Január 5, szombat (továbbra is)
Mikor beértem a házba, anya éppen csokis browniet készített, a kedvencemet. Meglátta, hogy csillogó szemmel nézem a sütit, mire megesett rajtam a szíve és azt mondta, hogy ha kész akkor kapok egy keveset. Letettem az asztalra a kenyeret és felmentem a szobámba zenét hallgatni, közben olvasni. Fejemre feltettem egy fejhallgatót és elindítottam egy kis Billie Eilish-t, meg elővettem a milk and honey könyvemet. Anya 11-kor szólt, hogy kezdjek el készülődni, mert délre jönnek apa új kollégái. Felvettem egy kék csipkés ruhát, hajamat pedig leengedve hagytam. Sminket mivel csak nagyon ritkán szoktam használni, most sem használtam. Lementem anyához megteríteni az asztalt majd leültem.
– Apádnak a kollégájának van egy felesége és két fia, ők is jönni fognak – szólalt meg anya én pedig bólintottam. Pontosan délben csengettek, apa pedig odament az ajtóhoz és kinyitotta. Éppen ittam, mikor bejött a két szülő, mögöttük pedig a két fiú. A meglepedségtől félrenyeltem az üdítőm és elkezdtem köhögni. Mindenki engem nézett, de engem csak ő érdekelt. Furcsállottam, hogy bár ma találkoztunk elsőnek, rögtön pár órával később is látom, ráadásul itt nálunk.
– Kincsem jól vagy? – szaladt oda hozzám anya és erre is csak bólintottam. Integettem a belépő embereknek, majd mindenki leült, mellém vigyorogva a srác.
– Szia boltos lány – suttogta, aztán elkezdett ő is enni. Miközben ettünk a többiek elkezdtek beszélgetni és megtudtam, hogy a fiú abba az iskolába jár amibe én fogok jövőhéttől. Aztán...
– Maya, te miért nem szólsz egy szót se? – kérdezte Mary, apa kollégájának a felesége.
Lehajtottam a fejem és anyára néztem, aki szomorúan bólintott én pedig felmentem a szobámba. Hallottam ahogy Mary mond valamit a fiúnak, akit időközben megtudtam, hogy Finnek hívják és ezután csak azt vettem észre, hogy kopognak. Vettem egy mély levegőt és kinyitottam az ajtót. Ő csillogó szemmel nézett, ám én nem bírtam ezt viszonozni, mert mérges voltam. Mérges voltam, hogy én nem lehetek olyan normális mint ő. Mérges voltam, hogy soha nem bírok vele majd beszélgetni, úgy igazán.
– Beszélhetnénk? – kérdezte, én pedig a nap folyamán már századjára bólintottam és felkapva a telefonom hogyha kéne, az ágyamra mutattam.