Boldom voltam, amiért Hikari-chan és én ismét egy kicsivel közelebb kerültünk egymáshoz. Remélem ezt már a bátyám se tudja tönkretenni. Nagyban sétálgatttunk, mikor szembejött velünk az anyám.

- Ainosuke, már mindenhol kerestelek! Hol voltatok?

- Csak sétáltunk anya, nem kell aggódnod.

- Sajnálom hogy az anyám illetlen volt Hitomi-san! - Hikari lehajtotta a fejét, én pedig picit megszorítottam a kezét.

- Ugyan már Hikari-chan, nem vettem magamra. Csak azt nem értem hogy lehet egy ilyen beképzelt és undok nőnek ilyen aranyos lánya, mint te! - Hikari olyan piros lett, mint a paradicsom, én pedig elmosolyodtam.

- Azt hiszem én most megyek és megkeresem az anyámat. Majd a fogadáson találkozunk! - nyomott egy puszit az arcomra, majd elsétált.

- Ki vele Ainosuke, mégis mi történt?

- Hát, elhívtam randizni, szóval azt hiszem hamarosan együtt leszünk!

- Hisze ez szuper, végre beérett a kemény munkád gyümölcse és Hikari-chan a barátnőd lesz!

- Igen, de én azért még félek egy kicsit. Nem tudom mik a tervei a bátyámnak, de semmi jóra nem számíthatunk.

- Ne aggódj már, elvégre mit tudna kezdeni velem - ez mondjuk igaz. Mégis mit tehetne Hikari-val? Megölni úgysem tudná, hiszen senki sem neheztel rá semmiért. Különben is, én megvédeném szóval egy haja szála sem fog görbülni. Végül a fogadás helyszínére mentünk, ami egy luxus hotelben volt. A legjobb az egészben, hogy arra a napra minden vendég a hotelben aludhat és ez tök menő. Miután megérkeztünk, az anyám egyenesen a menyasszonyhoz rángatott.

- Satomi, de örülök, hogy eljöttél!

- Sawako, ő a fiam Ainosuke!

- Nahát, hogy megnőttél. Mikor utoljára láttalak, még egészen kicsi voltál! - nos biztos, hogy jó rég volt már, ugyanis egyáltalán nem ugrik be nekem az arca. Na mindegy, elvégre nincs nekem fotografikus memóriám, hogy minden egyes dolgot megjegyezzen.

- Gratulálok az esküvőjéhez! - biccentettem egyet a fejemmel, majd a szememmel keresni kezdtem Hikari-t és a mamáját, de sajnos túl nagy volt a tömeg. Miután elköszöntünk Sawako-santól, az anyám rávetette magát az desszertes pultra. Hiába, ő sosem fog változni. Már egy jó ideje ment az ünneplés, mikor sikolyt hallottunk, az öltöző felől. Az anyám és én odaszaladtunk és akkor láttuk meg, hogy a vőlegény vérbe fagyva feküdt a padlón, a szívébe, pedig egy x volt rajzolva. Gőzöm sem volt, hogy ez mégis, hogy került oda, de az biztos, hogy a bátyámnak köze van ehhez. Gyorsan fel is hívtam Hoshikawa nyomozót, hogy jöjjön ide és segítsen. Elvégre egy nyomozóval mégiscsak többre megyünk.

- Ainosuke-kun, jöttem ahogy...-mikor meglátta az anyámat, teljesen lefagyott. Ne, kezdődik megint elölről a dolog. - Hitomi-san ha szabad ilyet mondanom, ma még a szokásosnál is szebben néz ki.

- Ugyan már nyomozó, kérem ne mondjon ilyeneket, mert a végén még elpirulok! 

- Nem foglalkozhatnánk inkább azzal, amiért idehívtam? - köszörültem meg a torkomat, ami bejött, mert végre mind a ketten hajlandóak voltak rám figyelni. - Az áldozat szívébe egy x lett rajzolva, amit nagyon furcsállok.

- Gyanítod, hogy ki lehet az?

- Az egyetlen ember, akinek ehhez köze lehet, az a bátyám, Tanaka Yumehito!

- Ainosuke-kun, ezt már egyszer megbeszéltük, hiszen a bátyád már halott!

- Mondjon amit akar, én tudom, hogy nem halott és ő tervelte ki ezt az akciót is, ahogyan minden eddigit, amit én oldottam meg! Mindegy is, maga úgyse fog hinni nekem! - azzal fogtam magam és elrohantam, de még előtte otthagytam nekik a papírt, amire lerajzoltam mit láttam. Ugyanis még a gyilkosság előtt elcsúsztam a mosdóban és bevertem a fejemet. Egy húsbárdot láttam, illetve egy személyt, aki jelenleg a börtönben ül, valamint egy tőrt, ami megegyezett azzal, amivel a gyilkosság történt. Borzasztó, hogy senki sem képes elhinni nekem, hogy a bátyám életben van. Leültem a hotel elé és az ölembe hajtottam a fejemet. Csak egy kicsire voltam attól, hogy sírni kezdjek. Mégis miért nem hagy már végre békén a bátyám? Helyette kell nekem szenvednem, ugyanis ez az átkozott képesség teljesen tönkreteszi az életemet. Emiatt kell hazudnom annak a lánynak akit szeretek, ráadásul miatta mindenki bolondnak néz engem. Már kezdett hideg lenni, de én mégsem mentem be. Nem érdekelt már az sem, ha beteg leszek. Egyszer csak egy könnyű anyagot éreztem magamon. Összébb húztam magamon és akkor láttam meg, hogy egy öltönyt terítettek a hátamra.

- Leülhetek? - felnéztem és Hoshikawa nyomozó volt az.

- Persze, csak nyugodtan! - leült mellém, én pedig megtöröltem a szememet.

- Miért van itt? Nem nyomoznia kéne?

- Igen azt is fogok, csak előtte szeretnék bocsánatot kérni tőled! Túl sok terhet helyezek rád azzal, hogy mindent rád bíztam. Ne aggódj, ezzel az üggyel nem kell törődnöd, majd én mindent elintézek. Inkább pihenj és élvezzétek az édesanyáddal ami még a napból hátra van, elvégre azért jöttetek ide! - felsegített a földről, én pedig leporoltam magam.

- Köszönöm nyomozó! Azt is, hogy nem kell nyomozzak és azt is, amit értünk tesz. Tényleg hálás vagyok! - biccentettem egyet a fejemmel és bementem. Azt hiszem az anyám jól járna ezzel a nyomozóval és nekem se ártana egy apafigura, ha már az enyém véget vetett az életének.