Sziasztoook! 😘🥰🤗🎵🎶 Ismét bevágok egy zenét ami nekem nagyon tetszik és, ami illik a fejezethez:

Mozdulatlan, még mindig... lélegezni is csak gyengén lélegzik. Mikor...mikor fog visszajönni hozzám?

Késő van, úgy körülbelül hajnali 3 lehet... de nem nagyon érdekel. Amíg nem ébred fel, én itt maradok mellette. Mindig. Fáradhatatlanul.

-Todoroki kedveském, éjszaka van.... sőt már mindjárt a nap is fel kell. Ne aggódj, Midoriya már rendben van. Csak ki kell pihennie magát, és megerősödnie.- mosolygott rám biztatóan az orvos. 

-Tudom, de... itt akarok maradni.- jelentettem ki eltökélten, mire az idős hölgy szemébe néztem szomorúan.

-Rendben van...-sóhajtott fel-...de nehogy nekem itt megfázz.-terített rám egy takarót, és az ajtó felé lépkedett. 

-Én megyek aludni... te meg addig őrizd a kis sebesültet.- kacsintott rám Recovery Girl, kilépve a faajtón.-...És ha felébredne, vagy bármi kellene nyugodtan kelts fel. Itt leszek a szomszéd szobában.- válaszul csak bólintottam egyet. 

Órák teltek el, én pedig egyre jobban kezdtem álmosodni. Hideg van, ezért az ablakhoz sétáltam, az újonnan kapott takarót a mellkasom előtt összefogva. Először kinéztem rajta, belebámulva a friss levegőjű éjszakába. Majd egy kisebb szellő süvített be, amitől libabőrős lettem, így dideregve csuktam be az ablakot halkan. Visszavezettem a tekintetem Midora. Olyan békésen alszik. Hosszú pillái néha megremegnek, göndör fürtjei beterítik a kispárnáját, amelyen a fejét pihenteti. Csendesen veszi a levegőt, apró orrát itt-ott édesen összeráncolva.

Visszaülök a székemre, amit a betegágy közvetlen közelében helyeztem el. A puha takaróval, jobban betakarom, nehogy megfázzon. Kezemet angyali arcához közelítem, és végig simítok a szeplőkkel borított arcélen. Érzem a meleget, amit érintésem vált ki. Gyengéden távolítom el a rakoncátlan zöld tincseket a homlokáról, hátrasimítva őket. Kezem akaratlanul is az ajkához ér, mely most résnyire tátva, fényesen csillog a sötétben. Megigézve bámulom... bámulom szinte perceken át... tanácstalanul. Míg nem a helyemről felállva, rá nem lehelek egy szomorú, mégis érzéki csókot... várva...

várva... várva arra, hogy akit teljes szívemből szeretek viszonozza... 

...de ez nem történt meg.

_____________________________timeskip

- Már 3 napja semmi! Még is mi van vele?!- csapott Uraraka Aizawa asztalára. 

- Uraraka, nyugodj le!- kezdte nyugodt hangon az osztályfőnök. Majd rám vezette tekintetét.-..hiába nem tehetek semmit! És ti sem!- megfagyott a levegő a napsütéses tanáriszobában. Nem is tudom mit gondoltunk! Ha még Recovery Girl sem tud semmit tenni, akkor nekünk mennyi esélyünk lenne... A fogaim egymáshoz préselődtek, míg a mellkasomban folyamatosan kínzó fájdalmat éreztem. Sóhajtottam, és már szinte feladva elhagyni készültem a szobát.

-Todoroki, most hova mész?- sivalkodott rám a lány dühösen.- Tanár úr kérem, tegyen meg minden tőle telhetőt! Szükségem van Dekura, és neki is rám! 

-Igyekszem...-merengett ki Aizawa az ablakon tanácstalanul.

Én eközben sétáltam a következő óránk helyszíne felé, vagy is a könyvtárba. Nem sokáig élvezhettem a nyugodt csendet, mivel Uraraka szélsebesen felém tartott. Mit akarhat tőlem?-kérdeztem magamtól kedvetlenül.

-Ezt mégis, hogy képzelted?- rántott vissza a vállamnál fogva, erőszakosan maga felé fordítva. Én őt le se szarva indultam tovább.

-Igen?!- ordította, majd a képességével engem lebegővé téve, elvonszolt az udvar egy elhagyatott helyére. Végre letett engem.

-Mit akarsz már megint?- néztem rá unott szemekkel.

-HOGY MIT AKAROK?! Te csak így feladod, mintha nem lenne fontos az egész? Úgy tűnik igazam volt: kicsit se érdekel téged Deku!

