- Ne is fáradozz, stoppolom a kanapét. - legyintek az ágy felé.

Ha abban reménykedett, hogy együtt alszunk, akkor felejtse el most rögtön, mert ez biztosan nem fog megtörténni. Nincs az a pénz vagy alkoholmennyiség, amiért én megkockáztatnám, hogy egy takaró alatt aludjak ezzel a perverzzel.

- Lehet a tiéd az ágy. Majd alszok a földön. - rántotta meg vállát Chanyeol. De én átlátok rajta. Megvárja, míg elalszom, aztán fellopózik mellém. Rám!

- Nem, nem, nem. Szó sincs róla. Jó lesz nekem a kanapén. - tolom vissza mellkasánál fogva a szobába. Majd összehúzom magam, feltéve, hogy nincs olyan hosszú a kanapé, mint az én magasságom.

- Ne csináld! Meg tudjuk oldani valahogy. A kanapé rohadt kényelmetlennek tűnik.

- Kényelmetlen, de biztonságos.

- Minek a biztonság?

- Hát öm...tudod...könnyen leesek az ágyról. És a kanapé meg...izé...a támla felé lejt. Szóval nem fogok leesni. - erőltettem magamra egy mosolyt, miután kitaláltam egy ürügyet. Egy nem túl hihetőt, de talán a Chanyeol féle "emberek" ezeket is elhiszik.

- Hát...ahogy gondolod... - na látod? Mondtam. Chanyeol egy idióta és én ezt szépen ellene is fogom fordítani. Az eszemmel fogom megvédeni magam és a lehető legtávolabb maradni tőle.

Takaróstól levetem magam a kanapéra, ami recsegve ropogva fogadja súlyom. Pedig nem is vagyok olyan nehéz...

- Mi lenne, ha bevásárolnánk? Üres a hűtő. - nyitotta ki az említett tárgy ajtaját - Se vacsinak, se reggelinek való nincs.

- Nem lehet. Nem tudok. Nem akaroook. - dőlök el oldalra, de azonnal meg is bánom, mert a fejem a karfán koppan - Áucs! - a betegség szinte mindentől elveszi a kedvem és energiám.

- Akkor mondd, mit vegyek! - guggol le a kanapém elé.

- Semmit. Majd megoldom. Majd megyek boltba holnap. Most úgy sincs étvágyam. - ó, igen. A betegség biztos jelei. A szörnyű érzés, mikor éhes vagy, de egy falatot nem tudnál ledugni a torkodon.

- Lehet...hogy kicsit furán fog hangzani, de...azt ajánlom, legyen közös költségvetésünk. - olyan rezzenéstelen arccal néz rám, hogy egy pillanatra azt hittem, komolyan gondolja.

- PfffaHAHAHAHA! Jézusom! Hát ez marha vicces! - kezdek el torkom szakadtából nevetni, de amikor összevont szemöldökkel kezdte méregetni reakcióm, alább hagyott jókedvem - Csak vicc volt...ugye?

- Nem éppen... Figyelj, ezt anyám ajánlotta és igazából nem hülyeség. Egy rakás pénzkidobás olyasmikből kettőt venni, amit egyedül úgy sem tudnánk elfogyasztani. - hát persze. A következő amit az anyja fog ajánlani, a gyűrűk lesznek? - Dobjuk össze a pénzünket és költsük el közösen.

- Ne haragudj, de nem megyek bele. Hisz alig ismerlek. Sőt! Egyáltalán nem.

- Végül is...van két hónapunk. - már megint ez az iritáló mosoly. A falra tudnék mászni tőle.

- A helyzet az, hogy nem is akarlak jobban megismerni. Tanulni jöttem ide. Nem is értem... Te mit keresel itt? Nem létezik, hogy annyi pontot írtál volna, mint én. - fordulok hátamra, úgy kezdek el gondolkodni a pillanatnyi szituáció gyökerén.

- Elmentem bevásárolni. Majd jövök. - állt fel hirtelen, majd magamra hagyott.

Hangja semleges volt. Nem is hízelgő, nem is haragos...bármilyen legyen az. Érdekes, hogy bármiről tud beszélni, de ahogy ezt felhoztam, csak így elviharzott. Talán véletlen, talán kerüli a témát.

. . .

Elkezdtem kipakolni táskáimat. Most fejeztem be a fürdőszobaszekrény jobb oldalának feltöltését. A másik oldalt meghagytam Chanyeolnak.

A konyhába sietek, ugyanis a csöpögő csap nem csak slagolásra ingerel, hanem szomjúságra is. Vagy ez a láz utóhatása lenne?

