Január 7, hétfő
– Na gyere menjünk, ezt majd máskor folytatjuk – mondta Finn vicces hangnemmel, és közben bementünk az osztályterembe. Először mindenki engem nézett, aztán az összekulcsolt kezünkre. Megláttam Melissát, Finn exét, ahogyan undorodva néz rám és rögtön elkezdett pletykálni a mellette lévőnek.
A srácok akiket ismertem mosolyogva néztek ránk, Noah pedig egy "bocsi"-t tátogott. Megráztam a fejem, hogy nem baj. Mögöttünk kinyílt az ajtó, és egy tanár jött be rajta.
– Na gyerekek akkor folytassuk a jegyzetelést! Ó, biztos te vagy az új lány Maya, mutatkozz be – nézett rám a fickó. Félve Finnre néztem.
– Ő Maya White, itt lakik nem messze, 16 éves és ja ennyi – hadarta el Finn és gyorsan lehúzott magával együtt egy padba, tehát Finn és Millie közé kerültem. Millie aranyosan rám mosolygott, én pedig visszamosolyogtam.
– És ő a néma lány, igazam van? – kérdezte a tanár. Bólintottam, mire perverzen elmosolyodott. Finn is észrevette ezt, és közelebb húzott magához.
– Nyugi, majd megverem szünetben – suttogta nekem, én pedig kicsit megkönnyebültem.
Vállára hajtottam a fejem és úgy jegyzeteltem. Mikor végre kicsöngettek, fáradtan ejtettem ki a tollat a kezemből. Ránéztem Finn füzetére. Kb a felét írta le. Rámutattam az Ő füzetére majd az enyémre.
– Nem volt kedvem ezeket leírni – vont vállat majd felállt és felém nyújtotta a kezét. Adtam neki egy pacsit, mire eltátotta a száját.
– Á, szóval így állunk Hófehérke – ült fel a padra.
"Ez van" – tátogtam és széttártam a kezem, majd felálltam és elindultam a mosdó felé. Mikor kinyitottam a wc ajtót, Finn mellettem termett.
– Kint akarsz hagyni? Egyedül? – nézett boci szemmel.
"Nálam ez nem hat."
– Nálam meg, nem hét – próbált humoros lenni, de a fárasztó poéntól inkább úgy döntöttem, hogy bemegyek, itt hagyva Finnt. Amikor azonban bementem ott volt Melissa és egy ribi barátnője.
– Ch, mit képzelsz te magadról? Szerettem Finnt, te pedig elvetted tőlem! – sikongatott, ahogyan meglátott.
Mivel nem bírtam volna úgyse visszavágni, ezért inkább csak elvégeztem a dolgom.
– A némaságod amúgy is béna, Finn baba megfogja majd unni és visszajön hozzám! – mondta még mindig a magáét a lány, nekem azonban kicsordult a szememből egy könnycsepp és kimentem onnan. Éppen töröltem le a könnyeimet, mikor Finn elkapta a csuklóm és magához húzott.
– Hallottam mit mondott. És shhh, én nem hagylak el – nyugtatott, a vállamat simogatva.
Szinte eggyé vált a testünk, annyira bújtam hozzá. Szerettem volna normális lenni. Normális ember hanggal. Nem értettem sose, miért vette el ezt tőlem az isten. Régen kiskoromban még tudtam beszélni. Imádtam, állandóan csak járt a szám, anyáékat idegesítettem vele. De most... A szám most is bír járni, de nem tudok mondani semmit.
– Maya, nyugi – nézett a szemembe Finn és megpuszilt.
– Mi történt? – jöttek oda Milliék.
– Melissa – morgott Finn.
– Hülye ribi – ment be az ajtón Sadie, és láttuk hogy a hajánál fogva kihúzta. – Most kérj bocsánatot!
– Én is néma lettem nem tudok – forgatta a szemét. – Na eressz el!
– Mit mondott Sadie mit csinálj? – nézett rá keményen Ayla.
– Bocs – sziszegte nekem dühösen Melissa, mire Sadie elengedte, ő pedig elfutott.
Rájuk mosolyogtam és kitört belőlünk a nevetés. Odaértek a fiúk is és mosolyogva néztek minket.
– Délután a McDonald's-ban? – nézett mindnyájunkra Gaten.
– Nekünk jó – mondta Finn, engem megse kérdezve. Hát jó, végülis úgyse lenne dolgom.
Miután mindenki beleegyezett visszamentünk a terembe órára, szerencsére ma csak 4 volt, úgyhogy gyorsan elment még ez a két ofő.
Kicsengettek, mindenki elindult hazafelé.
– Maya White, várj egy pillanatot beszélnem kell veled! – mondta nekem az osztályfőnök. Finn persze mellettem maradt, így hárman voltunk a teremben.
