Saj....- nem várta meg a bocsánat kérésem, kiviharzott a szobából, ott hagyva engem, abban a sötétségben ami már olyan sokszor elnyelt.-...sajnálom...

Az utóbbi napokban, ha lehet még jobban magamba zárkóztam, hiába látogattak gyakran az osztálytársaim. Igyekeztem tömör, rövid válaszokat adni, hogy elmenjen a kedvük a további társalgástól. Mert végül is én ilyen vagyok! Miért kellett megváltoznom? Úgy senki sem sérült volna. Utálom magam! Sőt gyűlölöm, amiért lebontottam azokat a falakat, amik elszigeteltek, illetve megvédtek az érzelmektől. Egyszerűen van aki, hát... nem érdemli meg hogy boldog legyen, és hogy viszontszeressék. Én ilyen lennék. Kihasználva a sérüléseim, gyáván itt "bújkálok" már két napja Midoriya elől. Igaz szerintem ez nem igen zavarja, mivel ő az egyetlen aki egyszer sem látogatott meg a napokban. Ez kicsit fáj, de így a legjobb mindenkinek. Nem akarom látni azt a.... azt a szomorú és félelmet sugárzó tekintetet, és egyébként is biztos hogy undorodik tőlem. Ahhh, akkora idióta vagyok! Hogy....hogy hihettem azt...azt hogy viszonozná a közeledésem. Mindegy, tanulok a hibámból.... vége! Nem akarok semmit sem érezni soha többé!

Vasárnap este van,  11 óra, és lassan el kell kezdenem készülődni, mivel holnap már suliba kell mennem, mert Recovery Girl kijelentette, hogy teljesen rendbe jöttem. Össze pakoltam a cuccaimat, majd elindultam az orvosiból, a szobámat célba véve. Lépteim hangja visszhangzik a már jól ismert kollégiumi folyosón, majd kedvtelenül benyitok a szerény, japán stílusú szobámba. Azonban ami bent fogadott az teljesen meghökkentett.

 -Hogy mi?- tettem fel a kérdést magamnak, megdöbbenve azon, ami a szemem elé tárult ezekben a percekben.-MÉGIS MI A FASZ VAN MOST?- akadtam ki teljesen a látványon. M......M....M...M....Midoriya az ÉN ágyamban alszik az ÉN párnámat szorongatva. Sötétzöld selymes haja rakoncátlankodva a szemébe lóg, puha, fényes ajkai pedig résnyire nyitva állnak, míg nyaka és egyik válla kikandikál a bő póló alól, láttatva azt a sima, itt-ott édes szeplőkkel borított bőrét. TE JÓ ISTEN! Újra átjár az a forró érzés, és újból Midoriya után kezdek el sóvárogni. Nem lehet, megfogadtam! Mit keres ő itt? Miért csinálja ezt? Felzaklatva kaptam rá a tekintetem az édesen alvó fiúra. Mit akarsz tőlem? Miért teszed ezt velem? 

- Todo...- szólalt meg, amitől kicsit megijedtem.- Todo hol a nyakkendőm...mmm-kérdezte, de gondolom álmában. Nem értek semmit. Na jó! Nem állhatok itt egész nap, mint egy idióta!  Akkor fogom a ruháim, és a kollégium kanapéján alszok! Elindulok ezért a szekrényemhez, az egyenruhám felkutatása végett, amit ki is veszek fiókokból. A nadrágig ok, de hol vannak az ingeim? Hátra fordultam Midoriyához, és meg is kaptam a választ a kérdésemre. Nem utálhatsz isten ennyire! Midoriya alatt és mellett volt az összes iskolai ingem. Na, most mi a francot fogok csinálni? Közeledtem a békésen szuszogó fiú felé, és szemügyre vettem az esélyeim. Hát.. talán azt tudom legészrevétlenebbül, és leghangtalanabbul elvenni tőle, amit lazán ölel át. Ok akkor...

 - Todo ugye szeretsz még..?-  kérdezte még mindig álmában. A vér is megfagyott az ereimben. Mit mondott?- Ha akarod, megteheted...- folytatta. Csak álltam bambán, és próbáltam életben maradni. Koncentrálj! Felé hajoltam, hogy kitudjam venni a kezei közül az inget. Ez sikerült is, de amikor már épp húzódtam volna el tőle, a nyakam köré fonta kezeit, és tiltakozást nem tűrőn húzott egyre közelebb magához. Meglepettségemtől meg se mertem mozdulni, de hogy ne nehezedjen rá az egész súlyom, megtámaszkodtam a feje mellett két oldalt.

- M...m...most- kezdett el dadogni, még mindig magához "láncolva" engem.- m..most adom én!- mondta végül. M..mit ad? Nem engedte, hogy végig gondoljam, mert lágyan hozzá tapasztotta édes ajkait az enyémhez. Kezdetben nem tudtam, most mit csináljak, de az érzelmeim újra elhatalmasodtak rajtam, ezért visszacsókoltam. Ezen úgy tűnik elmosolyodott, de angyalian folytatja az érzéki csókot. Várjunk! Nem dőlhetek be ennek megint, de mégis....Percek teltek el, és mi még mindig egymást faltuk. Nem értem, miért csinálja ezt? Ha visszautasított, miért játszik velem továbbra is? Megszakítottam a csókot, és érzelemmentesen bámultam az alattam lévőre. Nem sokára Midoriya összeráncolta a homlokát, mintha nem értene valamit, és lassan kinyitotta pilláit. Arca meglepettséget tükrözött, főleg mikor találkozott rideg, szúrós szemeimmel. Félve rám vezette a tekintetét, és mikor tudatosult benne, hogy én magam félmeztelenül fekszem rajta, sőt ő átkarol engem magához vonva engem szorosan, teljesen elvörösödött. Épp megakart szólalni, de én nem adtam meg neki ezt az örömöt.

