A meleg napfény kedvesen simogatja az arcom, a madarak pedig halkan csiripelnek az ablakom előtti fa ágain. Minden olyan békés, és nyugodt. Tegnap este végre nem gyötört semmilyen rémálom, így frissen és boldogan kezdtem el nyújtózkodni. Eszembe jutott a tegnap történt események kavalkádja. A szomorúság, a düh, a kétségbeesés...majd a boldogság, és a szerelem, majd Midoriya. Csukott szemmel tapogatni kezdtem a lepedőt, de nem éreztem mást, csak a puha felfodrozódott anyagot.

-Mido...- mondtam a reggeli álmos hangomon, és újra végig simítottam a mellettem lévő helyen, de ujjaim ismét nem találták azt a selymes bőrt. Oldalra vezettem a tekintetem hunyorítva, mivel az erős fényhez még nem szokott hozzá teljesen a szemem, majd nagyot sóhajtottam. Miért nincs mellettem? Lassan kikecmeregtem az ágyamból, és körülnéztem a szobában.

-Izuku!- kiabáltam, de semmi válasz nem jött. Gondterhelten, huppantam vissza a paplanomra. Az nem lehet, hogy álmodtam... Olyan valóságosnak tűnt. Nem! Nem! Nem! A szekrényemhez sétáltam zaklatottan, és felráncigáltam magamra az egyenruhám. Tényleg csak kitaláltam az egészet? Az lehetetlen! Fel-alá járkáltam, és nem tudtam mit kezdeni magammal. Még is hányszor kell még csalódnom? Ránéztem az órámra. Már csak 20 percem van az első órám kezdetéig. Dühösen felkaptam a táskámat, majd határozott lépésekkel kiléptem a szobám küszöbén. Szembe velem Uraraka és Iida beszélgetett jókedvűen. 

-Szia Todoroki, jó reggelt!- köszöntek felém.

-'Reggelt!

-Jól aludtál?- kérdezte a lány. Úgy látszik, nem úszom meg a társalgást, ezért oda sétáltam hozzájuk.

-Igen, bár kicsit későn is keltem.-mondtam őszintén.

-Szerencsés! Én egy percet sem tudtam aludni, az új órák miatt.- nyafogott Uraraka.

-Hát igen, nagy változáson megy keresztül most az oktatás..- okoskodott Iida.-... és nem nagyon lesz időnk semmi másra. De amitől a legjobban félek a zűrzavar. Komolyan rettegek, hogy nem lesz meg az régi rend, amit annyira imádok.- Urarakával egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Iida kicsit máshogy fogja fel a dolgokat. Ez kicsit felvidított.

-Mit nevettek, ez komoly dolog!- morgott Iida, de nem sokára követett minket, és velünk együtt röhögni kezdett. Nem sokára, közelről egy ajtó gyors nyikorgása hallatszott.

-Deku, na végre! Már itt várunk egy ideje! Közeben Todorokit is begyűjtöttük.- ordibált rajtam keresztül Uraraka. Megfagyott bennem a vér és nem mertem megfordulni.

-Sajnálom, de tegnap nem volt időm előkészülni a mai napra.- válaszolta bocsánatkérően.- Itt van Todo? Jól aludtál?- intézte a szavait hozzám, mellém lépve.

-Persze, de már ezt bővebben kifejtettem Iidáéknak.

-HOGY MI?- lett teljesen falfehér.

- Most mi van, nem olyan nagy dolog.- néztem rá értetlenül. Midoriya lesütötte szemeit, és újból művelte kedvenc hobbiját: elvörösödve bámulta a cipőit.

-De..de- hebegett. Nem értem, mi olyan zavarba ejtő ebben... hacsak... Akkor tényleg megtörtént volna a tegnapi? El kezdtem vigyorogni, mint állat.

-Jajj elfogunk késni, majd később kibeszélitek, hogy ki hogy aludt. Diákelnöki kötelességem ott lenni az órákon időben, ahogy nektek is!- ment előre gyors sétálva az elnök.

-Gyere Deku!- kezdte húzni a kezénél fogva a nőszemély szerelmemet. Kedves lány, de most olyan mennyiségű utálatot éreztem iránta, hogy nem tudtam irányítani a cselekedeteimet és... vadul lefejtettem a kezét a fiúról. 

-SZÁLLJ LE RÓLA!- csak úgy kicsúszott a számon, de közben éreztem hogy, mindezt gyilkos szemekkel egyetemben tettem. Uraraka csak bámult rám kikerekedett szemekkel, nem nagyon értette a dolgot. És hát én magam se. Megfagyott a levegő. Midoriya is meglepődve fürkészte a féltékeny ábrázatomat. Kis idő múlva viszont a lány el kezdett nevetgélni. 

-Igaz, igaz.- törölgette a szemét a nagy viháncolásban.