-NA, MOST FOGD BE!- lett elegem az óbégatásából.- Kinek képzeled te magad?!- néztem gyilkos szemekkel az övébe, mire megremegett.

-Én csak...

-Azt mondtam, maradj csendben.- mondtam nem mint felszólítást, inkább mint kijelentést.- most rakjunk pár dolgot tisztába. Attól, hogy én nem hisztériázok azok előtt, akik mindent beleadnak, hogy Midoriya rendbe jöjjön... attól még.... elviselhetetlenül aggódok érte. Mert mit csinálsz te?: ordítozol, asztalt csapkodsz, sírsz és nyivákolsz. Gratulálok! Szerinted ez bármi megoldással fog szolgálni?! Sírj amennyit akarsz! Engem kurvára nem érdekel bármit csinálsz, csak engem hagyj békén!

-De...

- Ez költői kérdés volt, a legkevésbé sem érdekel mi a béna magyarázatod a dologra. Most pedig, ha megbocsájtasz mennék, a könyvtárba.- hagytam ott faképnél, hideg hangon szólva. 

Talán kicsit keményen fogalmaztam, de egyszerűen rohadtul idegesít. Meg tudom érteni az érzéseit, de akkor sem ez a megoldás! Én is hasonlóan érzek, de az első pár napban rájöttem, hogy nincs más esélyem: csak várni. Ettől függetlenül, minden éjjel mellette virrasztok, állandóan reménykedve, abban hogy kinyitja pilláit és, hogy rám mosolyog. 

Minden nap Recovery kelt, mondván 1 óra múlva iskola, mert nincs szívem ébresztővel megzavarni Izuku álmát. Mostanra már általánossá vált, hogy ülve alszok Mido ágyára hajtva a fejem. Ébredést követően az öreg hölggyel együtt reggelizek, hallgatva a kedves locsogását, néha-néha a fekvőre vezetve a tekintetem. Gyakran jönnek osztálytársaink is Midoriyához, eddig háromszor a 4 nap alatt. Ilyenkor mindig vicces történeteket mesélnek neki, beszélve a mi apró-cseprő dolgainkról. Uraraka, persze több ideig marad mint a többiek. Ezekben a pillanatokban mind a ketten csendben  nézzük a halkan szendergőt, egymásra egyáltalán nem tekintve. Olykor viszont kiküld engem, mivel kettesben akar lenni Midoriyával. Nem szívesen hagyom itt Őt Urarakával úgy, hogy korábban megfogadtan amikor csak tehetem mellette maradok, de igyekszem tiszteletben tartani a lány kérését.

Lassan ballagok a melléképület bejárata felé, készen állva Midnight órájára, ami 2 percen belül el is kezdődött. Hasonló feladatott kaptunk mint az eddigi órákon csak... Minden újra unalmas, és szürke, mintha csak visszakerültem volna abba a magányos első évbe. Most veszem, csak észre milyen sivár és színtelen év is volt az, és hogy mennyire más lett az életem, amióta Mido ilyen fontossá vált számomra. 

Panaszra igaz nem lehet okom, mivel Iida és Kirishima, de még Denki és Sero, sőt Mineta is próbálja elvonni a figyelmemet több kevesebb sikerrel a dologról, beszélgetve velem és beavatva egyes szóbeszédekbe, de  mégsem érzem jól magam. Hiányzik...rettenetesen hiányzik! 

A csengő diadalmasan adta tudtomra, hogy a magán edzés talán el fogja vonni a figyelmem, ami be is következett. Aizawa ma egy ütős és nehéz feladatsort adott nekem, aminek hihetetlenül örültem. A lényege az volt, hogy nagy magasságban egy repülni képes kis bábut kellett eltalálnom, ami őrült gyorsasággal változtatta helyét a levegőben. Ahhoz, hogy utol tudjam érni, nem csak hogy eszeveszett sebességgel kellett a jegemet a lábam alá irányítanom, hanem ezzel egy időben a tüzemet célozva kellett a kis szerkezetnek vezetnem, ami mérte a tűz hőmérsékletét. Ha ez az érték nem érte el a kellő mennyiséget a találat érvénytelennek lett nyilvánítva. Aizawa 40 találatot írt elő 45 perc alatt, ami hát meghökkentett rendesen, de örülve a kihívásnak belevágtam a gyakorlatba.

 Az első 2 találatot 5 perc alatt sikerült teljesítenem, ami hát nem volt biztató eredmény, de nem adtam fel... Eszembe jutott az a zöld hajú hősnövendék, aki bármi áron, megingás nélkül meg tett mindent a sikerért...nekem is ezt kell tennem! Felmértem először a helyzetet. Mi lassíthat le? Mi az ami felesleges? A lábamhoz vezettem a tekintetem... talán a jég mennyisége az ami visszahúz. Túl sok energia és idő, míg létre hozok egy magas lépcsőfokot... mi lenne, ha bambusz vagy nád méretű cölöpöket csinálnék? Biztos nehezebb rajta járni, de ha sikerül, feleannyi idő alatt tudnék haladni. Addig nem derül ki amíg meg nem próbálom! 

