-Még!

Teljesen ledermedtem. Jól hallottam? A csengő pedig pont ebben a "meghitt" pillanatban szólalt meg rohadt hangosan. Sóhajtva leszálltam róla a hideg csempére ülve, Midoriya pedig rögtön felpattant, bár arca a piros valamennyi árnyalatában pompázott.

-Na gyere Shouto ne késs el, mert megint büntit kapsz. De később...folytatom a vallatásod.- nyújtotta felém a fehér kezét, hogy felsegítsen.

Eboshi a 2.órában, kissé csalódottan nyugtázta, hogy időben visszaértem, (így megúszva büntetést) és ezért elkezdődött az első harcművészetes órám. Maga az óra a sensei egy másik fontos védekező mozdulatának a megtanulásáról szólt, ami persze annyit jelent, hogy képességeink bevetése nélkül kellett megtámadnunk őt. Persze ezeket az új fogással hatástalanította, így valamiként berögzült bennünk a mozgássorozat. Ez elhúzódott az óra első 20 percéig, majd a maradék 25 percben párokba álltunk és tovább tökéletesítettük az újonnan tanult mozdulatot.

Midoriyát lovagiasan átengedtem Urarakának, aki nagyon, de NAGYON vágyott szerelmem figyelmére (haaaaaaj, hagyd már békébeeen!), így én Iidával álltam egy párba. Iida nagyon módszeres és elég szívós ellenfélnek bizonyult, de nekem meg valamilyen csoda folytán, remekül ment ez a harci stílus. Olyan elegáns, mégis laza ez az egész, tetszik! Ezek szerint tehetségem van a pusztakezes, Eboshi-féle harcmodorban, ezért komoly küzdelemmé alakult Iida és köztem a "harc".

Jól éreztem magam, és picit el is vonta a figyelmem a sok problémámról, ezért ki tudtam engedni végre a gőzt. Az óra végén, pedig Eboshi megjegyzést tett felém, hogy "nem voltam olyan szar, mint ahogy elképzelte". A...azt hiszem ez dicséret akart lenni. De még az óra után, ott tartott vagy 90 percig, hogy a lemaradásomat valahogy behozzam szép lassan, azaz átvettük az ezt megelőző 2-3 óra anyagát.

Szörnyen elfáradtam a mai napon, de tényleg! A fárasztó edzés és sokkoló élmények után, egyenesen a szobámba tartottam, majd szépen beálltam a zuhany alá, mivel már 8 is elmúlt. Jól esett a forró víz a bőrömnek, teljesen ellazított. A fürdés után, a törölközőt a derekamra csavartam, majd álmosan kiballagtam a fürdőszoba ajtómon. Alig tettem 2 lépést, és néhány kezdetben alig hallható kopogásra lettem figyelmes.

-Ki az?- kérdeztem idegesen.

-É...én!- hallatszott Midoriya édes hangja a bejárati ajtó túloldaláról. Boldogan elmosolyodtam, és gondolkodás nélkül egyszáll törölközőben, vizes hajjal mentem ajtót nyitni.

-Miben segíthetek?- húztam kaján vigyorra a számat, majd a hajamba túrtam "véletlen".

- É...én- nézett végig rajtam ijedten, majd ahogy mindig ilyen helyzetben, a padlót kezdte el bámulni.

-Te?- nevettem el magam a megsemmisült ábrázatát látva.

-Én...khm (köhögés)... f...f...

-F?- húztam közelebb magamhoz, tovább mulatva zavarán.

-F...f... fo..ahj!- kiáltott fel édesen.- Vegyél már fel valamit! Én ezt nem bírom!

-Jojo!- kuncogtam fel ismét.- ...addig gyere be!

- Nem!- vágta rá rögtön.- nem akarok zavarni... szóval csak a fogkefémért jöttem.

- Akkor ma nem alszol itt?- néztem bele a gyönyörű, zöld szemeibe.

- Szeretnéd?- kérdezte bátortalanul.

