Január 7, hétfő
[Maya szemszöge]
Tegnap délután, miután Finn elment, teljesen összeroskadtam. A szüleim nem akarták elhinni, hogy eltört az ujjam, ráadásul a tv-ben is benne voltam a "Finn képpel", amiről ők semmit nem tudtak, ezért kaptam egy hónap szobafogságot. Remek. De azért anya eljött velem venni még pár új cuccot, mégis ma már új suliba fogok menni. Kaptam pár ruhát, egy iskolatáskát és pár füzetet ha kellene. Aztán mikor hazaértünk kikapcsolta a telefonomat és elvette. Most pedig reggel 4:37 van, mert nem bírok aludni. Úgy gondoltam, ha már fent vagyok gyorsan hajat mosok és felöltözök. Majdnem egy óráig foglalkoztam a hajammal, próbáltam nem tönkretenni a gipszet az ujjamon, ésszerettem volna jó benyomást kelteni. Végül két kis konyt alakítottam a fejemre, a többi hajam kiengedve volt. Felvettem egy fekete farmert, egy fehér-sárga magas nyakú kötött pulcsit, hozzá egy ugyanolyan sárga zoknit. Hát na. Anyuék is mindig mondják, hogy túl sokat törődöm a divattal. Az arcomat megpróbáltam helyrehozni, mert mivel nem aludtam szép kis táskák jelentek meg a szemeim alatt. Szerettem volna úgy kinézni, mint aki teljesen jól van. Igazából Finn volt a bajom, de őt szerettem volna most elhesegetni a gondolataimból. Lesurrantam a konyhába, és kiloptam a szekrényből a telefonom. Bekapcsoltam, és nem is a több ezer jelölés volt érdekes számomra, hanem a 167 nem fogadott hívás. Finn Wolfhard. Nem volt kedvem vele beszélni, ezért úgy döntöttem csinálok reggelit, hátha engednek az egy hónapból anyáék. Mire kész lettem teljesen elment az idő, ráadásul a szüleim fel se keltek, szabadnapjuk volt és úgy néz ki elfelejtkeztek rólam. Sóhajtottam egyet, felkaptam az iskolatáskám, a cipőm, kabátom (nem felejtettem el!), és a sálam, ami vicces módon mind fehér volt. Anyáék mindig is azt hitték, hogy szeretem a fehér hajam, ezért szinte minden amit kaptam tőlük az volt. Fehér. Még a nevem is. Megforgattam a szemem, a gondolataim miatt, és kiléptem a kapun. Meglepődésemre Finn állt a kapunak dőlve, zsebretett kézzel. Mit ne mondjak, Ő most is jól nézett ki, de eszembe jutattam magamnak a tegnapit.
– Egy: azt hittem sose jössz ki. Kettő: mi a fasz van a telefonoddal?! – kérdezte hangosan és mérgesen, de én mit sem törődve ezzel elindultam a suli felé. Finn elém jött és mélyen belenézett a szemeimbe.
– Mit mondtam, ami rossz volt?
Beszívtam ajkaim, felnéztem és elmerültem az égben. Finn folytott levegőt vett és kezei közé vette az arcom, ezzel kötelesítve hogy ránézzek.
– Kérlek válaszolj – mondta, és akkor észrevettem rajta, hogy ő se aludt túl sokat.
"Mi... – kezdtem tátogni. – Nem vagyunk együtt, és nem akarok elkésni."
–Ó! Tudtam! De hát Maya... – kezdte lassan, nyugtatóan. – Azt hittem visszautasítasz, ezért mondtam ezt.
A torkomban dobogott a szívem.
"Sosem... Utasítanálak vissza. Csak túl gyors vokt a tempód, és nem tudtam eldönteni mit akarsz. Egyik pillanatban csókolsz, perverz szituációkba kergetsz, a másik pillanatban pedig mindent letagadsz." – feleltem oly gyorsan tátogva, hogy féltem nem értett az egészből semmit.
– Te is szerelmes vagy belém? – kérdezte hevesen. Most mondtam, hogy gyors tempó.
"Immár három napja ismerlek."
– Na akkor. Mit csináljak, hogy az legyél? – hajtotta le a fejét, belemerülve újból a szemeimbe. Úgy látszik örökké ez lesz. Nézzük egymást. Megint. És megint.
"Megkéne ismerjelek kedves nemismerimiazalassútempó."
– Nem vagyok gyors, csak már az első pillanatban tisztában voltam az érzéseimmel. Tehát kibékültünk? – mondta egyszerűen, de én meglepődtem milyen könnyen beszél velem erről. Jó lenne, ha én is tisztába lennék pajti! Gondoltam magamban.
–Hmm? – somolygott rám, tudva hogy róla gondolkozom. Megráztam a fejem, mert nem hallottam a kérdést, csak amit előtte mondott.
– Akkor kibékültünk ugye?
Bólintottam, mire megkönnyebülten elvigyorodott.
– Na Hófehérke ha már a gyorstempóról beszélünk... – kulcsolta össze az ujjainkat, közben elindultunk. – Remélem nem baj, hogy késünk, mert most van 8:01.
Sóhajtva legyintettem egyet, nem hittem el hogy elkések miközben nem is aludtam.
Finnre néztem és bólintottam, hogy folytassa.
– Tehát azt akartam kérdezni... Lennél- e a hivatalos barátnőm Maya White? – kérdezte reménykedve, mire összehúztam a szemöldököm. – Na mielőtt nemet mondanáál, azért kérdezem, mert a bulvársajtó, a tv, tudni akarja, hogy mi volt az a csók és interjúra kéne mennem. A másik, hogy egy ilyen gyönyörű lányra nehogy lecsapjon valaki a suliból, ez az óvintézkedés. A harmadik, meg hogy én ezt a dolgot komolynak gondolom veled és miközben megismerkedünk, remélkedem, hogy Te is viszonozni fogod a dolgot.
Kicsit meghatódtam ezen a szövegen, de pislogtam kettőt és és eltűnt a sírás. Elmosolyodtam. Oh, Wolfy tudnád, hogy szerintem viszonzom! De előtte tudnom kell, hogy nem egy pszichopata!
"Lennék!" – csillogott a szemem, a hasamban megint az a fura érzés jött elő. Szerintem most láttam Finn Wolfhardot ebben a három napban a legboldogabbnak. Ebben a pillanatban úgy döntöttem, lepődjön meg Ő is, megcsókoltam. Szenvedélyesen merültünk bele, én az ujjaimmal tincseket húzogattam a hajában, Finn pedig a derekamat markolászta. Egészen véletlenül kicsit beleharaptam az ajkába, de kicsit lentebb megéreztem, hogy tetszik neki. Zavartan belemosolyogtam a csókunkba, aztán mielőtt elhúzódtam, éreztem hogy mindkettőnk szíve szinte kiugrik a helyéről.
A további útunkat oldalához hozzásímúlva tettem meg, hisz kezét a derekamon pihentette, ami ebben a pillanatban a világ legjobb érzése volt.