A fejezetben durva és alpári szavak vannak, és utalások a szexre illetve másra, tehát aki az ilyeneket nem bírja, az gondolja meg 2X hogy el akarja-e olvasni a fejezetet (+16)😂😂, mindenesetre köszi, ha elolvassátok!😘🥰❤💕🍡🍡Jó szórakozást kis mochikáim!!_____________________________________

-Ja és Todoroki, a csoportos edzést ma kihagyod!- mondta két ásítás közben a tanár úr.

-HOGY MI?- tettem fel a kérdést teljesen meglepődve, majd visszanyerve az önuralmamat, helyesbítettem.- Pontosan miért, is kell kihagynom?

-Endevour kikért téged az óráról. Csupán arra kértük, hogy kísérjen el, a biztonságod érdekében az egyik régi barátomhoz Hanához.

-Egy barát?- néztem rá gyanakvóan.

-Ő egy pszichológus...- mondta Aizawa nyugodtan.

______________________________________

Aizawa még kicsöngő előtt negyedórával figyelmeztetett, hogy mehetek öltözni, nehogy megvárassam a "kedves" apámat. Nem értem miért hiszi mindenki, hogy engem kicsit is érdekel az az ember. Rohadtul felcseszi az agyamat ez az egész...NEM VAGYOK ŐRÜLT! Pszichológus a seggem, mi a szarért kell nekem beszélnem egy random idegennel? És ha félre teszem az utálatomat, amit az öregem iránt érzek, mi a francért kell nekem egyáltalán kísérő?? Az osztályom már átélt mindent, amit át lehetett....

-Haaaaaj-sóhajtottam- bárcsak itt lenne Izuku!

Összepakoltam a holmim, és már utcai ruhában lépdeltem az iskola kapuja felé. Nem sokára megláttam az idegesítő lángoló rohadékot, aki mérgesen és türelmetlenül méregetett engem a távolból. Kezdődik....

-Shouto Todoroki, nem tudod hogy nekem van más dolgom is, mint téged kísérgetni!

-De tudom, csak nem nagyon érdekel!- néztem ellenségesen a képébe.- De minek kell nekem egyáltalán ezt csinálnom?!!- préseltem közben össze fogam mérgemben.

-Hát nem is tudom, például mert őrült vagy....

-Te is tudod, hogy teljesen épelméjű vagyok!-fogtam a kezem közé az inge gallérját hirtelen.

-Biztos vagyok benne, hogy nem. Ahogy beszélsz velem, ahogy viselkedsz....ahogy hagytad hogy megkörnyékezzen egy fiú...- mondta hatalmasat nevetve- egy FIÚ, te nem vagy normális, érted? Ez is a ribanc anyád műve....

-KUSSOLJ! NE MERJ ÍGY BESZÉLNI AZ ANYÁMRÓL!....-közelítettem az arcához a tüzem, teljesen kikelve magamból.- EZÉRT MEGFIZETSZ!!! TE MEG EZT ÉRTSD MEG, TATA!!- erre csak ördögien újból felkacagott.

-Ha így folytatod, te is mellé kerülsz. És engedj el, te szerencsétlen! Gyere elkésünk.- hagyott faképnél a kocsija felé sietve. Beültem a hátsó ülésbe, hogy véletlenül se kerüljek a közvetlen közelébe. Az út nagy részét csöndben töltöttük, majd eszembe jutott hogy még ki kell faggatnom a múltkori esetről.

-Te küldted Midoriyára azt a nőt?- hajoltam előre fenyegetően.

-Milyen nőről beszélsz?

-Tudod te, aki miatt feküdnöm kellett 5 napig...

-Te megvesztél?? Azt hittem ennél okosabb vagy! Gondold csak végig, miért küldenék bérgyilkost a saját fiamra, akinek pátyolgatom már mióta az utat?

-Nem rám, hanem Izukura, sajnos kinézem belőled....- fúrtam bele a tekintetem a visszapillantó tükörbe, az apám rideg, érzéketlen szemeit méregetve.

