Úgy döntöttem, hogy nem akarok még többet hiányozni az iskolából, ezért már már másnap iskolába mentem.

- Ainosuke, biztos vagy benne, hogy vissza akarsz menni? Az igazolásod, erre a hétre még fent áll!

- Anya, ne aggódj miatta, már rendben vagyok.

- Jó rendben, de ha valami baj van, azonnal telefonálj megértetted?

- Igen megértettem. legyen szép napod! - azzal fogtam magam és elindultam.

- Senpai! -állított meg egy hang, pontosabban Ryuji hangja.

- Ryuji, te meg mit keresel itt?

- Mivel az előzőhéten sem voltál, gondoltam benézek hozzád és megkérdezem mi történt veled. Ezek szerint, már jobban vagy.

- Hát igen, ez előző két hét eléggé megerőltető volt számomra. Noha fizikailag nem is, de lelkileg nagyon mélyponton voltam.

- Mi történt veled Senpai?

- Tudod, a kiránduláson órákon keresztül össze voltam zárva egy halottal, akit felakasztottak. Az apám is ugyanígy halt meg, ráadásul én voltam az aki megtalálta, ezt pedig az agyam képtelen volt feldolgozni.

- Ez azért elég durva, de vajon ki ölhette őt meg?

- A bátyám keze van a dologban! Mielőtt azzal jönnél nekem, hogy ő már halott, valójában életben van és most bűnügyi tervezőként dolgozik!

- Mi az a bűnügyi tervező?

- Ő készíti elő a bűntényeket, rablást és gyilkosságot, amit végül más hajt  végre. Ryuji, a bátyám keze volt az elrablásodba is, ezért elnézést kérek! - lehajtottam a fejemet, mire ő megpaskolta a vállamat.

- Senpai, nem kell bocsánatot kérned, hiszen te nem voltál benne és különben is, ha te nem mentesz meg, akkor már rég Afrikában lennék, elzárva a civilizációtól! Egyébként, mégis honnan tudtad, hogy értem kell gyere?

- Elárulom, de kérlek ígérd meg, hogy minden ami itt elhangzik, kettőnk között marad!

- Ne aggódj, nem fogom továbbadni senkinek sem!

- Tudod, mikor valaki megüt, vagy beütöm a fejemet erősen, akkor meg tudom oldani a bűntényt, de csak akkor, ha azt a bátyám követte el! A megérzéseim valójában képek formájában jelennek meg, pontosabban azt látom, amit a bátyám is. Ez olyan dolog lehet, mint az ikreknél. Ha az egyik fájdalmat érez, akkor azt a másik is megérzi.

- De miért csinálja ezt a bátyád?

- Azért mert utál engem!

- Hiszen az öccse vagy, miért utálna téged?

- Azért, mert szerelmes volt az anyámba, de ő az apámat választotta és én pedig a kettejük szerelmének a gyümölcse vagyok, hát ezért.

- Na azért ez nagyon durva. Nem is gondoltam, hogy ilyen kacifántos az életed. Apropó, nem tudod mi lett Hikari Chan - nal?

- Hogy érted?

- Tudod az előzőhétben a szünetekben hozzá volt ragadva a mobiljához, mintha azt várná, hogy valaki felhívja.

- Hát, bevallottam neki, hogy szeretem és csókolóztunk is, de nem hiszem, hogy össze kellene jönnünk.

- Miért mondod ezt?

- A bátyám miatt. Ha rájön a dologra, bántani fogja és én azt nem akarom.

- Ez igaz, ha engem és a mamádat is képes volt bántani, akkor lehet benne valami. Most inkább siessünk, mert el fogunk késni! - gyorsabbra szedtük a lépteinket és szerencsére nem késtünk el. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni azt, hogy Hikari engem néz, mert jelen pillanatban fogalmam sincsen, hogyan beszéljek vele. Viszont nem volt szerencsém, óra után ugyanis sikerült letámadnia.

- Ainosuke, örülök, hogy újra itt vagy. Tudod fel akartalak volna hívni, de gondoltam, te majd megteszed.

- Ne haragudj, csak sok minden van most egyszerre a fejemben. Hikari, igaz, hogy szeretlek, de jelen pillanatban, még nem szeretnék a barátod lenni. Tudod, hogy időt kértem tőled!

- Azt hittem, hogy a csók meg a vallomás után, már nem lesz több haladék.

- Tudom és ne haragudj, de még nem állok készen arra, hogy legyen valakim. Ezért kértem, hogy adj egy kis időt. Megteszed ugye?

- Persze, mint mindig! 

- Egy angyal vagy! - nyomtam egy puszit az arcára, majd felmentem az iskola tetőterére, ahol szinte mindig egyedül voltam és ki tudtam szellőztetni a fejemet. Még csak most jöttem vissza az iskolába, de máris egy rakás problémával kell szembenéznem. Még szerencse, hogy a nyomozást abbahagytam egy kis időre. Ekkor megcsörrent a mobilom.

- Halló? - szóltam bele.

- Tanaka Ainosuke - val beszélek igaz?

- Igen én vagyok. Ismerjük egymást?