- Ezt komolyan kérdezed?- húztam be magamhoz a kis lakásba, a meztelen felsőtestemhez szorítva őt.

- Mondtam, hogy előbb vegyél fel valamit!- mondta zavarában, és a szeme elé emelte kezeit.

- Nem is tudom... melegem van. Igen, asszem így kényelmesebb nekem!- jelentettem ki.

-Direkt csinálod igaz?- sóhajtott fel. - Na engedj el, te gonosz! Áthozok pár dolgot, te addig vedd fel a pizsamád. Szia!- nyitotta volna ki az ajtót.

-Nem felejtettél el valamit?!- mondtam az ajtóhoz támasztva a kezem, Izuku válla mellett.

-Mit?- kérdezte összeráncolt homlokkal a fiú.

-Mondjuk valami, nem is tudom, biztosítékot, hogy visszajössz.

-Biztosí...- de nem tudta befejezni a mondatot, mert mosolyogva hajoltam ajkaira.

-Ez megteszi!- túrtam bele ismét a felemás hajamba, majd engedtem a megszeppent fiút kilépni az ajtón.

-Shouto...- kezdte komolyra fordítva a szót, még mielőtt résnyire nyitott ajtót egészen be nem csukta.- Ha visszajövök állj arra készen, hogy mindent bevallasz nekem.- egy kis szünet után, pedig hangosan becsapódott a nyílászáró. Hirtelen nem is tudom, hogyan reagáljak erre...

Gondterhelten lehuppantam az ágyamra és az arcomat a kezembe temettem. A vízcseppek a hajamról folyamatosan csepegtek le a fapadlóra, míg a gondolataim eszeveszett sebességgel cikáztak a fejemben. Haaaaaj, mit kellene tennem? Mi a helyes?

Lassan teltek a másodpercek, percek, majd az órák. Már a pizsamám is rajtam volt, sőt egy kis vacsorát is összeütöttem kettőnknek (soba). Azonban semmi. Semmi... Hol késik? Meg gondolta volna magát? De akkor hívott volna vagy valami!

Kirohantam a kihalt folyosóra, ahol csend és nyugalom uralkodott. Sehol egy lélek. A folyosó végén található nagy ablakon keresztül bevilágított az utcai lámpa pislákoló fénye, de ennek ellenére látszódott hogy az este ma különösen sötét fekete. Az arcizmom megfeszült, és valamilyen okból kifolyólag elfogott egy rossz előérzet. "Nincs semmi gond Shouto, csak nyugodtan menj tovább."- próbáltam a nyugtalanságomat csillapítani. Lassú léptekkel közeledtem Midoriya ajtaja felé, majd erőt véve magamon bekopogtam.

-Mido!- suttogtam. Lehet nincs baja, csak ledőlt pihenni és elaludt. Miért is akarom megzavarni? Hagynom kellene... de ez a rossz érzés... N..nem mozdul a lábam.- MIDORIYA!- kiáltottam, de semmi válasz, pedig ez a második elég hangosra sikeredett. Még egyszer erőteljesen bekopogtam, mire az ajtó "zárja" engedett, és nyikorogva kinyílt a faajtó. Miért van nyitva? Idegesen mégis kíváncsian átléptem a küszöböt. Az első észrevételem a sötétség és a hideg volt, valamint hogy Midoriya cuccai kidobálva hevertek a földön.

- Izuku, jól vagy...?- közelítettem az ágya felé. Ahogy egyre közelebb értem a fekvőhelyhez, egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, hogy a puha takaró alatt nincs ott a szerelmem.- IZUKU HOL VAGY?- ordítottam megrémülve. A kezdetben nyugodt éjszaka átalakult egy viharos, szörnyűséggé. A laza ablak kivágódott, a hangos szél és zord, kemény eső hatására, mintha csak a jelenlegi lelki állapotomat tükrözte volna. Elbambulva tapadtak szemeim a kint pusztító időjárásra, ahogy a folyosónál lévő öreg fát csavarja, ide-oda taszítja a szél.