Nagy levegőt vettem és a repülő tárgyat a szememmel célba véve, egy hirtelen neki futással követni kezdtem. Kezdetben csak nagyobb, úgymond jégcölöpöket tudtam csinálni, mert a leeséstől való félelmem még nem hagyott rendesen cselekedni. Gyerünk menni fog! Szinte csukott szemmel egy kis vizes palack keresztmetszetű jégoszlopot formáztam, amire rálépve tovább tudtam ugrani a következőre, ám a harmadikról lecsúszott a cipőm. Sóhajtva estem le körülbelül 15 méter magasból. Az osztály és Aizawa ijedten rohantak alám, de utoljára akartam, hogy bárki megmentsen, ezért még mielőtt bárki, bármit tehetett volna egy jégcsúszdát helyeztem el az esésem irányába. Sikeresen "visszarepítettem" magam a robot magasságába, ahol ismét vékony jeget csináltam a talpam alá, már teljesen elsajátítva a cölöpugrálást. 

Eszement gyorsasággal találtam el a lebegőbábot, hihetetlenül forró találatokkal, amit a gép már nem is tudott kijelezni. A találatok már a 70-et is elérték, amikor a csengő jelezte, hogy az óra a végéhez ért. Hirtelen megálltam 25 méter magasan, a lábam két vékony oszlopon pihentetve. Kifújtam magam, és épp leszállni készültem, amikor a fülemet egy általam rég hallott hang csapta meg: TAPS. Lenéztem a talajra, ahol Aizawa komótosan, míg az osztálytársaim életvidáman tapsoltak (néhányakat kivéve: Bakugou, Uraraka). Meglepődtem. Zavartan lépkedtem lefelé egy jéglépcsőn, amit az imént formáltam magam elé. 

-Todoroki te jó Isten!- kiáltotta valaki.

-Azta! Ezt hogy?!- mások.

-Szép volt! Látom kifejezetten jól esett neked ez a feladat.-jelentette ki az osztályfőnök. 

-Úgy valahogy.- rántottam meg a vállam. 

A többiek kiáramlottak a gyakorló terem kapuján, míg én Aizawa mellett maradtam. 

-Mehetünk?- kérdezte érzelem mentesen.

-Igen.- mondtam tömören és követtem a tanárt az autója felé. Nem sokára az ismerős épület elé érkeztünk. Boldog vagyok, hogy már nem az apám furikázik engem ide. Ha lehet próbálok, nem össze találkozni vele...

-Itt is lennénk.- várt türelmesen Aizawa.- Mondd Hanának, hogy üdvözlöm.

-Rendben.- válaszoltam, majd felballagtam a lépcsőkön a családias lakáshoz. Csöngettem, majd hamar nyílt is az ajtó. Izgatottan Haru pufi feje, kandikált ki a résen, aki gyorsan rácsimpaszkodott a lábamra. Bicegve mentem be a nappaliba, ahol Hana vígan gépelt a laptopján. 

-Szia Shouto.- integetett felém, nagy mosollyal az arcán. 

-Sziaaa...- bicegtem közelebb, még mindig a lábamhoz csimpaszkodó kisfiúval. Mire a nőből jóleső nevetés tört ki. 

-Na de Haru!- kacagott kedvesen Hana.

-Aizawa üdvözöl.- emlékeztem a tanár kérésére.

-Jajj, istenkém, ritkán igazán feljöhetne egy teára!- rázta meg a fejét.- legközelebb ráncigáld fel kérlek Shouto.

-Majd megpróbálom.-jelent meg sok napja először egy kisebb mosoly az arcomon. 

-Ezt még gyorsan befejezem...-mutatott a gépére.- de utána a tiéd vagyok.- mélyedt vissza a munkájába. Én eközben Harunak segítettem színezni, valami kifestőkönyvbe. 

-És kész is!- lélegzett fel fáradtan Hana, és lecsukta a laptopot.

-Biztos sok a dolgod...- gondolkoztam el hangosan.

-Hát igen, de szeretem ezt csinálni.- mondta büszkén.-...és...-majd hirtelen rám meredt elhallgatva. Már egy ideje csak rám bámult, ami kínos csöndet eredményezett.

-Hana, jól vagy?- kérdeztem, mivel ajkát csendesen beharapta fájdalmasan.- Hana?- de nem válaszolt. Alig telt el pár másodperc sírni kezdett. Haru aggódva közeledett anyjához, az ölébe ugorva.