Chanyeol hazaért. Az asztalon egy szatyor, tele ramennel, rizzsel és teával. A ramenes zacskók közé kukkantok. És igen, van csirkés...a kedvencem. Beharapott szájjal méregetem azt, ami sajnos nem az enyém. Gondolagban legörül arocomon egy könnycsepp.

- Szereted? - teleportál az ajtóba a kaja tulajdonosa.

- Mih? - ugrok meg, de olyan szinten, hogy a zacskó egy szépen ívelt dobással az asztalon landol.

- Jézus! Csigavér! Azért annyira nem vagyok ijesztő... - sétál mellém - Melyik íz a kezdvenced?

- Kösz, de nem kérek. - na jó...elszúrtam ezt a bevásárolósdit. Hagynom kellett volna, hogy vegyen nekem pár dolgot. Már mindegy, majd megoldom valahogy.

- De én szívesen adok. Rengeteget vettem.

- Hagyd csak. - kiáltok vissza a konyhába, ugyanis a nappali felé vettem az irányt. Visszagubóztam a takaróba, majd bekapcsoltam a televíziót. Egy mesecsatornán volt hagyva, amin egy fura, hörcsögpokrócos kislány fetreng a földön, kólát vedel és chipset zabál. Összevont szemöldökkel figyelem az eseményeket, hogy megértsem a felénél elkezdett mese történetszálát.

- Mit nézel? - huppan le mellém Chanyeol, de nem tud kizökkenteni a koncentrálásból.

- Valami mesét. - válaszolok, de több figyelmet nem szentelek neki.

- Ez nem mese. Hanem egy anime. Japán az animék országa. Az anime egy gondosan kidolgozott rajzos műfaj, de nem sorolható a mese kategóriába, mert nagyrészük felnőtteknek szól.

- Köszönjük...Chanyeolpédia. - ezzel el is rontotta a mese varázsát. Elkapcsoltam hát egy hírcsatornára. Ami a legjobban meglepett, az az, hogy japánul beszéltek benne. Nem azért, mert nem gondoltam volna, csak nem számítottam rá.

Chanyeol telefonján kezdett pötyögni, gondolom a mesék jobban le tudják kötni, mint a hírek. Ez is bizonyítja, hogy egy idióta.

Nagy koncentrálással próbálom megérteni, miről számol be pontosan a riporter, de ez a barom mellettem semmibe veszi a fejemben lezajló fordító munkát.

- Nézd! Találtam egy barátoknak szóló tesztet. Igazából az egyiknek ki kéne tölteni, hogy vajon mennyire ismeri a másikat, de ez tökéletes, hogy jobban megismerjük egymást.

- Chanyeol, mondtam már, nem akarlak megismerni.

- Marvel vagy DC? - hát ezt nem hiszem el.

- Öhm...nem t'om...Marvel?

- Tényleg? - vetett felém megvető pillantásokat rövid ideig - McDonald's vagy Burger King?

- McDonald's? - válaszolok egy nagy sóhaj után. Ha nem csinálom végig, addig fog nyaggatni, míg fel nem adom. Essünk túl rajta.

- Most tényleg?

- Mi bajod a Mekivel?

- Hagyjuk - forgatja meg szemét. És még ő van felháborodva... - Kutya vagy Cica?

- Kutya. A macskákat is szeretem, de bűntudatom lenne Mongryong felől, ha cicát mondanék.

- Mongryong? A kutyád? - érdeklődött felőle.

- Inkább hívnám malacnak, mint kutyának...de valami olyasmi. - gondolkodtam el, ahogy felidézem tömzsi alkatát. Nem szántam viccnek, de Chanyeol felkuncogott rajta.

- Nekem is van egy kutyám. Beethovennek hívják, de jobban hallgat a Tob-

- Nem igazán érdekel, folytassuk a tesztet. - minél hamarabb túl akarok esni rajta.

- Ch. Miért vagy ilyen? - rázta meg fejét, miközben halkan megjegyezte - Edward vagy...Jacob? Szerintem ez lányoknak val-

- Egyértelműen Jacob. A gyönyörűen kidolgozott felsőteste mindent visz. - szakítottam félbe gondolkodás nélkül.

- Hmm... - kezd el gondolkodni, majd huncut mosollyal az arcán újból megszólal - Tudod...mostanában szoktam felüléseket csinálni. - kezdett közeledni hozzám.

- Következő! - dobom felé a kezembe akadó párnát.

. . .