-Midoriya!- kaptam észbe hirtelen. L..l..lehet Urarakánál van vagy Iidánál. Mindegy csak add, hogy jól legyen! Kirohantam a folyosóra az ajtót brutálisan kicsapva, egyenesen Iida szobájához siettem. Hangosan kopácsoltam a faajtón, majd nem sokára egy álmos, nyúzott fejű Iidával találtam magam szembe, aki olvasva az ijedt ábrázatomból, rögtön feltette a tökéletes kérdést: "Mi történt már megint?" Pár szóban válaszoltam, mire a fiú gondolkodva összeszorította a száját és lassan megrázta a fejét. Nem baj, még pár helyen lehet. Ketten felkeltettünk mindenkit a fiúk közül, de senki sem találkozott a zöldhajúval.

-Urarakánál lehet?- tettem fel a kérdést Iidahoz suttogva, mivel közben Sero, Mineta, Kirishima, Bakugou(😱), és még páran csatlakoztak hozzánk.

- Háát... nem tudom. Nem hinném.- mondta kétkedve, majd felemelve a hangját a többiekhez fordult.- A lányokat keltsétek fel, hátha tudnak valamit, én pedig szólok Aizawának!

-És ha nem találjuk meg!?- ordítottam ingerülten Iidához. Teljesen ki keltem magamból, amit a többiek is furcsállva vettek észre. Nagyon aggódok érte! Olyan... olyan mintha valami kurva erősen fojtogatná a nyakam.

-Todoroki nyugiiii-tette Iida a kezét a vállamra nyugtatólag- megtaláljuk!

NEM! Nem tudok megnyugodni, kibaszott ideges vagyok! Csak merengek előre kikerekedett szemekkel, és rosszabbnál-rosszabb lehetőségek jutnak az eszembe.

- Felkeltem Urarakát!- jegyeztem meg szárazon, a többieket ott hagyva. Szélsebesen haladtam előre, majd a megfelő ajtót mint valami állat, ütni kezdtem.- URARAKA!

- Ki az, mégis mi bajod...- nyitotta résnyire az ajtót, csukott szemmel hunyorogva felém a lány.

-Mido itt van?- hadartam, majd csöppet sem kedvesen odébb löktem és beléptem a szobába. Lázasan kapkodtam egyik helyről a másikra a tekintetem, Őt és csak Őt keresve.

-Hé mit csinálsz?!- szaladt utánam, mikor az ágyneműjét kezdtem szét dobálni.-TE MEGŐRÜLTÉL!?

- TE TÉNYLEG NEM ÉRTED? MIDORIYA ELTŰNT A KURVA ÉLETBE! Mi van ha...- itt pattant el valami. Lángjaim megjelentek, bevilágítva a helyet, de közben a dühtől összeráncolt arcomon csak folytak le a könnycseppek. Uraraka egy helyben állt és az arcomat fürkészte, gondolkodva valamin.

- Én is aggódok, tudod? Jó okom van rá hogy én legyek ebben a pillanatban a legkétségbeesettebb...

-Jó ok? Legkétségbeesettebb?- ismételtem szavait miközben, vadul keresgéltem a zsebemben a gyógyszert. A határszünetet és a kettőnk között kialakult kényelmetlen, és fojtogató csendet kihasználva letöröltem az arcom a pizsamám ujjával, és bevettem a nyugtatót.
- Még is mi ez az ok, Uraraka?- vettem föl újra a rideg és tekintélyt parancsoló ábrázatomat.

-Alapjáraton nem szeretem az ilyen dolgokat megosztani azzal, akinek semmi köze hozzá, de azt hiszem ez esetben muszáj lesz!- dőlt neki gondterhelten a falhoz, közben a szemeimbe vájva a tekintetét.- Eldöntöttem nemrég, hogy Izukuval akarok lenni, csak vele!

