Gőzöm sem volt róla, hogy mit tegyek. Épp amikor eldöntöttem, hogy kivonom magamat a nyomozás alól, kellett ennek megtörténnie. Hiába, ez az én szerencsém. Most már csak azt kellett kitalálnom, hogyan fogom megállítani őket. Biztosan sikerül kitalálnom valamit, még időben. Láttam, hogy Hikari már egyedül volt, ezért visszamentem hozzá.

- Ainosuke, ki volt az a nő, akivel beszéltél?

- Nem ismerem. Keresett valakit, de nem tudtam neki segíteni! - egy újabb hazugság, csak így tovább Ainosuke.

- Kezd unalmas lenni itt. A többiek már mind elmentek, akik pedig most itt vannak, azok mind vad idegenek! - láttam, hogy elszomorodik, ezért a kezét összekulcsoltam az enyémmel.

- Hiszen én itt vagyok, talán nem vagyok elég jó?

- Nem úgy értettem! - az arca vörös lett mint a paradicsom, én pedig jót mosolyogtam rajta.

- Csak vicceltem. Egyébként is, azért hívtalak el, hogy jól érezzük magunkat!

- Ainosuke Kun szóval tényleg eljöttél! - jelent meg Megumi Chan és szorosan a nyakamba kapaszkodott.

- Igen Megumi Chan, hiszen megígértem neked, hogy eljövök!

- Már alig vártam, hogy lássalak. Nagyon meg akartam már neked köszönni, hogy megmentettél, de eddig nem tudtam, hogy mivel. Mi lenne, ha hálám jeléül megengedném, hogy a barátom legyél? - azt hittem, csak rosszul hallok. Mégis mióta vagyunk mi ilyen jóban, hogy ilyeneket mondjon nekem? Láttam, Hikari arcán a dühöt, ezért inkább nem válaszoltam.

- Megumi Chan, ne haragudj, de Ainosuke Kun velem jött!

- A fenébe, szóval van barátnőd, miért nem említetted? Na mindegy megyek és megkeresem Ryuji Kun - t, ti meg érezzétek jól magatokat.

- Ez meg mi volt? - kérdezte tőlem Hikari, mire én elmosolyodtam.

- Ezt hívják féltékenységnek!

- Én nem is arról beszéltem! - hebegte, amitől még aranyosabbnak tűnt. Tökéletes volt az este, ám a tortavágáskor nem az ünnepelté volt a főszerep. Hirtelen minden elsötétült, majd a nagy kivetítőn egy maszkos ember jelent meg, aki egy pisztolyt fog az egyik férfi vendég fejéhez.

- Gratulálok az ünnepeltnek! Íme az ajándékom! - azzal meghúzta a ravaszt, fejbe lőve ezzel az áldozatot. A kezemmel gyorsan letakartam Hikari szemét, hogy ne láthassa ezt. Az emberek pánikba estek és igyekeztek elhagyni a helyszínt. Az egyetlen amit tehettem, hogy felhívtam Hoshikawa San - t, akik egy tíz percen belül meg is érkeztek. Megkértem Hikari - t, hogy maradjon Megumi Chan mellett, aki láthatóan nagyon kikészült attól, amit látnia kellett.

- Ainosuke Kun, mi történt?

- Nyomozó, köszönöm, hogy siettek! Egy maszkos ember, lelőtte az egyik vendéget, mindezt élő adásban. Másnak nem esett baja, de a férfi meghalt. Nyomozó, a bátyám már megint lecsapott!

- Honnan tudod ezt ilyen biztosra?

- Egy negyvenes nő odajött hozzám és elmondta, hogy ő a bátyám segítője és ma meg fog ölni valakit, én pedig nem tudom megakadályozni! Úgy tűnik, igaza lett nyomozó! Most mégis mit csináljunk?

- Ainosuke Kun, te most menj haza és pihend ki magadat, ezt az ügyet, pedig bízd ránk!

- Nem nyomozó! Az én felelősségem az, amit a bátyám csinál, szóval segíteni akarok, maguknak!

- Rendben van. Most viszont tényleg menj haza és holnap majd mindenről beszámolok neked, aztán meglátjuk mi lesz! - bólintottam egyet, majd Hikari - val együtt hazamentünk. Anya otthon már nagyban aludt, szóval nem akartam zavarni, így végül a konyhában aludtam el.

*Másnap*

Másnap a konyhában ért engem a reggel. Nagyon nyúzott voltam, de szerencsére nem volt iskola, így egy kicsit nyugodtabban tudtam összeszedni a gondolataimat, a tegnappal kapcsolatban.

- Ainosuke, miért itt aludtál? - jött ki az anyám ásítva.