-Mit keresel itt?-kérdeztem szárazon. Láthatóan megrettent érzelemmentes hangomtól, de ez engem egyáltalán nem érdekelt.- Elengednél végre?- mondtam durván. Ő eleget tett kérésemnek, és lefejtette rólam a kezét, így én fel tudtam tápászkodni, de Midoriya továbbra is meghökkentve fürkészte arcomat, az ágyamon ülve. 

-Bocsánat...én csak..- kezdett bele a mentegetőzésbe. 

-Csak mi? Hagyd, nem kellenek a hülye kifogásaid. Felejtsük el az egészet, és hagyj engem békén!

-Todo mi a baj?- nézett rám ijedten a fiú.

- SEMMI, CSAK MENJ KI!- emeltem fel a hangom.

- Nekem nem úgy tűnik!- méregetett vádlóan- mond el ha valami bánt!

- AZT AKAROD? HOGY ÉN MAGAM RUGDOSSALAK KI?- kezdtem el fenyegetni.

- Nem félek tőled, ne próbálj elijeszteni magadtól, majd én segítek...

- Segíteni?- nevettem fel- Nem félsz, mi?- elkezdtem felé menni, majd leterítettem az ágyra lefogva kezeit.- Gondold ezt át újra!- préseltem ki dühösen. Azonban Midoriya, mintha nem is önmaga lett volna, bátran állta a tekintetem, dacosan szembe nézve velem. Ez idegesít! Rá villantottam egy gonosz mosolyt, majd a nyakára hajoltam erőszakosan, megszívva azt a puha, meleg bőrt. Tettemre egy aprót nyögött fájdalmában, de én folytattam nyakának harapdálását, és ezzel egy időben vadul a pólója alá nyúltam. Megrezzent, amint hideg ujjvégeim forró bőréhez értek. Mindent kiadtam magamból a dühöt, a haragot, az elfojtott szenvedélyt. Midoriya csak tűrte, sóhajtva és nyögve, vagy éppen kisebbet sikítva. Nemsokára ajkaira harapott, szemei pedig könnyel teltek meg, de továbbra is mint valami alabástromszobor feküdt egy helyben, a tiltakozás legkisebb jelét sem mutatva. Ez így ment egy jó darabig, míg a fiú erőt nem vett magán, és meg nem szólalt:

- Tehhh ENGEM sohahh....sem foghhsz elijeszteni,........ennyihhhre könnyen nehhm tudsz le....rázni, ehhez te túl fontos vagy nekem.- mondta ki apró nyögéseit megszakítva. Én erre abba hagytam kínzását,  és meglepődve bámultam rá. Felálltam, és a szekrényig hátrálni kezdtem, eközben arcomra kiültek érzéseim. Boldog voltam, nagyon boldog. Midoriya követett engem és kedvesen elmosolyodott. Ne engedd neki, hogy újra megbabonázzon! Nagy levegőt vettem, és próbáltam ellenállni.

- Menj el!- kértem már kevésbé bunkón, inkább könyörögve.

- Ha ezt akarod, hát rendben.... de holnap és holnapután és az után is sajnos, el kell viselned az arcom, mert ÖRÖKKÉ melletted leszek, egy másodpercre sem hagylak egyedül.- mondta édesen, mégis fenyegetően. Ennek 2 napja rendkívül örültem volna, de most ez a pár szó teljesen megrémített. Úgy leblokkolódtam hogy mozdulni sem bírtam, nem hogy erre a mondatra valahogy reagálni. Láthatta ezt rajtam, ezért kihasználva az alkalmat, magához ölelt szorosan. Beszippantottam csodálatos illatát, és élveztem a testének nyugtató melegét, de nem öleltem vissza. Arra nem vagyok képes! Én csak nem akarok megint megsérülni.... Olyan nehéz ezt megérteni? Fáj, nagyon fáj a mellkasom, és borzasztóan szenvedek. 

- Akkor holnap...- mosolygott rám ismét olyan imádnivalóan. - majd hozzátette-...egyébként nagyon puha az ágyad, és később ha....ha...ha készen állok elmondok mindent, sz..sz...szóval várj rám kérlek.- majd vörös arccal kisétált, és nemsokára a külső bejárati ajtó csattanása adta tudtomra, hogy már tényleg elhagyta a szobám.

 Csak meredtem bambán utána, közben gondolkodva szavain. Nem értem! Miért nem tud elengedni? És....és én miért nem?.....

Húúúúú! Kész van, igaz már mindjárt éjfél, de végre elkészültem vele. Ennyi lenne az új rész, remélem tetszik nektek. Ezúton is szeretném megköszönni valamennyiőtöknek, hogy ennyien olvassátok a sztorim. Nagyon jól esik, és nem sokára valóra válik az álmom, azaz mindjárt eléri a történet az 1k-t. Ez hihetetlen!!! Minden Mochikának jó éjt vagy reggelt vagy délutánt!!!😘😘🍡🍡