-Mert...- kezdtem az ablakot bámulni, meggyötörve, így a lányt semmibe véve.

- Mert SZERETEM! Mindenkinél jobban, szerelemmel szeretem.- jelentette ki szinte ordítva, mire belém fagyott a szó, csak bambultam előre.

- Szere...

- Úgy van! Ezért...ezért ne színészkedj így légyszi, mintha csak neked lenne fontos! Mik ezek a könnyek egyébként is?- nevetett fel csengő hanggal.-...mi... mi lett veled Todoroki komolyan...( még egy sor lenéző nevetés), eddig azt hittem nincsenek érzéseid. Tudod mit, szerintem még most sincs! Ugyanolyan érzéketlen, rideg a szíved mint régen. Megkeseredett, szerencsétlen tartózkodó vagy, ez az ismertetőjeled, és csak arra vágysz hogy tönkretedd mások boldogságát, ha már a te életed ennyire elcseszett.

-Mégis mi a faszról beszélsz?- fogtam rá a csuklójára, a lányt a falhoz szorítva.

- Hátha már így kérdezted...- vicsorgott rám, közben a falhoz préselődve.- ...a tiédről! Tudom mire készülsz, Momoval beszéltünk egy-két dologról. Szállj le Izukuról a fenébe is, undorodok tőled! Nem kapod meg bármi történjen, arról gondoskodok.

-Undorodsz, azt mondtad Uraraka? Akkor van egy kibaszott rossz hírem számodra, a te "Izukud"is...- nem tudtam befejezni mert fölényesen ismét gúnyos nevetésbe tört ki.

-Azt hiszed...( gonosz kacaj)... te komolyan azt hiszed, hogy...(nevetés)... ez jó! Most, hogy jól kinevettem magam, tisztázzunk pár dolgot Todoroki! Deku többször tudtomra adta, hogy én vagyok a legfontosabb a számára... és már megbocsáss, de miért is vagy itt pontosan? Még te is úgy gondoltad, hogy nálam van a fiú, aki után, oly önzően epekedsz, mivel legbelül tudod, hogy ennek így kell lennie. Nem gondoltál bele mennyire kellemetlen neki, hogy akit eddig a legjobb barátjának hitt, meg akarja fektetni!

- Nem tévedsz! Ez...

- Hidegen hagy a magyarázkodásod! Minden esetre, nem gyűlöllek téged, sőt bizonyos dolgokban tisztellek is, de ezt a baromságot fejezd be! De tényleg! Ha ezt folytatod szerinted, ki lesz aki a legjobban megsérül? MIDORIYA. Még, ha nem léteznék, és valami csodának hála viszonozná ezeket a gusztustalan érzéseid, mi lenne szerinted?

- Mondjuk, boldog lenne!-feleltem határozottan.

- Na persze! Te teljesen meghülyültél? Gondolj már bele! Örökös menekvésben és rejtőzködésben lenne részetek. Senki nem ismerné el a boldogságotokat, sőt családotok sem lenne... bár tudom, hogy ez cseppet sem izgat téged! Te csak kihasználod, a vágyaid kielégítésére kell neked csupán....ja és porrá zúznád a hős karrierjét! Te vagy az igazi szörnyeteg!... komolyan szerinted, ha hőssé váltok nem tűnik fel a kameráknak, hogy milyen nemkívánatos dolgokat csináltok ti ketten. Sőt, ha lebuktok az egész ország meg fogja utálni azt a tehetséges hőst, aki értük az életét is képes lenne eldobni... Gondold át ezt szépen, és azután hagyj MINKET békén!- lökött hátra kiszabadulva a fogásomból. Be kell látnom, hogy IGAZA VAN!

- Csak... csak találjuk meg!- nyeltem egy nagyot szomorúan.

- Ne haragudj, amiért ilyen kemény dolgokat vágtam a fejedhez, de nekem is Izuku a legfontosabb... és te nem adhatod meg neki azt a boldogságot, amit megérdemel.