Behunyt szemmel próbálok bármi másra koncentrálni, mint Chanyeol szürcsölésére. Épp jóízűen vacsorázik a konyhában, míg én fetrengve, szenvedve hol ki, hol betakarózok. Nem csak az éhség kínoz, de azt sem tudom eldönteni, hogy melegem van, vagy fázok-e. Végül furcsa, morgó hangot eresztek ki torkomon. Hallgatózok. Chanyeol feláll, és a konyhapulthoz lép. Bekapcsolja a vízforralót.

Kis idő múlva pedig egy tál ramennel állít be mellém.

- Meg kell enned! Ez parancs. - teszi le a kis asztalra a gőzölgő finomságot.

Nem hezitálok, felülök és elveszem a tálat.

- Majd kifizetem. - csámcsogok a mondat közben. De abban a pillanatba lever a víz és meredten kezdek rá nézni.

- Vigyázz, forró! Nem szóltam volna?

- Nem az! - teszem le a frissen szerzett zsákmányt, majd kutatni kezdek a hárizsákomban és a bőröndjeimben, amik a kanapé mögött vannak szétnyitva, ideiglenes ruhásszekrényt biztosítva ezzel.

- Akkor?

- A tárcám... - nincs meg.

. . .

Bámulom a sötét plafont, úgy gondolkodom. Már vagy fél tizenegy lehet, de egyszerűen nem jön álom a szememre. És ezt nem csak a minden apró moccanásnál reccsenő és szörnyen kényelmetlen kanapé okozza...

Az első estém itt, Japánban. Érdekes érzés van a mellkasamban. Máris honvágyam lenne? Fura, hogy nem a saját ágyamban vagyok - azon kívül, hogy nem is ágyban vagyok. Nemrég tettük le a telefont a srácokkal. Nagyrészt én és Luhan beszéltünk. Míg én az első napomról, és szerencsétlen seggemről meséltem, ahogy otthon hagytam a pénztárcámat, addig Luhan a Sehunnal töltött vacsoráról számolt be. Azt mondta, még sosem érezte magát ilyen jól. Nagyon szép étterembe vitte Sehun és mindent fizetett neki. Rengeteget nevettek és miután - még sötétedés előtt - hazafurikázta a szép piros sportkocsival, elcsattant az első csók is. És a második is, és az első tízperces francia is. Mivel még nekem nem volt szerencsém megtapasztalni, ezért elmesélte , milyen volt, addig Kyungsoo kikapcsolta a hangszóróját, mondván, ő nem kíváncsi rá.

Rögtön az első randi végén megbeszéltek egy másodikat is. Úgy tűnik Luhan és Sehun kezdenek összemelegedni. Fura lesz úgy hazamenni, hogy többé már nem fog arról nyafogni velünk, hogy milyen szívás szinglinek lenni, meg hogy mennyire kéne már fogni egy magas srácot, hogy levegye nekünk a felső polc kosárlabdáit. Nem baj, míg Sehun boldogítja Luhant, addig Kyungsoo és én továbbra is a szinglik táborát erősítjük. És mindaddig nem is fogom bánni, míg Luhan tényleg boldog vele.

Chanyeol is felhívta az otthoniakat. Videóhívásoztak hárman, még mielőtt én telefonáltam volna, így tisztán hallottam minden szavukat. Sehun tényleg boldog, hogy alakul a dolog Luhannal.

Ahogy visszaemlékszem, hogyan ismertem meg őket - legalább is látásból -, kilencedikben a műszaki osztály volt a nyomi. És ahogy haladunk a végzős év felé, úgy kupálódnak ki egyre jobban a fiúk és lányok. Ezek a változások legjobban ballagáson fognak feltűnni, amikor van három teljesen normális osztály, és van prémium műszaki, ahol mindig mindenki kitűnő, magas és eszméletlen jól kinéző. Nekem pedig alkalmam van egy prémium végzőssel töltenem két hónapot kettesben.

És ez annyira nem is lenne szörnyű, ha nem fogtam volna ki az egyetlen kivételnek tűnő diákot. Miért nem egy normális kinézetű, normális srácot kaptam magam mellé, miért egy ilyen idióta majmot, akit minden érdekel és még a csendhez is van hozzászólni valója. És persze, hogy én vagyok az egyetlen ilyen balfék. Miért nem kaphattam volna meg mondjuk én Jongint? Láttam már könyvet a kezében. Vagy mondjuk Sehunt? Neki meg legalább pénze van. Neeem. Baekhyunnak egy olyan fiú jut, akiben az egyetlen kitűnő dolog a parabola antennák a feje két oldalán. Nagyszerű...