Épp a kórházban vagyok és arra várok, hogy az orvos mondjon valamit Fukuchi-san állapotáról. Miután lelőtték, azonnal értesítettem a mentőket, illetve Hoshikawa nyomozót is, hogy keressék meg a bátyámat bármi áron. Nem hagyhatjuk, hogy csak úgy eltűnjön. Borzasztóan aggodtam Fukuchi-san egészségéért. Ha bármi baja történne, az bizonyosan az én hibám lenne.

- Tessék, ezt idd meg, míg meleg! - nyomott a kezembe Hikari egy pohár meleg teát nyomott a kezembe. Ő is itt van velem, ami egy kicsit megnyugtat.

- Szerinted mi lesz vele?

- Fogalmam sincs, de kérlek ne hibaztasd magad! Az egyetlen felelős a bátyád, de meg fogja kapni a büntetését amit megérdemel!

- Ne álltasd magad Hikari, soha nem fogják őt elkapni. Valami csodának kellene történnie ahhoz, hogy el tudják őt kapni. Talán csak bele kellene törődnöm ebbe az egészbe.

- Ainosuke, mi lett azzal, hogy meg akarod őt állítani? Hiszen te ragaszkodtál még a rendőr hazugsághoz is, csak azért, hogy újból megállítsd a bátyádat. Kérlek, ne add fel ilyen könnyen. Amíg még van ra lehetőséged győzd le őt a saját módszereivel! - a saját módszerei? Vajon mire érthette ezt Hikari? Meg akartam kérdezni tőle, de nem volt rá lehetőségem, mert egy ismerőst pillantottam meg.

- Te meg mi a fenét keresel itt? - néztem rá dühösen a bátyámat, mire ő szokás szerint gúnyosan elmosolyodott. Bedühödtem és a falhoz nyomtam őt. - Ez az egész a te hibád! Ha Fukuchi-san meghal, garantálom, hogy a börtönben fogsz megrohadni!

- Sajnos az öreg túl sokat tudott, így nem lett volna bölcs dolog életben hagynom, vagy te nem így gondolod? Még a végén leleplezett volna és akkor oda az én csodálatos munkámnak!

- Szerintem a saját érdekedben, most tűnj el innen, mert képzeld, hogy köröz téged a rendőrség, vagy te nem így tudod, kedves bátyám?

- Most elmegyek, de ne aggódj Ainosuke, mert nemsokára újra látjuk egymást! - megállíthattam volna, de úgyis letagadott volna mindent. Bizonyítékot kellett szereznem ellene, amivel majd rács mögé juttathatom őt. Mire a bátyám elment, az orvos is végzett. Szerencsére Fukuchi-san műtéte jól sikerült, fel is fog épülni, ennek nagyon örültem. Az orvos be is engedett hozzá, de kérte, hogy ne fárasszam őt ki túlságosan.

- Fukuchi-san, hogy érzi magát? - ültem le az ágya szélére.

- Őszintén? Pocsékul. Ugye téged nem bántott a bátyád?

- Honnan tudja, hogy neki köze volt ehhez?

- Nem vagyok buta Ainosuke-kun. Ebben az állapotban képtelen leszek dolgozni, szóval neked kell átvenned a helyemet. Te vagy az egyetlen aki képes őt megállítani! Meg kell tenned, magadért és az városunkért is is!

- Az városért? Mégis mi a fenére készül a bátyám?

- A legutolsó információink szerint a Tokiói torony felrobbantására készül. így az egész város és a környező települések is veszélyben vannak. Ainosuke-kun, kérlek légy most te a főnök! - fogalmam sem volt, mit válaszolhatnék neki. Nem éreztem magamat ehhez elég erősnek, de nem hagyhattam cserben se Fukuchi-sant sem pedig az apámat. Ha ennyi ember élete függ tőlem, akkor bele kell mennem a dologba.

- Rendben van, átveszem a helyét. De kérem, mondja meg mit kell tennem? Fogalmam sincs mivel tudnám őt legyőzni.

- Sokkal jobban tudod, mint azt gondolod. Csak bízz önmagadban! - az orvos sajnos csak ennyi időt engedett, ezért el kellett hagynom a szobát, de Fukuchi-san jelvényével együtt. Az elkövetkezendő napokban én leszek mindenki főnöke, az akin az egész ügy áll vagy bukik. Ezek után hazakísértem Hikari-t, akit jobbnak láttam kihagyni az egészből, nehogy aggódni kezdjen. Ryuji-t, mint legjobb barátomat viszont beavattam a dologba. Épp a házukban beszéltük át a dolgot.

