Végül az esküvő nem is alakult olyan rosszul, leszámítva, hogy a vőlegényt megölték. A végén mégis csak az én segítségemmel oldottuk meg az ügyet. Persze Hoshikawa-san továbbra sem hiszi el nekem, hogy a bátyám áll az eddigi esetek mögött, de végülis ez teljesen mindegy. Másnap az iskolában Ryuji-vel beszélgettem.

- Azt hiszem össze kellene hoznom az anyámat és a nyomozót, mert ha rajtuk múlik, akkor soha nem fog történni semmi sem!

- Na és van valami ötleted?

- Fogalmam sincs, majd kitalálok valamit. Egyébként képzeld, elhívtam Hikari-t randizni!

- Ez szuper Senpai. Akkor végre eldöntötted, hogy a bátyád fenyegetései ellenére is megpróbálsz boldog lenni Hikari-channal?

- Igen, most már nem akarok egy percet se elvesztegetni abból, ami ránk várhat! - iskola után hazamentem. Közben felhívtam Hikari-t aki egy kicsit lebetegedett és megkérdeztem, hogy érzi magát. Szerettem volna elmenni hozza, de azt mondta nem akarja, hogy én is elkapjam tőle, ezért inkább hazamentem.

- Megjöttem! - csuktam be magam után az ajtót.

- Üdv itthon! - legnagyobb meglepetésemre ezúttal nem csak az anyám köszöntését hallottam.

- Nyomozó, maga mit keres itt? - kérdeztem az éppen az anyámmal teázó férfitól. Igaz, azt mondtam nem zavarna, ha ők ketten összejönnének, de azért az anyám mégis csak tudathatta volna velem, hogy vendéget vár.

- Hozzám jött Ainosuke, én hívtam meg őt teázni.

- Nincs semmi munkája?

- csak apróbb dolgok, betörések meg lopások, semmi olyan, amihez szükség lenne a képességedre. Gondolom mostanában nem láttál semmi furcsát, vagy igen?

- Nem, tényleg nem. Úgy tűnik a bátyám újra valami nagy dologra készül, már csak arra lennék kíváncsi, vajon mire? - igazából nagyon jól éreztük magunkat. Amikor az anyám a nyomozóval van, sokkal felszabadultabb, mint egyébként. Remélem a dolgok végre felgyorsulnak majd közöttük, legalábbis a vacsora közben igyekeztem kicsit fényezni őket a másik szemében, így talán hamarabb történik közöttük valami. Késő este volt már, mikor zajt hallottam a konyha felől. Megdörzsöltem a szemem és kimentem úgy, hogy ne csapjak zajt. Az anyám kint volt és legnagyobb meglepetésemre Hoshikawa nyomozó is. Szerencsétlenségemre végig kellett hallgatnom a világ legbénább szerelmi vallomását, a nyomozó és az anyám tolmácsolásában.

- Hoshikawa San, micsoda kellemes meglepetés! Mi szél hozta az éjszaka kellős közepén?

-Sayama San, amit most kérdezni fogok magától, az egy nagyon komoly dolog! Kérem fogadjon el engem mint párját és élje le velem, a hátra lévő életét!

- Nyomozó, nem hinném, hogy Ainosuke örülne ennek!

- Én elfogadom őt fiamnak és megadok neki és magának mindent amire csak szükségük van.

- Nos, ha ennyire erősködik, akkor nem bánom! - egy apa? Hmm talán nem is lenne olyan rossz, ha lenne egy apaféle, akire felnézhetnék. Különben is ez a nyomozó szakma, nem is olyan rossz, mint eddig hittem. Talán a jövőben ha keményen tanulok a bátyám segítsége nélkül is képes leszek nyomozni. Vettem egy mély levegőt és odamentem hozzájuk.

- Hát részemről semmi gond, csak ha lehet ne előttem romantikázzatok, mert a hideg is kiráz tőle, elvégre nem vagytok már húsz évesek! - nevettem el magam, mire mindketten haragos tekintettel néztek rám.

- Ainosuke-kun, örülök, hogy beleegyezel abbal, hogy az édesanyád és én együtt lehessünk.

- Mi mást tehetnék? Szeretném ha az anyám boldog lenne, meg egyébként sincs semmi bajom magával! - végül Hoshikawa nyomozó maradt, én pedig inkább lefeküdtem aludni. Másnap elég nyúzottan keltem. Volt egy elég rossz előérzetem, ami nem hagyott nyugodni. Az anyám és a nyomozó már nem voltak otthon, így miután enni adtam Rin-nek, már mentem is iskolába. Ám nem sokat haladtam, mert valaki leszólított.

- Nocsak, csak nem az én drága kisöcsém?

- Mit akarsz még tőlem? Nem volt elég amit eddig tettél? Meg akarsz engem bolondítani?

- Csak figyelmeztetni akarlak, hogy ne bízz meg annyira abban a nyomozóban. Sose tudhatod mit titkol előled!

- Mégis miről beszélsz?

- A nyomozó végig tisztában volt a kilétemmel, sőt még falazott is nekem. Ki hinné, hogy egy olyan jótét lélek mint ő, ilyen sunyi is tud lenni. Na de most inkább megyek! - azzal sarkon fordult és elment, én pedig mentem tovább az iskola fele. Út közben azon gondolkodtam amit a bátyám mondott. Vajon igaza lehet és a nyomozó egy beépített embere? De akkor mégis miért segített annyit nekünk? Sehogysem függött össze az egész. Órák után úgy döntöttem, burkoltan tanácsot kérek Hikari-tól.

- Hikari, beszélhetnénk? A tanácsodat szeretném kérni.

- Mi történt Ainosuke? Elég nyúzottnak tűnsz.

- Tegyük fel, hogy közel kerülsz valakihez és elkezdesz bízni benne, de valaki akihez szintén közel állsz azt mondja, hogy csak átver téged. Te mit tennél?

- Hmm, nos rákérdeznék a dologra. Bizonyíték nélkül senkit sem szeretek elítélni! - teljesen igaza volt. Beszélnem kellett a nyomozóval, mielőtt bármi következtetést levonok. Hazamentem, ahol már ott volt a nyomozó is.

- Ainosuke-kun, máris hazaértél?

- Mondja el az igazat. Tisztában volt azzal, hogy Sakisaka valójában a bátyám, igaz? Ne hazudjon mert azt úgyis észreveszem!

- Rendben, nem fogok hazudni, valóban tisztában vagyok azzal, hogy a bátyád életben van.

- Akkor miért csinált belőlem totál hülyét! - kiabáltam rá.

- Kérlek, nyugodj meg! Az édesanyád megkért, hogy ne hadjam, hogy bajod essen. Különben is, te se szeretnéd ha a bátyád rájönne a dologra igaz?

- Sajnos túl késő nyomozó. A bátyám már tud mindent!