- Sajnos elkeveredett a meghívód, így nem tudtalak meghívni a születésnapi bulimra. Hálából, amiért megmentettél!

- Megumi Chan?

- Igen én vagyok az. Ryuji Kun mesélte, hogy te vagy a legjobb barátja, ezért megkértem, hogy említse meg neked a szülinapomat, de úgy tűnik elfelejtette. Egyébként hozhatsz kísérőt is, de ne felejtsd el, hogy álarcosbál lesz!

- Ne aggódj, ott leszek! - azzal kinyomtam. Na jó, nem is tudtam, hogy Megumi Chan - nak meg van a számom, bár lehet Ryuji adta meg neki. Mindenesetre tetszik ez az álarcosbál dolog, legalább segít egy kicsit elterelni a figyelmemet. Most már csak Hikarit kell valahogy meggyőznöm, hogy jöjjön el velem. Mondjuk az ő esetében ez nem lesz nehéz. Órák után, oda is mentem hozzá.

- Hikari, nincs kedved velem hazajönni?

- Nem is tudom, hiszen nem vagyok a barátnőd, hogy haza kelljen kísérned engem!

- Igazság szerint, csak azt akartam megkérdezni, hogy nincs e kedved eljönni velem holnap Hongo Megumi születésnapjára?

- A másodikos Hongo Megumi? Mióta ismered?

- Én nem, de ő Ryuji osztálytársa, biztos ő ajánlott be engem! - nem szeretek hazudni, de ez esetben kénytelen voltam. Ha Hikari akárcsak megsejti a nyomozó dolgot, akkor szimatolni kezd és onnan már csak egy lépés választja el attól, hogy mindent megtudjon rólam, én pedig pont ezt nem akarom.

- Nos, ha tényleg ezt szeretnéd, akkor szívesen elmegyek veled Ainosuke!

- Reméltem, hogy igent mondasz, Akkor nálam találkozunk! - elmosolyodtam, majd indultam is haza átöltözni. Meglepetésemre otthon nem csak az anyám, hanem Hoshikawa nyomozó is ott volt.

- Nyomozó, maga mit keres itt?

- Csak erre felé nyomoztunk és gondoltam megnézem, hogy vagy.

- Köszönöm jól, de most nem igazán érek rá. Anya, nem volt apának véletlenül öltönye, amit megtartottál?

- Most, hogy említed van egy fekete, ami a költözéskor megmaradt. Miért kell neked?

- Hongo Megumi, a lány akit megmentettem, meghívott a szülinapjára és gondoltam elviszem oda Hikari - t is!

- Nahát Ainosuke, végre elhatároztad, hogy együtt leszel vele?

- Azért az nem ilyen egyszerű! Most inkább megyek és átöltözöm! - bementem a szobába és átöltöztem. A gond az volt, hogy nem votl nálam álarc, de majd biztosan megoldom valahogy. Elég furcsán éreztem magam az apám öltönyében, mégis pont passzolt rám. Miután elkészültem, úgy döntöttem, inkább én megyek Hikari elé.

- Ainosuke! - állított meg egy hang.

- Hikari? - teljesen földbe gyökerezett a lábam a látványától. Földig érő világoskék ruhában volt, egy hozzá passzol fehér, ékkövekkel kirakott maszk volt rajta.

- Látom nem hoztál álarcot, még szerencse, hogy én viszont hoztam! - a kezembe nyomott egy a sajátjához nagyon hasonló maszkot, amit fel is vettem.

- Nagyon csinos vagy Hikari! Most először látlak téged kiöltözve.

- Tudod, nem szeretek kiöltözni, de ez különleges alkalom. Apropó, megvettem Megumi Chan ajándékát, szóval nem kell emiatt aggódnod.

- Mire is mennék nélküled! Tényleg köszi, hogy eljöttél velem! - elmosolyodott, nekem pedig fékeznem kellett magamat, nehogy megcsókoljam. Megumi Chan szülinapja, egy kastélyhoz hasonlító villában volt. Furcsa, hisz úgy tudtam a szülei szegények. Miután bementünk, alig volt szabad hely az előtérben a sok ember miatt. Végig erősen szorítottam Hikari kezét, nehogy szem elől tévesszem.

- Ainosuke, ott vannak a barátnőeim, odamegyek hozzájuk. ha van bármi baj, akkor hívj fel jó?

- Persze, menj csak nyugodtan! - eléggé egyedül maradtam és mivel mindenki maszkban volt, nem ismertem fel senkit se.

- Tanaka Ainosuke? - megfordultam és egy negyvenes éveiben lévő nővel találtam szembe magamat. Nem ismertem fel, még a hangja sem rémlett.

- Ismerjük egymást?

- A bátyád mondta, hogy nem hasonlítotok egymásra, de nem gondoltam volna, hogy igaza van.

- Honnan ismeri maga a bátyámat?

- Mit gondolsz, szerinted egyedül tervezi meg a gyilkosságokat? Ne butáskodj, azért vagyok itt neki én.

- Miért jött ide? Készülnek valamire?

- ma este, valaki meg fog halni és te semmit sem tehetsz, hogy megakadályozhasd.