-Egy bérgyilkos, azért túlzás lenne nem gondolod? Bár nem rossz ötlet, ha már kirúgatni nem sikerült...

-Ha csak egy ujjal hozzáérsz MEGÖLLEK!

-Nyugodj le csak viccelek.- nevetett fel idegesítően- az imagemre figyelnem kell, mint az első számú hős.

-Nálad még a.... kirúgatni?!! Te megpróbáltad...

-Ne már Shouto, lásd már be hogy csak hátráltat téged, és eltántorít a célodtól. Engem az sem zavarna ha úgy mond "nagy világi életet élnél", vagy ha kurváznál, a te korodban én....

-Mindjárt okádok tőled. Még is mennyi nővel feküdtél össze az anyámon kívül??! .... várj inkább ne válaszolj!

-Nem lehetsz egy kis fiúcskával, aki még szülni sem tud neked. Hogyan fogod tovább örökíteni az erős génjeimet? Nem, kizárt hogy beleegyezzek!

-Még jó, hogy pont leszarom, mit gondolsz...

-Ha végre úgy döntesz, hogy felnősz, és nem nyafogsz tovább, elfogadhatnád a Yaoyorozu lányt.

-Kizárt!- dőltem hátra felháborodottan.

-Úgy tűnik valamiért rajong érted, és a szüleivel jó kapcsolatot ápolok, mellesleg erős képessége van.- hagyta figyelmen kívül a véleményem. - Komolyan nem fér a fejembe, miért vagy ennyire All Might kis tanítványának a rabja. Mit tud adni neked?- csönd állt be közénk. Majd pont neki fogom elmondani! Hirtelen megállt az autó, majd Endevour parkoláshoz manőverezett.

-Itt vagyunk?- kérdeztem, bár nem nagyon vártam rá választ. Sóhajtottam egyet, majd nyitottam volna ki az ajtóm, de nem nyitódott.- Engedj ki!- de meg sem mozdult, csak ült egy helyben, karba tett kézzel.

-....

-ENGEDJ MÁR...

-Megbasztad?- kérdezte undorral a hangjában. Kikerekedtek a szemeim, csak meredtem előre, míg a kezemet ökölbe szorítottam.- A teste kell neked?? Netalántán rajta vezeted le a feszültséget???

-KUSSOLJÁL, TE ROHADÉK!- amint ezt kimondtam, a jegemet használva lefagyasztottam a testét. Oda rögzítve őt a volánhoz, körülötte rengeteg nyílhegyes jégcsap, átszúrva a drága kocsija tetejét. Két nagy levegőt vettem, és lenyugtattam magam, majd előre nyúltam megnyomva a gombot, ami végre kiszabadít ebből a pokolból. Dühösen csaptam be magam után az ajtót. Körülnéztem, a járókelők meglepődve és elszörnyedve bámultak rám, de ez most a legkevésbé se érdekelt. Folytattam az utam a szemben lévő épület irányába, aminek oldalán hatalmas plakát díszelgett, rajta Mrs. Hana pszichológiai rendelőjének adataival. Becsöngettem, és nem sokára egy kedves, női hang szólalt meg a kaputelefonban.

-Szia Shouto, gyere csak fel nyugodtan. A 2. emeleti 4-es lakásában várlak.

-Renden- mondtam egykedvűen, majd a nyitódó ajtót megfogva, hátranéztem, ahol már nagyobb pánikoló tömeg gyűlt össze a jeges autó miatt.

-Ez nem az első számú hős?- kérdezte valaki.

-Mi történt vele? Gonosztevő tette?- tette fel a kérdést két másik bámészkodó.

Az ajtót kitámasztottam a táskámmal, és gondterhelten eltoltam magam elől a tömeget. Lassan a kocsi oldalához érintettem a bal kezem, így megolvasztva a jeget.

-Nem lesz baja!- jelentettem ki.- ...olyan 5 perc múlva magához tér (sajnos).

-Köszönjük hős!- fogta meg a kezem kedvesen az egyik aggodalmaskodó idős hölgy.

