Január 6, vasárnap
Behunytam a szemem. Akartam, hogy szerelmesek legyünk, de úgy éreztem korai volt. Azután kéne így éreznem, miután teljesen ismerem nem? Tudom, hogy érzek iránta valamit... Eldöntöttem, hogy megismerem aztán mehet ez a Finn és Én. Én és Finn. Jó, azért most egy kicsit átadom magam neki.
Kinyitottam a szemem a horkolásra, majd elkezdtem ütni az "alvó" Finnt. Elvigyorodott de továbbra is játszotta az álomszuszékot. Megvontam a vállam, majd felkeltem az ágyról. Jobban mondva felakartam. Mert valaki megint visszahúzott. Egyenesen ráestem Finnre és most én vigyorodtam el.
"Azt hittem nem akarod, hogy rád feküdjek" – tátogtam neki hátradobva a fejem.
– Ez van, rájöttem hogy igazából így kényelmes. Neked is az? – kérdezte perverzen.
"Finn" – kérleltem, hogy hagyja abba ezt a hülye beszélést.
– Bébi?
Összehúztam a szemem, ismét megakartam verni. De ismét elkapta a kezem.
"Miért kapod mindig el a kezem?" – tátogtam, de igazából már nem is próbálkoztam, hogy megcsapom, tudtam hogy elkapja.
– Hogy más útra vezessem – komolyan mondta, de látszott, hogy majd megfulladt a nevetéstől. Igaz, én is majdnem megfulladtam, de én inkább attól, mert nekem ez ciki volt. Lesütöttem a szemem és leszálltam róla, majd hátra feküdve elkezdtem telefonozni.
– Ne már naaaaa – nyújtotta el az "a"-t de én inkább döbbentve meredtem a telefonomra, majd Finnre.
– Mi a baj? – kapta ki a kezemből. Több ezer ember követett be, több ezer ember írt rám és több száz képen jelöltek meg, amelyeken Finnel csókolózok.
– Baszki, nem figyeltem a fotósokra! – mondta dühödten és nekem dobta a telefont. Eltalálta a jobb kezemen a  gyűrűsujjam, ami teljesen hátrahajlott. Rögtön elhomásolyodott a látásom, elkezdtem sírni.
Finn mivel még ezelőtt felállt és kiment az erkélyre, nem vette észre mit csinált, nekem pedig nem volt erőm, és nem is bírtam szólni neki. Csendben sírtam tovább és próbáltam behajlítani az ujjam, de egy milimétert nem mozdult. Kifutottam Finnhez, aki meglepetésemre egy cigarettát szívott el. Megdöbbenésemben abbahagytam a sírást, tátott szájjal néztem rá. Finn eldobta a csikket, aggódóan nézett rám.
– Mi történt az ujjaddal? – kérdezte. Szomorúan, egy nagyon kicsit mérgesen néztem rá. A bal kezem mutatóujjával felé böktem.
– Mi? Hogy-hogy én?
"Finn, nagyon fáj!" – tátogtam eltorzult arccal.
Felkapott a kezébe, mit sem törődve azzal, hogy egy ujjam tört el, nem a lábam. Ettől egy kicsit jobb kedvem lett és fejemet ráhajtottam a vállára és elaludtam.