Kimondta, hogy az emberek nem születhetnek különleges képességekkel? Ott vannak azok a bizonyos zsenik, akik már gyerekkorukban matematikai egyenleteket oldottak meg hibátlanul, vagy a látnokok, akik belelátnak a jövőbe. Ez a történet az én különleges képességemről szól, amivel képes leszek megállítani egy veszélyes bűnözőt. Néhány héttel ezelőtt kezdődött minden, egy ártalmatlan cirkuszi kirándulással. Épp az iskolában voltam, ahol a padra fekve aludtam az igazak álmát.

- Ainosuke Kun, Ainosuke Kun! - bökdöste meg a vállamat az egyik osztálytársam Hikari, mire felriadtam.

- Mi történt?

- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy te is jössz e délután a cirkuszba?

- Valószínűleg igen, de még beszélnem kell előtte az anyámmal is. Nem szívesen hagyom egyedül! - Egy olyan nőt mint az anyám, nem szabad egyedül hagyni, különben katasztrófa lenne belőle. Miután az órák véget értek indultam is haza. Egy kis házban élek együtt az anyámmal. Az apám meghalt, mikor ötéves voltam, a féltestvérem Yumehito pedig néhány hónapja hagyott itt minket egy kémia kísérlet baklövése miatt. Én persze nem hiszem, hogy ez csupán baleset volt, hiszen a bátyám nagyon okos ember volt. Miután hazaértem, a házból áramló hideg levegő megcsapta az arcomat.

- Megjöttem! - kiabáltam be és a sarokba dobtam a táskámat.

- Üdv itthon Ainosuke! - az anyám az asztalnál didergett egy vastag kabátban.

- Már megint nem fizetted ki a fűtésszámlát igaz?

- De az egy Prada táska volt! A fenébe is, rossz anya vagyok!

- Nem vagy rossz anya, de ha mindenféle hülyeséget összevásárolsz, akkor lassan már ételre se lesz pénzünk.

- Olyan nehéz megállni! Szinte hallottam, ahogy hívott, hogy vegyem meg! - én mosolyogva megráztam a fejemet, majd a szobába mentem és elővettem egy takarót, amivel jól betakartam az anyámat.

- Jobban kellene vigyáznod magadra! Nem mindig leszek ott, hogy figyeljek rád!

- Igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást!

- Egyébként ma lesz egy osztály program a cirkuszban és szeretnék én is elmenni.

- Persze menj csak nyugodtan, de vigyázz magadra! - elmentem átöltözni és úgy indultam a cirkuszba.  Mikor megérkeztem akkora volt a tömeg, hogy egyetlen ismerőst sem láttam. Igyekeztem a tömeg közepébe vágni, hátha látok valakit akit ismerek.

- Senpai! - hátrafordultam és Saki Ryuji - vel találtam szemben magamat.  A göndör hajú szemüveges fiú, egy évvel járt alattam.

- Ryuji, hogy kerülsz te ide?

- A szüleimmel jöttem. Nem találod az osztályodat?

- Sajnos nem! Olyan nagy a tömeg, hogy nem találok senki ismerőst sem! - elköszöntünk egymástól, én pedig tovább kerestem a többieket. Az egész olyan volt, mintha tűt keresnék a szénakazalban. Az egyik pillanatban valaki meglökött, én pedig nekicsapódtam a falnak. Elég fájdalmas volt, ám ami a legfurcsább az egészben, hogy érdekes képeket kezdtem el látni. Egy ingaórát, amit hipnózisra használnak, egy fekete köpenyes alakot, illetve egy véres kést. Az egész valahogy nem függött össze. Úgy döntöttem inkább hazamegyek és lerajzolom amit láttam.  Lehet, hogy még hasznomra válik.

 - Megjöttem! - kiabáltam be.

- Máris? Hiszen az előadás csak most kezdődött el!

- Igen, de nem éreztem jól magam, ezért hazajöttem. Mi ez a csicsás laptop? - mutattam anyám gépére, mire vigyorogni kezdett.

