Az, hogy nem meséltem az anyámnak a balesetről csak azért volt, mert nem akartam összezavarni. Nem emlékszik arra mi történt, én pedig nem akarom ráerőltetni azt, hogy emlékezzen mindenre. A gond csak az, hogy Fukuchi San emiatt nagyon dühös lesz és félek, hogy rá fogja az anyámat kényszeríteni valami olyanra, amit ő nem akar. Úgy döntöttem, hogy személyesen közlöm vele a dolgot.

- Ainosuke kun! - a fenébe, teljesen megfeledkeztem arról, hogy elküldtem Hikari Chan - t üdítőért.

- Hikari Chan, sajnálom, hogy csak úgy elküldtelek, de muszáj volt beszélnem a nyomozóval.

- Semmi baj megértelek. Anyukád, hogy van?

- Már felébredt. Ne haragudj, hogy ilyet kérek tőled, de nem tudnál egy kicsit vele lenni? Nekem még el kell intézzek valamit.

- Nem gond, kedvelem az anyukádat, szóval jól megleszünk!

- Köszönöm, hogy számíthatok rád! - elmosolyodtam, majd a kapitányságra mentem.

- Fukuchi San, beszélnem kell magával! - léptem be az irodájába.

- Miről lenne szó?

- Az anyám felébredt, de nem emlékszik semmire sem a balesetből!

- Mi az, hogy nem emlékszik?

- A baleset kimaradt neki és azt hiszi, hogy gyomorrontás miatt van a kórházban.

- Miért érzem azt, hogy ebben te is benne vagy?

- Nézze, nekem az anyám biztonsága a legfontosabb, de azt sem szeretném, ha most bármi felzaklatná! Ha eszébe jut valami, akkor azt el fogja mondani!

- Ha már itt vagy, miért nem beszélsz édesapád haláláról? Hisz azt mondtad, már emlékszel mindenre! - a kezem ökölbe szorult, de igyekeztem nyugodt maradni. Nem akartam emlékezni erre a szörnyűségre.

- Bújócska közben találtam meg, de ennél többet én sem tudok.

- Biztos vagy te ebben, vagy át akarsz verni?

- Ennyi amit tudok, ha ez nem tetszik magának, az nem az én hibám. Én elmondtam mindent amit akartam, most már megyek is! - biccentettem egyet a fejemmel, majd kisétáltam az irodából.

- Ainosuke Kun, te mit csinálsz itt? - hallottam meg a hátam mögött egy hangot.

- Nyomozó, épp magával akartam beszélni! A segítségét szeretném kérni!

- Mégis mivel kapcsolatban?

- Szeretnék kapcsolatba lépni a bátyámmal, ezért kérem üssön meg engem!

- Még mindig ezt a dolgot hajtogatod? Hiszen a bátyád már meghalt Ainosuke Kun!

- A bátyám még él és biztos vagyok benne, hogy a robbantásban is az ő keze van. Kérem segítsen nekem!

- Ez a rendőrség, itt nem üthetlek meg!

- Nem lát minket senki, szóval siessen! - erre behúzott nekem egyet. A szemem előtt megjelent egy telefonszám és véres lábnyomok, egy faház padlóján.

- Nos mit láttál Ainosuke Kun?

- Egy telefonszámot, ami muszáj lenne felhívnom, de a telefonomat sajnos sikerült tönkretennem!

- Tessék fogd ezt! - nyomott a kezembe egy régi mobilt, én pedig bepötyögtem a számot és vártam mi történik.

- Nocsak, sikerült megszerezned a számomat. Azt hiszem ideje lesz lecserélnem!

- Már megint mire készülsz? Nem volt neked ennyi elég?

- Beszéljünk egy semleges helyen és ott elmondom neked! - lediktálta a címet, én pedig se szó se beszéd, már indultam is oda. Egy elhagyatott raktár volt a találkozó színhelye.

- Yumehito, hol vagy?

- Újra találkozunk öcsi! Hallottam mi történt anyukáddal, remélem nem esett komoly baja!

- Mennyire álszent vagy! Hiszen a te kezed is benne volt ebben a gyalázatos dologban!

- Nahát, nem is vagy olyan buta mint hittem. A kérdésedre válaszolva, azért csinálom ezt, mert élvezem, szóval amíg meg nem unom, addig ezt fogom csinálni. Egyébként hallottam rájöttél, hogyan halt meg az apánk. Képzeld, én azt is tudom miért unta meg az életét. De azt hiszem, jobb ha nem mondom el neked!

- Miért? Hiszen jogom van tudni!

- Ha elmondanám, még képes leszel és megölsz engem, ezt pedig nem akarhatjuk igaz?

- Tehát, a te kezed is benne volt ebben?

- Ezt nem mondtam! Nemsokára újra találkozunk drága kisöcsém! - azzal sarkon fordult és elment. Tombolni tudtam volna. Vajon tényleg köze lenne, az apánk halálához? Azt nem tudnám róla elképzelni, mert szerette az apánkat, legalábbis azt hiszem. Ezek után visszamentem a kórházba, hogy az anyámmal lehessek.

- Ainosuke Kun! - mosolygott rám Hikari Chan, mikor beléptem a szobába.

- Hol voltál Ainosuke? Nagyon aggódtam már miattad!

- Ne haragudj anya, csak el kellett intéznem valamit. Hikari Chan, köszönöm, hogy vigyáztál rá!

- Ugyan már, egyáltalán nem volt semmi gond! Akkor én most azt hiszem megyek, majd az iskolában találkozunk! - azzal kettesben hagyott minket.