-....vagyis, ne ráncigáld, még megsérül.- próbáltam menteni a menthetőt. Izukura néztem, aki úgy kémlelte a jelenetet, mintha bármelyik pillanatban elájulna. A kínos helyzetet súlyosbította a csengő zajos, figyelmeztető hangja.

-Erre, most nincs időnk.-mondta végül, felébredve a sokkból Midoriya, és enyhén tolni kezdett engem és a nevetgélő lányt a tanterem felé, majd futni kezdtünk. Még Aizawa előtt be tudtunk jutni az osztályterembe, és lihegve foglaltuk el a saját helyeinket.

-Ez mi volt?- súgott a fülembe Izuku. Megborzongtam meleg leheletétől, olyan közel hajolt hozzám. Hajfürtjei, mint mindig rakoncátlanul simogatták nyakamat, és egyre árasztották azt az édes, mámorító illatot. Egy pillanat alatt felé fordultam, és belemélyesztettem a tekintetem meglepődött szemeibe. Csak bámultam és bámultam, majd az elvörösödött, paradicsom Midoriyára villantottam egy sármos félmosolyt. 

-Az attól függ, hogy mennyi igaz a tegnapból...-válaszoltam sejtelmesen, mivel ki akartam deríteni mennyire vagyok reménytelen helyzetben.

-Haa?- esett teljesen kétségbe, majd nagyot nyelt.- Mármint..m..mire gondolsz?

-Attól félek, hogy amit tegnap átéltem az csak egy álom.

-HEEE?- adta tudtomra másodjára, hogy lövése sincs miről beszélek.- Sho...

-Úgy látom, nagyon elvagytok itt az ablak mellett...-szólalt meg Aizawa bosszúsan ránk gondolva, majd egy nagy sóhajtást követően szelídebben hozzá tette.- Kérlek figyeljetek! Midoriya örülnék, ha mesélnél nekünk Gran Torino támadó mozdulatairól egy kicsit. Több hősgyakorlat alkalmával szemtanúja voltál támadásainak. Gran Torino támadó mechanizmusai sokatok számára hasznos lehet, mivel ez egy alap mozdulat.... de hagyom Midoriyát kibontakozni.- az időzítés mindig tökéletes. 

Midoriya félve rám nézett, és felállt a helyéről, hogy Eraser mellé lépdelhessen. Szegény nem nagyon szeret sok ember előtt szerepelni. Fél úton váratlanul megállt, és anélkül, hogy hátranézett volna rámutatott a táskámra. Pár másodperc múlva tovább folytatta útját, és el kezdett beszélni, picit lámpalázasan a hős alap mozdulatairól. Imádom hallgatni minden szavát, de nem hagy nyugodni, miért mutatott a hátizsákomra. Észrevétlenül kutakodtam a táska különböző reteszeiben, majd egyszer csak kezembe került egy számomra ismeretlen papír. Felismertem szerelmem jellegzetes írását rajta...

"Shouto, ne haragudj rám, amiért szó nélkül eltűntem, de hát valljuk be eléggé felkészületlenül töltöttem nálad az estét. Nem hoztam se a ruhát, se a táskát, se cipőt. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, vagy megkockáztatni, hogy valaki meglásson engem, ahogy a szobádból pizsamába rohanok át a sajátomba. Még félreértenék a dolgot! Ezért 3-kor kiosontam, otthagyva azt a puha, csodás ölelést amiben aludtunk. Felébreszteni meg nem akartalak, mert úgy tűnt kellemesen aludtál rémálmok nélkül, amit nem volt szívem megszakítani. Plusz biztos vagyok benne, hogy valahogy meg tudtál volna győzni, hogy maradjak, ha ébren vagy. Szóval bocsáss meg légyszi, végtére is akármennyire szeretnék melletted ébredni reggelente, nekünk nem szabad. Nagyon bízok benne, hogy ezt a levelet sikeresen megtalálod a táskádban, de ha nem, akkor elmagyarázok később mindent. Csak tudd, hogy mindennél jobban szer.... szóval tudod.

Izuku"

Amint végeztem az olvasással elmosolyodtam. Akkor az egész igazi és valóságos. Boldog vagyok, bár nem értem miért hiszi, hogy engem bármikor is érdekelt mások véleménye. Én már át is költöztetném magamhoz, de tudom, hogy neki fontos, hogy mit gondolnak róla. Rávezettem  a tekintetem édes szeplőire, fényes ajkaira, feszengő mégis mosolygó arcára. Egy pillanatra összenéztünk, mire lentebb hajtotta kipirosodott fejét és beharapta alsó ajkát. Lehet a célja nem a felingerlésem volt, de ezt eredményezte a tette. 