- Hát nem aranyos? Leárazva vettem és nem is költöttem túl sokat rá!

- Pontosan mennyi az a nem túl sok?

- Csak 10000 yen volt az ára!

- Képes voltál ennyit kifizetni ezért a vacakért?

- Hé, én egy tanár vagyok, szükségem van erre! Ne legyél ilyen Ainosuke, ezekre szükség van!

- Anya, én tényleg aggódom az egészségi állapotodért. Nem normális, hogy ennyit költesz felesleges dolgokra!

- Hiszen ez nem is felesleges. Veled nem lehet beszélni Ainosuke! - mérgesen becsörtetett a szobánkba és magára zárta az ajtót.

- Anya nyisd ki! - dörömböltem feleslegesen. Mivel nem akartam már zavarni, inkább kint maradtam a konyhában és lerajzoltam mindazt, amit a bal szememmel láttam. Valahogy nem függött össze az egész.

*Másnap*

Másnap az iskolában azon töprengtem, hogy mégis miért láthattam ezeket. Nem normális az, hogy ilyeneket láttam.

- Ainosuke Kun, nem láttalak tegnap a cirkuszban! - fordult hátra Hikari, én pedig felsóhajtottam.

- Nem voltam ott, mert fontosabb dolgom volt! Ne haragudj, de most nem vagyok beszélgetős kedvemben!

- Te ne haragudj! Csak gondoltam jobban megismerhetnénk egymást, ha már osztálytársak vagyunk.

- Akkor majd valamikor menjünk haza együtt! - erre csak elmosolyodott, majd a tábla felé fordult. Aranyos lány az tény, de nekem nincs időm erre. Ki kell derítenem, hogy mégis mit jelenthetnek ezek a képek. Úgy döntöttem jobb ha visszamegyek a cirkusz helyszínére, talán találok ott valami hasznosat. Órák után, ezt meg is tettem. Legnagyobb meglepetésemre az épületet rendőr autók vették körbe. Próbáltam észrevétlen maradni, de pechemre az egyik zsaru meglátott.

- Te ott! - kiáltott rám, én pedig ijedten megfordultam. A férfi az anyámmal lehetett egyidős, fekete hajú, magas és izmos.

- Sajnálom, de muszáj bejutnom.

- Te nem tudod mi történt itt?

- Nem. Igaz voltam itt tegnap, de hazamentem.

- Meggyilkolták a bűvészt! A tettest ugyan elkaptuk, de nem emlékszik semmire sem!

- Ezt biztos, hogy el kellett volna mondania nekem?

- A fenébe! Túl sokat beszélek. Nem mehetsz be, mert folyik a nyomozás!

- Talán segíthetnék! Kérem, csak had menjek be! Muszáj kiderítenem valamit!

- Sajnálom kölyök, de köt a szabály!

- Ha kiderítem ki a gyilkos és hogyan követte el a gyilkosságot, akkor bemehetek?

Mégis mit tehetnél te? Hiszen csak egy gyerek vagy!

- Nézze meg ezt! - elővettem a füzetemet és megmutattam a rajzaimat.

- Ezek meg honnan jöttek? Ezzel a késsel követték el a gyilkosságot!

- Látja tudok segíteni. Ezek csak bevillanások voltak, de ki kell derítenem miért láttam ezeket.

- Gyere velem! - bólintottam és követtem a nyomozót. Egészen a raktár szobáig mentünk.

- Mi a neved?

- Tanaka Ainosuke vagyok és középiskolás.

- Ainosuke Kun, ugye nincs közöd a gyilkossághoz?

- Nem. Hiszen mondtam már, hogy hazamentem. Kérem engedje meg, hogy segítsek!

- Az áldozatról annyit tudunk, hogy egy igazi csaló volt, aki szerette elcsalni az emberek pénzét.

- Tehát az elkövető olyan ember lehetett, akit egyszer már átvert!

- Van ebben valami! Mond csak mégis hogyan jött elő ez az egész?

- Tegnap valaki nekilökött a falnak, én pedig bevertem a fejemet és akkor jelent meg.

