogy nem tudunk mindenkit megmenteni.

-Miérthhh...nehhhm?-szorította meg pici kezeivel a pólómat.

-Mert.... lehetetlen. De sokak életét még megmenthetjük...
Én csodállak, hogy az ellenségeinkkel szemben is érzel szomorúságot... hogy bárkivel akivel csak találkozol, ugyan azt a törődést és jószivűséget kapja tőled, legyen az bárki. Már nem aggódok semmi miatt, mert te itt vagy mellet...-halkan elnevettem magam. Mido a nagy szónoklatom közben elaludt... legalább kicsit lenyugodott. Hát, így nehéz lesz elaludnom, mert Izuku rettentő erősen kapaszkodik belém. Egyáltalán van értelme még aludni, mindjárt 4? Azért csak sikerült valahogyan elszenderülnöm pár percre....

....ám egy valami, nem hagy nyugodni...Mit akarhatnak Midoriyától? És ő miért viselkedett ilyen furcsán, mikor rákérdeztem? Vagy csak képzelődök? Bizonyára igen...

Mido nem hazudna nekem...

___________________________________

Itt is az ÚJ fejezeeeeeet! 🤗🤗🥰Aaaaaaaa sajnálom a nagy késést, de nem akartam igénytelen részt kirakni. Ne tudjátok meg mennyit javítgattam!😖😖 Azt akartam hogy természetes párbeszédek legyenek, hogy a két főszereplő bizonyos mértékben kinyiljon a másiknak. Aaaaaaa! De végre kész, és szerintem édes lett. Nyugodtan kommenteljetek ide a rész alá.... az is jó ha építő, negatív kritika. És hát én hálátlan, a folyamatos késés közepette 10000 olvasást tudhatok a sztorimnak? 😱😱😱Mochikáim, túl jól bántok velem!😂🤣 A kawai kommentekért és a sok vote-ért is rendkívül hálás vagyooook! Kivánok minden mochikámnak nagyonnagyonnagyon szép napot!😘😘🥰🍡🍡