-Nem tesz semmit.- eresztettem felé egy kedves mosolyt.-Na de nekem mennem kell, viszlát!

-Viszlát, kedves...

A lépcsőfokokat hármasával szeltem, mivel minél hamarabb túl akartam esni a dolgon. Hamarosan a 4-es számú ajtóhoz értem, amin illedelmesen bekopogtam. Még a távolban egy felidegesített, felháborodott "Shouto" kiáltás hallatszott, amin enyhén elmosolyodtam. Megérdemelte!

-Jó napot! Elnézést a zavarásért.- léptem be az előszobába, levéve a cipőmet.

-Üdv, Shouto..- jelent meg egy szelíd arcú, szép, szemüveges nő, két gőzölgő bögrét a kezében tartva.- ....csináltam egy kis forrócsokit. Aizawa már sokat mesélt rólad...

-Igazán...?- kérdeztem bizonytalanul. Ezen egy aprót kuncogott.

-Gyere üljünk le ide a kanapéra, így azért sokkal kényelmesebb.- mutatott rá kedvesen az ülőalkalmatosságra, majd ő maga is leült.

-Nem szükséges, én...csak... szóval ez egy félreértés, én teljesen eszemnél vagyok.

-Oh...- nevetett fel ismét- Ne aggódj, senki sem hiszi, hogy őrült lennél. Én csupán beszélgetni szeretnék. "Hogy vagy, hogy érzed magad? Milyen napod volt", ehhez hasonló kérdéseket teszek csak fel.

-De nekem erre nincs szükségem, tényleg!

-Bevallom van egy hátsó szándékom- vallotta be vidáman mosolyogva. Valahogy az egész lénye nyugalmat és türelmet sugároz, a gesztenyebarna haja, kék szemei, és az anyukás, szelíd mozdulatai, arcmimikája.

- ..titkon nagy Shouto rajongó vagyok a fiammal. Aláírnád kérlek Harunak ezt a lapot.- adott a kezembe egy rólam készült gyerekrajzot.- Tudod néztük a tévében a sportfesztivált, és hát az icipici fiamnak a példaképévé váltál.
- Haru, kincsem gyere elő, vendégünk van. Köszöntsd szépen!- kiabált a kisfiához.

Kis idő múlva egy pufi gyermekarc bújt elő az egyik ajtó mögül.

-Ne legyél szégyenlős édesem, gyere ide... ülj szépen a mami ölébe.- hívta édesen a pici fiúcskát hozzánk. Haru pedig villámgyorsan az anyukája menedéket nyújtó ölébe mászott.- Mit kell mondani, hogyha vendégünk van?

-Szia, Haru vagyok...- emelte rám szégyenlősen a tekintetét egy barna hajú, még tömzsi kisfiú, az anyjához hasonló tenger kék szemmel.

-Szia, Shouto Todoroki vagyok.- köszöntem egy mosoly kíséretében.

-AZ A SHOUTO ANYU???- csodálkozott el, és a szemei szinte csillogtak a meglepettségtől.

-Igen, kincsem és lehet aláírja a rajzod.

-Aláírod?- nézett rám kutyakölyök szemekkel. Válaszul csak bólintottam és már alá is firkantottam.

-Azta!- nézet egyszer rám, egyszer Hanára, egyszer az aláírásra.

-Haru legyél ügyes, és készítsd el a technika házidat, én addig beszélgetek Shoutoval. Mosolyogva futott be a szobájába a lapot szorongatva.

-Beszélgetnél velem is?- nézett rám bizonytalanul.- ...de nem akarom rád erőltetni.

-Rendben.- egyeztem bele. Nem is tudom miért.... talán, mert....

Kellemes volt Hanával beszélgetni, nem volt lekezelő, mint a többi felnőtt, és még is gondoskodó modora nyugalmat sugárzott. Órákig beszélgettünk, közben szürcsölgetve a finom forrócsokit. Nem is tudom, kivel osztottam meg ennyire nyíltan az érzéseimet, persze Izukun kívül.