-Mami! Mami, miért sírsz?- törölgette kis, apró kezeivel Hana arcáról a könnyeket. 

-Én...- kezdett bele végre a nő.- én...-de nem jött ki több hang a torkán.

-Menjek el?- kockáztattam meg, mivel nem értem hirtelen mi történt.

-NE!- kiáltotta hirtelen, és mintha kezdett volna, kicsit visszatérni a régi énjéhez, kisfiához fordult.- Kincsem, nincs semmi baj.-simogatta meg a haját lágyan.- Egy kicsit magunkra hagynál Shoutóval?

-P...Persze mami.-mondta bizonytalanul és gyorsan befutott a szobájába. Ezt követően beállt újra az a kibírhatatlan csend.

-Hana..

-Shouto...- vágott bele a szavamba váratlanul.-... tudom... mit ér..érzel.

-Mármint ho...-hirtelen csapott belém a felismerés. Ő...tudja.

-Figyelj, nem nagyon beszélek erről, még Haru előtt sem, de...-fogta meg kezeivel az enyémet.- de a férjem jó ember volt...nagyon jó ember. Mai napig nem értem meg miért kellett meghalnia...- csuklott el a hangja.- Te... te is?- szorította meg enyhén a kezemet.

-Én...ez- hajtottam le a fejem.- ...ez nehéz helyzet.

-E..el akarod mondani?- kérdezte remegő hanggal. Nagyot sóhajtottam.

-Igen.-néztem bele a nő könnyes szemeibe......

_____________________________timeskip

-Sziasztok.-zártam be az ajtót magam mögött. Csendesen lépkedtem le a lépcső fokain, majd hirtelen megálltam.-A KURVA ÉLETBE!- csúsztam le a folyosó egyik falához dőlve még a főkapu előtt. Az arcomon folyamatosan csorogtak le a könnyek. A hajamba túrtam durván, és kikerekedett szemekkel a padlót bámultam. 

Olyan negyed óra múlva visszaérkeztem a suliba, Eboshi órájához készülődve. Az óra nem volt rossz, épp a megfelelő idegek ütését vesszük, hogy hogyan tudjuk ellenfeleinket közelharcban lebénítani, de a figyelmem egyfolytában elkalandozott arra a beszélgetésre... Ismét Iidával kellett "harcolnom", ami jó...azt hiszem. Bár már nemigen tudom. Ez a két óra mint egy lidércálom, úgy hatott. Homályos volt és értelmetlen... 

A szobám felé vettem az irányt, lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba. Nem bírtam... nem tudtam... Most volt az első nap amikor, nem mentem el az orvosiba hozzá. Egyedül hagytam... magára hagytam... de én... de én...

...én ezt nem bírom tovább csinálni...

______________________________________

És ennyi is lenne a rész. Most igyekeztem minél hamarabb hozni a fejezetet, hogy meg legyetek elégedve.😊🤗 Kedves mochikáim, lassacskán már azért zárnám le a könyvet, szóval erre készüljetek fel. Egyáltalán nem fogom elsietni, mert nekem is az a véleményem, hogy a lezárás nagyon fontos, de azért ez már a 22.rész, ami az első könyvemhez képest nem rossz, én azt mondom! Aki amiatt aggódna hogy a smut rész kimaradna, azaz az "akció", azt megnyugtatnám, hogy lesz benne (lehet több is). Szóval kitartás! 

Ooooo és még valami! Eme rész alatt lehet szavazni melyik páros legyen a főszerepben, illetve milyen alap felállásban a következő könyvemben. A szavazatokat előre is köszönöm!😘😘🥰

-(1.) TodoDeku- Todoroki(doc) x Midoriya(nővér/ápoló)

-(2) Tododeku (szamuráj kor)

-(3.) GiyuTan- Giyuu x Tanjiro

-(4.) OkiKagu- Okita x Kagura (bocs ez nem egy yaoi páros, de nagyon szeretem őket)

-(5.) Riren- Levi x Eren (bár ebből rengeteg történet van itt wattpadon)

BTS rajongóknak: 

-(6.) Namjin- RM(Namjoon) x Jin 

Írhatjátok a számokat, illetve a shipneveket is, sőt ha mást párost szeretnétek, azt is szívesen fogadom a komment ablakban. Az a lényeg hogy, amire legalább 15-20 szavazat érkezik, abból igyekszem a közeljövőben könyvet írni. ( Ide írom azért, bár én új dolgot szeretnék😅😅)

-(7.) Mit tettem? 2.évad

Nagyon köszönök mindent! Legyen csodálatosan szép napotok mochikáim!!!!😘😘🍡🍡🍡