- Ainosuke, még most is le akarod tagadni, hogy tetszik neked Hikari Chan?

- Jó, nem fogok hazudni tényleg tetszik nekem.

- Az első szerelmed Ainosuke, milyen izgalmas. Eláruljak egy titkot? Nekem az apukád volt, az első szerelmem!

- Erről, még nem is meséltél.

- Végzős voltam a középiskolában, de nem voltam valami túl jó matekból, ezért a nagyszüleid kénytelenek voltak keresni nekem, egy tanárt, aki felkészít a vizsgákra. Mondanom sem kell, hogy az a tanár az apád volt és szerelem volt első látásra. Ráadásul, ő épp azokban az időkben veszítette el a feleségét, így nem is kellett túl sokat várnom rá!

- Na és apa, hogy vallott neked szerelmet?

- Nem volt semmi könnyes vallomás. Eljött hozzánk és a szüleim előtt vallotta be, hogy szerelmes belém. Először a nagyapád nem akarta, hogy együtt legyünk, mert túl idős volt hozzám, de végül is kénytelen volt beadni a derekát. Aztán persze jött a szokásos dolog, először eljegyzés, aztán az esküvő, aztán hat hónappal később megkaptam életem legszebb ajándékát.

- Mi volt az?

- Kb 160 cm magas, barna haja és nagy barna szeme van és az arca olyan aranyos, hogy legszívesebben egész nap azt csipkedném.

- Én voltam az?

- Persze, hogy te Ainosuke! Olyan kis ennivaló arcod van és ebben nagyon hasonlítasz az apukádra!

- Anya, ha már apánál tartok, szeretnék kérdezni valamit.

- Micsodát?

- Mi köze van Yumehito - nak, apa halálához?

- Ez egy olyan dolog, amit még nem értenél meg, szóval kérlek kérdezz bármit, csak ezt ne! Túlságosan fájna mesélnem erről a témáról.

- Ne haragudj, többször nem hozom fel! Most már ideje lenne pihenned, hogy minél hamarabb kiengedhessenek! - alaposan betakartam és megvártam, amíg elalszik.

*Másnap*

Másnap az iskola felé menet eszembe jutott, amit a bátyám mondott nekem. Lehetséges lenne, hogy ő a felelős az apánk haláláért? Szerencsére az anyámat már nem fogják sokáig benttartani, mert egyre jobban van, ráadásul Hoshikawa nyomozó elintézte, hogy az anyámmal kettesben a hegyekhez menjünk pihenni.

- Senpai! - integetett nekem Ryuji az iskola előtt, én pedig odamentem hozzá.

- Jó reggelt Ryuji!

- Hallottam mi történt az anyukáddal!

- Szerencsére, már jobban van. Mond csak, mitől vagy ilyen izgatott?

- Tudom, hogy kedveled Hikari Chan - t, ezért gondoltam ezt el kell mondjam neked. Emlékszel még a diák tanács elnökére?

- Gonjou Senpai? Párszor beszéltünk már, de miért mi van vele?

- Úgy tűnik érdeklődik Hikari Chan iránt!

- Ezt meg honnan veszed? - kezdtem el idegesen tördelni a kezeimet.

- Nézz oda! - a padok felé mutatott, ahol Hikari Chan és Gonjou Senpai vidáman beszélgettek és úgy tűnt nagyon jól megvannak együtt. Muszáj volt tudnom, hogy miről beszélgetnek, ezért az egyik fenyő mögé bújtam.

- Hikari Chan, nincs kedved moziba menni?

- Nos, nem is tudom Senpai, most először hívnak el valahová! - magamban imádkoztam, hogy ne menjen bele. Persze amilyen szerencsétlen vagyok, az egyik arra járó lány nekem jött, én pedig elég feltűnő módon kerültem a látóterükbe.

- Ainosuke Kun? - kiáltott fel Hikari Chan, mire én szégyenemben integetni kezdtem.

- Nos úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki el akarja nyerni a kegyeidet, igaz Ainosuke Kun? - Gonjou Senpai rám nézett, az arcom pedig olyan lett, mint a paradicsom. Félénken bólintottam egyet, mire a Senpai kettesben hagyott minket. Hikari Chan mérgesen karba tette a kezét, én pedig feltápászkodtam a földről.

- Ainosuke Kun, miért hallgatóztál?

- Csak erre jártam és véletlenül meghallottam miről beszélgettetek!

- Ugye tudod, hogy rosszul hazudsz?

- Sajnálom, igazad van, tényleg nem tudok hazudni. Amikor Ryuji elmondta, hogy Gonjou Senpai érdeklődik irántad, az egy kicsit zavart. Csak szerettem volna megtudni, hogy te tényleg kedveled e őt! - szomorúan lehajtottam a fejemet, mert nem akartam, hogy lássa mennyire szégyenlem most magamat.

- Igen, tényleg kedvelem Gonjou Senpai - t, de én téged szeretlek Ainosuke Kun!

- Akkor mi lenne, ha megkérnélek arra, hogy várj rám addig, amíg el nem intézek néhány fontos dolgot? Tudod jelen pillanatban sok kérdőjel van a családomban, amit muszáj kiderítenem, de utána nagyon szívesen elvinnélek randizni! - erre ő odajött hozzám és egy puszit nyomott az arcomra.

- Csak ne várass engem túl sokáig! - elmosolyodott és bement az iskolába. Nos úgy tűnik ezt is sikerült megoldanom és egy kis időt is nyertem ahhoz, hogy elmondhassam majd neki, hogy szerelmes vagyok belé.