Eszembe jutottak apám szavai...."megbasztad?". Minek néz engem? Midoriyába a lelke, a kedvessége miatt szerettem bele, nem azért, hogy jól megfektessem, vagy azért mert rajta akartam kiélni a vágyaim. Nem, egyáltalán nem....vagyis lehet, hogy majd valamikor sor kerül erre, ha majd ő is kívánja, de itt nem ez a lényeg! Teljesen elkalandoztam, amit Hana is észrevett.

-Shouto, esetleg van amiről még szeretnél beszélni?- kérdezte kíváncsian, sokat sejtő arccal. Megdermedtem a tekintetétől, mert ki tudja, milyen képessége van a szuper emberek társadalmában.

-Csak nem...?

-Oh, nem...- kuncogott édesen- nincs gondolatolvasó képességem, csak azt érzékelem kinek milyen hangulata van. Például most az a felirat lebeg a fejed felett, hogy VÍVÓDÓ. Mi nyomja a lelked?

-Ah semmi különös, csak hogy milyen ízesítésű sobát egyek vacsorára.- újból nevetésbe tört ki.

-Rendben van akkor.... Shouto lenne kedved jövőhéten is eljönni hozzánk, ha szépen megkérlek. Nem kötelező persze, csak ha nem bánod.

-Szívesen- mosolyodtam el.

-Nagyszerű.- tapsolt jó kedvében az anyuka, majd kikísért Haruval egyetemben. Már épp léptem volna ki a lakás küszöbén, amikor a nő lihegve kifutott hozzám.

-Aizawa most hívott, jön érted, mivel Endevournak közbe jött valami.

-Nagyon köszönöm, hogy szólt és...

-Nyugodtan tegezz Shouto.

-Akkor köszönöm, hogy szóltál ....és a vendég látást is, jól éreztem magam.- vigyorodtam el.

-Ennek nagyon örülök- simított bele anyukásan a hajamba.- Akkor jövőhéten találkozunk, szia Shouto!

-Szia...- mondtam, miközben gépiesen, teljesen lefagyva lépcsőztem lefelé. Kint már Aizawa unott és álmos ábrázata köszöntött.

-Na gyere- tessékelt be az autójába egyhangúan. - sokáig elvoltál, épp hogy az Eboshi-sensei-es edzés kezdetére visszaérünk.- Gyorsan elfoglaltam a tanár úr melletti helyet, és így autóztunk csendben. Aizawa az utat kémlelte, míg én az út melletti fákat bámultam boldogan. Olyan...olyan vidámnak érzem magam és kiegyensúlyozottnak. Ez feltűnhetett a mellettem lévőnek mert beszélgetést kezdeményezett:

-Örülök, hogy nem gyűlölöd túlságosan a kialakult helyzetet...- válaszul csak hümmögtem, tovább pásztázva a tájat, az emberereket és házakat.

-Hanával egy osztályba jártam az akadémiára, habár ő egyáltalán nem akart hős lenni...

-Ezt nem értem.-néztem a férfira összeráncolt homlokkal.

-Ne nézz így rám! Csak arról van szó, hogy ő csak és kizárólag segíteni akart az embereken, a harcot és erőszakot sosem tolerálta. Mindig is ilyen volt... mindig törődött másokkal, így nagyon testhezálló számára a pszichológia.

-Nagyon kedves nő, és nagyon szereti a kisfiát, és.... megígértem neki, hogy jövőhéten is elmegyek hozzá.

-Jól teszed..., nem adtalak volna oda bárki jöttmentnek. Beszéltetek Tsu...róla?

-Nem, rá sem kérdezett. Gondolom még úgy érzi nem állok rá készen.- válaszoltam őszintén. Én is azt hittem ez lesz az első kérdése, de nem...

-Tudod, hogy miért kellett....?-kezdett bele, ám meggondolta magát hirtelen.-Mindegy, itt vagyunk. Jó edzést!- vette ki a kocsikulcsot, majd komótosan kiszállt. Követtem a tettét, és egy rövid elköszönést követően egyenesen a tornaterem felé futottam.

