Január 6, vasárnap
Széttártam a kezem. Aztán magamban egy jót nevettem ami kívül is látszódott. Eldőltem az ágyon és úgy folytattam. Finn huncutul rámnézett és megcsikizte a talpamat. Ezt kapd ki Wolfhard, nem vagyok csikis! Jó talán mégis, de shh! Finn összehúzta a szemét és csücsőrített a szájával. Még jobban nevettem.
– Naa, nincs olyan ember aki nem csikis – emelte a kezét a hónaljamhoz, hogy ott is megpróbálja. – Rajtam kívűl.
Amilyen gyorsan mondta, tudtam hogy hazudik ezért kaptam az alkalmon és rávetődtem, majd ujjaimmal elkezdtem bökdösni az oldalát. Nem nevetett, hanem orrán szívta a levegőt és szemét becsukta.
– Maya, izé kérlek leszállsz rólam? – kissé rekedten kérdezte. Azonnal rájöttem miért mondja, elvörösödve most én temettem el az arcom a kezeimben és tátogtam egy bocsit, amit nem láthatott, mert még mindig takarva volt az arcom.
– Hát jó, nekem így is jó – kuncogott. – De az előbb mondtam hogy te nem amiatt kellesz nekem szóval...
Derekamat megfogva leemelt magáról, nekem meg akkor tűnt fel, hogy még mindig rajta voltam, és hogy igazából nem is olyan vékony, hanem erős is. Hát nem tudom mibe fogok meghalni. Hogy ilyen bénán viselkedek mindig, vagy hogy ilyen... Ilyen helyes.
– Min gondolkodsz? – húzta végig egyik ujját az arcomon, majd megigazította magán a nadrágot.
"Semmin" – tátogtam kínosan, aztán mutattam neki, hogy beszéljen.
– Hallottál már a Stranger things-ről?
"Hallani hallottam, de nem kezdtem még el nézni. Miért?" – írtam le.
– Na hát én abban a sorozatban szerepelek, mint Mike Wheeler.
Eltátottam a számat, és beugrott hogy pár lányt hallottam már erről beszélni.
– És az AZ-ban is játszok, nem tudom ismered-e, horror film.
"Nem szeretem a horrorokat."
– Nem szereted vagy félsz tőlük? – kérdezte mindenttúdóan.
"Jó eltaláltad."
– Itt az ész – mutatott az agyára. Aham, persze. Megfogtam ujját, és az én agyamra mutattam az ujjával. Mosolyogva felemelte másik ujját és így már mindkettőnk egy eszes pacsirtának tűnt.
"Oké, most már értem. De miért nem mondtad el?" – firkantottam a papírra a következő kérdésem.
– Szivi, kanadában laksz itt egy csomó celeb lakik. És annál több hétköznapibb ember. Kicsit én is szeretek normális ember lenni, és habár tudtam, hogy nem titkolhatom örökre, egy kis ideig ilyen akartam lenni a szemedben – beszélt komolyan.
"Én mindenhogy szeretlek." Ez a gondolat volt a fejemben de gyorsan el is hesegettem.
"Egy napja ismerjük egymást." – írtam le inkább ezt a papírra. Elmosolyodott.
– Első látás... Semmi, nem akartam mondani semmit. – megvakarta az arcát, de elvettem onnan a kezét. El is, de nem is akartam elhinni mit akart mondani.
"Mit akartál?" – tátogtam, és pislogni is elfelejtettem. Ő azonban lehunyta a szemét.
– Tudod mit akartam mondani.
Kinyitotta a szemét.
"Igen, csak..." – próbáltam ismét tátogni, de nem tudtam, hogy mit.
– Mi az? – mosolygott.
"Csak mondd ki. Elakarom hinni."
Nem is gondolkozott.
– Első látásra szerelem volt.