– Wolfhard, kérlek menj ki, Mayával akarok beszélni.
Finn nem mozdult, nyugodtan állt mellettem.
– Vagy maradok Mayával, vagy mindketten elmegyünk.
– Akkor menjetek! – mondta dühösen, mi pedig tettük amit mondott. Ahogy kisétáltunk az épületből, Finnek egy kissé nyálas puszit adtam az arcára, ami amolyan "köszönöm" féleség volt. Finn elmosolyodott.
– Úgy látom te is véget vetettél a lassú tempónak.
Sóhajtotva nevettem egyet.
– Na akkor ismerjük meg egymást az úton – kezdett bele Wolfy, mire felfigyeltem. – Mikor van a szülinapod?
"Tippelj" – mosolyogtam.
– Hmmmm – gondolkozott. – Maya White. Fogadni mernék, hogy téli gyerek vagy már csak a neved miatt is – nevetett, mire elmosolyodva vállon csaptam.
– Akkooooor... Legyen február.... 20....?
Felnevettem, de azért az előző gondolkozásmódja jó volt.
"Január" – kacsintottam.
– Na tudtam én! Öö... 10! – vágta rá. Elkezdtem röhögni.
"11" – tátogtam még mindig röhögve.
– Kapd be – vigyorgott. – Azt akartam mondani!
Megfogtam Finn karját, nehogy elessek a nevetés közben.
– Na elég, gyere menjünk – nevetett fel Ő is a hülyeségemen.
Vettem egy mély levegőt, aztán tovább indultunk.
– Ha nem kérdezem meg, else mondod, hogy négy nap múlva szülinapod van?
"Nem. Nem szeretem." – lettem egyből komor.
– Miért nem?
Mérgesen néztem rá, kissé talán megvető szemmel is, de eltátogtam a választ.
" A hetedik szülinapom előtt egy nappal lettem néma, ami immár 10 éve lesz."
– É.. Én sajnálom, nem tudtam – fújt ki egy bent tartott levegőt, és erősebben markolta meg a kezem. Persze, hogy nem tudja, honnan tudná? Egyáltalán miért rólam beszélünk? Értem, hogy Őt is érdekli ezek, de... Becsuktam a szemem. Mint ahogy gondoltam, nem tudhatta, nem az Ő hibája. Elfújtam a haragomat és kinyitottam a szemem. Hazaértünk. A kapura mutattam, kérdezve hogy bejön-e?
– Mmm, miért akarod hogy bemenjek? – mosolygott huncutul.
"Az is jó ha nem jössz be" – vontam vállat.
– Á, nem akarom hogy unatkozz.
"Most is unatkozok, pedig itt vagy."
– Hidd el, ha én bemegyek nem fogsz unatkozni – villantotta meg a fogsorát, mire a hasam fordult egy kört. Megforgattam a szemem majd bementünk. Anyáék azt asztalnál ültek, és felhúzott szemöldökkel néztek Finnre.
Azonnal elengedtük egymás kezét.
– Jó napot! – köszönt Finn, én pedig intettem egyet.
– Sziasztok – köszöntek kórusban.
– Nem gondoljátok, hogy ez korai? Szombat óta ismeritek egymást, Finn aznap szakított a barátnőjével, tegnap pedig benne voltatok a CSÓKOLÓZÓS képetekkel a tv-ben. Tulajdonképpen három napja ismeritek egymást – támadt le minket rögtön apa, Finn szemébe nézve.
– Elfelejtettem figyelni a fotósokra – vont vállat Finn. – De holnap megyek interjúra, majd ott tisztázok mindent.
– Igen? És mit mondasz Mayáról?
Most én szorítottam meg a kezét.
– Hogy a barátnőm – mondta halkan.
– Nem ezt vártam tőled – nézett a szemembe lenézően apa, és kicsapva a székét, felment.
– Kicsim. Csak ideges, mert Finn az első barátod és nem tudja mit csináljon – mondta anya. – Minden rendben az ujjaddal?
Lenéztem törött ujjamra, egészen idáig el is felejtkeztem róla, egész nap rejtegettem. Bólintottam.
– Menjetek fel nyugodtan, én elmegyek a boltba, sziasztok! – ment ki az ajtón anya.
Felmentünk a szobámba, és észrevettem, hogy a drága Wolfy fején egy egoista vigyor húzódik.
Felhúztam a szemöldököm, mire vigyora ennél is nagyobb lett.
– Szóval én vagyok az első barátod...

Guys! Ezen a részen több mint 1000 szó van! És megszeretném köszönni hogy több mint 200-an olvassátok a sztorim! Hihetetlenek vagytok!💗