Az öltözőben csak egyedül én tartózkodtam, látva a rengeteg ledobott ruhadarabot, amit a többiek hánytak le a földre és a székekre. Akaratom ellenére is rávezettem a tekintetem a kis ruhadarabkupacra, amit a zöld hajú hagyott a velem szemben lévő padon. Közelebb sétáltam és megfogtam azt az ismerős zöld pulóvert, ami még nem is olyan rég a szobámban hevert. Az arcomhoz közelítettem, beszívva az orromon az édes illatát. Tudom, hogy szeretem...és majd megveszek érte, ő a legfontosabb számomra, de akkor még is miért visszhangzik folyamatosan az az egy szó a fejembe újra és újra? Annyira reménytelen vagyok... miért akarok mindent? Miért vágyok többre és többre? Miért akarok mindent elvenni tőle? Nem! Én nem vagyok olyan mint Endevour!

Felzaklatva vettem át a ruháim, igyekezve elfelejteni az előző gondolatsorozatot. Azonban akármennyire próbáltam nem rá gondolni, annál több kép jelent meg előttem, hogy bőröm felforrósodott és szaporábban vettem a levegőt. Tisztán látom magam előtt Midoriya szégyenlős arcát, fénylő ajkait, puha szeplős bőrét, ami megrezzen, ha a hideg ujjvégeim hozzáérnek. Kicsi, vézna mégis izmos vállai, vékony csípője, alacsony magassága, formás kerek segge, mindene olyan sexy és csalogató. Az összes porcikája remeg, ha közel kerül hozzám, és még is mintha vágyna az érintésemre, illetve arra hogy vad csókokkal halmozzam el.

Nem.....ez így nem jó, nem helyes. Hirtelen miért akarom ennyire elkeseredetten magamévá tenni? Hiszen legjobb barátok vagyunk bassza meg! Berohanok a mosdóba, és csapot megnyitva megmosom az arcom. Belenézek a tükörbe....látom a szemeimben... Nyugodj meg! Az egész bőröm perzsel és, bizsergést érzek az alhasamban.

-NE, CSAK EZT NE!- szisszentem fel. Így nem mehetek be az edzésre! Muszáj lesz elintéznem... Bezárkóztam a wc-be és elkezdtem könnyíteni magamon, közben visszaidézve a fiú arcát és testét. Még is mi a faszt csinálok?!! Pár perc múlva sikerült elmennem, és már rohantam is felvenni a maradék ruhadarabot, ami még a tesicucc részét képezi. Hogy fogok így a szemébe nézni?

Kívülről felvettem, a már jól ismert rideg, érzéketlen ábrázatot, de belül undorodtam magamtól, és el akartam futni félelmemben. Eboshi-sensei már vagy 8 perce tartja az órát, így mikor beléptem a tornateremben, fagyosan és gonoszan rám tekintett.

-Todoroki, Todoroki, Todoroki..- mondta lassan csettintve a nyelvével.- hát most mit kezdjek veled, így elkésni az első órádról...

-Elnézést, csak...

-Itt ilyet nem kapsz!- simított végig szúrós szemekkel, a legyezőjével az arcélemen.- SORAKOZÓ!- kiáltott a többiekhez vérfagyasztó hangnemben.

-Todoroki mi volt veled? Todoroki hova tűntél? Hol jártál? -kérdezték többen közelebb húzódva hozzám.

-Todo!- jött felém Midoriya is, kérdő tekintettel.

-Elfelejtitek hogy ez nem babazsúr, azt hittem már feltűnt!- grimaszolt Eboshi.- Ha nem, hát legyen... az első órában csak erősítés lesz!- Mindenki lefagyott. Ez lenne a büntetés? Azt hittem ennél durvább dolgot fog mondani. Bár látva a többiek rémülettől ködös tekintetét, megrökönyödtem.

-Akkor kezdjük egy kis fekvőtámasz-sorozattal, először 150 fejenként...