Érzem ahogy forrósodik a testem...Baszki, Shouto urald a lángjaid! A kezem elkezdett parázslani, amit gyorsan, hogy senki ne vegye észre, letakartam a másikkal. Mivel sokáig visszafogtam az érzelmeim, nem nagyon tudom most kordában tartani az érzésekkel együtt járó dolgokat. -Látod mit csinálsz velem?- mondtam magamba, belefúrva tekintetem a zöld hajú fiúéba. Hál' istennek a "szenvedésem"-nek vége szakadt az idegesítő csengő hangja miatt, azaz lehetőségem lesz kicsit átbeszélni vele a dolgot.

-Várjatok egy pillanatot!- kiáltott utánunk Aizawa.- a következő óra a könyvtárban lesz, így fáradjatok át oda, ott Midnight vár titeket védekező technikák ismertetésével. Ne fejtsétek el most rövidebb szüneteitek vannak, szóval 7-kor már bent ültök, csöndben a könyvtárban.- jelentette ki, majd egy nagyot ásított. Midoriya közben feszülten cammogott vissza a padunkhoz. 

-Huuu, ezt még gyakorolnom kell!- utalt a kis "előadására".

-Nekem tetszett!- kúszott egy kaján vigyor a számra, így Midoriya arcán újra megjelent egy kis pír.

-Ezt ne csináld!- tolt el magától távolabbra szégyenlősen, mégis nagyon édesen.- Ilyenkor mindig...

-Mindig..?- hajoltam rohamosan közel hozzá.

-Ó jajj ne, elfogunk késni! A könyvtár is az iskola szélén van.- mondta, menekülve. Elnevettem magam.

-Ez édes volt.... Na gyere IZUKU!- rántottam a vállamra a táskámat, és közben megragadtam apró puha csuklóját, így vonva magam után őt. 

-A...a..akkor olvastad.- motyogta futás közben. Nem válaszoltam, csak a csuklóját elengedve átfogtam a kezére. Éreztem, ahogy erre megrezdült egész lénye, de bátortalanul mégis viszonozta. Futottunk és futottunk, mígnem a könyvtár bejáratához nem értünk. Ott elengedtem a karját, majd beljebb tessékeltem, mire egy angyali mosolyt eresztett el felém. 

-Ok, most, hogy mindenki megérkezett, üljetek le a kivetítő elé a szőnyegre.- követtük Midnight  utasításait, és nemsokára a hős besötétített, hogy jól lássuk a kivetített képeket és videókat.- Itt láthattok néhány mozdulatot képkockákra bontva. Bevallom nem értem, miért tanítunk nektek ilyen magas szintű mechanizmusokat, én sem sajátítottam még el az összeset. De a drága, ennivaló igazgató ezt a tananyagot adta fel a hétre, szóval nincs mit tenni. Bízok benne, hogy hamar ráéreztek ezekre, de nem lesz könnyű dolgotok....Akkor kezdjünk is bele!....- a legtöbb mozdulathoz akrobatikus tehetség szükséges, ezért mind szinte lehetetlennek tűnik. Próbáltuk magunkba szívni a tudást, és egyre csak jegyzeteltünk. 

-Rendben, a maradék 25 percben, mindenki kap egy védekezési technikát, amiről itt a könyvek között kereshettek utána. Innen húzhattok!- nyújtott az első sor felé egy dobozt.

-Könyvek!? ...chs, az kizárt!- elégedetlenkedett Bakugou- ...hisz van itt rengeteg laptop, miért nem azokat használjuk, a francba már!?

-Bakugou drágám, most ez a feladat...- vont vállat Midnight.

-Bazd meg...- morgott magában tovább, de Kirishima lenyugtatta, és kedvesen mutatta neki, hol találhatja meg a feladathoz szükséges könyveket, útmutatókat.

 Én valami egyszerűbb hátraugrás technikát kaptam, így nem tűnik olyan nehéznek a kijegyzetelése. A könyvtár polcain található könyveket néztem koncentrálva, és meg is találtam a tökéletes dokumentumot. Kihúztam a keménykötésű könyvet, belelapoztam és kezdtem kijegyzetelni belőle a tudnivalókat. Sajnos sikeresen kizökkentett valami... A keletkező résen keresztül, csodálkozva láttam meg a polc túloldalán erősen gondolkozó Midoriyát. Kezét az álla előtt tartotta, egyik ujját alsó ajkához érintve, mindig ilyen ha nagyon a gondolkozik. Oldalazva haladtam, a lyukakon pedig tovább bámultam. Hamarosan a könyvsor végéhez értem, és egy gyorsat körülnéztem. Szerencsémre, senki sincs a közelben, így magabiztosan lépkedek Midoriya felé. Még mindig el van veszve a gondolataiban, így sokáig nem is veszi észre a jelenlétem.

-Segítsek?- kérdezem. Ő hirtelen felkapta a fejét, és kedvesen rám mosolygott.