- Senpai, biztos vagy te ebben? Hiszen nem tudhatod mit fog tenni a bátyád!

- Tartozom ennyivel az apámnak. Yumehito rossz útra tévedt és nekem kell őt megállítanom, mielőtt még túl késő lenne. Kérlek, erről ne szól senkinek, rendben? Ha Hikari megtudná, biztosan nem engedné, hogy nyomozzak. Nem akarok, hogy aggódjon miattam. Megérted, ugye?

- Persze, de kérlek nagyon vigyázz magadra, rendben? - ez volt az a dolog, amit nem ígérhettem meg. Hiszen ahogyan ő maga is mondta, nem tudhatom mire fog vetemedni a bátyám, hogy ne kapja őt el a rendőrség.

Másnap, Hoshikawa nyomozóval együtt mentem a kapitányságra. Az anyám előtte ezerszer is megkért, hogy ne vállaljam ezt el, mert túl veszélyes, de engem csak az érdekelt, hogy végre a bátyám ott legyen, ahol lennie kell.

- Tanaka Ainosuke vagyok, a körözött személy Tanaka Yumehito öccse, én fogom vezetni a nyomozást, amíg Fukuchi-san lábadozik. Kérem segítsenek nekem, hogy minél hamarabb kézre keríthessük őt! - fejet hajtottam, mire a teremben megindult a súgdolózás. Szerencsére mind velem voltak, hiszen őket is hajtotta a tenni akarás, ahogy csak engem.

- Ainosuke-kun, miben állhatok a szolgálatodra? - jött oda hozzám Hoshikawa nyomozó.

- Szeretnék tudni minden lényeges információt a bátyám tervéről, illetve adják ki a körözést az egész az egész városban! A bátyám nem lehet túl messze!

- Ahogy parancsolod! Mindjárt ide is hozok minden iratot ezzel kapcsolatban! - a telefonom közben rezegni kezdett. Remek, vajon mit akarhat már megint az anyám? Legnagyobb döbbenetemre azonban nem az anyám küldött nekem üzenetet.

- Gyere a Tokió toronyba, ha tudni akarod a teljes igazságot. Eszedbe ne jusson rendőröket odavinni, különben felrobbantom az épületet. - olvastam fel magamban. Oda kellett mennem, mert végre tudni akartam miért kellett az apánknak meghalnia, illetve miért utál engem ennyire. - Nyomozó, most muszáj elmennem. A bátyám vár, de egyedül kell mennem, szóval kérem ne küldjön oda senkit sem!

- Ez túl veszélyes, bármi bajod eshet.

- Azt mondta azt szeretné, ha a fia lennék akkor kérem bízzon meg bennem! - végül belement, hogy nem fog erősítést hívni, így teljesen egyedül mentem a toronyhoz. Az épületet belülről is látni lehetett, feltételeztem ott bújt meg a bátyám. - Itt vahyok Yumehito, gyere elő!

- Milyen nagy öröm, hogy betartottad amire kértelek. Úgy tűnik végre haladást értem el nálad.

- Elég a felesleges szavakból, az igazságot akarom hallani és semmi mást!

- Ha nagyon érdekel. Emlékszel mikoe múltkoe megvádoltál azzal, hogy én tehetek az apánk haláláról? Képzeld, hogy igazad volt. Tényleg miattam halt meg az öreg! - elnevette magát, mire behúztam neki egyet.

- Mi a francot csináltál vele, te rohadék?

- Oh, semmi fájdalmasat. Tudod, én már akkor is ezt a munkát űztem, mikor ő még élt. Neki kellett volna elkapnia engem, de túl gyáva volt hozzá, így inkább végzett magával. Azt mondta szegény, nem bírja elviselni, hogya fia csak egy hidegvérű bűnöző. Milyen szomorú is ez, nem?

- Na és én? Miért gyűlölsz engem annyira?

- Most komolyan,  te tényleg azt hitted, hogy az apád Tanaka Kurusuke volt? Ha igen akkor tényleg olyan ostoba vagy mint amilyennek látszol, hiába van különleges képességed.

- Te meg mi a fenéről beszélsz? Azt akarod nekem bemesélni, hogy az apánk nem ugyanaz a személy?

- Azért utállak téged, mert ő egy közönséges kis fattyút sokkal többre tartott, mint engem a saját fiát. Egy kis fattyúnak mindent megadott: Tanulmányi alapot, mindent amire caak vágyott, de ami a legfontosabb, hogy minden szeretetét neki adta, meg ribanc anyjának! - erre bedühödtem és bevertem neki még egyet.

- Soha ne merj így beszélni az anyámról! Ő egy tisztességes nő, aki keményen küzdött, hogy fel tudjon engem nevelni.