- Nem akartalak felkelteni, úgyis későn értem haza.

- Na és milyen volt a buli? Mindent tudni akarok, részletesen.

- Egész jó volt, viszont tortavágás előtt, egy maszkos ember, megölte az egyik vendéget és ezt az összes vendégnek végig kellett néznie. Érthető módon mindenki nagyon kiakadt ezen. Yumehito úgy tűnik továbbra se mondott le arról, hogy tönkretegye az életemet.

- Tehát az ő keze volt a dologban?

- Igen és a társáé. Gondoltad volna, hogy nem egyedül dolgozik? Azt hittem nincs szüksége segítségre.

- Beszéltél már Hoshikawa San - nal?

- Tegnap igen, de ma még nem. Azt hiszem, hogy be fogok menni hozzá és akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz.

- Ainosuke, nem kellene megint látnod valamit ahhoz, hogy elindulj valamerre?

- Ez igaz. Anya, ezt a feladatot rád bízom! - behunytam a szememet, ő pedig behúzott nekem egyet. A földre estem és képek jelentek meg a szemem előtt.

- Hiszen ezek csalók! - kiáltottam fel.

- Miről beszélsz Ainosuke?

- Mennem kell, megkeresem a nyomozót, majd később elmesélem! - azzal kirohantam a házból, egyenesen a rendőrségre. Miután megérkeztem a rendőrséghez, bementem Hoshikawa nyomozó irodájába.

- Nyomozó, megjöttem! - ám neki ült helye volt, mindössze egy öt év körüli barna hajú kislány ücsörgött a kanapén.

- Takane bácsit keresed? - nézett rám azokkal a hatalmas barna szemeivel.

- Bácsi? Igen őt keresem. Miért vagy itt egyedül?

- Takane bácsi azt mondta, hogy várjam meg őt itt, mert mindjárt visszajön.

- Akkor mi lenne, ha együtt várnánk meg? - erre ő közelebb jött hozzám, majd nyújtotta felém a kezét, jelezve ezzel, hogy szeretné, ha felvenném. Elmosolyodtam, majd felvettem a földről a kislányt.

- Te miért vagy ilyen pici?

- Nem vagyok én kicsi, még növésben vagyok! Egyébként mi a neved?

- Hoshikawa Hana vagyok! Te is ismered Takane bácsit?

- Igen, tudod néha besegítek neki a munkában. Hana Chan, nagyon unatkozol? - erre elkezdett bólogatni. Végül elkezdtünk kártyázni, ugyanis a nyomozó csak ezt hagyta az irodájában. Meg kell hagyni, hasonlít a nyomozóra, ráadásul még kicsi is, én pedig imádom a gyerekeket. A játék után Hana Chan elaludt, én pedig levettem a kabátomat és azzal takartam őt be.

- Látom, nagyon értesz a gyerekekhez!

- Nyomozó, épp magához jöttem. Hana Chan nagyon aranyos kislány!

- A nővérem gyereke. Az apja lelépett még a születése előtt, szóval soha nem látta még őt.

- Nem tudja, hogy miből marad ki! Remélem, ha felnövök, nekem is lesz majd egy szép gyerekem! De amiért idejöttem az, hogy elmondjam, az ember akit a bulin lelőttek, még nem halt meg!

- Mi az, hogy nem halt meg? Hiszen a saját két szemeddel láttad, hogy lelőtték!

- Igen, de az a pisztoly biztos hamisítvány volt. Láttam, egy fegyvert, de az nem volt valódi. Olyan fegyver volt, amit a filmekben használnak kellék gyanánt, hogy ne okozzanak kárt a színészben. Tudja miről beszélek igaz?

- Tisztában vagyok vele, de ez még semmit sem bizonyít!

- A másik amit még láttam, az egy óra volt, ugyanaz az óra, amit a tévében is láthattunk. A torta vágást este tízkor tartották, viszont az óra reggel tízet mutatott.

- Mire akarsz ezzel kilyukadni?

- Azt, hogy ezt előre felvették és nem élőben ment, ahogyan azt a nő állította. Ha ez igaz, akkor azt az ember, még nem ölték meg, szóval sietnünk kell nyomozó!

- Ez nem olyan egyszerű, előtte bizonyíték kell.

- Menjünk el a házba, a biztonsági kamera felvételén kell lennie valaminek. Nyomozó, kérem engedje meg, hogy segítséget kérjek Ryuji - től! Ő már tud mindent velem kapcsolatban.

- Rendben van, hívd csak nyugodtan! - felhívtam Ryuji - t és megkértem, hogy jöjjön ide. Ha valaki, akkor ő biztosan tud nekünk segíteni.

- Senpai mi történt? - jött be az irodába Ryuji.