- Rendben, felfogtam!- fordultam el, majd az ajkamba haraptam.

-És... mit fogsz tenni, ha megtaláljuk?

- T...t..- tudom mit kell mondanom, de egyszerűen NEM MEGY! Majd bele szakad a mellkasom, a torkomon pedig nem akar egy árva, hang sem kijönni.

-Segítek, távol maradsz tőle!- újból elállt a lélegzetem, és megmerevedett a testem. Uraraka elhagyta a szobát, a kereső osztálytársainkhoz csatlakozva. Nekem is mennem kell! Lassú léptekkel szeltem a csempéket a többiek csoportja felé. Most csak arra kell koncentrálnom, hogy megtaláljam Izukut, a többi nem is lényeg. Csak az számít, hogy Ő jól legyen!

_____________________timeskip

Iida mellett futottam, Aizawa hátát figyelve, mögöttünk loholt az osztály többi tagja. Mindenkin úrrá lett a félelem és a rettegés, ami megmérgezte az eddigi vidám mindennapjainkat. Vér tócsák szerte-szét, mocsok mindenhol, közben pedig egyre csak zuhogott az eső. Nem emlékszem semmire, abból a pár órából... a trauma túlságosan nagy...ott volt...ott feküdt porcelán bőrével, jellegzetes szeplőivel... kicserepesedett ajkakkal... vérben ázva... félig nyitott, semmibe merengő szemekkel.

-Mindenki, tűnés innen!- hallatszott Aizawa rekedtes, félelmet sugárzó hangja, majd oda sétált... oda... A lányok sírva rohantak vissza a kollégiumba, a fiúk egymásra támaszkodva sétáltak szintén a szobáik irányába, rémült tekintettel az arcukon. Olyan, mintha hirtelen ránk szakadt volna az ég, mindannyiunkat halálra sújtva. Én nem hittem el... nem ez nem lehet!

A testem erősen tiltakozott a szörnyű látvány ellen. Először, a bal oldalamon hatalmas lángcsóva jelent meg, ami az esőben hatalmas füstöt generált körülöttem, sercegő hangot kiadva maga után. Érzem, ahogy a hideg, fagyos esővíz, egyre csak csordogál le az egész testemen végig a vizes talajra.

-AAAAAAAAAAAAAA!- tiltakozott a tudatom egy vérfagyasztó sikolyt hallatva. Az ég felé emeltem arcom, míg könnyeim egyre csak záporoztak végig csorogva az orcámon.- NEM...NEM...NEM NEM NEM..NEM!!!!AAAAAAAAAAA!- nem tudtam elhinni, nem! Ki akartam adni magamból mindent... Aizawa el akart rángatni engem onnan, de a lábaim a földbe gyökereztek, majd mintha minden elszíntelenedett volna. Nem láttam mást csak kurva nagy feketeséget. Nemsokára szédülni kezdtem, majd végleg elvesztettem a lábam alól a földet. Hátrazuhantam, a végtagjaim fájdalmasan koppantak le a sárba, az elmém elhomályosult.

M...mi történt?....

__________________________

Hááát... itt a fejezett vége kis mochikáim! 🍡🍡Minden fantáziámat beleadtam, remélem megfelel az elvárásaitoknak. Huuuuu, ti még nem is tudjátok, mit tervezek még a történetbe!😅😆😆 Hálás köszönet az 5280 olvasásért! A kommenteket pedig IMÁDOM olvasgatni, amiért szintén buksisimi jár nektek. Igyekszem hamar hozni a kövi részt, amit lehet pár napon belül sikerül megírnom, mert végre újból elkapott az ihlet. Tudjátok, hogy van ez! Ooo és volt egy kis bakim, amit ki kellett javítanom az előző fejezetekből. Csak egy kis apróság, egy helyen átírtam az Uraraka nevet Minára, mert eme 2 mondat teljes ellentétbe volt ezzel a fejezettel. Köszi a megértést, és legyen szép napotok!😘🥰😇🍡🍡🍡