- Talán ha megint bevered a fejedet, akkor látni fogsz mást is!

- Lehetséges! Nyomozó, kérem üssön meg engem!

- Nem üthetek meg egy kiskorút!

- Nem érti. Ha megüt, talán még többet láthatnék mint mos! - a nyomozó bólintott, majd behúzott nekem egyet. A fejem a falhoz csapódott, majd újabb képek jelentek meg. Egy sárkány és egy kéz ami épp hipnotizál.

- Hipnózis! - kiáltottam fel.

- Micsoda?

- Az állítólagos gyilkos azért nem emlékezett rá mit követett el, mert nem volt tudatánál! Hipnotizálták, a gyilkosság után pedig nem emlékezett semmire. Tehát két gyilkosunk van!

- Úgy tűnik! De a sárkány motívumot nem értem.

- Talán valami szimbólum, vagy tetoválás!

- Azt gondolod, hogy a hipnotizőrnek van egy sárkány tetoválása?

- Kik tartózkodnak most az épületben?

- A nyomozók, illetve a művészek.

- Nézzen végig mindenkit és ha talál valakit, akinek a karján egy sárkány van, őt kérdezze ki!

- Te addig mit csinálsz?

- Beszélek az anyámmal, még a végén felvásárol egy egész boltot. Nyomozó, sok sikert! - biccentettem egyet, majd kimentem az épületből. Előkaptam a telefonomat és felhívtam az anyámat.

- Ainosuke mi történt? - nyafogott, nekem pedig rögtön leesett, hogy épp ruha után vágyakozik.

- Hol vagy most? Oda megyek hozzád!

- A bolt neve az, hogy sárkány. Van egy sárkány szimbólum az ablakon.

- Le tudnád fotózni nekem?

Persze, de akkor most leteszem! - egy perc múlva, már át is jött a kép. Hihetetlen, de a kép ugyanaz mint amit én láttam néhány perccel ezelőtt. Idegesen futottam vissza az épületbe, de nem láttam senkit sem. Beszaladtam és idegesen körbetekintettem. 

- Keresel valakit kisfiú? - megfordultam és láttam egy fekete köpenyes alakot, akinek a karján egy sárkány volt.

- Kicsoda maga?

- Én vagyok az, akit te keresel! Ha szólni mersz a zsaruknak, akkor egy hozzád közel álló személyt csúnya dolog fog érni! - erre hirtelen felszívódott. Hiába ijedtem meg tőle, muszáj volt szólnom a nyomozónak. Idegesen tekintettem körbe, de nem láttam senkit sem.

- Ainosuke Kun! - egy kéz ért a vállamhoz, én pedig kis híján elájultam.

- Nyomozó, épp magát kerestem. Megtaláltam a gyilkost, pontosabban ő talált meg engem!

- Sajnálom Ainosuke Kun, de a felbujtó már meghalt!

- Ő nem az akit keresnek! Ezt nézze meg! - elővettem a telefonomat és megmutattam neki a képet.

- Ez az a motívum, amiről meséltél! Menjünk oda, ahol ez a motívum van, hátha többet sikerül megtudnunk! - bólintottam egyet és elvezettem őt a Sárkány nevű üzletig.

- Ainosuke! - integetett nekem az anyám, aki még mindig az üzlet előtt toporgott.

- Anya, miért nem mentél már haza?

- Meg akartalak várni,de úgy tűnik nem egyedül jöttél.

- Hoshikawa Takane nyomozó vagyok! - hajolt meg anyám előtt vigyorogva.

- Sayama Hitomi vagyok, nagyon örülök, hogy megismerhettem önt nyomozó!

- Kicsit fiatal maga édesanyának!

- Ainosuke fiam születéskor valóban nagyon fiatal voltam. Egy ilyen jóképű és fess férfinak mint maga, biztosan van már családja!

- Sajnos egyedülálló vagyok még!

- Ezt nagyon jó hallani, egyébként mégis mit csinált a fiam?

- Épp segít megoldani egy gyilkosságot!