- Szükség lenne a segítségedre! 

- A tegnapi üggyel kapcsolatban? A bátyád áll emögött is?

- Nos, igen. Ryuji, az ember akit lelőttek, még életben van.

- Senpai, ne mondj ilyen butaságot, hiszen te is ott voltál, mikor megölték.

- Láttam, Ryuji! Az óra, ami a felvételen volt, reggel tíz órát mutatott, vagyis az egészet megrendezték! Kérlek, legalább te hidd el amit mondok! - éreztem, hogy tehetetlen vagyok, mert senki sem hitte el nekem, hogy ez az egész meg volt rendezve előre és nem abban a pillanatban történt meg. 

- Senpai, ha ezt komolyan gondolod, akkor elhiszem neked, de szükségünk van bizonyítékra!

- Ezért is hívtalak ide! El kell mennünk a buli helyszínére, hogy megszerezzük a biztonsági kamera felvételét.

- Na és nekem mi lesz a feladatom?

- Ki kell nagyítanod a felvételt, hogy lássuk az órát, ami a gyilkos mögött volt! Nyomozó, kérem maga is jöjjön velünk!

- Rendben van, akkor menjünk! - így elindultunk mindhárman a buli helyszínére. Útközben sikerült elmesélnem a dolgot az anyámnak is, illetve Ryuji elmondta, hogy Megumi Chan gazdag papája felbukkant és ezért tarthatta a bulit, abban a villában. Milyen mázlista az a lány, hogy láthatja az apját. Miután megérkeztünk, sietve csöngetni kezdtünk.

- Ainosuke Kun, Ryuji Kun, mit kerestek ti itt? - nyitotta ki az ajtót Megumi Chan, aki láthatóan még nem heverte ki a tegnapi esetet.

- Megumi Chan, szeretnénk kideríteni mi történt tegnap, ezért szükségünk lenne a biztonsági kamera felvételére! - a nyomozó átvette a szót, Megumi Chan pedig beengedett minket. A legfelső szintre mentünk, ahol volt egy biztonsági központ, ahol vissza lehetett nézni, a házba történt eseményeket. A nyomozó elindította a felvételt, mi pedig türelmetlenül vártuk, mikor érkezik el a gyilkosság.

- Nyomozó állítsa meg! - szólt Ryuji, mire a nyomozó megállította a felvételt, Ryuji pedig kinagyította a képet.

- Ainosuke Kun, igazad volt, itt tényleg más az időpont!

- Ryuji, üss meg!

- Senpai, teljesen meghibbantál? Mégis, hogy kérheted azt, hogy üsselek meg?

- Emlékezz, mit mondtam neked! - erre vett egy mély levegőt és behúzott nekem egyet. Láttam, a korábban már halottnak hitt férfit, a padláson egy bőröndbe gyömöszölve. - A padláson van!

- Megmutatom, hogy merre van! - hebegte Megumi Chan, aki nem igazán tért napirendre attól, amit látott az imént, mondjuk meg tudom őt érteni. Mindannyian a padlásra mentünk, ahol egy kopott fekete ládában, valóban ott volt a férfi begyömöszölve.

- Most már minden rendben lesz! - szabadítottam őt ki, amíg a nyomozó hívta a mentőket és a rendőrséget.

- Senpai, már megint sikerült neked! Nem gondolkoztál még azon, hogy nyomozó legyél?

- Nem igazán. Tudod ez az egész mindig az apámra emlékeztet és különben sem leszek soha olyan jó, mint ő volt. Mikor a rendőrök megérkeztek, Fukuchi San újra gyanakodni kezdett, hogy megint én voltam az, aki megoldotta az ügyet, de ezt már megszoktam. A nyomozó szerencsésen hazaszállított minket, én pedig meghívtam, hogy vacsorázzon velünk.

- Már azt hittem, soha nem végeztek Ainosuke! - duzzogott az anyám, majd nekilátott vacsorát főzni.

- Remélem nem gond, hogy én is itt vagyok! Ainosuke Kun, ragaszkodott hozzá!

- Ez csak természetes nyomozó, hiszen a fiam sokat köszönhet magának! Kérem továbbra is tartsa rajta a szemét!

- Biztos vagyok benne, ha Ainosuke Kun felnő, nagy nyomozó válik majd belőle!

- Még ha ez így is lenne, soha nem lennék olyan jó, mint az apám!

- Ainosuke, ha édesapád még élne, ő is ugyanolyan büszke lenne rád, mint amilyen én vagyok most! - jó érzés volt tudni, hogy az egyetlen számomra fontos ember büszke rám, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy ez csak átmeneti dolog, hisz ha a bátyámat elkapják, a képességeim ezzel egyidejűleg megszűnik.