-Hogy őszinte legyek, igen. Én a maximális erőkifejtést kaptam.- mondta megadva magát.

-Érdekesen hangzik, de ez nem egy támadás fajta?

-Nem egészen... Ez egy olyan végső védekező technika, ami az erőd maximális kirobbanását eredményezi, ezzel bármely támadást hatástalanítani tudsz.- magyarázta el.

-Menőn hangzik.- válaszoltam őszintén. Én ehhez képest elég bénát húztam.

-UGYE!-kezdett izgatottan csillogni a smaragd szempár.  - Csak nem találom a könyvet, amiben ez szerepelne.

-Hátha én megtalálom.- kezdtem el nézegetni a polcon ülő könyveket.

-Todoroki, hagyd! Ez az én dolgom, nem akarlak hátráltatni.- gondolta meg magát.

-Már nem is emlékszel, mit mondtam korábban neked? Amíg nem mondom, hogy zavar, addig ne aggódj.- simítottam rá a hajára, mire zavarában jobban belebújt a vele szembelevő polc könyveibe.- Egyébként azon gondolkodok, hogy amit mi a sportfesztiválon csináltunk az vajon ez-e...

-SZERINTED IS!?-kérdezte ragyogó arckifejezéssel.- Ha igen, az mennyire király lenne, nem?

-Az!... maximális erőkifejtést mondtál...- nézegettem elmélázva az útmutatókat.

-MEGVAN!!- kiáltottuk egyszerre, ugyanazt a könyvet megfogva, így egymás kezéhez érve.

-Oooo, bocsi!- nézett zavartan rám. 

-Miért kérsz bocsánatot?- vettem a kezembe a két remegő kezet.

-Én csak...nem lehet!- húzta el karját az enyémből. Szembefordultam vele, és megtámaszkodtam a feje mellett.

-Még mindig ezt hajtogatod?-közelítettem az arcom az övéhez.- Jobban tetszene, ha azt a másikat mondanád.

-M..m...miről beszélsz? M..m..milyen másikat?- tudom, hogy tudja, csak menekülni próbál.

-Mondták, már neked, hogy nagyon édes vagy?- hagytam figyelmen kívül a kérdéseit, egy sármos mosoly kíséretében. A látvány mindent megér! Izuku becsukta a szemeit, és fülig elvörösödött. Tudja, hogy most mi jön... Egy kicsit vártam, hogy értetlenül kinyissa a pilláit, majd mikor ez a tervem sikerült, lassan végig simítottam az arcélén és lágyan ráhajoltam ajkaira. Pár másodperccel később, nagy csodálatomra kezeit bizonytalanul, a nyakam köré vonta, így mélyítve a csókot, és engem arra késztetve, hogy belemosolyogjak a csókba. A levegőhiány miatt, sajnos el kellett távolodnom tőle.

-Igen... mondtad már párszor.- kuncogott aprókat, majd váratlanul kedvesen a két kezét az arcom két oldalára illesztette. -....én..meg többször mondtam már, hogy nagyon jól áll neked, ha mosolyogsz, és ha nevetsz.- mondta boldogan.

-És ez kinek köszönhető...?- villantottam egy újabb lehengerlő mosolyt felé, és ismét egy szenvedélyes csókba invitáltam. Ez hosszabbra sikerült, de imádtam! 

A meghitt pillanatot egy könyv leesése szakította meg. Úgy látszik Midoriya nem hallotta meg, mert tovább mozgatja ajkait az enyémen. Nem zavartattam magam e-miatt sokáig, így folytatva a csókot, a szemem sarkából néztem csak meg ki figyel miket. Meg sem lepődtem! A könyves polcon keresztül Momo dühös, és féltékeny fekete szemei néztek vissza rám, de amint meglátott félve, de mégis hangtalanul eltűnt. Rossz érzés kerülget ezzel kapcsolatban....

Huuuuuuuuuu! Ezt legalább 5 és fél óra alatt sikerült összeraknom. Nagyon remélem, hogy fog tetszeni nektek! Én imádok írni, de ez most kemény volt.... 2074 szó.... én teljesen hülye vagyok!😂😂😂 De megéri, mert látom, hogy nagyon kedvesen fogadjátok mindig a fejezeteket. Nem sokára meg, a történet eléri a 2k-t. Te jó isten! Nem is hiszem el!🥰😂 Csak imádlak titeket, kis mochikáim!😘💕💕🍡🍡🍡 Még egy fontos dolog... eddig nem nagyon volt róla szó, de a képek, amiket a story-ba beszúrok, egyik sem az én munkám, viszont itt van egy saját rajzom. Ha nektek tetszik, és szeretnétek még látni hasonló fanartokat tőlem, akkor légyszi írjátok meg kommentbe. Legyen csodálatos napotok!😘😘🦄🦄