- Hogy mi??..

-Te csak ne aggódj, neked mást tartogatok.- "nyugtatott" meg enyhe gúnnyal.- Gyere.....mondjuk..... Midoriya, a legutóbb téged dolgoztattalak meg a legjobban.

-É...én?- kerekedett ki a szeme a fiúnak a nevét hallva. Ő sem tudja mi vár rá, de miért pont most kell közös feladatot csinálnunk??

-Gyere, gyere... Todoroki te meg vedd fel a fekvőtámasz alaphelyzetet.- követtem az utasításait, majd vártam mi fog történni. Hamarosan a két ismerős kezet éreztem a hátamon, majd lassan egy testet ami teljes súlyával rajtam támaszkodik.- Rendben, akkor 120-at. Kezdj számolni hogy a terem másik végéből is halljam.- hagyott engem ott Midoriyával.

-J...jól vagy?- kérdezte Izuku aggódva.- h..hogy szeretnéd, jó így hogy rajtad fekszem? Rád is ülhetek....

-Huuuuuu. 1..2..3..4- fújtam ki a levegőt, a számokat egymás után mondva. Le kell nyugodnom, mivel most csak perverz gondolatok áramlanak a fejemben.

-Annyira sajnálom, hogy így kell fekvőznöd, amíg én csak fekszek.- lehelt a nyakamba, amitől teljesen kirázott a hideg. Többet, többet...

-5...6...7...8 Nehh aggodhhj...9...10- válaszoltam a gyakorlat végzése közben, majd feltekintettem rá egy mosoly kíséretében, hogy megnyugtassam. Na ezt azonnal meg is bántam. Smaragd zöld szemei csillogva néztek rám, miközben apró szájára kiült viszonzásul egy mosoly.

-Akkor próbálom élvezni a kialakult helyzetet....hogy közel lehetek hozzád.- mondta szégyenlősen belebújva a nyakamba, és kezeit összekulcsolta a mellkasomon. Az egész testem felforrósodott és remegett. Nem könnyíti meg a dolgomat, de kurvára nem! A felső teste hozzám simult, haja lágyan csiklandozott, forró lehelete csak fokozta az erősödő vágyamat. Érzem, hogy valami nincs rendbe velem. FÉLEK, most először FÉLEK! A fapadlót bámulom, de érzem ahogy forrósodik a bal karom, sőt szikrázik.

-E...e..eboshi!- próbálok szólni a tanárnak.

-Nincs kifogás még hátra van száztíz, ha nem tévedek.- bökte oda, mit sem törődve a már parázsló karommal.

-Midohh, le kell szállnod rólam...- kérlelem rettegve.

-Midoriya, ne engedd hogy meggyőzzön, hidd el jót tesz neki ez a kis edzés...-mire Midoriya a kétségbeesett szemeimbe néz, és belesimít nyugtatólag a hajamba... A tenyerem lángolni kezd, terjedve felfelé. Mi van ha megsérül...h..ha megégetem?? Nem gondolkodtam csak...

-AZT MONDTAM, SZÁLLJ LE RÓLAM A ROHADT ÉLETBE!!!- löktem le magamról vadul, mérgesen a szemeibe nézve. A lángok már az egész baloldalamat beborították, és dühösen kapkodtam levegőért.

Midoriya szeme megtelt könnyel és csak engem bámult.

M...MIT TETTEM?!!

______________________________________

Ennyi lenne a fejezet, és bocsánat a hosszú szünetért!!😖😖 Remélem tetszik nektek, és nem akadtok ki túlságosan az új fejleményeken. De már úgy vagyok vele, hogy illendő már lassan a 18+-os részhez terelni a dolgokat, főleg mivel ez már a 18. fejezet a történetből. Továbbra is hálás vagyok, az édes kommentekért, és a olvasóközönség folyamatos növekedéséért. Tudjátok, hogy imádlak titeket😘🥰🥰🤗🤗🍡🍡🍡💕! Legyen csodálatos, animékkel és fanfiction-ökkel teli napotok!!!