- Az én fiam? Ainosuke miért nem szóltál, hogy nyomozónak állsz? Olyan jó gyerek vagy! - borzolta össze a hajamat, én pedig felsóhajtottam.

- Ahelyett, hogy felesleges dolgokról beszélünk, miért nem megyünk be végre?

- Ainosuke, elrontod a pillanatot! - suttogta az anyám, én pedig benyitottam az üzletbe.

- Miben segíthetek? - állta el az utamat egy fiatal lány.

- Az anyámnak keresünk valami elegáns ruhát!

- Akkor mégiscsak vásárolni fogunk? - ujjongott az anyám.

- Tereld el a figyelmét, amíg mi körül nézünk!

- Értettem! - amíg az anyám szóval tartotta az eladót, mi elkezdtünk körülnézni az üzletben, de semmi furcsát vagy meglepőt nem tapasztaltunk.

- Ainosuke Kun, ezt nézd meg! - mutatott Hoshikawa nyomozó egy ajtóra. Benyitottunk és beléptünk a szobába, ami tele volt fegyverekkel, illetve órákkal.

- Azt hiszem meg van amit kerestünk! - mutattam rá az egyik órára, amit a látomásomban is láttam.

- Mivel nyomozó vagyok, ezt le tudom foglalni! - elővett egy pár fehér kesztyűt és egy zacskót, amibe az órát helyezte.

- Na jó menjünk innen! Van egy rossz előérzetem nyomozó! - kimentünk, majd felszedtük az anyámat és indultunk a rendőr kapitányságra, de nem jutottunk messzire.

- Úgy látom lebuktam! - ismét megjelent a fekete köpenyes alak. Egy pisztolyt tartott felém, de én nem ijedtem meg.

- Ainosuke vigyázz! - kiabált az anyám, de én jobbnak tartottam, ha maradok a helyemen.

- Fogd be nyanya!

- Hogy mersz engem nyanyának hívni? Hoshikawa San, ugye, hogy nem vagyok öreg?

- Sayama San, maga egy elbűvölő hölgy és egyáltalán nem öreg! - én ezt nem hiszem el! Épp egy veszélyes bűnözővel van dolgunk, ezek ketten meg flörtölnek egymással!

- Kölyök, szólj rá a banyára, különben golyót repítek a fejébe!

- Anya, kérlek maradj csöndben!

- Anya? Nahát csak nem te vagy a mama pici fia?

- Egyáltalán nem! Csak nagyon szeretem az anyámat! Mégis mi oka volt a gyilkosságra?

- Ahhoz neked semmi közöd! Egyébként is nem én találtam ki az egészet!

- Ezt meg, hogy érti?

- Na jó, most már elég volt! - felém tartotta a fegyvert és már készült meghúzni a ravaszt, de megérkeztek a rendőrök és ezt megakadályozták. A kezén kattant a bilincs, én pedig megkönnyebbültem.

- Hoshikawa, szép munka volt!

- Köszönöm, de nem az enyém az érdem! Tanaka Ainosuke oldotta meg az ügyet! - rám mutatott, én pedig zavartan fejet hajtottam.

- Egy középiskolás oldotta meg az ügyet?

- Uram, rájöttem a dologra. A férfi, akit az imént tartóztattak le, hipnózissal érte el, hogy a gyilkos cselekedjen! Az állítása szerint nem ő tervelte ki a gyilkosságot, vagyis áll mögötte valaki más is!

- Honnan jöttél rá ezekre? Csak nem közöd van a gyilkossághoz?

- Nem, ez csak egy megérzés!

- Ugye kapunk valami jutalmat? - kérdezte az anyám, én pedig bosszúsan megráztam  fejemet.

- Jutalom?

- Főnök, lenne egy kérésem! Kérem, csak rendezze a fűtésszámlánkat, nincs szükségünk plusz jutalomra! - suttogtam a  fülébe, ő pedig bólintott egyet.

- Mit mondtál neki Ainosuke? - rángatta meg a kabátomat, mire én karon fogtam és elindulunk hazafelé.