Néhány nap eltelt, én pedig a történtek óta nem beszéltem.Hikari-val. Na nem mintha nem akartam volna, de időt akartam adni neki, hogy megeméssze a dolgokat. Addig is igyekeztem túltenni magamat a tényen, hogy a bátyám szándékosan akarja tönkre tenni az életemet. Ma az iskolával kirándulni megyünk, szóval lesz esélyem visszanyerni Hikari bizalmát, bár tudom ez egy kemény menet lesz. Az anyám persze nehezen akart elengedni, mondván bármi bajom eshet az erdő közepén, de megnyugtattam, hogy semmi bajom nem lesz. Hármas csoportokba osztottak minket. Én Ryuji-vel és Hikari-val kerültem egy csapatba, aminek nagyon örültem. Így több esélyem lesz beszélni vele. Miután a tanárunk kiosztotta a térképeket, elindultunk.

- Senpai, itt az alkalom, hogy beszélj Hikari-channal! - suttigta Ryuji, mire hátranéztem. Hikari szomorúan lépdelt mögöttünk. Nyeltem egy nagyot, majd melléléptem és kicsit közelebb húztam magamhoz. Hikari hirtelen megállt, így én sem haladtam tovább.

- Ne haragudj, rosszul esett? - néztem a szemébe, mire megrázta a fejét.

- Nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves legyél velem! - lehajtotta a fejét és halkan sírni kezdett.

- Hikari! - nem mondtam többet, csak magamhoz húztam és elkezdtem simogatni a hátát. Ryuji csak elmosolyodott, sejtem köze lehet ehhez a hirtelen megnyílvánuláshoz.

- Ryuji-kun elmondta, hogy te se olyan rég tudtad meg, hogy milyen gonosz ember a bátyád és szeretnéd őt megállítani. Igaz ez, ugye?

- Igen Hikari, meg akarom állítani a bátyámat. Ezért is kértem időt tőled emlékszel? Mellettem nem lennél biztonságban és ezt a bátyám be is bizonyította.

- Most már minden világos. Sajnálom amiért úgy rádmordultam a múltkor, csak nagyon megijedtem. Ugye nem haragszol rám? - olyan szemeket meresztett, mint egy kiskutya. Elmosolyodtam és magamhoz öleltem.

- Hát persze, hogy nem haragszok rád. Te vagy az a lány akit szeretek!

- Ennek örülök. Te is tudod milyen régóta szeretlek téged Ainosuke. Az5 hiszem most mennünk kellene, mert a végén még nem érünk időben a szálláshoz! - Bólintottam, majd folytattuk a sétát. Ryuji útközben igyekezett mindent lefotózni, amit csak láttunk. Nagyon jól éreztük magunkat, viszont egy idő után kezdett olyan érzésem lenni, mintha eltévedtünk volna. Megálltunk, majd Ryuji szemügyre vette a térképet. Kiderült, hogy végig rossz irányba haladtunk, így az erdő másik felére kerültünk, jó távol a szállásunktól. Elmentem, hogy térerőt kereshessek, addig Ryuji és Hikari ott maradtak, hogy megvárjanak. Nem telt el sok idő és hangos kiálltásra lettem figyelmes. Odaszaladt és láttam, hogy Hikari remeg a félelemtől.

- Hikari, mi történt?

- A Sensei, meghalt! - mutatott az avar között megbúvó tanárunk holttestére. Megnéztem a pulzusát és valóban halott volt. Ezt nem hiszem el! Mégis miért kell mindennek nyomozásba torkolnia?

- Senpai, lehet, hogy a bátyádnak ehhez is köze van? - kérdezte Ryuji, mire elhúztam a szám.

- Nem kizárt. Srácok, holnap segitetek kideríteni ki a gyilkos? Már túl késő van ahhoz, hogy nyomozzunk. Inkább keressünk egy helyet, ahol kialhatjuk magunkat. - végül így is tettünk. A táskámban volt egy filc, azzal megjelöltük a fát, ahol a testet találtuk, majd elindultunk szállást keresni. Szerencsére találtunk egy lelakott faházat, ami elég régi volt, de egy éjszakára éppen jó volt. Láttam, hogy Hikari reszket, ezért betakartam őt a takaróval amot hoztam.

- Ainosuke, tényleg nem haragszol a múltkoriért?

- Mondtam már, hogy nem. Teljesen megértem miért viselkedtél úgy, ahogy. Már az elején el kellett volna mondanom neked az igazat és akkor ez nem történt volna meg. Most inkább aludjunk, mert úgy érzem holnap hosszú napunk lesz! - Hikari a vállámra hajtotta a fejét, majd mindketten elaludtunk.
Másnap már korán reggel elindultunk, hogy kinyomozhassuk a Sensei halálát, amíg vissza nem megyünk a szállásra. Ám legnagyobb döbbenetünkre a test már nem volt ott.

- Most mit csináljunk? Így hogyan fogjuk tudni kideríteni mi lett vele? - kérdezte Hikari, mire elmosolyodtam.

- Hikari, üss meg engem!

- Megőrültél Ainosuke, miért üsselek meg téged? Hiszen semmi rosszat nem tettél.

- Azért mert ennek segítségével meg tudom mondani mi történt pontosan a Senseiel! - végül bólintott és behúzott nekem egyet. A szemeim előtt megjelent a bálon látott nő, a bátyám segítője, egy valószínűleg méreggel teli fiola és én, amint a fiolát beleöntöm a tanárom teájába. Az utolsó képtől kisebb sokkot kaptam. Hiszen nem lehettem a gyilkos, még csak ott sem voltam!

- Na Senpai, tudsz már valamit?

- Méreg ölte meg. Pontosan nem láttam, hogy milyen méreg, de ez végzett vele.

- Honnan tudod ezt ilyen biztosra? - kérdezte ártatlanul Hikari. Tényleg, ő még nem is tud a képességemről.

- Ha a bátyám keze benne van egy gyilkosságban, akkor elég megütni és megjelenik előttem a gyilkosság összetevői, nekem pedig csak össze kell raknom és így sikerül lezárni a gyilkosságot, vagy megmenteni valakit ha szükséges.

- A Senpai igazat beszél. Engem is így mentett meg attól, hogy Afrikába kerüljek!

- De miért csinálja ezt a bátyád?

- Azért mert nincsenek benne igazi emberi érzések. Ő annak tud örülni, ha másokat szenvedni lát, de főleg engem. Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe Hikari!

- Nem gond. Akkor mi lenne, ha Ryuji- kun meg én segítenénk neked, hogy megoldhasd ezt a bűntényt is?

- Köszönöm, mindkettőtöknek! - így végül nekiálltunk kinyomozni, mi történhetett a tanárunkkal.