- Azért tette szét a lábát egy bűnözőnek igaz?

- Most miről beszélsz? - egy bűnöző? Ugye most csak viccel velem?

- Így van. Az apád Takato Yoichi, a valaha élt legjobb bűnügyi tervező, az alvilági bábjátékos! - a fülemben egyre csak Takato Yoichi neve csengett. A tévében többször találkoztam a nevével, szóval tudtam milyen ember és még a bátyámnál, pontosabban Yumehito-nál is sokkal kegyetlenebb. Nem lehet, hogy egy ilyen ember vére legyek! Biztosan van rá valami logikus magyarázat.

- Hazudsz! Csak bántani akarsz ezzel! Mond csak miérr nem tudsz leállni?

- Ha nekem nem hiszel, kérdezd csak meg az anyádat, ő biztosan szívesen válaszolna a kérdésedre. Most egy időre elmegyek Ainosuke, de ne feledd, hogy még hallani fogsz rólam! - azzal sarkon fordult és eltűnt, én pedig ott maradtam a szörnyű igazsággal, miszerint egy hidegvérű gyilkos fia vagyok. Vajon mit fognak gondolni rólam az emberek, ha ez kiderül?

- Ainosuke-kun! - szaladt be Hoshikawa nyomozó, én viszont felálltam, majd úgy tettem mintha ott se lenne és elsétáltam mellette. Még soha nem éreztem ilyen rosszul magamat. A tudat, hogy egy olyan kegyetlen ember fia legyek, mint Takato Yoichi, teljesen összetört lelkileg. Szóval ezért nem mesélt anyám semmit a gyerekkoromról, mert szeretett volna megkímélni engem ettől a borzalomtól.

- Ainosuke, mi történt, hiszen téged ver a víz! - paskolta meg anyám az arcom, mikor megérkeztem.

- Anya, már tudok mindent. Tudok Takato Yoichi-ról!

- Akkor azt hiszem itt az ideje annak, hogy beszéljünk róla! - bementünk a szobába, majd az anyám nekikezdett. - Yoichi és én a középiskolában találkoztunk először. Ő volt az a fiú, akiért minden lány úgy oda volt, még Hikari-chan mamája is, de ő valamiért engem szemelt ki magának. Nagyon boldog voltam, mert titokban szerelmes voltam belé. Egy ideig minden jól ment, de aztán a randiainkat rendre lemondta és nem is nagyon akart találkozni vele. Miután kiderült, hogy terhes vagyok ő már eltűnt. A tévében értesültünk róla, hogy valójában egy bűnöző, aki emberek halálát tervezi meg. Nagyon kiborultam, mert fogalmam sem volt mihez kezdjek így. Tanaka-san a Yoichi ellen folyó nyomozást vezette, így ismerkedtünk meg. Nagyon megérintette a történetem, ezért mikor 6 hónapos terhes voltam, felajánlotta, hogy a nevére vesz téged és gondoskodik rólad, cserébe menjek hozzá feleségül. Mivel nem akartam, hogy apa nélkül keljen felnőnöd, ezért belementem.

- Vagyis sosem voltál belé szerelmes, igaz?

- Valóban tiszteltem és hálás voltam neki, de sosem voltam belé szerelmes. Sajnálom amiért ezt eltitkoltam előled, de azt akartam, hogy ne abban a tudatban keljen felnőnöd, hogy az apád egy bűnöző!

- Ne kérj bocsánatot, nem a te hibád. Most inkább lefekszek, mert meg kell még emésztenem a dolgokat. - lefeküdtem az ágyra és igyekeztem nem gondolni erre az egész helyzetre.

Néhány hónappal később

Sok időnek kellett eltelnie, mire fel tudtam dolgozni a történteket. Szerencsére anyám és Hoshikawa nyomozó mellettem álltak és nem hagyták, hogy magamba zuhanjak. A legnagyobb örömöm mégis az volt, hogy Hikari és Ryuji sem ítéltek el, amiért az apám egy gyilkos. Hikari és én sikeresen befejeztük a középiskolát és ugyanarra az egyetemre tervezünk menni. Ryuji is csatlakozik hozzánk, miután befejezte az iskolát. Fukuchi-san nyugdíjba ment, így a helyét Hoshikawa nyomozónak adta át. Anyám, nagyon boldog és büszke volt, az öröme pedig nagyobb lett, mikor a nyomozó megkérte a kezét. Yumehito-ról azóta sem hallottunk semmit, aminek nagyon örülök. Remélem végre normálisan fog tovább haladni az életünk és boldogságban élhetünk majd tovább